Nem számoltak utána
A 2010-ben hatalomra került kormány kissé elkapkodva valósította meg választási ígéretét, miszerint a nők 40 munkaviszony után nyugdíjba vonulhatnak. Az egyén szintjén ugyan nagyon vonzó ez, de nem számoltak utána, hogy ez rengeteg embert érint. 40 évvel ezelőtt ugyanis sokan már az általános iskola után dolgozni kezdtek, a legtöbben azonban a szakmunkásképző vagy az érettségi után, tehát 18 éves korukig bezárólag munkába álltak. Felsőoktatási intézményben csak az adott korosztály kb. negyede tanult tovább.
A munkába lépés így átlagosan 18-19 évesen zajlott. Ha feltételeznénk, hogy mindenkinek folyamatos volt a munkaviszonya, így 58-59 évre jön le a nyugdíjkorhatár, amit egyébként épp ezekben az években emelnek 62-ről 65 évre, hogy fenntartható legyen a nyugdíjrendszer. Jóllehet a rendszerváltás után már sokaknak nem volt hivatalos munkaviszonya rövidebb-hosszabb ideig, de a többségnek összejön a 40 év, így az átlagos nyugdíjkorhatár kb. 60 év körül alakulhat.
A jogszabály tehát megalkotásakor 2, pár év múlva pedig már 5 évvel csökkenti a nyugdíjkorhatárt, ami már a görög viszonyokat idézi. Eddig viszont legalább csak az egyik nemet érintette ez, tehát a munkavállalók legfeljebb felét. Ez a nyugdíjkasszának így is 200 milliárdos többletterhet jelent a következő években, amit csak úgy lehet kigazdálkodni, hogy a nyugdíjak reálértéke nem növekszik.
Van akinek ez sem volt elég
Erre most itt az ötlet: tartsunk népszavazást, hogy a férfiak is nyugdíjasok lehessenek ugyanilyen feltételekkel. Eddig elutasították a népszavazási kezdeményezést, mondván érinti a költségvetést, de most a Kúria úgy döntött, mégiscsak lehet a kérdésben népszavazás, mivel nem közvetlen költségvetési kérdésről van szó (valójában a nyugdíjkassza pontosan ugyanolyan közös teher, mint maga a költségvetés, amit az is mutat, hogy korábban sokszor a költségvetésből egészítették ki a hiányos nyugdíjkasszát).
Hogy ezek után összejön-e a szükséges mennyiségű aláírás, majd pedig hogy a nép milyen megfontolástól vezérelve szavaz, az kérdéses. De ha minden sikerülne, és a kormány kényszerűen törvényerőre emelné az intézkedést, akkor gyakorlatilag lehetetlen helyzetbe kerülne a nyugdíjasok összessége. Ebben az esetben ugyanis megjelenne rögtön egy újabb, legalább 200 milliárdos tétel (ami 300 is lehet, ha minden jogosult él a korai nyugdíjazás lehetőségével).
Ki fizeti a révészt?
Ezt az összeget akkor pedig ki kell fizetni. Ki állja a számlát? A költségvetés szóba se jöhet, a nyugdíjkasszának a befolyó járulékokból kell gazdálkodnia. A járulékok sem emelhetők, hisz azok arányában így is a legmagasabbak között vannak Európában. Ráadásul maga a teljes nyugdíjra fordítható összeg sem nőhet erőteljesen, maximum a gazdasági növekedés ütemében, különben úgy járnánk, mint a görögök, akik GDP-jük elképesztő hányadát fordítják nyugdíjra, és ezt Európa fizeti most nekik fogcsikorgatva.
Mi maradna végül? Egyetlen kényszerű megoldás jöhetne szóba: a nyugdíjcsökkentés. Durvább esetben nominálisan is, de ezt a kormány valószínűleg mindenáron el akarná kerülni. Egy másik megoldás van: hagyni az inflációt kicsit felfutni (amúgy is 2-3 százalékos szintre becsülik a következő években) és a nyugdíjakat nominálisan befagyasztani, egészen addig, amíg reálértékben meg nincs a 2-300 milliárdos többlet. Vagyis a nyugdíjasok összessége fizetné az újabb meggondolatlanságot.
A zöldségek, gyümölcsök és a húsok is olcsóbbak. 
