Egy hónap elteltével holnaptól újra elcsendesednek a kocsmák, őszig, a Bajnok-ligája mérkőzések csoportköréig, vagy az EB-selejtezőkig a labdarúgás annak a pár százezer honfitársunknak ad csak témát, akik vannak annyira mazochisták, hogy a magyar kupacsapatok BL- és EL selejtezőit végignézik - legalábbis ezt kell gondolni a hét közepi máltai csapatok elleni meccsek után.
De ez a cikk most még a világbajnokságról szól. Arról a világbajnokságról, amely megítélésem szerint egyrészt minden idők legjobb világbajnoksága, másrészt talán a legijesztőbb vb volt a történelemben.
A legjobb volt, mert a mérkőzések döntő többsége jó színvonalú meccseket hozott - a csoportkörben 4 meccs végződött 0-0-ás döntetlennel és ezek közül is csak az Irán-Nigéria és a Japán-Görögország meccs volt problémás. A kieséses szakaszban sokan temetni kezdték a világeseményt, de a negyeddöntők közül már csak egy élte meg a 11-es rúgásokat és talán még az argentin-holland futball-csalást is könnyebb volt elviselni az előző napi mennydörgés szerű brazil-német 1-7 után. Nem arról van szó, hogy ez a brazil csapat nem tud futballozni, nem ezt mutatja a németek és a hollandok ellen összeszedett 10 gól (bár kétségtelen, nem biztos, hogy döntőre érett ezzel a tudással a selecáo), egyszerűen arról van szó, hogy ebben a mai fociban ez is benne van. Elég 2 megingás, amit az ellenfél kínos precizitással kihasznál és utána már az egyenes passzba is megremeg a láb, jön az újabb és újabb hiba. Ez ma tényleg a XXI. század sportja.
S persze ez benne a félelem is. Egyrészt, hogy a precizitásra törekvés megölheti a játékot - mondom ezt olyankor amikor a "gépies" németek épp kreativitásukkal bírnak időről-időre ellenfelük fölé nőni, azzal, hogy nem 5, de 25 támadásépítési variációból választhatnak. A gyengébb játékosállománnyal bírók számára ez persze nem adott, s marad a betonfutball hátul - s itt azért már van veszély. De ha azt vesszük, hogy Algéria és Costa Rica is meg tudta oldani, hogy a behátrálásból szép és eredményes ellentámadásokat vezessenek, talán nem kell ettől annyira tartani. Másoknak meg van sztárjuk. Így a profi védekezés mellett Argentína meglepetést okozhat ma, hiszen ott van Messi és visszatér Di Maria is.
A legnagyobb félelem abban van, hogy totálissá vált a futball. Ennek lehet örülni, amikor azt látjuk, hogy Robben a saját 16-osáról indulva egy pasz (kényszerítő) után betör az ellenfél büntetőterületére, ahol vagy megállítják, vagy gólt lő... De ez a szép oldala. A csúnya, félelmet keltő az, hogy ennél a sebességnél, ilyen nagy pályán nem lehet objektíven ítélkezni. Alattomos ütések, csípések, stb. maradnak megtorlatlanul, a bírókat szidja mindenki, hogy miért nem ítélnek úgy helyesen, ahogy mi a fotelből a 3. lassítás után már jól látjuk. Ráadásul emberek karrierje dőlhet el egyetlen pillanat alatt - Neymar tegnap már ott ült a brazil kispadon, de a hátába 2 centivel arrébb térdelnek, lehet, hogy többé nem tud felállni magától.
Senki nem akarja, hogy a futballisták amerikai foci harcosok legyenek, nem a védőfelszereléseken van a hangsúly. Az alattomosságot kell mindennél jobban megtorolni. Ebbe bele kell férnie, hogy ha a bíró döntési jogát nem is korlátozzák az adott meccsen (persze, itt is írtuk már, hogy nemzetközi meccseken csapatonként 2 esetre lehetne videobírót kérni - ezzel 8 perccel lenne hosszabb a meccs), de utána valóban minden eset legyen kivizsgálva és példásan büntetve. A másik oldalon pedig hatékonyabb bíráskodásra lenne szükség: egyrészt ezen a világbajnokságon sokkal kevesebb fegyelmezés történt, mint négy éve - szinte elvesztek a sárga lapok. S ugyanígy nem voltak elég határozottak a bírók a mű-sérülésekkel szemben - drámai hány esetben kellett 3-5 percig azt nézni, hogy egy játékost a gyep közepén kezelnek.
De ettől még kiváló világbajnokság volt, kiváló meccsekkel. Reméljük a döntő is méltó lesz hozzá - a stadionban a hírek szerint az argentinokkal szemben a németeket segítik a házigazdák is - a dögöljön meg a szomszéd tehene is nem túl szép elv okán.
A luxustermékek egyik jellemzője volt, hogy a piacuk válságálló, érzéketlenek az általános kereslet hullámzására, ám ez sem látszik már örök igazságnak. 
