2p

Csinált egy-két furcsa manővert a Tesla önvezető taxija, de a befektetőket egyelőre úgy tűnik, meggyőzte a Robotaxi.

Még nem tökéletes a Tesla önvezetése – írja keddi hírlevelében az Equilor. A cég robotaxi szolgáltatása Austinban a hétvégén indult el, amely során 10–20 darab Model Y típusú, önvezető technológiával felszerelt jármű közlekedett. Bár a bevezetés 8 százalékos részvényárfolyam-emelkedést eredményezett, több incidens is történt, amelyek aggodalmat váltottak ki. A közösségi médiában terjedő videók szerint az egyik autó rossz irányba hajtott, míg egy másik hirtelen fékezett a forgalomban.

Ezek az esetek felkeltették az amerikai közlekedésbiztonsági hatóság (NHTSA) figyelmét, amely kapcsolatba lépett a Teslával, hogy további információkat kérjen. A szolgáltatás jelenleg korlátozott felhasználói kör számára elérhető, akik elfogadták a „korai hozzáférési program” feltételeit. A járművek napközben és csak jó időjárás esetén közlekedhetnek, az első ülésen pedig egy emberi felügyelő foglal helyet.

Egyelőre még nem teljesen úgy működik a Robotaxi, ahogy ígérték - elöl például ül egy ember is a biztonság kedvéért.
Egyelőre még nem teljesen úgy működik a Robotaxi, ahogy ígérték - elöl például ül egy ember is a biztonság kedvéért.
Fotó: Tesla

A Teslának nem ez az első problémája az önvezető technológiával: a hatóság már korábban is vizsgálódott a FSD rendszerrel kapcsolatban. Elon Musk korábbi ígéretei a teljesen önvezető autókról és milliós robotaxi flottáról eddig nem váltak valóra. Eközben olyan versenytársak, mint az Alphabet tulajdonában lévő Waymo, már több millió fizetős utat teljesítettek – emlékeztet az Equilor.

A robotaxi verseny tehát egyre fokozódik, miközben a Tesla továbbra is próbálja valóra váltani nagyszabású vízióit. A befektetők egyelőre keresztülnéznek a rossz híreken: a nap közben 8,2 százalék után a zárás utáni kereskedésben további 1,4 százalékot emelkedett a részvények árfolyama.

Friss részvényárfolyamokat is talál a Privátbankár Árfolyamkeresőben >>

A rovat támogatója:
A rovat támogatója a Garantiqa.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Bajnai Gordon is érintett: felvásárolják a tanácsadó céget
Privátbankár.hu | 2026. május 1. 10:44
Több száz millió dolláros ügylet jön létre.
Vállalat Bővül a budapesti reptér kínálata
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 18:54
Új légitársaság indított járatot.
Vállalat Hiába idősek, viszik őket mint a cukrot: ezek az autók a legnépszerűbbek idehaza
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 14:21
A Használtautó.hu 2026 első negyedéves adatai alapján a japán autók továbbra is stabilan a hazai használtautó-piac legkeresettebb szereplői közé tartoznak. A toplista élén toronymagasan a Suzuki Swift áll, de a Toyota és a Honda modelljei is szép számban képviseltetik magukat. Az adatok alapján egyértelmű trend rajzolódik ki: a magyar vásárlók jelentős része továbbra is a megbízható, kiszámítható fenntartású modelleket keresi, még akkor is, ha ezek általában idősebbek a piaci átlagnál. 
Vállalat Örülhetnek az OTP ügyfelei
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 13:30
Az OTP Bank számos népszerű szolgáltatását teszi díjmentessé, valamint bővíti a kedvező feltételeket igénybe vevők körét. A Bank a KSH által mért 2025. évi 4,4 százalékos inflációnál alacsonyabb mértékben módosítja díjait: a lakossági számlavezetéshez kapcsolódó díjbevételek 3,6 százalékkal nőnek. Ez egy tipikus lakossági ügyfél esetében átlagosan havi 100 forintnál kisebb többletköltséget jelent. A most és a közelmúltban bevezetett, illetve véglegessé tett kedvezmények ugyanakkor átlagosan kompenzálják a díjemelés hatását a lakossági ügyfelek számára.
Vállalat A piacról tervez megélni az Opus Global a kormányváltás után
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 11:13
Vida József, az Opus Global Nyrt. elnöke a választások utáni első nagy interjújában a tőzsdei árfolyamesésről, Mészáros Lőrinccel való barátságáról, Magyar Péterhez fűződő viszonyáról és a „luxizáshoz” való hozzáállásáról beszélt a Telexnek. Szerinte a piaci zuhanás mögött érzelmek, nem pedig gazdasági realitások állnak.
Vállalat Nagy nyomás alatt a Volkswagen: teljes újratervezésre van szükség
Privátbankár.hu | 2026. április 30. 11:03
Komoly visszaeséssel indította az évet a Volkswagen Group: a német autóipari óriás friss gyorsjelentése szerint egyszerre több piaci és geopolitikai tényező is rontja az eredményeket, miközben a vállalat már a teljes üzleti modell újragondolására készül.
Vállalat Eldőlt: nem fizet osztalékot az AutoWallis
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 19:19
A pénzt a növekedési stratégiára fordítják.
Vállalat Megvan az ítélet a Mol kontra Horvátország ügyben
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 18:28
Az Egyesült Államok kerületi bírósága végleges ítéletet hozott az ICSID-ítélet végrehajtásáról, nyert a Mol.
Vállalat Orbán Gábor elmondta, hogyan egyezett meg Magyar Péterrel a Richter osztalékfizetéséről
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 17:45
A Richter képes hosszú távon az évi 200 millió euró minimális osztalék fenntartására, miközben a szabad cash-flow emelkedő pályán van – mondta Orbán Gábor vezérigazgató a társaság éves rendes közgyűlését követően tartott sajtótájékoztatón szerdán Budapesten, ahol a testület a 2025. évi adózott eredmény után a törzsrészvényekre összesen 120 milliárd forint osztalék megállapítását és kifizetését hagyta jóvá.
Vállalat Nyakalja a világ a kólát, Önhöz is dőlhet a lé
Privátbankár.hu | 2026. április 29. 12:23
Emelte a lécet az amerikai üdítőgyártó 2026 egészére vonatkozóan.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG