2p

Bár az infláció és az irányadó kamat szintje is egy számjegyű, korábbi ígérete ellenére az Orbán-kormány mégsem kívánja csökkenteni a szabad felhasználású diákhitel 7,99 százalékos kamatát. A tervezet most van társadalmi egyeztetés alatt.

Egy évvel ezelőtt, mikor a magas inflációs és kamatkörnyezet miatt az Orbán-kormány 7,99 százalékra emelte a szabad felhasználású Diákhitel 1 kamatát, a Nagy Márton vezette Nemzetgazdasági Minisztérium közleményben ígérte meg, hogy

„az egy számjegyű infláció, valamint ezt követően az egy számjegyű jegybanki irányadó kamat elérése megnyitja a lehetőséget, hogy a Diákhitel 1 kamata újra 4,99 százalékos szintre csökkenhessen”.

A kabinet honlapjára felkerült rendelettervezet viszont azt tartalmazza, hogy – dacára a 4 százalékra mérséklődött pénzromlási ütemnek és a 7,25 százalékra csökkent irányadó kamatnak – a hitelfelvevő továbbra is 7,99 százalék kamatot kell, hogy fizessen diákhitel-tartozása után.

A 7,99 százalékos kamat nem segítség a magyar családoknak
A 7,99 százalékos kamat nem segítség a magyar családoknak
Fotó: Depositphotos

Az ellentmondásra laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Mfor hívta fel a figyelmet.

Laptársunk rámutat, a társadalmi egyeztetés keretében lehetőség van véleményezni a tervezetet június 19-éig a kozigazgatasiegyeztetes@ngm.gov.hu e-mail címre küldött üzenettel.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Zsebbevágó részlet derült ki a kormány 3 százalékos lakáshiteléről
Privátbankár.hu | 2025. július 18. 07:26
A többség úgy értelmezi, hogy a lakásvásárláshoz elegendő lesz majd a vételár 10 százaléka, míg a fennmaradó részt lehet majd a 3 százalékos kamatú hitellel finanszírozni. A helyzet azonban nem ilyen egyszerű, és bizony előfordulhat majd, a vételár nem 10, hanem akár 20-30 százalékát is saját forrásból kell előteremteni. Mutatjuk, miért van ez, és miért nem mond ellent a 10 százalékos elvárásnak.
Személyes pénzügyek Így változtak a fizetések Magyarországon
Privátbankár.hu | 2025. július 17. 12:33
Az elmúlt évben is dinamikusan bővült az elektronikus fizetési forgalom: több mint 200 millióval emelkedett az elektronikus tranzakciók száma egy év alatt, így a teljes gazdaságban összesen több mint 2,5 milliárd elektronikus fizetés történt, a fizetési műveletekben a bankkártyás tranzakciók domináltak.
Személyes pénzügyek Jó hírek érkeztek a 3 százalékos szuper lakáshitelről
Herman Bernadett | 2025. július 16. 16:29
A társadalmi vita a jövő héten kezdődik, a korábbi hírek szerint nem lesz időkorlátja az Otthon Start hitel felvételének. A 10 százalékos önerőt a 40 év fölötti hitelfevevőkre is kiterjesztenék.
Személyes pénzügyek Váratlan jó hírt kapott az autósok fele: várhatunk a tankolással
Privátbankár.hu | 2025. július 16. 12:16
Inkább áremelkedés nézett ki a héten, de mégis lefelé mozdul az egyik üzemanyagfajta ára.
Személyes pénzügyek Az Erste egykori devizahitelei is érvényesek, nem érdemes reklamálni
Herman Bernadett | 2025. július 16. 11:04
Az Erste Bank szerződései is érvényesek, a bank eleget tett az árfolyamkockázattal kapcsolatos ügyféltájékoztatásra vonatkozó követelményeknek. Az OTP már tegnap reagált a határozatra, rájuk sem terjed ki a Kúria döntése
Személyes pénzügyek Meghökkentő dolgok derültek ki a magyar egyetemistákról
Privátbankár.hu | 2025. július 16. 10:48
Alig találni olyan egyetemistát, aki ne akarna dolgozni a nyáron. A fizetési igények sokszor meghaladják a 300 ezer forintot is, és meglepően népszerű a készpénz.
Személyes pénzügyek Bővülő hiteltermékek az MFB-nél – Elindult a Nemzeti Bajnokok Hitelprogram
PR | 2025. július 15. 13:55
Elstartolt a GINOP Plusz program részét képező Nemzeti Bajnokok Hitelprogram, amely 155 milliárd forintos keretösszegből nyújt segítséget a beszállító és exportáló kkv-k számára. Az új EU-s társfinanszírozású konstrukció fix 0%-os kamatozás, illetve akár 30%-os vissza nem térítendő támogatás mellett érhető el. A terméket a zöld és digitális fejlesztésben gondolkodó, versenyképes vállalkozások igényelhetik az MFB Pont Plusz vállalati hálózat bankfiókjaiban.
Személyes pénzügyek Vigéckedett a héten a forint
Privátbankár.hu | 2025. július 12. 11:38
A világban dúló geopolitikai konfliktusok, a vámháború és a zsenge hazai makrogazdasági adatok ellenére egyre stabilabb a hazai fizetőeszköz.
Személyes pénzügyek Elképesztő, mekkora károkat okozott a vihar
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 11:07
A lakásokban a vihar átlagosan 165 ezer forintnyi kárt okozhatott.
Személyes pénzügyek Nem akar lemaradni a szuperkedvezményes lakáshitelről? Akkor ezzel érdemes tisztában lennie
Privátbankár.hu | 2025. július 11. 07:31
Nem mindenki felel meg az Otthon Start támogatott hitel felvételéhez szükséges feltételeknek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG