2p
A Harvard kutatói szerint a magyar startupcég veri a Microsoft termékét is.

A Harvard Egyetem legfrissebb kutása szerint a zoomolható felületű prezentációs szoftverek (mint amilyen a Prezi ) jobban teljesítettek a kettős vakteszttel végzett méréseken, mint a hagyományos slide-okkal vagy a prezentációs szoftver nélkül tartott előadások.

A PLOS ONE tudományos magazinban megjelent kutatás a különböző kommunikációs csatornák pszichológiáját vizsgálta.  Az eltérő prezentációs technikák összehasonlításakor a kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy az interaktív előadás és a zoomlolható felület (Zoomable User Interface - ZUI) - amelyben az előadó egy elméletben végtelen vászonon helyezi el az információkat és azokba belezoomolva illetve a hallgatókat végigvezetve mondja el az előadását - emlékezetesebb, magával ragadóbb, és hallgatóság figyelmét jobban lekötő prezentációkat eredményezett. A kutatók a kísérlethez a zoomolható felületű szoftverre a példaként a Prezit, a slide alapú prezentációs szoftverek közül pedig a Power Pointot használták – írja közleményében a Prezi.

A kutatásban részt vett alanyok, a Prezit (a zoomolható felületű szoftvert) rendszerezettebbnek, magával ragadóbbnak, meggyőzőbbnek és hatékonyabbnak találták, mint a PowerPoint-tal vagy a csak szóban elmondott előadásokat.

A kutatók a következő megállapításokat tették:

1. A vizuális segítség nélkül szóban elmondott valamint a slide alapú előadásokkal szemben (amelyek egy előre meghatározott útvonalon lineáris előadást tesznek lehetővé) a zoomolható virtuális vásznon készült előadások jobban lekötötték a közönség figyelmét és élvezetesebbek voltak számukra.

2. Mivel a zoomolható felülettel elmondott előadások élvezetesebbek voltak és a jobban megfogták a közönséget, ezért azokat az előadókat, akik ezt használták, pozitívabban ítélte meg a hallgatóság.

3. Az eredmények azt mutatják, hogy a résztvevők a prezentációk alapján hoztak üzleti döntést az előadókkal kapcsolatban és a zoomolható felüleletű szoftverek, mint például a Prezi, előnyösen befolyásolta, hogy milyen véleményt formáltak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Nagy változás történt a Mészáros Lőrinchez köthető svájci cégnél
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:24
Jelentősen átalakult a Mészáros Lőrinchez köthető, Zugban bejegyzett MS Energy Holding AG igazgatótanácsa – írja a Telex. A svájci cégnyilvántartás szerint Mészáros Lőrinc, valamint két lánya, Ágnes és Beatrix is távozott a testületből, miközben a vállalat bejegyzett címét is megváltoztatták.
Vállalat Ismert név távozik az MBH Banktól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 20:15
Vaszily Miklós lemondott az MBH Bank Nyrt. felügyelőbizottságában betöltött felügyelőbizottsági tagi és elnöki tisztségéről szeptember 24-én.
Vállalat 10 év csend után visszatér a Népszabadság
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:09
Emellett pedig lesz online felülete is az éppen egy évtizede bezárt közéleti lapnak.
Vállalat Kinevezték az Eximbank felügyelőbizottságának új elnökét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 19:03
A korábbi elnköt visszahívták.
Vállalat Új szabály jön a Ryanair-járatokon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 19:32
November 10-től szigorúbb határidő vonatkozik a feladott poggyász leadására a Ryanair járatain. A légitársaság a korábbi 40 perc helyett már 60 perccel az indulás előtt lezárja a poggyászfeladást. A változás a teljes Ryanair-hálózatra, így a magyarországi indulásokra is vonatkozik.
Vállalat Sokmilliós bírságot kapott a Mol a májusi tragédia nyomán
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 08:56
Súlyos biztonsági hiányosságokat tártak fel.
Vállalat Egy felmérés szerint jelentős a nagyvállalatokat ért kibertámadás
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 11:08
A hazai közép- és nagyvállalatok 58 százalékánál történt valamilyen kiberbiztonsági incidens az elmúlt egy évben, a nagyvállalatok körében pedig 91 százalékos volt az érintettség – derül ki a One Solutions és az IVSZ közös reprezentatív kutatásából.
Vállalat Újraindul a burkolólapgyártás az egykori Zalakerámia tófeji üzemében
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 07:18
A magyar tulajdonú Szatmári Cégcsoport új vállalata, a Terra Danubia Kft. vette át és indította újra pénteken a burkolólapgyártást az egykori Zalakerámia tófeji gyárában. Az új tulajdonos korszerű technológiával fejlesztené az üzemet, és hosszabb távon a közép-európai piacon is meghatározó szerepre törekszik.
Vállalat Újabb Gránit Bank-részvényeket adott el a BDPST Group
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 17. 16:19
Egy újabb részvénypakett-értékesítést követően már nem a BDPST Group a Gránit Bank többségi tulajdonosa.
Vállalat Így reagált az egyik leggazdagabb magyar előállítására a cége
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 15. 17:21
Megérkezett az Indotek válasza.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG