2p
Hétéves csúcsra emelkedett a régióban a kockázati- és magántőke-befektetések értéke - négy régiós versenytársunk is előttünk végzett 2016-ban.

2016-ban a régió magán- és kockázati tőke befektetéseinek összértéke elérte az 1,6 milliárd eurót, ami a legmagasabb érték 2009 óta. Ennek 45 százaléka Lengyelországban, 11%-a Csehországban, 10%-a Litvániában, 9%-a Romániában és 6%-a pedig (60 millió euró) Magyarországon történt. Ez az 5 ország tette ki a régió összes kockázati- és magántőke befektetéseinek 81 százalékát, illetve a befektetést kapó vállalatok (mind összesen 337) kétharmada is itt található. Az 1,6 milliárd euró ugyanakkor a teljes európai befektetési aktivitás csupán 3 százalékát teszi ki - közölte a Privátbankár.hu-val a Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület (HVCA).

Exitben jók vagyunk

A 2016-os év növekedést hozott a régióban megvalósult magán-és kockázati tőke exitek tekintetében is; rekordszámú, 112 társaság esetében került sor exitre, azaz a pénzügyi befektető kiszállására. Ebből 26 teljes vagy részleges kiszállásra Magyarországon került sor. Az exitek számát tekintve Magyarország a második helyen áll (26 vállalkozás), Lengyelország (29 cég) mögött és Románia (18 cég), Litvánia (12 cég) és Csehország (11 cég) előtt.

Nálunk a kockázati tőke megy és az állami szerepvállalás

A tranzakciók számát tekintve Magyarország Lengyelország után a második, azaz továbbra is igaz, hogy nálunk kisebb értékű, de nagyobb számú befektetés valósul meg. Magyarán a venture capital típusú befektetések dominálnak szemben pl. a csehek jellemzően private equity fókuszú piacával - mondta Zsembery Levente, a HVCA elnöke. Érdekes az is, hogy míg a régió egészében az állam, mint befektető részesedése az újonnan indult alapokban csökkent, idehaza a tavalyi évben a HVCA statisztikái szerint csak állami alapok indultak.

Címkék: Vállalat

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Nagy változás történt a Mészáros Lőrinchez köthető svájci cégnél
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:24
Jelentősen átalakult a Mészáros Lőrinchez köthető, Zugban bejegyzett MS Energy Holding AG igazgatótanácsa – írja a Telex. A svájci cégnyilvántartás szerint Mészáros Lőrinc, valamint két lánya, Ágnes és Beatrix is távozott a testületből, miközben a vállalat bejegyzett címét is megváltoztatták.
Vállalat Ismert név távozik az MBH Banktól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 20:15
Vaszily Miklós lemondott az MBH Bank Nyrt. felügyelőbizottságában betöltött felügyelőbizottsági tagi és elnöki tisztségéről szeptember 24-én.
Vállalat 10 év csend után visszatér a Népszabadság
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:09
Emellett pedig lesz online felülete is az éppen egy évtizede bezárt közéleti lapnak.
Vállalat Kinevezték az Eximbank felügyelőbizottságának új elnökét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 19:03
A korábbi elnköt visszahívták.
Vállalat Új szabály jön a Ryanair-járatokon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 19:32
November 10-től szigorúbb határidő vonatkozik a feladott poggyász leadására a Ryanair járatain. A légitársaság a korábbi 40 perc helyett már 60 perccel az indulás előtt lezárja a poggyászfeladást. A változás a teljes Ryanair-hálózatra, így a magyarországi indulásokra is vonatkozik.
Vállalat Sokmilliós bírságot kapott a Mol a májusi tragédia nyomán
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 08:56
Súlyos biztonsági hiányosságokat tártak fel.
Vállalat Egy felmérés szerint jelentős a nagyvállalatokat ért kibertámadás
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 11:08
A hazai közép- és nagyvállalatok 58 százalékánál történt valamilyen kiberbiztonsági incidens az elmúlt egy évben, a nagyvállalatok körében pedig 91 százalékos volt az érintettség – derül ki a One Solutions és az IVSZ közös reprezentatív kutatásából.
Vállalat Újraindul a burkolólapgyártás az egykori Zalakerámia tófeji üzemében
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 07:18
A magyar tulajdonú Szatmári Cégcsoport új vállalata, a Terra Danubia Kft. vette át és indította újra pénteken a burkolólapgyártást az egykori Zalakerámia tófeji gyárában. Az új tulajdonos korszerű technológiával fejlesztené az üzemet, és hosszabb távon a közép-európai piacon is meghatározó szerepre törekszik.
Vállalat Újabb Gránit Bank-részvényeket adott el a BDPST Group
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 17. 16:19
Egy újabb részvénypakett-értékesítést követően már nem a BDPST Group a Gránit Bank többségi tulajdonosa.
Vállalat Így reagált az egyik leggazdagabb magyar előállítására a cége
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 15. 17:21
Megérkezett az Indotek válasza.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG