4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

A változó kamatozású kölcsönök a leginkább érzékenyek a pénzpiaci hozamok mozgására, hiszen azok kamata a BUBOR értékétől közvetlenül függ. Ezek jó részét a régi devizahitelek adják, melyeket a forintosítás során a 3 havi BUBOR-hoz kötött kamatozású kölcsönné alakították át. A 2020. év eleje óta tartó hozamemelkedés most azonban elért egy újabb szintet, a devizahitelek ugyanis még sosem voltak ilyen drágák forintra váltásuk óta.

A devizahitelesek helyzetét 2015. év elején rendezték. A kölcsönöket forintra váltották, a hitelek kamatának alakulását pedig a 3 havi BUBOR értékéhez kötötték. Vagyis 3 havonta átárazódnak a 3 havi BUBOR aktuális változásának megfelelően. (A 3 havi BUBOR azt a kamatszintet mutatja meg, amelyen az egyes bankok 3 hónapos futamidőre hajlandók lennének hitelt nyújtani egymásnak.) - írja hétfői közleményében a Bankmonitor.

Sosem voltak még ilyen drágák a devizahitelek. Fotó: Depositphotos
Sosem voltak még ilyen drágák a devizahitelek. Fotó: Depositphotos

A 3 havonta változó kamatú kölcsönök relatív magas kamatkockázattal rendelkeznek, hiszen a kondíció 3 havonta megváltozhat a piaci viszonyoknak megfelelően. Ebből azonban az érintett adósok kezdetben profitáltak, hiszen a forintra váltáskor a 3 havi BUBOR értéke 2,10 százalék volt. A mutató értéke azonban jelentősen csökkent, ezáltal a kölcsönök kamata és havi törlesztőrészlete is mérséklődött. (A mélyponton, 2018. év elején a mutató értéke 0,02 százalék volt, vagyis több mint 2 százalékpontot csökkentek a hitelkamatok a BUBOR értékének módosulása miatt.)

Mondhatnánk, a BUBOR értéke még mindig a forintra váltáskor érvényes érték alatt van, vagyis még mindig jobban járnak a változó kölcsönnel. A helyet azonban az elmúlt napokban megváltozott: 2021. november 12-én a 3 havi BUBOR értéke 2,18 százalék, vagyis magasabb, mint a 2015. februári érték volt.

A törlesztőrészlet még nem haladja meg a 2015-ös szintet

A BUBOR értékének változása természetesen a törlesztőrészletekre is hat, ezt egy példán keresztül mutatják be a Bankmonitor szakértői.

  • 2015. februárban a frissen forintosított lakáshitel fennálló tőketartozása 9 millió forint, a hátralévő futamidő pedig 12 év volt. A BUBOR értéke akkor 2,10%, a felár nagysága 2,5% volt. (A felárat a bank a futamidő alatt nem változtatja.)
  • A forintra váltást követően a törlesztőrészlet nagysága 81,5 ezer forint volt. A folyamatos kamatcsökkenés miatt a havi részletek lecsökkentek 73,3 ezer forintra 2018. év elején. A mostani, októberi kamatszint miatt a havi részlet valamivel 78 ezer forint fölött lesz.

Vagyis a kamat magasabb lesz, mint a 2015. februárban volt, a törlesztőrészlet viszont nem emelkedik vissza a 2015-ös szintre.

Ez annak köszönhető, hogy a kisebb kamat mellett nagyobb mértékben fogyott a tőketartozás. Kisebb fennálló tartozás és rövidebb futamidő esetén pedig a kamatemelkedésnek kisebb hatása van a havi törlesztőrészletre. (Ettől függetlenül a 2018-as szinthez képest durván 5 ezer forinttal kell majd többet fizetni az adósoknak.)

A moratórium a kamatemelés hatását növelheti, hiszen a fennálló tartozás nem csökkent, a futamidő pedig még emelkedik is. Vagyis a törlesztés szüneteltetést választó adósok komolyabb törlesztőrészlet változással szembesülhetnek.

Mi várható a jövőben?

A jegybanki alapkamat emelésének még koránt sincs vége. A magas infláció miatt várhatóan tovább növekedhet az iránymutató kamatszint, ami magával vonja a BUBOR értékének további növekedését is. Éppen ezért érdemes lehet minden változó kamatozású hitellel rendelkező adósnak a hitelkiváláson. (Azaz meglévő kölcsönének lecserélésén.) Ezzel a lépéssel a meglévő hitel biztonságosabb kölcsönre is lecserélhető, aminek következtében elkerülhető a további kamatemelésekből eredő törlesztőrészlet növekedés.

Természetesen érdemes szem előtt tartani az új hitel kamatát is: elképzelhető, hogy a biztonságért cserébe a jelenlegi szintnél valamelyest magasabb lesz az új kölcsön kamata, de megfelelő konstrukciót választva a kamatemelkedés hosszú távra kivédhető.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Személyes pénzügyek Az Otthon Start lejtmenetbe került, de a személyi kölcsönt nyakló nélkül viszik
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 16:59
Az Otthon Startból a megszűnésének bejelentését megelőző hónapokban már érezhetően kevesebb fogyott, de az utolsó két hét még hozhat kiemelkedő keresletet – hívja fel a figyelmet a BiztosDöntés.hu. A friss adatok szerint szeptemberben lakáshitelekből még így is bőven 200 milliárd forint feletti összeget adtak el a bankok. A személyi kölcsönök iránt változatlanul óriási a kereslet: kilenc hónap alatt már többet vettek fel belőlük, mint 2025-ben összesen.   
Személyes pénzügyek Luxus vagy a túlélés eszköze? Hogyan változtak meg a magyarok öngondoskodási szokásai?
Izsó Márton - Herman Bernadett | 2026. november 3. 16:13
Miközben egy friss kutatás szerint a magyar nyugdíjasok 65 százalékának komoly dolgokról kell lemondania az aktív éveihez képest, a húszas-harmincas korosztály komoly lépésre szánta el magát: rekordszámban nyitnak pénztári megtakarításokat.
Személyes pénzügyek Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! 2026 ősz – 2. forduló 1. nap
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 07:00
Mit tudsz a pénzügyekről? Itt a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! diákverseny 2. fordulója a Győr-Moson-Sopron, Vas, Veszprém és Komárom-Esztergom vármegyei csapatoknak!
Személyes pénzügyek Csalók megszerezték a banki adatait? Ezt teheti
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 14:39
Egy lengyel ügyben hozott európai bírósági döntés lehet irányadó Magyarországon is.
Személyes pénzügyek Négy alig ismert lehetőség, amivel pótolható a kieső jövedelem az egészségpénztárból
Simondán Eszter | 2026. november 1. 06:04
Az egészségpénztárakban gyűjtött megtakarítás sokkal több mindenre használható, mint azt a legtöbben gondolják. Vannak már ugyan népszerűvé vált önsegélyező szolgáltatások, sokat viszont egyáltalán nem ismernek a tagok. A BiztosDöntés.hu szakértője négy olyan lehetőséget mutat be, amellyel az ideiglenesen kieső jövedelem pótolható.
Személyes pénzügyek Utolsó roham jöhet az Otthon Startért, az egyik bank nagy dobással készül
Privátbankár.hu | 2026. október 29. 15:36
Rálicitált a korábbi ajánlatra az MBH Bank.
Személyes pénzügyek Komoly veszélyt is jelenthet a Wekerle Plusz
Privátbankár.hu | 2026. október 28. 07:36
A jogosultság elvesztése nagyon sokba kerülhet. Megjelent a rendelet, itt vannak az új lakáshitel-program pontos feltételei.
Személyes pénzügyek Egymásra licitálnak a bankok a lekötött betétek kamataival
Privátbankár.hu | 2026. október 27. 09:59
Ezen a héten két pénzintézet is új akciót indított, miközben a számlákon lévő pénz 14 százalékát sem tartja lekötve a magyar lakosság.
Személyes pénzügyek A Tisza-kormány kiszélesíti a családi pótlék megkétszerezését a jogosultaknál
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 19:35
Magyar Péter miniszterelnök hétfőn este bejelentette, hogy 2027-től a fogyatékossággal élő gyermekek után járó emelt összegű, valamint a saját jogon nevelési ellátásra jogosult felnőttek családi pótlékát is megduplázzák.
Személyes pénzügyek Drágításra kényszerítheti a bankokat a kormány?
Privátbankár.hu | 2026. október 26. 15:45
A kormány hozzányúlt a banki átutalások után fizetendő tranzakciós illetékekhez. Nem törölte el azokat – ahogyan azt a bankok még az Orbán-kabinettől kérték –, így kérdés, hogyan hathat e változás az ügyfelekre. Ezt is körbejárta lapunk főszerkesztője, Csabai Károly együttműködő partnerünk, a Trend FM hétfő délelőtti adásában.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG