5p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Szembemennek az 1400 milliárd forintos büntetéssel.

Fellebbez a Google az Európai Bizottság által kiszabott rekordbüntetéssel szemben. A techóriást még júliusban bírságolták meg mintegy 4,3 milliárd euróra, amiért visszaélt előnyével az Android operációs rendszert használó okostelefonokon és tableteken. Az európai uniós szabályok értelmében a bírság összege az érintett cég éves árbevételének akár 10 százalékát is elérheti, az Alphabet tavalyi bevétele 110,9 milliárd dollár volt – írja a Financial Times.

Margrethe Vestager uniós versenyjogi biztos szerint a Google az Androidot eszközként használta fel keresőmotorja erőfölényének bebetonozására. A vádak szerint a vállalat – domináns piaci pozíciójával visszaélve – gyakorlatilag arra kényszerítette a nagyobb mobilgyártókat, hogy saját böngészőjét és keresőjét telepítsék előzetesen az eszközeikre, így korlátozva a versenytársakat. A cégnek 90 napja volt, hogy felhagyjon jogsértő magatartásával.

Kifogásolják továbbá, hogy a techcég alkalmazásboltja, a Play Store engedélyezési feltételeként előírta a gyártók számára a Google keresőjének és böngészőjének előzetes telepítését, valamint hogy kifizetéseket tett egyes nagyobb gyártók és mobilhálózat-üzemeltetők számára azzal a feltétellel, hogy eszközeikre előre kizárólag a cég keresőszolgáltatását installálják.

Növelte a versenyt, nem csökkentette

A Google vezérigazgatója, Sundar Pichai közleménye szerint a határozat figyelmen kívül hagyja, hogy az androidos telefonok az iOS-telefonok versenytársai, így valójában több választási lehetőséget teremtenek velük a telefongyártóknak, mobilhálózat-üzemeltetőknek, alkalmazás-fejlesztőnek és fogyasztónak, nem pedig kevesebbet. Az okos mobileszközök mintegy 80 százaléka már Androidot használ, eredeti fejlesztőjét még 2005-ben vásárolta fel a cég és azóta is kulcseleme a vállalat bevételi forrásának.

Emellett a brüsszeli testület 2,4 milliárd euró bírságot szabott ki a Google-re egy másik ügyben: a cég a vádak szerint visszaélt a keresőszolgáltatások piacán élvezett fölényével azzal, hogy saját ár-összehasonlító szolgáltatásait előrébb, a versenytársakét pedig hátrébb sorolta a találatok között.

Beperelik a Google-t: nemzetbiztonsági veszélyt jelentenek

Veszélybe sodorták a védelmi minisztériumot. Tovább a cikkhez >>>

Szakértők szerint a döntés egyértelmű, de még ennek ellenére is maradhat tér az Alphabetnek a profitszerzésre – sok felhasználónak ugyanis hiába kínálnának más lehetőségeket, akkor is a Google keresőt választanák. A Googlenek pedig fontos eszköze az Android operációs rendszer, a keresőprogramok adják ugyanis az alapját a célzott hirdetéseknek, a vezérigazgató pedig megmutatta, hogy komolyan veszik a dolgot – tették hozzá.

Az Alphabet várhatóan megpróbálja majd késlelteti a szükséges javításokat, arra kérve az Európai Bíróságot, hogy  ideiglenes intézkedésekkel a fellebbviteli bíróság döntését követően kelljen csak módosítania - szakértők szerint azonban ez valószínűtlen a helyzet súlyossága miatt.

Adatszivárgás Facebook-módra?

A párhuzamosan futó ügyek milliárdos bírságai pedig tovább növekedhetnek, a Google ugyanis kénytelen leállítani közösségi szolgáltatását, a Google+ platformot. A hírek szerint a cégnek szigorítania kell adatvédelmi elvein, miután legalább félmillió felhasználó személyes adatai szivárogtak ki.

A problémát még márciusban fedezték fel és javították ki, amikor felülvizsgálták, hogyan osztja meg a Google a személyes adatokat más alkalmazások fejlesztőivel. A vizsgálat szerint egyik fejlesztő sem használta ki a rendszer gyengeségeit és élt vissza az adatokkal. A Wall Street Journal korábbi cikke szerint a vállalat úgy döntött, nem teszi közzé az ügyet, ugyanis nagy volt a félelem, hogy az esetet a Facebook és a Cambridge Analytica botrányához hasonlítják.

A Google szerint az adatvédelmi kihágás nem indokolta a felhasználók azonnali tájékoztatását, a kiszivárgott adatok jellege ugyanis nem tette lehetővé, hogy beazonosítsák a felhasználókat – a pórul jártak pedig egyébként sem tudtak volna már semmit  sem tenni, hogy megvédjék adataikat. Kiberbiztonsági szakértők szerint azonban minden felhasználónak joga van tudnia róla, hogy adatai harmadik félhez kerültek. Az új irányelvek bevezetésével a Google jelentősen korlátozza az alkalmazás fejlesztők hozzáférését a személyes információkhoz.

Pofátlanul átvágott mindenkit a Google: még mindig gyűjtik az adatokat?
Úgy tűnik, a vállalatóriás mégsem tett eleget a hatályos törvényeknek és továbbra is megőriz minden személyes információt az általunk meglátogatott helyekről. A vizsgálat alapján be is perelik a céget, mivel megkerülte a nemrégiben bevezetett rendelkezést a személyes adatok gyűjtésével és tárolásával kapcsolatban. Összeszedtünk pár tippet, ami segíthet megvédeni az internetre felvitt adatainkat. További részletek a Privátbankár.hu-n. >>>
Címkék: Vállalat

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat A világ egyik legnagyobb szakmai fórumán is fontos tárgyalásokat folytatott a 4iG
Privátbankár.hu | 2026. november 3. 10:59
Miniszteri meghívásra érkezett a magyar cég a közel-keleti országban rendezett konferenciára.
Vállalat Változik a magántőkealapok szabályozása, lépett az egyik legnagyobb piaci szereplő
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 18:02
A Gránit Alapkezelő 2026. november 2-án egyeztetést kezdeményezett a Nemzeti Adó- és Vámhivatallal a Gordiusz Magántőkealap tényleges tulajdonosi adatainál észlelt nyilvántartási eltérések miatt.
Vállalat Bejelentés: átalakul az MBH Bank felsővezetése
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 17:00
Megújul és hatékonyabbá válik az MBH Bank szervezete és felsővezetése. A hitelintézet hat önálló divízióval és vezérigazgató-helyettessel működik 2026. november 2-től, az új felállásban nagyobb szerepet és önállóságot kap az informatika, és néhány kisebb, eddig önállóan működő divízió beolvad más területekbe.
Vállalat A nyári utazási csúcs sem mentette meg a kínai légitársaságokat
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 11:33
Veszteséggel zárhatja 2026-ot Kína három legnagyobb légitársasága, miután az év első kilenc hónapjában mindhárom vállalat negatív eredményt könyvelt el. Az Air China, a China Eastern Airlines és a China Southern Airlines pénzügyi teljesítményét elsősorban az emelkedő üzemanyagárak és az erős belföldi verseny rontotta. A nyári utazási főszezon sem hozott érdemi javulást az ágazat helyzetében.
Vállalat A mesterséges intelligencia miatt romlott a Meta hitelminősítési kilátása
Privátbankár.hu | 2026. november 2. 10:34
Stabilról negatívra módosította a Meta hitelminősítési kilátását az S&P Global Ratings, elsősorban a mesterséges intelligenciához kapcsolódó hatalmas beruházási költségek miatt. A Facebook és az Instagram anyavállalatának hosszú távú hitelminősítése egyelőre változatlanul AA-, ugyanakkor a hitelminősítő szerint egyre bizonytalanabb, hogy a technológiai fejlesztések mikor térülhetnek meg.
Vállalat Közel 240 milliárdos forgalmat ért el a magyar agráróriás, külföldön terjeszkedik tovább
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 17:26
A kedvezőtlen agrárpiaci környezet ellenére 237,3 milliárd forintos árbevétellel zárta legutóbbi üzleti évét az UBM Csoport. A hazai takarmánygyártás egyik meghatározó szereplője javította működési eredményét, miközben jelentősen növelte termelését, és újabb nemzetközi beruházásokra készül.
Vállalat Újra teljes kapacitással működik a Dunai Finomító, 18 milliárd forintba került a helyreállítás
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 15:58
Közel egy évnyi helyreállítás után ismét teljes kapacitással működik a Mol Dunai Finomítójának legnagyobb nyersolaj-desztilláló üzeme. A tavaly októberi tűzesetben megrongálódott AV-3 üzem újjáépítése 18 milliárd forintba került, újraindításával pedig helyreállt a finomító teljes feldolgozási kapacitása.
Vállalat Magyar bástyáját még tartja a Tesco
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 12:16
Eladja a Tesco a csehországi és szlovákiai üzletágait – jelentette be az áruházlánc. A magyar üzletágat nem érinti az eladás.
Vállalat Az Intel sem ihlette meg a befektetőket
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 10:50
Az IT-óriáscég árbevétele kissé elmaradt a várttól, viszont éves szinten nőtt a nyeresége.
Vállalat Meddig tarthatják vissza az emberek az AI-t?
Privátbankár.hu | 2026. október 30. 10:18
A magyar cégek alig tizede használ mesterséges intelligenciát, a fejlesztéseket a dolgozók félelmei is meghiúsíthatják.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG