4p
Visszatér a Dacia: egyre többen veszik a Duster modellt itthon. Ha azonban nem pont olyan konfigurációjút szeretnénk belőle, mint amilyen épp készleten van, fél évet is várni kell rá, míg összerakják és leszállítják. Mint régen.
Dacia Duster

A cikk eredetileg a G7-en jelent meg.

Reneszánszát éli a Dacia Magyarországon. A nem céges vásárlások toplistáján a Duster már jó ideje dobogós helyen van, tavaly azonban már a Sandero és a Logan is bekerült a legtöbbet eladott új autók tízes élmezőnyébe.

A 2018-ban eladott tíz legnépszerűbb modellből (amelynek listáját például a napi.hu közölte) összesen 21,69 ezer darabot adtak el, és ebből már több mint 5 ezer Dacia volt, vagyis majdnem minden negyedik autón a román márka jelzése csillogott.

A reneszánsznak azonban van egy kissé kellemetlenebb értelmezése is: egy új Daciára már megint jó sokat kell várni, ha a modellt egyedileg kell legyártani. Erre akkor van szükség, ha a vevő éppen nem olyan konfigurációt szeretne, amely van a kereskedés készletén, de mivel ma már elég sok egyedi verziója létezik az új autóknak, ebbe a helyzetbe viszonylag könnyű belefutni. Bár az általunk megkérdezett márkakereskedések állították, hogy nagy készleteik vannak, a honlapjaik böngészése alapján ezt óriásinak semmiképpen nem neveznénk.

Ha nincs készleten az autó, akkor legalább fél év, mire megérkezik

– mondta nekünk a márkakereskedő, felső időhatárt pedig nem is mert megjelölni.

A helyzet persze messze nem olyan rossz, mint 30 évvel ezelőtt, de érdemes felidézni, hogy 1989. április végén a Központi Népi Ellenőrző Bizottság már három hónapja vizsgálta, hogy miért nem jutnak új autóhoz azok a megrendelők, akik évek óta várnak a kocsijukra. 1988 végén csaknem 360 ezer család böngészte rendszeresen a napilapok utolsó oldalain néha megjelenő sorszámokat, a Merkur Vállalat ugyanis többek között ott tette közzé, hogy hol tart az autók elosztásával.

Egy Dacia 1310-es ára 1984-ben egyébként 134 ezer forint volt, az évekkel a szállítás előtt befizetett 10-40 százalékos előleg nem kamatozott, a vételár viszont emelkedhetett. 1989-ben például az ütötte ki a várakozóknál a biztosítékot, hogy átlagosan mintegy 40 ezer forinttal megemelték az autók árát, miközben még az 1985-re visszaigazolt kocsikat sem adták át. Az évi 120 ezres import a keresletnek mindössze a harmadát fedezte, de a márkák között nem egyenlően megoszló arányban: mindenki Ladára és Skodára várt, de Zaporozsechez lehetett a leghamarabb hozzájutni. Nem javította a közhangulatot az sem, hogy az import harmadát gyakorlatilag kéz alatt osztották szét.

Ehhez képest ma hat-nyolc hónapot várni egy szín vagy extra felszereltség kedvéért maga a Kánaán, bár nem feltétlenül számítottunk arra, hogy 30 évvel a kapitalizmus beköszönte után egy autószalonban a merkuros idők jutnak majd az eszünkbe. A helyzet egyébként azért is érdekes, mert a témában írt korábbi cikkeket nézve (például ezt vagy ezt) szembetűnő, hogy a viszonylag nagy várakozási idők a 2008-as válság után alakultak ki, de azóta egyes gyártóknál tovább nyúltak.

A magyar (magánvásárlói) toplistát egyébként magasan a Suzuki Vitara vezeti, és a második helyen álló SX4 S-Cross-szal együtt jelenleg két-három hónapra ígérik az egyedi modellek szállítását, ez pedig hosszabb idő, mint amit egy évvel korábban vállaltak.

A Suzuki azonban még ezzel is a legjobbak között van, a top 10-es modellek közül csak a két Toyotánál, a Yarisnál és a CHR-nél mondtak nekünk két hónapos átlagos szállítási határidőt.

A Renault Clióra jelenleg négy hónapot kell várni, ám ez még mindig messze jobb, mint a top 10 két leglassabban szállító gyártójáé. A Dacia „legalább féléves” ígérete mellett a szintén nagyon népszerű Opel sem tud gyorsaságot ígérni. Az Astra a megrendeléstől számítva csak hat-nyolc hónap alatt érkezik meg, a Corsát pedig jelenleg nem is lehet rendelni, mert az új verzió érkezése előtti készletkiárusítás folyik, vagyis csak abból lehet válogatni, ami még ebből a modellből raktáron van.

A cikk eredetileg a G7-en jelent meg.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat A világ egyik legnagyobb szakmai fórumán is fontos tárgyalásokat folytatott a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 10:59
Miniszteri meghívásra érkezett a magyar cég a közel-keleti országban rendezett konferenciára.
Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
Vállalat Újra teljes kapacitással működik a Dunai Finomító, 18 milliárd forintba került a helyreállítás
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 15:58
Közel egy évnyi helyreállítás után ismét teljes kapacitással működik a Mol Dunai Finomítójának legnagyobb nyersolaj-desztilláló üzeme. A tavaly októberi tűzesetben megrongálódott AV-3 üzem újjáépítése 18 milliárd forintba került, újraindításával pedig helyreállt a finomító teljes feldolgozási kapacitása.
Vállalat Magyar bástyáját még tartja a Tesco
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 12:16
Eladja a Tesco a csehországi és szlovákiai üzletágait – jelentette be az áruházlánc. A magyar üzletágat nem érinti az eladás.
Vállalat Az Intel sem ihlette meg a befektetőket
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 10:50
Az IT-óriáscég árbevétele kissé elmaradt a várttól, viszont éves szinten nőtt a nyeresége.
Vállalat Meddig tarthatják vissza az emberek az AI-t?
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 10:18
A magyar cégek alig tizede használ mesterséges intelligenciát, a fejlesztéseket a dolgozók félelmei is meghiúsíthatják.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG