3p

Elemzők szerint túlzásba vitte a szigort a kínai kormány a techcégekkel szemben, és saját gazdasági növekedését is kockáztatja.

A szabályozási környezet jelentősen szigorodott az elmúlt időszakban az ázsiai országban, miután a kormány lépéseket tett az esetleges monopolhelyzet ellen. Mint emlékezetes, az Alibaba még áprilisban összesen mintegy 2,8 milliárd dollárnyi összegnek megfelelő bírságot kapott a piaci fölényének vélt kihasználása miatt, de az állami piaci felügyelet (SAMR) által jegyzett szabályozás más vállalatoknak, így például a chatprogramokkal és fizetési felületekkel is foglalkozó Tencentnek is igen kellemetlen volt:

a kiadott szabályok sokféle magatartást megtiltottak a techcégek számára, beleértve azt is, hogy korábban a nagyok kényszeríthették a kereskedőket arra, hogy válasszanak az ország legnépszerűbb internetes szereplői közül – ez például egy régóta érvényes gyakorlat volt a piacon.

(Fotó: Pixabay)
(Fotó: Pixabay)

A SAMR a közzétett új irányelveket akkor úgy magyarázta, hogy segítségükkel „megállítják a monopolisztikus magatartást a gazdaságban és védik a tisztességes versenyt a piacon”.

Van abban logika, hogy a monopólium és a piaci fölénnyel történő visszaélések ellen fellépjenek, azonban a kormányzat átesett a ló másik oldalára, és elijeszti az innovátorokat a piacról

- fogalmazott Scott Kennedy, a washingtoni CSIS agytröszt szenior tanácsadója, hozzátéve, hogy a versenyszférának jelentős szerepe van a kínai gazdasági növekedés biztosításában.

A szakember a szigorítások veszélyeit abban látja, hogy elvehetik a vállalkozók kedvét az új bizniszek alapításától, valamint a már létező, elsősorban kisebb cégek esetében lecsökkenthetik a befektetési hajlandóságot.

A gazdasági növekedés megingása csak egyike a július elsején századik évfordulóját ünneplő Kínai Kommunista Párt előtt álló kihívásoknak – olyan problémák mellett, mint az elöregedő társadalom, a megugró adóssághegy, és a szélesedő egyenlőtlenségek.

Hogy áll most a kínai gazdasági növekedés?

A Világbank nemrég megemelte Kína 2021-re vonatkozó gazdasági előrejelzését, arra hivatkozva, hogy a COVID-19 elleni hatékony fellépés elősegítette az ország talpra állását. A szervezet így arra számít, hogy a kínai gazdaság idén 8,5 százalékkal nő, a korábbi 8,1 százalékos bővülési előrejelzéssel szemben. Tavaly egyébként 2,3 százalékos növekedést regisztráltak, így Kína lett az egyetlen olyan jelentősebb ország, ahol a járvány ellenére is jobban teljesített a gazdaság, mint az azt megelőző évben.  

Kennedy szerint Kína valószínűleg elsősorban az állam beruházásokra fog támaszkodni a következő évtizedben a növekedés fellendítéséhez – az elemző ezt azzal indokolja, hogy bár a fogyasztási kedv javul, a járvány előtti szint egyelőre még messze van. A fogyasztás fellendítése érdekében Kínának fel kéne szabadítania a szolgáltatószektor egyes részeit, így további lehetőségeket adva a fogyasztóknak pénzük elköltésére – tette hozzá.

(CNBC)

Címkék: Vállalat Alibaba Kína

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Bővül a Doktor24: újabb szolgáltatót vásárolt fel a vállalat
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 16:59
A Dimenzió-MED évente közel tízezer ügyfelet lát el, a Doktor24 fokozatosan veszi át a szolgáltatásukat.
Vállalat Megrohamozták a tüntetők a Microsoft Amszterdamban épülő adatközpontját
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 15:06
Pénteken és szombaton több európai nagyvárosban is hasonló akciókra készülnek.
Vállalat A kék cunami Elon Musk „tankját” is elmosta
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 12:52
Más modellekben él majd tovább a híres-hírhedt Cybertruck?
Vállalat Az árszabályozások sem tudták visszafogni a Mol eredményeit
Privátbankár.hu | 2026. november 6. 06:58
Jókora növekedés tavalyhoz képest a vállalatcsoportnál.
Vállalat A világ egyik legnagyobb szakmai fórumán is fontos tárgyalásokat folytatott a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 10:59
Miniszteri meghívásra érkezett a magyar cég a közel-keleti országban rendezett konferenciára.
Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG