4p

Klasszis Egészséggazdaság és Longevity Konferencia 2026

A platform, ahol az egészségügyi ökoszisztéma kulcsszereplői – gyártók, szolgáltatók, biztosítók, döntéshozók – közösen gondolkodnak az iparág jövőjéről.

Vegyen részt Ön is!

Részletek >>

Ez a cikk Privátbankár.hu / Mfor.hu archív prémium tartalma, amelyet a publikálástól számított egy hónap után ingyenesen elolvashat.
Amennyiben első kézből szeretne ehhez hasonló egyedi, máshol nem olvasható, minőségi tartalomhoz hozzáférni, akár hirdetések nélkül, válasszon előfizetői csomagjaink közül!

Bár a vételárat a sajtóban megjelent hírek alapján már 2019-ben kifizethette az állam, a trieszti kikötőt csak a tavaly év utolsó hónapjában vehette birtokba az ügyletet lebonyolító Adria Port Kft. A biznisz egyelőre csak gigantikus veszteséget hozott. De nyilván ez nem lesz mindig így.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter 2019 júliusában a Matteo Salvini olasz belügyminiszterrel közösen tartott sajtótájékoztatóján jelentette be, hogy Magyarország egy 300 méter hosszú partszakasszal rendelkező 32 hektáros területet vásárolt meg Trieszt kikötőjében 31 millió euróért, 60 éves koncessziós szerződés keretében.

Az akkori bejelentések alapján a vámaszabadkikötőben majdnem 100 millió eurós infrastrukturális beruházást is terveznek, hogy a magyar vállalkozások majd innen bonyolíthassák le exporttevékenységüket. Ez a miniszter várakozásai szerint mintegy 2 millió tonna, vagyis 78 ezer konténer lesz évente.

Bár a bejelentés 2019-es, az ügyletet nagyon sokáig nem sikerült teljesen lezárni. A Külgazdasági és Külügyminisztérium tavaly nyáron arról tájékoztatta a Népszavát, hogy birtokba vétel késlekedése azért történik, mert az "érintett terület és koncessziós jog kapcsán a tulajdonszerzés véglegesítése folyamatban van".

A trieszti kikötő (Fotó: marinas.com)
A trieszti kikötő (Fotó: marinas.com)

Ez a folyamat 2020.12.17.-én zárulhatott le - ez már a minisztérium tulajdonában lévő Adria Port Zrt. 2020. évi mérlegéből derül ki. A befektetett eszközök értéke az előző évi nulláról ugyanis 25,5 millió euróra ugrott tavaly, ezen belül a tárgyi eszközök 23,7 milliót tesznek ki. Mint azt a kiegészítő mellékletben írják:

"Jelentősebb tárgyi eszközbeszerzések 2020-ban: olaszországi telek és ingatlanvásárlás, bérelt iroda átalakítása, irodabútorok, számítástechnikai eszközök."

A fióktelepet 2020. január 16-án hozta létre az Adria Port Zrt., az ingatlan pedig csak az év végén került a birtokába.

"A Zrt. 2020.12.17.-én megvásárolta a Muggia, Via Flavia Di Aquilainia 24 CAP 34015 székhelyű Aquila S.r.l üzletrészét, így annak 100 százalékos tulajdonosa lett."

A vásárolgatások következtében a cég előző évi pénzeszközei is jócskán megcsappantak. 31,7 millió euró után 16,2 millióval rendelkezik a társaság.

Még nincs bevétel, csak tetemes veszteség

Mivel a cég még semmilyen tevékenységet nem végzett tavaly, értékesítésből származó árbevétele sem keletkezett. Az egyéb bevételek soron azonban 147 euró (év végi árfolyamon számolva kicsit több mint 53 ezer forint) szerepel, melyből 138 euró kártérítésből származik. Ezzel szemben nagyságrendekkel nagyobb az a kiadás, ami felmerült.

Anyagjellegű ráfordításként 710 071 eurót számoltak el, melynek legnagyobb része, 531 223 euró (év végi árfolyamon számolva több mint 193 millió forint) csak az ügyvédi költség volt. Emellett a nagyobb tételek a következők voltak:

  • 61,7 ezer eurót (22,5 millió forint) szaktanácsadásra, kutatásra, tanulmányokra költöttek,
  • 41,6 ezer euró (15,1 millió forint) a bérleti díj,
  • 25,5 ezer euró (9,3 millió forint) a számviteli szolgáltatások díja volt.

Mindezek eredményeként üzemi szinten is jelentős veszteséget könyvelt el a társaság, amit a pénzügyi műveleteken realizált veszteség tovább növelt.

Az Adria Port Zrt. így 1,025 millió eurós (374,4 millió forintos) veszteséggel zárta 2020-at. Az előző évivel való összehasonlítás ebben az esetben nem releváns, mivel akkor még - fogalmazhatunk úgy is, hogy - csak az előkészítő, háttérben zajló ügyek folytak.

Bár ez a veszteség tetemes, a társaság saját tőkéje mégis bőven elbírta. Annak nagysága ugyanis 45,6 millió euró, melyből 16,8 millió euró a jegyzett tőke, tőketartalékban pedig 29,95 millió euró pihen.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Parádés évet zárt 2025-ben a Waberer's Csoport
Privátbankár.hu | 2026. március 18. 19:21
A Waberer’s International Nyrt. 816,2 millió euró konszolidált árbevételt ért el 2025-ben, ami 7,7 százalékkal haladja meg az előző évi értéket, a negyedik negyedévben pedig 213,4 millió euró árbevételt ért el, ami 16 százalékkal magasabb 2024 azonos időszakához képest – tudatta a logisztikai szolgáltató vállalat szerdán a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.
Vállalat Az Alteo most Banán villantott
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 17:20
Üzembe helyezték az Alteo ötödik, 20 megawattóra kapacitású villamosenergia-tárolóját a Komárom-Esztergom megyei Bana községben
Vállalat A nehézségek ellenére jó éve volt az Audi Hungariának
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 14:20
A leányvállalat növelte árbevételét és adózás utáni nyereségét is.
Vállalat A holdról is látszani fog, annyit kaszálhat idén az Nvidia
Privátbankár.hu | 2026. március 17. 08:49
Új korszakot hoz a cég a számítógépes grafikában is a vezérigazgató szerint.
Vállalat Ezt tervezik Magyar Péterék a Mol jövőjéről: jön a leválás az orosz olajról?
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 15:21
2035-ig megejtenék a leválást.
Vállalat Náluk bankol? Nagy fába vághatja a fejszéjét az UniCredit
Privátbankár.hu | 2026. március 16. 12:07
Az olasz hátterű, de hazánkban is jelenlévő bank már hivatalos lépéseket tett a nagy ügylet kapcsán.
Vállalat A Janaf közleményben jelezte, készen áll a Mollal szembeni vitára
Privátbankár.hu | 2026. március 14. 13:38
A horvát csővezeték üzemeltető válallat visszautasítja a Mol vádjait és felkészül a jogvitára.
Vállalat Hatalmas jutalékot kap Donald Trump kormányzata a TikTok-ügylet közvetítéséért
Privátbankár.hu | 2026. március 14. 09:00
Az amerikai kormányzat nagyjából 10 milliárd dolláros jutalékot kap a befektetőktől a nemrég lezárult üzletben, amelynek keretében átveszik a TikTok amerikai üzletágának irányítását – jelentette pénteken a Wall Street Journal az ügyhöz közel álló forrásokra hivatkozva.
Vállalat Óriási pofont kapott a Gazprom, az ukránoknak adtak igazat
Privátbankár.hu | 2026. március 13. 19:35
Az ukrán állami Naftogaz energiacég jogerősen pert nyert a Gazprom orosz állami energiaóriás ellen a svájci legfelsőbb bíróságon.  
Vállalat Megint Brüsszelben kopogtat a Mol a horvátok miatt
Privátbankár.hu | 2026. március 13. 17:39
Ismét feljelentette a horvát nyersolajszállító csővezeték üzemeltetőjét (JANAF) a Mol és a Slovnaft az Európai Bizottság Versenypolitikai Főigazgatóságánál, ezúttal „visszaélésszerű árképzési gyakorlata” miatt.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG