3p
Egyetlen esztendő alatt negyedével nőtt a 100 leggazdagabb magyar vagyona A 100 leggazdagabb 2018 kiadvány szerint.
Orbán Viktor miniszterelnök és Mészáros Lőrinc, még felcsúti polgármesterként. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Mészáros Lőrinc egyedül hozta a vagyongyarapodás ötödét

Az ország legtehetősebb polgárai egy év alatt 890 milliárd forinttal gyarapították vagyonukat, így az összérték 2017 végére 4267,4 milliárd forintra nőtt. A képet árnyalja, hogy a jelentős növekedésből Mészáros Lőrinc vagyongyarapodása egymagában 160 milliárdot, azaz a teljes 100-as kör bővülésének ötödét tette ki. Az egykori felcsúti gázszerelő ugyanis tavaly még csak az ötödik helyet foglalta el 120 milliárd forintos vagyonnal.

Mészáros Lőrinc nemrég váratlanul lemondott a felcsúti polgármesteri címről - indoklásként azt mondta egy interjúban, hogy az irányítása alatt lévő tőzsdei vállalatok jelentős tranzakciók előtt állnak, gazdasági érdekeltségei átfogó szervezeti átalakuláson mennek keresztül, ami tulajdonosként teljes embert igényel. Egyébként innentől nem kell részt vennie a (sajtó)nyilvános testületi üléseken, és vagyonnyilatkozatot sem kell többé leadnia.

Csányi Sándort még nem sikerült megelőzni

A 2018-as állapot alapján több mint 42,6 milliárd forint egy magyar milliárdos átlagvagyona. A szóródás persze most is nagy: a legújabb listára 8,2 milliárdos vagyonnal lehetett bekerülni, míg az első helyen 320 milliárd forint becsült vagyonnal Csányi Sándor áll. A tavalyi ötödik helyről a másodikra ugrott fel Mészáros Lőrinc, aki 40 milliárd forintra közelítette meg az élen álló OTP-vezért. Csányi 2011 óta megszakítás nélkül vezeti a 100 leggazdagabb éves listáját.

A képzeletbeli dobogó harmadik helyén a közelmúltban elhunyt Demján Sándor állhatna 260 milliárdos vagyonnal, míg a negyedik Gattyán György 240 milliárddal. Az első tízben kapott helyet csökkenő sorrendben Bige László, Széles Gábor, Veres Tibor, Felcsuti Zsolt, Kasza Lajos és Rákosi Tamás - utóbbi 100 milliárd forintra növelte vagyonát tavaly.

Az újak között is van Mészáros-üzlettárs

Az idei százas listán négy új név található. A legelőkelőbb pozícióban (26. hely) Jellinek Dániel, az Indotek-csoport többségi tulajdonosa nyitott. A 31. helyen jegyezték Schmidt Mária és családja vagyonát. A Terror Háza Múzeum főigazgatójaként is ismert üzletasszony azonban inkább visszatérőnek tekinthető, ugyanis férje, néhai Ungár András halálát követően már tagja volt a leggazdagabbaknak.

Hozzá hasonlóan nagy visszatérő Jászai Gellért (94. hely), aki a Mészáros Lőrinc-féle cégcsoport egyik vezetőjeként és résztulajdonosaként került vissza a milliárdosok közé. Két, korábban jórészt ismeretlen üzletember is megjelent a 2018-as listán, mindketten az ingatlanfejlesztésben érintettek: Pálos Titusz (59. hely) és Füzesi Attila (98. hely).

A 100 leggazdagabb című kiadványt a Napi.hu adja ki. Az évente egyszer - májusban - megjelenő kiadvány először 16 évvel ezelőtt, 2002-ben jelent meg - akkor még a Magyar Hírlap kiadásában. A rangsort az első számtól kezdve folyamatosan Szakonyi Péter, a Napi.hu főmunkatársa szerkeszti. A vagyoni becslések elkészítésében a Céginfo.hu céginformációs rendszer segítette. A kiadványban található szócikkek a nyilvános adatbázisokban közölt adatokon alapulnak, amelyeket személyes kapcsolatfelvétel során megszerzett friss, autentikus információk egészítenek ki. A kiadvány megrendelhető a Napi.hu online oldalán, és megvásárolható a Lapker országos terjesztési rendszerében.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Hiába hibázott az ügyfél, a banknak előbb vissza kell fizetnie az ellopott pénzt
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 17:19
A bankoknak akkor is haladéktalanul vissza kell téríteniük a jogosulatlan pénzforgalmi műveletek összegét, ha úgy vélik, hogy az ügyfél súlyos gondatlansága tette lehetővé a csalást – mondta ki csütörtökön közzétett ítéletében az Európai Unió Bírósága.
Személyes pénzügyek Hihetetlen, mennyire drága a mobilozás Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 16:59
Európai összevetésben is kiugróan sokba kerül nálunk.
Személyes pénzügyek Wise: óvatosan a készpénzfelvétellel!
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 18:01
A magyar lakosság egyre többet utazik. 2026 második negyedévében körülbelül 6,21 millió alkalommal tettek látogatást külföldre, ami 3,6 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Ahogy egyre többen utaznak, a külföldi kiadások és készpénzfelvételek kisebb költségei is növekednek. A Wise legújabb elemzése szerint az ATM-es készpénzfelvétel díja még a magyarok körében népszerű, közeli úti célokon is jelentősen eltérhet. A világ egyes országaiban pedig az átlagos díj a felvett összeg 15 százalékát is meghaladhatja.
Személyes pénzügyek Kiszámolták, kik spórolhatnak egymillió forintot az új kata-val – és kik járhatnak rosszabbul
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 13:55
Akár évi egymillió forinttal is csökkenhet egyes vállalkozók adóterhe az új KATA bevezetésével, míg másoknak továbbra is az átalányadózás lehet kedvezőbb. A Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége konkrét vállalkozói példákon keresztül vizsgálta meg a tervezet várható hatásait, és arra jutott, hogy a nyugdíjasok esetében különösen indokolt lenne a szabályok módosítása.
Személyes pénzügyek Akár 150 ezer forint ütheti az Ön markát is
Privátbankár.hu | 2026. október 9. 06:39
Százezer forintnál is többet zsebelhet be az, aki most vált bankot. A legmagasabb összegű kedvezményekhez azonban több feltételt is teljesíteni kell az új ügyfeleknek. A magyarok nehezen és ritkán váltanak bankot, tartanak az ezzel járó macerától, miközben ennek az oroszlánrészét már régóta a pénzintézetek végzik el egymás között.
Személyes pénzügyek Ingyen vásárolhattak többen is a Revolut ügyfelei közül, de korai az öröm
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 10:42
Nem érdemes elszórni ezeket az összegeket.
Személyes pénzügyek Példátlan eset: úgy fizetnek a magyarok, mint a katonatiszt
Privátbankár.hu | 2026. október 8. 08:58
Jó adóssá váltak a magyarok az utóbbi időben?
Személyes pénzügyek A zsebpénztől a befektetésekig: új díjmentes lehetőséggel bővül az OTP Junior
Natív tartalom | 2026. október 7. 07:53
Október 1-től díjmentes az értékpapírszámla vezetése a 14 és 24 év közötti, Junior számlával rendelkező ügyfelek számára. Az új lehetőség a mindennapi pénzügyek kezelésétől a megtakarítások és a befektetések megismeréséig segíti a fiatalok pénzügyi tudatosságának fejlődését.
Személyes pénzügyek Csak a szokásos – továbbra sem vezetik ki a kamatstopot
Privátbankár.hu | 2026. október 5. 12:10
Folytatódnak az egyeztetések a kormány és a Magyar Bankszövetség képviselői között a kamatstop esetleges kivezetéséről, hogy a leginkább kitettek számára a törlesztőrészlet változására közösen elfogadható és megnyugtató megoldást találjanak – közölte a Pénzügyminisztérium.
Személyes pénzügyek Újabb részletek derültek ki a vagyonadóról, de a társasági adó és a TBSZ szabályai is változhatnak
Imre Lőrinc | 2026. október 1. 18:31
Nagyon izgalmas hónapok várnak még ránk az ősszel adózási szempontból. Az év végétől, vagy a jövő év legelejétől hatályba léphet a vagyonadó, ami a legszigorúbb lehet Európában. Emellett a kormány kibővítheti a kisadózó vállalkozások tételes adóját (kata), de akár a 9 százalékos társasági adó és a tartós befektetési számlákra (tbsz) vonatkozó szabályok is változhatnak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG