2p
Bizonyos feltételekkel jóváhagyta az Európai Bizottság, hogy a Microsoft felvásárolja a szakmai kapcsolatok ápolására szakosodott LinkedIn üzleti közösségi hálózatot.

Az amerikai számítástechnikai óriásvállalat júniusban jelentette be, hogy 26 milliárd dollárért (bő 7500 milliárd forintnak megfelelő összegért) megvásárolja a LinkedInt, amely az akkori tájékoztatás szerint az akvizíciót követően is megőrzi márkanevét, önállóságát és vállalati kultúráját.

A LinkedIn egyébként évente 3 milliárd dollár árbevételt tud összekalapozni, elsősorban azoknak az álláskeresőknek köszönhetően, akik havidíjért cserébe tartják fenn a profiljukat az oldalon. A közösségi oldalak alfája és ómegája persze a Facebook, de az üzleti kapcsolatokra szakosodott LinkedInnek épp a specializáció miatt továbbra is lehet jövője. Első ránézésre egyébként az a legnagyobb különbség, hogy a profilképén mindenki öltönyben-ingben-nyakkendőben illetve kosztümben szerepel, szigorúan nem reprezentatív kutatásunk alapján pedig nincs élő ember, aki a gyereke fotóját használná profilképként a LinkedInen, ellentétben a Facebookkal. Az oldal egyébként nemrég komoly fejlesztéseket lengetett be, erről korábban itt írtunk bővebben. >>>

Nem teszik fel a gépre automatikusan - vagy ha mégis, letörölhetjük

A bejelentésre reagálva az Európai Bizottság aggodalmának adott hangot azzal kapcsolatban, hogy a felvásárlás hátrányos helyzetbe hozhatja a konkurens cégeket és árthat a piaci versenynek. A testület azonban szerdán már arról számolt be, hogy a Microsoft által tett vállalások eloszlatják a korábbi versenyjogi aggályokat.

A Microsoft egyebek mellett vállalta, hogy a következő öt évben nem írják elő a számítógépgyártóknak, hogy a Windows operációs rendszerrel együtt a LinkedInt is fel kell telepíteniük, de ha mégis megteszik, azt a felhasználók bármikor letörölhetik.

Ekkorát még nem vásároltak

Az akvizíció korábban zöld utat kapott az Egyesült Államok, Kanada, Brazília és a Dél-afrikai Köztársaság hatóságaitól, és az Európai Unió jóváhagyását követően napokon belül lezárulhat - közölte Brad Smith, a Microsoft elnöke és jogi főtanácsadója.

Sajtókommentárok szerint ez lesz a Microsoft eddigi legnagyobb értékű felvásárlása.

Címkék: Vállalat

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Nagy változás történt a Mészáros Lőrinchez köthető svájci cégnél
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:24
Jelentősen átalakult a Mészáros Lőrinchez köthető, Zugban bejegyzett MS Energy Holding AG igazgatótanácsa – írja a Telex. A svájci cégnyilvántartás szerint Mészáros Lőrinc, valamint két lánya, Ágnes és Beatrix is távozott a testületből, miközben a vállalat bejegyzett címét is megváltoztatták.
Vállalat Ismert név távozik az MBH Banktól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 20:15
Vaszily Miklós lemondott az MBH Bank Nyrt. felügyelőbizottságában betöltött felügyelőbizottsági tagi és elnöki tisztségéről szeptember 24-én.
Vállalat 10 év csend után visszatér a Népszabadság
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:09
Emellett pedig lesz online felülete is az éppen egy évtizede bezárt közéleti lapnak.
Vállalat Kinevezték az Eximbank felügyelőbizottságának új elnökét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 19:03
A korábbi elnköt visszahívták.
Vállalat Új szabály jön a Ryanair-járatokon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 19:32
November 10-től szigorúbb határidő vonatkozik a feladott poggyász leadására a Ryanair járatain. A légitársaság a korábbi 40 perc helyett már 60 perccel az indulás előtt lezárja a poggyászfeladást. A változás a teljes Ryanair-hálózatra, így a magyarországi indulásokra is vonatkozik.
Vállalat Sokmilliós bírságot kapott a Mol a májusi tragédia nyomán
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 08:56
Súlyos biztonsági hiányosságokat tártak fel.
Vállalat Egy felmérés szerint jelentős a nagyvállalatokat ért kibertámadás
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 11:08
A hazai közép- és nagyvállalatok 58 százalékánál történt valamilyen kiberbiztonsági incidens az elmúlt egy évben, a nagyvállalatok körében pedig 91 százalékos volt az érintettség – derül ki a One Solutions és az IVSZ közös reprezentatív kutatásából.
Vállalat Újraindul a burkolólapgyártás az egykori Zalakerámia tófeji üzemében
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 07:18
A magyar tulajdonú Szatmári Cégcsoport új vállalata, a Terra Danubia Kft. vette át és indította újra pénteken a burkolólapgyártást az egykori Zalakerámia tófeji gyárában. Az új tulajdonos korszerű technológiával fejlesztené az üzemet, és hosszabb távon a közép-európai piacon is meghatározó szerepre törekszik.
Vállalat Újabb Gránit Bank-részvényeket adott el a BDPST Group
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 17. 16:19
Egy újabb részvénypakett-értékesítést követően már nem a BDPST Group a Gránit Bank többségi tulajdonosa.
Vállalat Így reagált az egyik leggazdagabb magyar előállítására a cége
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 15. 17:21
Megérkezett az Indotek válasza.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG