2p
A magyar Telenor új tulajdonosa már erősen tervezgeti, mit kezdjen a céggel - lehet, hogy O2 néven fut majd, de az is lehet, hogy visszahozzák a Pannont.

Tavasszal vette meg 2,8 milliárd euróért a Telenor közép-kelet európai leánycégeit a cseh PPF-csoport, mára lezárult a teljes folyamat, munkába állt az új menedzsment is a törökbálinti központban. A Forbes interjút készített a csoport távközlésért felelős vezetőjével, Ladislav Bartonicekkel.

Már 6 országban van mobilcégük

A társaság korábban a csehországi és szlovákiai O2 mobilcégeket is megvette, az itt szerzett tudást hasznosítanák Magyarországon is. A stratégia nagyvonalakban: az országok közti szinergiákat ki fogják használni mind technológiában, mind termékekben, mint az ügyfeleknek nyújtott szolgáltatások tekintetében és a kereskedelmi folyamatokban.

(Ami a szinergiákat illeti: a magyarral együtt a bulgáriai, a montenegrói és szerbiai mobilszolgáltatók is a PPF-hez kerültek a Telenortól, ezzel egészül ki a meglévő cseh és szlovák mobilportfólió.)

Bartonicek elmondta: a kereskedelmi oldalra helyezik a nagyobb fókuszt, a vásárlókra koncentrálnak. Emellett komoly piacirész-növekedéssel terveznek a vállalati ügyfelek körében.

Visszajön a Pannon?

A Telenor brandet csak 3 évig használhatják; egyelőre még nem döntöttek arról, mi lesz utána. Lehet, hogy az O2 brandet vezetik be az új piacon, de még az sem kizárt, hogy visszahozzák Magyarországon a Pannon márkanevet - mondta a Forbesnak Bartonicek. Azt sem zárta ki, egy teljesen új, egységes brand mellett döntenek az összes országra.

Mészáros Lőrincék elengedték a céget?

A magyar Telenor-cégért az érdeklődők között korábban a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó Konzum is bejelentkezett; miután a PPF lett a befutó, lapinformációk szerint a Konzum azonnal jelezte, hogy továbbra is érdeklődik a cég iránt. A Forbes rákérdezett erre is: a PPF képviselője azt mondta, hosszú távra terveznek, és igazából nem is kaptak vételi ajánlatot vagy megkeresést.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Nagy változás történt a Mészáros Lőrinchez köthető svájci cégnél
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:24
Jelentősen átalakult a Mészáros Lőrinchez köthető, Zugban bejegyzett MS Energy Holding AG igazgatótanácsa – írja a Telex. A svájci cégnyilvántartás szerint Mészáros Lőrinc, valamint két lánya, Ágnes és Beatrix is távozott a testületből, miközben a vállalat bejegyzett címét is megváltoztatták.
Vállalat Ismert név távozik az MBH Banktól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 20:15
Vaszily Miklós lemondott az MBH Bank Nyrt. felügyelőbizottságában betöltött felügyelőbizottsági tagi és elnöki tisztségéről szeptember 24-én.
Vállalat 10 év csend után visszatér a Népszabadság
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:09
Emellett pedig lesz online felülete is az éppen egy évtizede bezárt közéleti lapnak.
Vállalat Kinevezték az Eximbank felügyelőbizottságának új elnökét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 19:03
A korábbi elnköt visszahívták.
Vállalat Új szabály jön a Ryanair-járatokon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 19:32
November 10-től szigorúbb határidő vonatkozik a feladott poggyász leadására a Ryanair járatain. A légitársaság a korábbi 40 perc helyett már 60 perccel az indulás előtt lezárja a poggyászfeladást. A változás a teljes Ryanair-hálózatra, így a magyarországi indulásokra is vonatkozik.
Vállalat Sokmilliós bírságot kapott a Mol a májusi tragédia nyomán
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 08:56
Súlyos biztonsági hiányosságokat tártak fel.
Vállalat Egy felmérés szerint jelentős a nagyvállalatokat ért kibertámadás
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 11:08
A hazai közép- és nagyvállalatok 58 százalékánál történt valamilyen kiberbiztonsági incidens az elmúlt egy évben, a nagyvállalatok körében pedig 91 százalékos volt az érintettség – derül ki a One Solutions és az IVSZ közös reprezentatív kutatásából.
Vállalat Újraindul a burkolólapgyártás az egykori Zalakerámia tófeji üzemében
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 07:18
A magyar tulajdonú Szatmári Cégcsoport új vállalata, a Terra Danubia Kft. vette át és indította újra pénteken a burkolólapgyártást az egykori Zalakerámia tófeji gyárában. Az új tulajdonos korszerű technológiával fejlesztené az üzemet, és hosszabb távon a közép-európai piacon is meghatározó szerepre törekszik.
Vállalat Újabb Gránit Bank-részvényeket adott el a BDPST Group
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 17. 16:19
Egy újabb részvénypakett-értékesítést követően már nem a BDPST Group a Gránit Bank többségi tulajdonosa.
Vállalat Így reagált az egyik leggazdagabb magyar előállítására a cége
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 15. 17:21
Megérkezett az Indotek válasza.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG