3p
Részben ez, részben pedig a nyilvánosság előtt nem ismert mértékű veszteség áll amögött, hogy az European Chinese Supply Chain Zrt. jelentős mértékű tőkeleszállításra kényszerült.

A cégközlönyben megjelent tájékoztatás szerint az European Chinese Supply Chain Zrt. az alaptőkéjét 3 millió euróról 1,9 millióra szállítja le, hogy egyrészt rendezze a veszteségét, másrészt a Ningbo Talents Ltd. kivonja a tőkéjét és kilépjen a tulajdonosok közül.

Az European Chinese Supply Chain Zrt. 2018 júniusában jött létre, 3 millió eurós alaptőkéjét hárman dobták össze: a Magyar Posta Vagyonkezelő Zrt. és a kínai ZTO International Ltd. a 35-35, az ugyancsak kínai Ningbo Talents Information Technology Co. Ltd. pedig a 30 százalékát.

A cég megalapításáról még a 2017 novemberében Budapesten megrendezett kínai–kelet-közép-európai csúcstalálkozó üzleti fórumán állapodtak meg a felek, írásban. Mint azt követően az MTI-vel közölték, „a közös vállalattal lehetőség nyílik arra, hogy a Kínából érkező küldemények gyorsabban érjenek célba Európában és Magyarországon, a tervek szerint az első küldemények a közös cégen keresztül 2018 első negyedévének végén érkeznek Magyarországra”.

Ám 2018 végéig a 3 millió eurós alaptőke több mint kétharmada, 2 millió 62,5 ezer euró még nem volt befizetve – derül ki az Igazságügyi Minisztérium honlapján közzétett tavalyelőtti beszámolóból, az azonban nem, hogy a tulajdonosok közül ki mennyivel tartozott. A 2019-es évről pedig csak ez év május 31-éig kötelesek a társaságok publikálni az előző évi üzleti jelentésüket. Így viszont nem lehet tudni, vajon a Ningbo Talents Ltd. azért lépett-e ki alig másfél évvel a beszállása után a cégből, mert nem fizette be az alaptőke rá eső részét. Ráadásul az "csak" 1,05 millió euró, márpedig ennek csaknem a duplája hiányzott 2018 végén.

A cégközlönyben megjelent tájékoztatás szerint ugyanakkor az European Chinese Supply Chain 1,1 millió eurós tőkeleszállítását nemcsak a Ningbo kiszállása idézte elő, hanem az is, hogy a cég veszteséges volt. Hogy milyen mértékben, az a hivatalos tájékoztatásban nem szerepel. Így csak általánosságban mondható el, hogy egy társaság akkor kényszerül vesztesége miatti tőkeleszállításra, ha a negatív eredménye akkora, hogy annak következtében a saját tőkéje a jegyzett tőkéje alá esik, méghozzá jelentős mértékben.

Lapunk megkérdezte a Postát, hogy mekkora az a veszteség, amelyet ily módon rendezni kell, azt mi idézte elő, de erre nem kaptunk választ. Mint ahogy arra sem, miért száll ki a kínai cég. Csupán annyit közöltek, hogy a „kínai részvényes kiválása nem érinti a társaság és közvetve a Magyar Posta stratégiai célját. Továbbra is meghatározó szereplővé kíván válni a kínai eredetű e-kereskedelmi küldemények disztribúciójában Közép-Kelet-Európában egy elosztóközponti szerepkör betöltésével”.

A cégalapításról szóló megállapodás aláírásakor az Index akkori cikke szerint a Magyarországra érkező levélküldemények valamivel több mint egyharmada indult útnak a világ legnépesebb országából. A Magyar Posta a belföldi futárpiac vezető szereplője, míg a vegyes vállalatban a mostani tőkeszállítást követően is tulajdonosként bennmaradt ZTO Express a küldeményvolumen alapján a 2., az árbevételt tekintve viszont a legnagyobb volt hazájában. A most távozott Ningbo Talents logisztikai technológiával foglalkozik, főként monitoring rendszerek hardvereit és szoftvereit fejleszti, intelligens nyomkövető termékeket tervez, gyárt és értékesít.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Sikeres kötvénykibocsátás a 4iG leánycégénél
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 19:02
A 4iG leányvállalata, a 4iG Űr és Védelmi Technológiák Zrt. (4iG SDT) 176 600 000 euró (majdnem 70 milliárd forint) össznévértékű kötvénykibocsátást valósított meg, valamennyit sikeresen lejegyezték – olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján pénteken közzétett tájékoztatóban.
Vállalat Határ a csillagos ég? A 4iG terveiről is beszélt
Bózsó Péter | 2026. február 27. 16:07
A csoport pénteken hozta nyilvánosságra tavalyi adatait, és újságírói prezentációt is tartott eredményeiről, illetve terveiről. A 4iG újabb nemzetközi befektetőkre számít ambiciózus növekedési céljai eléréséhez, és pénteken be is jelentette az emirátusi Mubadala megjelenését befektetői között.
Vállalat Arab befektető száll be a 4iG-ba
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 15:31
A világ egyik vezető szuverén befektetési társasága, a Mubadala Investment Company PJSC (Mubadala) 50 millió dollárt fektet be a 4iG Nyrt.-be átváltozó kölcsön formájában, amely a 2029-es lejáratkor kötelezően részvényekké alakul át.
Vállalat Kiváló hír jött a Richterről
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 13:46
Pozitív szakvéleményt adott ki a Tuyory európai forgalomba hozatali engedélyének megadására az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) emberi felhasználásra szánt gyógyszerkészítmények bizottsága (CHMP). A készítményt a Richter és a Mochida Pharmaceutical Co. Ltd. közösen fejlesztette ki a RoActemr tocilizumab bioszimiláris változataként.
Vállalat Történelmi eredmény a 4iG-nél
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 09:32
Ez a legerősebb pénzügyi eredményük, további növekedési lehetőségek is vannak.
Vállalat Ötödével növelte árbevételét az AutoWallis
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 09:16
A nyereség viszont csökkent – de csak átmenetileg.
Vállalat Nőtt a bevétel, de csökkent az eredmény a Richternél
Privátbankár.hu | 2026. február 27. 07:44
Idénre pedig „magas egyszámjegyű” növekedést várnak.
Vállalat Duplázott az Nvidia
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 10:11
A Nvidia negyedéves nyeresége 94 százalékkal nőtt.
Vállalat Nagybankok Európában: kiderült, melyik országban hány található
Privátbankár.hu | 2026. február 26. 09:12
Átlagosan hat nagybank van egy európai országban, a hét nem olyan sok – írja elemzésében az Mfor.hu.
Vállalat Nyáron már ezekbe a horvát városokba is Wizz Airrel repülhetünk
Privátbankár.hu | 2026. február 25. 19:45
Újabb, Magyarországhoz még közelebbi horvát városba indít járatokat a Wizz Air. Nyáron Dubrovnik mellett már Zadarba is szinte pillanatok alatt el lehet jutni majd repülővel.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG