Vállalat
Vállalat
Istent játszik a Tesla-vezér: hamarosan feltöltheted az érzelmeidet a netre?
BR | 2017. március 28. 20:30
Az elektromos autózás meghonosítása és a Mars kolonizálása úgy tűnik, kevés Elon Musknak. A 45 éves futurista üzletember most egy egészen új oldalát csillogtatja meg, a Neuralink bejegyeztetésével ugyanis nem kevesebbre készül, mint hogy feltöltse az emberi tudatot a számítógépre. Mindezt ráadásul az évtized végéig. Megnéztük, mekkora esély van az őrült álom megvalósítására.
Vállalat
Miért települnek vissza cégek Németországba, ha olyan magas a bér?
Privátbankár.hu | 2017. március 28. 17:30
Úgy látszik, egyes német vállalatok azt csinálják önként és dalolva, amire Donald Trump amerikai elnök erőszakkal akarja rávenni a cégeket: visszatelepülnek az anyaországba. Ennek számos oka van. Az egész végső soron a robotok térnyerésének kedvez, de a fogyasztó is jól járhat.
Vállalat
A magyar fogyasztókban bíznak a nagy cégek
Privátbankár.hu | 2017. március 28. 13:30
A belföldi értékesítés élénkülésében nagyon bíznak, viszont a nyereség kevesebb lehet.
Vállalat
Bedobták a törölközőt: innen is kivonul az Uber
Privátbankár.hu | 2017. március 28. 13:03
Máshol is gond van a "jogi környezettel".
Vállalat
Váratlan fordulat: mégis visszahozzák a robbanó telefonokat?
Privátbankár.hu | 2017. március 28. 12:21
Felújított formában dobná ismét piacra a Note 7-eseket a Samsung.
Vállalat
Eldőlt: milliárdos bírságot kapott a Tesco
Privátbankár.hu | 2017. március 28. 11:43
Pont került a három éve húzódó könyvelési botrány végére.
Vállalat
Ezért lépett vissza a Heineken: megváltoztatják a Csíki nevét
Privátbankár.hu | 2017. március 28. 08:01
Kiderült, mi a kompromisszum másik fele: az Igazi Csíki Sör nevét egy kicsit meg kell változtatni.
Vállalat
Óriási meglepetést kapnak a magyar kamionosok
Privátbankár.hu | 2017. március 27. 16:44
Egy együttműködésnek köszönhetően 15 országban tankolhatnak majd olcsóbban.
Vállalat
Lázár: nem vonjuk vissza a lex Heinekent
Privátbankár.hu | 2017. március 27. 15:53
Már megküldték az Európai Bizottságnak a tervezetet, így még vagy fél évig is elhúzódhat a sörháború.
Vállalat
Mit nekik a Brexit? Kiállt egy óriásvállalat a britek mellett
Privátbankár.hu | 2017. március 27. 14:07
Egyre bizonytalanabb a brit gazdaság jövője, de legalább a Siemens miatt nem kell aggódniuk.
Vállalat
Váratlan fordulat: kibékült a Csíki Sör és a Heineken
Privátbankár.hu | 2017. március 27. 13:22
Megegyezett a Csíki Sör márkanév használatáról a Heineken Románia és az Igazi Csíki Sört levédő Csíki Sör Manufaktúra.
Vállalat
Újabb erőmű épülhet Magyarországon
Privátbankár.hu | 2017. március 27. 12:49
Letették a szabadegyházai Hungrana Kft. újabb biomassza erőművének alapkövét.
Vállalat
Eddig tartott? Leállították az Uber önjáró autóit
Privátbankár.hu | 2017. március 27. 09:53
Durva baleset történt Arizonában, inkább leállították az összes tesztautót.
Vállalat
Erre adott 9 milliárdot a kormány: hamarosan elkészül az óriásberuházás
Privátbankár.hu | 2017. március 27. 07:59
Hatalmas gabona-feldolgozó épül Tiszapüspökiben, még pár hónap és el is készül.
Vállalat
Hamarosan elszállhat ez a két légitársaság
Privátbankár.hu | 2017. március 26. 15:38
Mindezt persze a konkurens, Ryanair vezére mondja.
Vállalat
Eldőlt a Vodafone és a Telekom harca: megvan az állami mobilszolgáltató
Privátbankár.hu | 2017. március 25. 09:01
Innentől a Magyar Telekomnak fizet az állam. Hol vannak már az Ákosos idők?
Vállalat
Tovább folytatódik a vörösiszapper
Privátbankár.hu | 2017. március 24. 15:19
A Győri Törvényszék folytatja le a vörösiszapper megismételt elsőfokú eljárását.
Vállalat
Trump rábólintott: hiába tüntettek, épül a botrányos olajvezeték
Privátbankár.hu | 2017. március 24. 13:03
Gyakorlatilag amióta felmerült a Keystone XL és a North-Dakota Pipeline, folyamatosan tüntettek ellenük.
Vállalat
Itt a vége: Kanye West megállapodott Presserékkel
Privátbankár.hu | 2017. március 24. 12:26
Peren kívüli megállapodás született Presser Gábor és Adamis Anna, valamint Kanye West között.
Vállalat
Az állam ellen pereskednek Trócsányiék
Privátbankár.hu | 2017. március 24. 10:21
A miniszter irodája legalább öt választott-bírósági eljárásban látta el a jogi képviseletet.
Vállalat
680 millió ment el filmekre az olimpiáról, amit végül bebuktunk
Privátbankár.hu | 2017. március 24. 09:27
A Momentum Mozgalom megkapta a szerződések listáját.
Vállalat
Elkelt a Sodexo - odavesznek az utalványaid is?
Privátbankár.hu | 2017. március 24. 07:47
Van, ahol már nem sokáig fogadják el a szelvényeket.
Vállalat
Bezár a nagy csomagolóanyag-gyár – ide telepítik át a termelést
Privátbankár.hu | 2017. március 23. 17:45
Bezárja egyik romániai üzemét az osztrák Constantia Flexibles vállalat, amely a világ egyik jelentős csomagolóanyag-gyártója.
Vállalat
Folytatódik a sütőipari cég felszámolása: malmot is elárvereznek
Privátbankár.hu | 2017. március 23. 17:37
Meghirdette a felszámolás alatt álló Sikér Malomipari Zrt. szekszárdi malmát a Nemzeti Reorganizációs Nonprofit Kft.
Vállalat
Megkezdődött az Uber bukása?
Privátbankár.hu | 2017. március 23. 16:30
Rájár a rúd az Uberre. Az utóbbi időben megjelenő sorozatos botrányok miatt sok vezetőségi tag tartja kézközelben felmondását, mivel egyelőre nem látszik pontosan, milyen célok felé halad a sofőrszolgálat. A kanadai kormány most új rendelettel adóztatná meg a céget, ami újra versenyhelyzetbe hozná a taxi társaságokat. Jelenleg azonban nem csak emiatt fáj a vállalat feje.
Vállalat
Varga elárulta, hol jöhetnek változások
Privátbankár.hu | 2017. március 23. 15:40
A miniszter szerint hat területen rövid időn belül érdemben javulhat a versenyképesség.
Vállalat
Félrevezették a befektetőket: fúziót akadályozott meg a versenyhivatal
Privátbankár.hu | 2017. március 23. 13:56
Eltérő tartalmú nyilatkozatokat tett az egyik alapkezelő, milliós bírságot és tiltást kaptak.
Vállalat
Túl könnyű nálunk pénzt mosni - feltehetnek a feketelistára?
Privátbankár.hu | 2017. március 23. 08:44
Új pénzmosás elleni szabályozás jöhet. Kaszinósok figyelem! Mindent megtudhatnak rólatok, ha be akartok lépni.
Vállalat
Stratégiát váltott a Twitter – így küzdenek a terrorizmus ellen
Privátbankár.hu | 2017. március 22. 16:30
A terrorizmust és az erőszakot pártoló bejegyzéseket szűri a közösségi oldal új programja.
Vállalat
Hatalmas lebőgés: az összes vizsgált spanyol autóval gond volt
Privátbankár.hu | 2017. március 22. 15:41
A dízelbotrány miatt Spanyolországban is megvizsgálták a modelleket, de kiderült: mindegyik kocsiban nagyobb a károsanyag-kibocsátás a megengedettnél.
Vállalat
Elfelejthetjük az idegesítő internetes reklámokat?
Privátbankár.hu | 2017. március 22. 13:48
Az online hirdetésekkel foglalkozó szakmai szervezetek szerint komoly változtatásokra kényszerül az internetes reklámpiac.
Vállalat
Nálad már megjelent? Így veszi fel a harcot a kamuhírekkel a Facebook
Privátbankár.hu | 2017. március 22. 12:00
Bemutatkozik a "vitatott" címke.
Vállalat
Nem kell aggódni: felkészültek a gyárak nagypéntekre
Privátbankár.hu | 2017. március 22. 10:56
A plusz egy munkanap várhatóan nem érződik majd a termelésen, legalábbis ebben bíznak az autógyártók.
Vállalat
Ilyet még nem láttál – itt az Apple új nagy dobása
Privátbankár.hu | 2017. március 22. 09:23
Új videós alkalmazást fejlesztettek, a Facebook és a Snapchat lenyomása a cél.
Vállalat
Így jár az, aki kritizálni meri a Mészáros Lőrinc-féle kivitelezést
Privátbankár.hu | 2017. március 22. 09:02
Nagyon csúnya ügy bukott ki, egy államtitkárnak sikerült jól összefoglalnia a mai valóságot.
Vállalat
Új metró – élt és működött 1 napig
Privátbankár.hu | 2017. március 22. 08:54
Ma már be se állt a forgalomba az új szerelvény.
Vállalat
Nem adják fel: lesz lex Heineken, de máshogy
Privátbankár.hu | 2017. március 21. 13:19
Kósa Lajos szerint mindenképp módosítani kell az önkényuralmi jelképek kereskedelmi tilalmáról szóló javaslatot.
Vállalat
Lázárék cáfolnak: nem futamodnak meg, nekimennek a Heinekennek
Privátbankár.hu | 2017. március 21. 10:03
Nem vonják vissza a lex Heineken törvényjavaslatot.
Vállalat
Máris elbukott a lex Heineken? Csendben meghátrálhat a kormány
Privátbankár.hu | 2017. március 21. 08:04
Csendben kihátrálnak a kormánypártok Lázár János és Semjén Zsolt nagy vihart kavart javaslatából, amely tiltott önkényuralmi jelkép használatára hivatkozva akár kétéves börtönbüntetéssel fenyegetné a Heineken forgalmazóját - értesült a hvg.hu. A lap szerint a tervezetet még a Fidesz-frakció jogászai is védhetetlennek találták.
Vállalat
Valamire készülnek a kukások
Privátbankár.hu | 2017. március 21. 07:41
Regionális konzorciumokba szerveződik a 109 hulladékszállító.
Vállalat
Uniós pénzből jönnek létre új munkahelyek
Privátbankár.hu | 2017. március 20. 17:52
Ajtó- és ablakgyártó üzemet épít fel a miskolci székhelyű Polibet Kft. a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Vásárosnaményban.
Vállalat
Itt a vége: csődeljárás alatt az Est Media
Privátbankár.hu | 2017. március 20. 16:51
A csődkérelmet még februárban nyújtották be, most döntött a Fővárosi Törvényszék.
Vállalat
Bezárt CBA üzletek: indul a felszámolás
Privátbankár.hu | 2017. március 20. 14:03
Felszámolják a Palóc Nagykereskedelmi Kft.-t, nem tudtak megegyezni a hitelezőkkel.
Vállalat
Nem mindennapi felvásárlás: itt terjeszkedik a Vodafone
Privátbankár.hu | 2017. március 20. 09:51
Megerősítenék a helyüket az ázsiai piacon, Indiában vették meg az egyik riválisukat.
Vállalat
Egyre nagyobb bajban az Uber: besokallt az elnök
Privátbankár.hu | 2017. március 20. 08:23
Nem tetszik neki az irány, amerre a cég tart, így inkább kiszállt Jeff Jones.
Vállalat
Kicsinálják a Heinekent? Vörös csillagról szavaz a Parlament
Privátbankár.hu | 2017. március 20. 07:41
Mi kerül a Heineken logójára, ha átmegy Lázárék javaslata?
Vállalat
Megvan az új közellenség? Tovább támadják a külföldi sörgyárakat
Privátbankár.hu | 2017. március 18. 10:54
A Kisüzemi Sörfőzdék Egyesülete a kormánymédiában fakadt ki a négy nagy magyar székhelyű gyár ellen.
Vállalat
Csúnyán mellélőtt a Google: kiakadt a brit kormány
Privátbankár.hu | 2017. március 17. 16:05
A vádak szerint számos hirdetés jelent meg homofób, antiszemita tartalmú videók mellett.
Friss
Makro / Külgazdaság
Meglepő vendég jelenhet meg a G20-as csúcson
A német külügyminiszter örül az érintett politikus meghívásának.
23 perce
Részvény / Deviza / Áru
Mosolyoghat, ha meglátja, mennyibe kerül az euró!
Megérkeztek a péntek esti árfolyamok.
16 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Tőzsdéről is kiveheti a H&M-et Svédország leggazdagabb családja2026. szeptember 25. 11:00 -
Barry Diller visszavonta 18 milliárd dolláros ajánlatát az MGM Resortsért2026. szeptember 25. 09:05 -
Ötezer milliárd forintot érhet az okosgyűrűk piacvezetője2026. szeptember 24. 12:00 -
Egész luxuslakótornyot vett magának az indiai tőzsdemilliárdos2026. szeptember 24. 08:58 -
Nem adná el részvényeit az amerikai adósság miatt a milliárdos befektető2026. szeptember 23. 12:00
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Váratlan hatása volt az üzemanyagárak emelkedésének Németországban
09:24
-
Miközben Orbán Viktor leírta az európai gazdaságot a kockázatitőke-befektetők imádták a kontinenst
05:26
-
Ömlenek a piacra az új lakások, de nincsenek vevők
16:59
-
Üzent a NAV a dízeltmogatásra jogosultaknak
15:49
-
Nem sok parlamenti helyet kapott a Putyin által engedélyezett udvari ellenzék az orosz választóktól
15:31
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól
2026. augusztus 30. 13:21
-
Ursula von der Leyen felkavarta az állóvizet, üzenete Magyarországnak is szól
2026. szeptember 21. 14:28
-
Itt van Magyar Péter újabb bejelentése: a nyugdíjminimum után más ellátások összege is emelkedik
2026. szeptember 4. 09:11
-
Beütött a krach a benzinkutakon
2026. szeptember 3. 09:13
-
Itt az újabb fordulat a benzinkutakon?
2026. szeptember 22. 11:36
top 24
-
Dollár, euró, forint: a szakértők megnevezték a legjobb kötvényeket
2026. szeptember 25. 14:59
-
Sejtelmesen nyilatkozott Ruszin-Szendi Romulusz: eurómilliárdos tétje is lehetett a német védelmi miniszter budapesti látogatásának
2026. szeptember 25. 17:59
-
Kriptoparadicsom lehetnénk a szektor fidesztelenítése után?
2026. szeptember 25. 10:21
-
Milliárdos Covid-megbízásokhoz vezettek az autóalkatrészes és offshore-os céges szálak
2026. szeptember 25. 11:56
-
Rajtunk is bosszút állna Putyin az ukrán olajtárolók miatt? Ez Viszont Privát
2026. szeptember 25. 19:41



