5p
A legmerészebb becslés szerint néhány éven belül akár 50 milliárd eszköz kapcsolódik majd az internetre - a dolgok internetének korát éljük. De mit jelent ez pontosan? Hogyan fognak alkalmazkodni a cégek az új technológiához és hol tart Magyarországon a folyamat? Dr. Pete Gáborral, a Vodafone Magyarország Nagyvállalati megoldások értékesítési igazgatójával beszélgettünk.

Mit jelent az IoT (Internet of Things – dolgok internete) a nagyvállalatok életében és milyen szempontból tekinthető különlegesnek a mostani időszak?

A mezőgazdaságtól kezdve a gyárakon át a repülőgép-hajtóművekig már ma is számtalan helyen találkozhatunk hálózatba kapcsolt eszközökkel, azonban a dolgok internetének igazi forradalma még csak most kezdődik. A jelenlegi időszak egyértelműen a technológiai újításokról szól, melyekben meghatározó szerepe van az új típusú, gép és gép közötti adatkommunikációs hálózatoknak, elsősorban a NB-IoT hálózatoknak és az 5G-n alapuló megoldások kialakulásának is.

dr. Pete Gábor

A technológiai lehetőségeket jól mutatja például a Vodafone NB-IoT technológián alapulós Smart City projekt Spanyolországban, vagy az, hogy önvezető járművek fejlesztését is szolgáló tesztpálya épül Zalaegerszegen, szoros összhangban a magyarországi 5G Koalíció törekvéseivel, amelynek a Vodafone alapító tagja.

Miért nevezhetjük jogosan IoT forradalomnak az előttünk álló időszakot?

Különböző becslések láttak napvilágot az elmúlt években arra vonatkozóan, hogy mennyi eszköz kapcsolódik majd az internetre néhány éven belül, de még a legóvatosabb prognózisok is 20 és 30 milliárd közé teszik a számukat 2020-ra, de akad olyan előrejelzés, ami szerint akár az 50 milliárdot is elérheti. A valamilyen hálózathoz kapcsoló, adatkommunikációra képes készülékek már most is az élet számos területén megtalálhatók, és a következő években forradalmi változásokat hoznak mind a magánszemélyek, mind a vállalkozások hétköznapjaiba.

Milyen pozitív hatással lesz ez tendencia a cégek életére?

Az új technológiákon, különösen a NB-IoT hálózatokon alapuló megoldások megnyitják az utat olyan szolgáltatások és eszközök elterjedése előtt, melyek eddig elhelyezkedésük miatt vagy nem tudtak az elérhető frekvenciákon kommunikálni vagy nem volt biztosított a technológia ahhoz, hogy évekig képesek legyenek külső áramforrás nélkül működni. A gépek, szenzorok, valamint a kapcsolódó platform és az analitikai megoldások révén a cégek azonnali visszajelzést kaphatnak távoli eszközeikről, így gyorsan reagálhatnak a változásokra, de akár meg is előzhetik a problémákat. A gépek közötti kommunikációval nyomon követhetik a vagyontárgyaikat, még a felhasználó előtt észlelhetik a gyártási hibákat, szabályozhatják energiafogyasztásukat – és még hosszan sorolhatnánk, mi mindent tesz lehetővé a dolgok internete. Összességében elmondhatjuk, hogy az IoT térhódítása a költségek csökkenését, a kockázatok mérséklődését, magasabb minőségű termékeket és szolgáltatásokat, egyszóval hatékonyabb működést fog eredményezni a cégek életében.

Az IoT forradalom csak most kezdődött, ezek szerint a szolgáltatók is az út elején tartanak még?

Nem, az IoT forradalom már évek óta tart és a szolgáltatók folyamatosan foglalkoznak vele. Jól bizonyítja ezt az is, hogy a Vodafone Csoport a globális mobil IoT szolgáltatók közül elsőként lépte át az 50 milliót az IoT kapcsolatok számában még az év elején, és a társaság azóta is havonta mintegy egymillióval növeli ezt az értéket.

Mi a helyzet Magyarországon? Milyen területeken terjed leginkább az IoT?

A dolgok internete Magyarországon is hódít, még mindig a klasszikusnak mondható területek, tehát a gépjármű nyomkövetés, biztonságtechnika és a pénzügyi szolgáltatások területén látható a legnagyobb növekedés. Elmondható azonban, hogy egyre több új iparágban vezetnek be IoT megoldásokat. Azt, hogy mennyire sokoldalú az IoT technológia jól mutatja, hogy a Vodafone magyarországi partnerei között van baromfitenyésztő és -keltető vállalkozás, ami IoT-val tette biztonságosabbá a működését, de például a Fővárosi Állat- és Növénykertben is IoT eszközök vigyáznak a világ egyik legkülönlegesebb rágcsálójának, a csupasz turkálónak és az egyik legritkább rovarának, a levélvágó hangyának az életkörülményeire.

A forradalom a vállalati költségvetést is érinti? Vajon milyen mértékben hajlandók a cégek növelni ráfordításaikat az új technológia bevezetése érdekében?

Az IoT jelentőségét jól mutatja, hogy a vállalkozások számítástechnikai költségvetésük 24 százalékát fordítják ilyen célokra a Vodafone IoT barométer alapján. Az IDC piackutató cég előrejelzése szerint pedig 2020-ra világszinten 1700 milliárd dolláros piaccá fejlődik az IoT. A Vodafone IoT barométer szerint a cégek 76 százaléka véli úgy, hogy a dolgok internete kritikus fontosságú lesz az iparágukban működő minden vállalkozás számára a jövőbeli siker szempontjából, ennek fényében pedig nem meglepő az sem, hogy a felmérés során megkérdezett társaságok 89 százaléka növelte IoT ráfordításait a kutatást megelőző egy évben.

A Vodafone IoT-barométer szerint a megkérdezett vállalatok 28 százaléka használt már a felmérés idején is valamilyen dolgok internete megoldást. Az eddigi tapasztalatok igen kedvezők, az IoT beruházás a cégek 63 százalékának jelentős megtérülést hozott. A jövőre vonatkozóan pedig beszédes adat, hogy a megkérdezett társaságok közel fele a kutatást követő két évben tervezi IoT alapú termék kifejlesztését.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Az árszabályozások sem tudták visszafogni a Mol eredményeit
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:58
Jókora növekedés tavalyhoz képest a vállalatcsoportnál.
Vállalat A világ egyik legnagyobb szakmai fórumán is fontos tárgyalásokat folytatott a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 10:59
Miniszteri meghívásra érkezett a magyar cég a közel-keleti országban rendezett konferenciára.
Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
Vállalat Újra teljes kapacitással működik a Dunai Finomító, 18 milliárd forintba került a helyreállítás
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 15:58
Közel egy évnyi helyreállítás után ismét teljes kapacitással működik a Mol Dunai Finomítójának legnagyobb nyersolaj-desztilláló üzeme. A tavaly októberi tűzesetben megrongálódott AV-3 üzem újjáépítése 18 milliárd forintba került, újraindításával pedig helyreállt a finomító teljes feldolgozási kapacitása.
Vállalat Magyar bástyáját még tartja a Tesco
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 12:16
Eladja a Tesco a csehországi és szlovákiai üzletágait – jelentette be az áruházlánc. A magyar üzletágat nem érinti az eladás.
Vállalat Az Intel sem ihlette meg a befektetőket
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 10:50
Az IT-óriáscég árbevétele kissé elmaradt a várttól, viszont éves szinten nőtt a nyeresége.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG