4p

A koronavírus-járvány gazdasági hatásait a kis- és középvállalati (kkv) szektor is megérzi - számukra az állam különböző adókedvezményekkel és kedvezményes vállalati hitelekkel igyekszik enyhíteni a válságot. A kedvező kamatozással igényelhető NHP Hajrá és Széchenyi-hitel konstrukcióknál a kamatot tekintve nincs különbség, az viszont nem mindegy, hogy melyik banknál történik meg az igénylés, hiszen a futamidő alatt a számlavezetés akár több százezer forintos többletköltséget is jelenthet. A Bank360.hu elemzői utánajártak, hogy a vállalkozások hogyan tehetik még olcsóbbá az egyébként is kedvezményes vállalati hiteleket egy ideális számlaválasztással.

A Növekedési Hitelprogram új típusa, az NHP Hajrá és a Széchenyi Kártya Program újabb típusú hitelei mikrovállalatokat, valamint a kis- és középvállalati (kkv) szektort célozták meg. Mivel mindkét hitelcsoport kamattámogatással vehető igénybe, ezért a vállalati hitelek között ezek a konstrukciók kifejezetten kedvezőnek számítanak.

Az államilag támogatott kölcsönök további előnye, hogy a lehető legkedvezőbb kamat minden banknál elérhető, ahol kínálják a terméket. Ezen a téren az NHP Hajránál lehet eltérés: a bankok legfeljebb 2,5 százalékos éves kamattal folyósíthatják a vállalkozásoknak a kölcsönt, de akár úgy is dönthetnek, hogy ennél alacsonyabb kamattal hirdetik meg a terméket - emiatt lehet eltérés a bankok ajánlatai között.

A Széchenyi-hitelnél az elérhető kamat a kamattámogatás mértékétől függ, ezt pedig a termék típusa határozza meg. A Széchenyi Munkahelymegtartó Hitelnél például a 2,5 százalékos ügyleti kamat csaknem egészét, 2,4 százalékot vállal át az állam, így az igénylő vállalkozásnak mindössze 0,1 százalék kamatot kell a felvett hitelösszeg után fizetni. Ha más céllal szeretne Széchenyi-hitelt felvenni, akkor az annak megfelelő kamatot kell megfizetni.

A különbség valami másban rejlik

A kamattámogatott vállalati hiteleknél a fentiek alapján nem a kamatláb az elsődleges összehasonlítási szempont, hiszen a központi támogatások a bankoktól függetlenek. Nem úgy a hitel mellé megnyitott céges bankszámlák - ezen a téren a Bank360.hu vállalati bankszámla kalkulátora szerint akár több százezer forintos különbség is lehet a számladíjak között, ha a teljes futamidőt nézzük.

Ahhoz, hogy a különbség egyértelműen látszódjon, érdemes megnézni néhány példát. Egy kisebb árbevételű cégnél nem annyira számottevő a különbség, de két éves futamidővel számolva - figyelembe véve, hogy az első és második éves számladíjak eltérhetnek egymástól - a számla fenntartásának a költsége jelentősen eltérhet a pénzintézeteknél. 25 millió forintos árbevétellel kalkulálva 177 ezer forint és 216 ezer forint között alakulhat a számlavezetés díja.

Illusztráció - forrás: Depositphotos
Illusztráció - forrás: Depositphotos

Ennél szembetűnőbb a különbség egy évi 100 millió forintos árbevételt elérő cég esetében: itt az éves számlaköltség 269 ezer forinttól akár 600 ezer forint körüli összegig is terjedhet, ha azonos számú tranzakciókkal kalkulálunk. Két éves futamidővel számolva a számla fenntartásának a költsége 534 ezer forintnál kezdődik, de akár az egymillió forintot is meghaladhatja. Ez még egy nagyobb árbevételű cég számára sem mindegy, hiszen a több százezer forintos különbözetet számos egyéb célra fel lehet használni, különösen a koronavírus-járvány idején.

A fentebb már említett Széchenyi Munkahelymegtartó Hitel igénylésénél az alacsony THM miatt például kifejezetten sokat számít a megfelelő számlacsomag kiválasztása: egy 50 millió forintos hitelnél a hitel költsége a tőketartozáson felül összesen 545 833 forint, ami több banknál is kevesebb, mint a két évre kalkulált számlaköltség.

Mi alapján érdemes választani?

Ha az elsődleges cél valamelyik kedvező vállalati hitel igénylése, akkor értelemszerűen azokat a bankokat érdemes számításba venni, ahol elérhető a keresett kölcsöntípus. Ezek közül pedig érdemes azt választani, ahol a számlaköltségek alacsonyabbak - ezt az összehasonlító kalkulátorral ellenőrizhetjük, akár tételesen lebontva a díjakat

“Az összehasonlításnál érdemes a teljes futamidőre vonatkozó számlavezetési költségekkel számolni, nemcsak az elsőéves díjakkal, hiszen az indulásnál több bank is kínálhat olyan kedvezményt - ingyenes számlavezetést vagy kedvező kártyadíjat -, amire a második évtől már nem számíthatunk” - javasolja a Bank360.hu szakértője, Vrazsovits Rita.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Nagy a baj a Caolánál: nem tud törleszteni a hitelezőknek, és a tőzsde is megbüntette
Herman Bernadett | 2026. október 16. 10:21
Azonnali hatállyal felfüggesztette kedden a Budapesti Értéktőzsde a Caola kötvényeinek kereskedését az XBond piacon. A patinás magyar vállalat mögött egy gigantikus, 7,5 milliárd forintos kötvénytartozás tornyosul, amelynek mostanra már a kamatait sem képes kitermelni a cég, miközben a kötelező éves beszámolóját sem hozta nyilvánosságra.
Vállalat Tíz amerikai atomreaktor is épülhet Magyarországon
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 10:02
Budapesten nyitott fióktelepet az amerikai Holtec International, amely az Egyesült Államok egyik meghatározó nukleáris energetikai vállalata. A cég már korábban megállapodott az MVM-mel a kis moduláris atomreaktorok magyarországi alkalmazásának vizsgálatáról, így a mostani lépés újabb állomása lehet az amerikai–magyar nukleáris együttműködésnek.
Vállalat Egyszerre hozott jó hírt és rosszat is az Autowallis
Privátbankár.hu | 2026. október 15. 09:26
Ellentétes hónapokat tudhatnak maguk mögött a csoport különböző üzletágai.
Vállalat Mérföldkőnek tekinthető beruházást adott át a Mol
Privátbankár.hu | 2026. október 14. 16:30
Biometángyártó egységet adtak át szerdán a Mol-csoport szarvasi biogázüzemében, a beruházást 2,7 milliárd forintból valósították meg.
Vállalat Kellenének a külföldi dolgozók, mert a munkaerő-tartalék csak virtuális
Nagy Károly | 2026. október 14. 05:44
Idén 35 ezer külföldi dolgozhat Magyarországon. Jövőre vajon mennyi?
Vállalat Újabb javaslatokkal állt elő a Kapitány István és Tanács Zoltán által is kiemelten figyelt szakmai csoport
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 19:10
„Nem zebrákat, hanem a nemzetközi színtéren is sikeres unikornisokat szeretnénk látni” – erről Kapitány István, a kormány gazdasági és energetikai minisztere (hivatalosan akkor még csak jelöltje) beszélt a május 11-i parlamenti bizottsági meghallgatásán. Azóta öt hónap telt el, és a háttérben, szakmai szinten hamar elindult a mozgolódás a hazai innovációs ökoszisztéma feltámasztására, megerősítésére. Az egyik legígéretesebb kezdeményezésnek a Restart Hungary tűnik, amely újabb javaslatokkal bombázza a kormányt.
Vállalat Fontos üzenetet kapott a Tisza-kormány a cégektől
Imre Lőrinc | 2026. október 13. 16:42
Enyhén visszaesett a VOSZ Barométer a harmadik negyedévben, ami ezúttal is 600 kis- és középvállalkozás (kkv) gazdasági, üzleti helyzetértékelését és várakozásait szondázta. A romlás hátterében leginkább az áll, hogy a kkv-k még nem látják az új kormány pontos gazdaságpolitikai irányainak a meghatározását.
Vállalat Drága tévedés lehet lemondani a külföldi munkaerőről – mit kockáztatnak a vállalatok?
Márkázott tartalom | 2026. október 13. 12:57
Egy vállalat mérlegében nincs olyan sor, hogy „tévesen értelmezett munkaerőpiaci szabályozás”. Ettől még a költség nagyon is valós lehet. Ha egy cég azért mond le beruházásról, új műszakról vagy nagyobb megrendelésről, mert úgy gondolja, hogy a szükséges munkaerőt már nem biztosíthatja külföldről, a félreértés közvetlenül az árbevételben és az eredményben is mérhetővé válik.
Vállalat Hamarosan jönnek az első szegedi BYD autók – a cég alelnökét kérdezték
Privátbankár.hu | 2026. október 13. 11:56
Közben a kínai cég egyre nagyobb munkáltatóvá is válik kontinensünkön. 
Vállalat Ők az MBH Bank felügyelőbizottságának új tagjai
Privátbankár.hu | 2026. október 12. 16:37
Egyikük 2031-ig, másikuk 2030-ig maradhat a bizottságban. 
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG