2p
A hazai vállalati döntéshozók jelentős része arra számít, hogy a nemzetközi gazdasági helyzet kiegyensúlyozott marad vagy javulni fog a következő 12 hónapban. A magyarországi kilátásokat illetően szintén pozitívan vélekedtek, hiszen a megkérdezettek fele stabilnak ítéli a magyar gazdaság helyzetét, minden harmadik válaszadó pedig javulásra számít – derült ki az EY Globális Tőkebizalmi Barométeréből.
Forrás: 123RF.com

Hasonlóan pozitívak a várakozások a tranzakciós piac jövőbeni alakulását illetően is.  Az EY Globális Tőkebizalmi Barométerének idei eredményei alapján aktív évre számítanak a döntéshozók a vállalati tranzakciók és összeolvadások terén.

A kelet-közép európai régióban a cégvezetők 28 százaléka, globális szinten 29 százaléka számít arra, hogy bővülni fog a tranzakciós piac, Magyarországon ez az arány ezt is meghaladva 54 százalék. A legtöbben a korábbi évekhez hasonlóan a technológiai szektorban számítanak több tranzakcióra.

A legfrissebb kutatásunk azt mutatja, hogy a hazai vállalatok kétharmada a következő 12 hónapban növekvő számú tranzakcióra számít, de elsősorban továbbra is a kisebb értékű ügyletek lesznek a jellemzőek. Hozzátehetjük, hogy a régióban a megkérdezettek 43 százaléka számít arra, hogy aktívan keresni fogja a felvásárlási lehetőségeket szemben a hazai 53 százalékos aránnyal, akkor kijelenthetjük, hogy a magyar vezetők átlag feletti aktivitásra készülnek a tranzakciós piacon. Globális szinten ez az arány még magasabb, 57 százalék – értékelte az eredményeket Dezse Margaret, az EY Tranzakciós Tanácsadási Szolgáltatások Üzletágának vezető partnere.

Alapvetően optimisták

Az akvizíciók fő hajtóereje mind Magyarországon, mind a régióban továbbra is a piaci részesedés növelésének szándéka. Bár a szándék megvan, a magyar menedzserek a megfelelő célpontok hiányát látják, mint az akvizícióval való növekedés fő akadályát.

Az idei EY Tőkebizalmi Barométer eredményeiből kiderül az is, hogy a hazai vezetők inkább a munkahelyek számának bővülésére, mint csökkenésére számítanak a digitális technológiák megjelenése kapcsán. Hiszen amíg 47 százalék értett egyet azzal az állítással, hogy az új megoldások elterjedése következtében új munkahelyek jöhetnek létre, addig csak 20 százalék vélte úgy, hogy ez akár a munkaerő igény csökkentéséhez is vezethet.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vállalat Nagy változás történt a Mészáros Lőrinchez köthető svájci cégnél
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 25. 06:24
Jelentősen átalakult a Mészáros Lőrinchez köthető, Zugban bejegyzett MS Energy Holding AG igazgatótanácsa – írja a Telex. A svájci cégnyilvántartás szerint Mészáros Lőrinc, valamint két lánya, Ágnes és Beatrix is távozott a testületből, miközben a vállalat bejegyzett címét is megváltoztatták.
Vállalat Ismert név távozik az MBH Banktól
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 20:15
Vaszily Miklós lemondott az MBH Bank Nyrt. felügyelőbizottságában betöltött felügyelőbizottsági tagi és elnöki tisztségéről szeptember 24-én.
Vállalat 10 év csend után visszatér a Népszabadság
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 24. 13:09
Emellett pedig lesz online felülete is az éppen egy évtizede bezárt közéleti lapnak.
Vállalat Kinevezték az Eximbank felügyelőbizottságának új elnökét
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 19:03
A korábbi elnköt visszahívták.
Vállalat Új szabály jön a Ryanair-járatokon
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 19:32
November 10-től szigorúbb határidő vonatkozik a feladott poggyász leadására a Ryanair járatain. A légitársaság a korábbi 40 perc helyett már 60 perccel az indulás előtt lezárja a poggyászfeladást. A változás a teljes Ryanair-hálózatra, így a magyarországi indulásokra is vonatkozik.
Vállalat Sokmilliós bírságot kapott a Mol a májusi tragédia nyomán
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 22. 08:56
Súlyos biztonsági hiányosságokat tártak fel.
Vállalat Egy felmérés szerint jelentős a nagyvállalatokat ért kibertámadás
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 11:08
A hazai közép- és nagyvállalatok 58 százalékánál történt valamilyen kiberbiztonsági incidens az elmúlt egy évben, a nagyvállalatok körében pedig 91 százalékos volt az érintettség – derül ki a One Solutions és az IVSZ közös reprezentatív kutatásából.
Vállalat Újraindul a burkolólapgyártás az egykori Zalakerámia tófeji üzemében
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 18. 07:18
A magyar tulajdonú Szatmári Cégcsoport új vállalata, a Terra Danubia Kft. vette át és indította újra pénteken a burkolólapgyártást az egykori Zalakerámia tófeji gyárában. Az új tulajdonos korszerű technológiával fejlesztené az üzemet, és hosszabb távon a közép-európai piacon is meghatározó szerepre törekszik.
Vállalat Újabb Gránit Bank-részvényeket adott el a BDPST Group
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 17. 16:19
Egy újabb részvénypakett-értékesítést követően már nem a BDPST Group a Gránit Bank többségi tulajdonosa.
Vállalat Így reagált az egyik leggazdagabb magyar előállítására a cége
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 15. 17:21
Megérkezett az Indotek válasza.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG