Vásárló
Vásárló
Felejtsd el a kávét – már nem sokáig lesz rá pénzed?
Privátbankár.hu | 2016. március 28. 11:44
Már korábban is sejteni lehetett, hogy a kávé ára egyre jobban emelkedni fog hosszútávon. Bár a fő kávétermesztő Brazília termeléskilátásai mindenképpen jók, azért azt nem szabad elfelejteni, hogy csak idén az év első két hónapjában már többet kellett fizetni a kávéért, mint 2015 második felében – derül ki a Conclude Befektetési Zrt. elemzéséből.
Vásárló
Azt hitted, hogy internet nélkül biztonságban van a géped?
Privátbankár.hu | 2016. március 28. 10:11
Internetkapcsolat nélküli adatlopási módszert fedeztek fel, amelyhez elegendő csupán egy fertőzött USB adathordozó.
Vásárló
Nem is tudod, mennyit kaszálnak a boltok a húsvéttal
Privátbankár.hu | 2016. március 27. 21:21
Akár 50 milliárd forinttal is megugorhat ilyenkor a kiskereskedelem bevétele.
Vásárló
Éppen a szuperhősök balhéjára volt szükség?
Privátbankár.hu | 2016. március 27. 21:14
A számok alapján sínre tette a Warner Brother's stúdiót a legújabb szuperhősös film, a Batman Superman ellen. A stúdió által tulajdonolt DC Comics képregénykiadó óriási hátrányban van a rivális Marvellel szemben, de ebből a most lefektetett alapból talán tud építkezni a stúdió.
Vásárló
Locsolni mész? Ilyen időre számíthatsz
Privátbankár.hu | 2016. március 27. 17:11
Eső, napsütés és felhők kísérhetik a következő napokat.
Vásárló
Ma hajnalban elvettek tőlünk valamit, amit soha nem kapunk vissza
Privátbankár.hu | 2016. március 27. 08:58
Megkezdődött a nyári időszámítás, az órákat egy órával előre kellett állítani - magyarán egy órával rövidebb volt az éjszaka, egy órával kevesebbet aludtunk vagy buliztunk, egy órával korábban kezdett a napi ügyeletes a Privátbankár.hu-nál. Az éjszakás műszakban dolgozók talán az egyedüli nyertesek.
Vásárló
Ez aztán a szomorú vasárnap: a húsvét sem számít, ha árat kell emelni
Privátbankár.hu | 2016. március 27. 08:26
A hosszú hétvégék, ünnepek sem állíthatják meg a Molt: 3 forinttal emelték a benzin literenkénti árát vasárnap, a gázolaj ára viszont legalább nem változott.
Vásárló
Ugye nem akarsz ételmérgezést kapni húsvétkor?
Privátbankár.hu | 2016. március 26. 18:10
Itt a húsvét és vele együtt az ünnepi lakomák sora. Azonban nem árt most sem jónéhány egyszerű szabályt betartani ahhoz, hogy ne az ágyban, vagy rosszabb esetben a kórházban kössünk ki az ünnep után. Hogyan készítsük el a sonkát? Mit csináljuk a megmaradt étellel? Itt van hány egyszerű tipp.
Vásárló
Indul a spórolás: ki tudja, hogy hány óra?
Privátbankár.hu | 2016. március 26. 16:01
Holnapra virradóan előbbre kell állítani az órákat egy órával, így a húsvéti hétvégén kevesebbet alhatunk. Ez legtöbbünknek rossz hír, de a nyári időszámításnak köszönhetően sok energiát spórolunk. Repkednek a pro-kontra érvek, de aki emiatt késett már egy órát vagy várt valakire egy órát, biztosan nem rajong érte.
Vásárló
Kezdődik a balatoni hajózási szezon
Privátbankár.hu | 2016. március 26. 15:52
Ez már a 170. szezon. Több hajóállomáson is várják a vendégeket a menetrendi hajójáratokkal.
Vásárló
Szabadtéri programot tervezel? Locsolkodni mész? Ilyen lesz az időjárás
Privátbankár.hu | 2016. március 26. 15:39
Napsütés? Eső? Kellemes tavaszi időjárás vagy hideg vár ránk a következő napokban?
Vásárló
Húsvét és óraátállítás – így változik a tömegközlekedés Budapesten
Privátbankár.hu | 2016. március 26. 13:01
A következő napokban a március 29-éig tartó iskolai tavaszi szünet, a húsvét és az óraállítás miatt érdemes a megszokottnál jobban odafigyelni a fővárosi közösségi közlekedési járatok menetrendjére - hívja fel a figyelmet a Budapesti Közlekedési Központ.
Vásárló
Lecsaptak az orgazdára és a titkos raktárra
Privátbankár.hu | 2016. március 26. 12:28
A NAV pénzügyi nyomozói kiiktatták a Hajdú-Bihar megyei illegális cigarettakereskedelem egyik főszereplőjét, és leleplezték titkos raktárát. Az elmúlt hónapokban 165 millió forint értékű adózatlan cigarettát és dohányt foglaltak le tőle.
Vásárló
Nagy hipermarket körkép: így vásárolunk húsvétkor
Privátbankár.hu | 2016. március 26. 09:47
Erős húsvéti forgalomra számítanak a hazai üzletláncok, a legkeresettebbek változatlanul a sonkafélék, a tojás, a csokoládé, és jóval több fogy alkoholos italokból is - derül ki az MTI által készített körképből. A zöldségek közül hagyományosan a saláta, a retek és a csemegehagyma népszerű a húsvéti időszakban, de rengetegen vesznek fonott kalácsot is.
Vásárló
Üdülőparadicsomokba és világvárosokba Budapestről: indulnak a nyári fapadosok
Privátbankár.hu | 2016. március 26. 08:15
Több légi járat közlekedik majd Budapest viszonylatában a hét végén hatályba lépő nyári menetrendi időszakban a télihez képest.
Vásárló
Tojást festesz húsvétra? Ezeket jó, ha tudod!
Privátbankár.hu | 2016. március 25. 19:05
Már itt van a sarkon a húsvét, a sonkavásárlás és egyéb beszerzések után már csak a tojásfestés van hátra. Akár a kifújós módszerre, akár a főtt tojás megfestésére esküszöl, mindenképpen akad néhány dolog amire azért nem árt odafigyelni, hogy biztosan szép legyen az ünnep.
Vásárló
Nagyon rossz vasárnapja lesz az autósoknak
Privátbankár.hu | 2016. március 25. 16:55
Emeli a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát vasárnap a Mol Nyrt, a gázolajhoz nem nyúlnak.
Vásárló
Így lesz pénz az összegyűjtött kupakokból
Privátbankár.hu | 2016. március 25. 15:01
Rengetegen gyűjtik elvakultan a műanyag flakonok kupakjait annak reményében, hogy ezzel segítenek a rászorulókon. Adományozni szép, de csak kevesen tudják, hogyan is lesz a kupakokból pénz és hogy jut el nehéz helyzetben lévőkhöz. Az pedig eszünkbe sem jut, hogy ez esetleg adóköteles lehet.
Vásárló
Brüsszelbe utaznál? Erre készülj a reptereken!
Privátbankár.hu | 2016. március 25. 13:07
A brüsszeli robbantások miatt előreláthatólag húsvéthétfőig nem közlekednek repülőjáratok Bécs és Brüsszel között.
Vásárló
Kiszivárogtak a képek: ilyenek lesznek a 3-as metró felújított kocsijai
Privátbankár.hu | 2016. március 25. 11:08
A szerelvények nyáron érkeznek Budapestre.
Vásárló
6 autóba pakolták a cigit, mikor betoppantak a NAV-osok
Privátbankár.hu | 2016. március 25. 08:55
2600 doboz cigarettát és 60 kiló vágott dohányt találtak egy budapesti családi ház udvarán.
Vásárló
Áremeléssel indul a húsvét - mától ennyiért tankolhatsz
Privátbankár.hu | 2016. március 25. 07:24
Emelete a benzin és a gázolaj árát is ma a Mol.
Vásárló
Félnek a terroristáktól a magyarok - te hová utazol nyáron?
Privátbankár.hu | 2016. március 24. 20:31
Alaposan átalakítja nyaralási szokásainkat idén a terrorfenyegetettség, a Szallas.hu előfoglalási adatai és friss kutatása alapján nemtől és kortól függetlenül megfontoltabban választunk úti célt. A legtöbb magyar vendégről valószínűleg Törökországnak kell lemondania, miközben tovább nőhet a belföldi turizmus, azon belül is leginkább a Balaton forgalma.
Vásárló
Hatalmas változás jöhet – kevesebb lesz a postai sorbaállás?
Privátbankár.hu | 2016. március 24. 17:26
A Miniszterelnökség államtitkára szerint jelentős megtakarítással járna, ha pénzügyi intézmények is nyújthatnának postai szolgáltatásokat.
Vásárló
Jön a hosszúhétvége, de milyen idő lesz?
Privátbankár.hu | 2016. március 24. 15:31
A húsvéti hosszú hétvégén a több-kevesebb napsütés mellett néhol lehet eső, zápor.
Vásárló
Meddig dobjuk még a szemétbe ezt a rengeteg ételt?
Gáspár András | 2016. március 24. 15:00
Elképesztő mennyiségű élelmiszert pazarol el a világ, amit nem csak az éhező tömegek, hanem az óriási környezetterhelés miatt is sürgősen meg kell változtatni. Magyarországon is több millió tonna ételt pazarlunk el, nálunk azonban egyelőre nem lesz az olasz módszerhez hasonló törvényi szabályozás - inkább tájékoztatással és kampánnyal vesznek majd rá mindenkit, hogy ne hagyja, hogy szemétdombra kerüljön az értékes élelmiszer.
Vásárló
Közös hajó és vonatjegy a Balatonra? Most már ilyen is van
Privátbankár.hu | 2016. március 24. 14:05
Balaton mix néven futó jeggyel nem csak leutazhatsz, de a tavon is hajókázhatsz.
Vásárló
Könyvhét helyett parkoló lesz a Vörösmarty téren
Privátbankár.hu | 2016. március 24. 13:32
Kocsis Máté szerint egyelőre még nincs döntés.
Vásárló
Horgászni indulsz? Ezeket a halakat nem foghatod ki!
Privátbankár.hu | 2016. március 24. 12:03
Szigorú szabályok vonatkoznak arra, hogy mikor melyik halakat lehet kifogni, itt a táblázat.
Vásárló
Visszavonják a vasárnapi zárva tartást? Reagált a kormány
Privátbankár.hu | 2016. március 24. 11:55
A kormány szerint alaptalan a Népszabadság állítása a vasárnapi zárva tartás visszavonásáról szóló cikkben.
Vásárló
Kirakták a Könyvhetet a Vörösmarty térről
Privátbankár.hu | 2016. március 24. 11:13
Évtizedek óta adott helyett a tér egy hétre a vásárnak, idén lehet, hogy már nem itt lesz.
Vásárló
Bútorokat vásárolnál olcsón? Itt a lehetőség!
Privátbankár.hu | 2016. március 24. 10:58
Szokás szerint lefoglalt termékeket árverez a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, mutatjuk ezúttal mit lehet venni.
Vásárló
Meghátrál a kormány? Eltörölhetik a vasárnapi zárva tartást
Privátbankár.hu | 2016. március 24. 09:38
A kormány tart a népszavazás politikai következményeitől.
Vásárló
Hétvégén húsvét és óraátállítás is lesz – így változik a közlekedés
Privátbankár.hu | 2016. március 24. 07:39
Megkavarja a vonatközlekedést az ünnep és a nyári időszámítás.
Vásárló
Húsvéti előtti ellenőrzés: mivel volt a legtöbb baj?
Privátbankár.hu | 2016. március 23. 16:13
A húsvéti termékekre koncentráló élelmiszerbiztonsági ellenőrzés zajlik az ország teljes területén hetek óta, az ellenőrök járják a boltokat, piacokat, előállító helyeket, és vizsgálják az állatszállító járműveket is - közölte a Földművelésügyi Minisztérium (FM) élelmiszerlánc-felügyeletért felelős államtitkára.
Vásárló
Drágább benzint kapnak az autósok húsvétra
Privátbankár.hu | 2016. március 23. 14:58
Nem csak a benzin, a gázolaj árát is emelik.
Vásárló
Ezért gondold meg, hogyan fizeted vissza a hiteled
Privátbankár.hu | 2016. március 23. 13:58
Elő- és végtörlesztés esetén is változott a szabályozás. Ha pár forinttal többet akarunk megspórolni, érdemes kicsit számolni.
Vásárló
A magyarok is rághatják a kefét: visszahívta termékét a dm
Privátbankár.hu | 2016. március 23. 12:08
A magyarországi boltokból is visszahívja egyik termékét az áruházlánc.
Vásárló
Te tényleg elhitted, amit a csodagyógyszerről hallottál?
Privátbankár.hu | 2016. március 23. 11:01
A GVH nem, meg is büntette a gyártót 10 milliárd forintra. Ha ezt a pirulát használod, ne várj azonnali javulást.
Vásárló
Vonatozol a hosszúhétvégén? Lesz mire odafigyelni!
Privátbankár.hu | 2016. március 23. 10:24
Húsvét és óraátállítás is lesz, ennek megfelelően több ponton is változik a vonatok közlekedési rendje.
Vásárló
Debrecenből repülnél ma? Ezekre figyelj a terror miatt
Privátbankár.hu | 2016. március 23. 10:16
A Debrecen Airport arra kéri az utasokat, hogy indulás előtt legalább két órával jelenjenek meg, mivel szigorúbb átvizsgálásokra lehet számítani.
Vásárló
Vásárlási lázzal indítottuk az évet
Privátbankár.hu | 2016. március 23. 09:25
Folytatódik tovább a kiskereskedelem sikersztorija, a második becslés sem rondított bele a jó tendenciába.
Vásárló
Te hol töltöd a húsvétot? Dugig vannak a szállodák
Privátbankár.hu | 2016. március 23. 08:03
Átalakulóban vannak a húsvéti szokások, egyre több család tölti szállodában az ünnepeket.
Vásárló
Feleszmélt a Budapest Airport: reagáltak a terrortámadásra
Privátbankár.hu | 2016. március 22. 18:08
Több kommentelő is nehezményezte, hogy a BA Facebookján tájékoztatás helyett csak csokireklámot találtak a brüsszeli támadások után.
Vásárló
Brüsszelbe repülnél? Ezt tanácsolják a légitársaságok
Privátbankár.hu | 2016. március 22. 16:14
Több légitársaság, így a magyar hátterű Wizz Air, a Ryanair és a Lufthansa-csoport is ingyenes átfoglalást, vagy jegytörlést biztosít a Brüsszelbe utazóknak.
Vásárló
A Budapest Airport észre sem vette a terrortámadást
Privátbankár.hu | 2016. március 22. 15:18
Míg délelőtt terrortámadás érte Belgiumot, a BA Facebook oldalán mintha semmi nem történt volna. Édes csibékkel ünnepelnek.
Vásárló
Terrortámadás: honnan tudjuk, hogy szeretteink, ismerőseink jól vannak?
Privátbankár.hu | 2016. március 22. 12:06
A Facebook aktiválta a safety check funkciót: Brüsszel közeléből jelezhetik a felhasználók, hogy jól vannak.
Vásárló
Nem a méret a lényeg? Új iPhone-t és árcsökkentést jelentett be az Apple
Privátbankár.hu | 2016. március 22. 08:11
Az új iPhone és iPad is kisebb lett, mint a legutóbbi modellek, a hardver persze nem a múltat idézi. Az okosóra árát leviszik, az amerikai kormánynak nem engednek.
Friss
Nemzetközi
Megállapodott a Lufthansa a szakszervezettel: véget érhet a sztrájk
Ezzel több évre lezárják a foglalkoztatási kérdéseket.
13 órája
Nemzetközi
Elakadt Trump gázai terve: alig érkezett meg a beígért milliárdok töredéke
Megállapodtak, de nem akarnak érkezni a pénzek.
14 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Ukrán milliárdos vásárolta be magát a román acéliparba2026. április 10. 15:10 -
Rekordberuházásba kezd a Vajda-Papír Csoport2026. április 10. 06:00 -
Milliárdos ékszerekben tartják pénzüket a világsztárok2026. április 9. 16:00 -
Csempegyártásba száll be az egyik leggazdagabb magyar, Szatmári Zoltán2026. április 9. 05:55 -
63 ezer milliárd forint értékű arany rejtőzhet a föld alatt Kínában2026. április 8. 16:00
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Durván ferdít a kormány benzines óriásplakátja
08:29
-
Idén megmosolyogtató érdekességek is vannak a kormány adói között
05:34
-
Megéri lekötni: infláció feletti kamatokat kínálnak a bankok
16:56
-
Bajban London világhírű éjszakai bulihelyei
15:57
-
Új fogalommal ismerkedik a világ, humanitárius jellegű tűzszünet
15:03
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Magyar Péter Egerben: „Mind a 106 választókerületben komoly győzelmi eséllyel indulunk” – Bódis Péter is megszólalt
07:40
-
Rendszerváltó Nagykoncert a Hősök terén – sztárfellépőkkel készülnek a szervezők
16:20
-
Elek István: Válasz Mirkóczki Ádámnak
13:23
-
A fiataloknak meg kell köszönniük az idősebbeknek a támogatásokat Orbán Viktor szerint
11:58
-
Visszanézett a tél: havazott a Kékestetőn és a magasabb hegycsúcsokon
09:35
legolvasottabb
-
Újra folyik a kőolaj egy fontos vezetéken
2026. március 18. 09:54
-
Kiderült, mekkora a gond a Barátság kőolajvezetékkel
2026. március 12. 17:16
-
Gátszakadás: itt vannak a Publicus legfrissebb adatai a Tisza és a Fidesz népszerűségéről
2026. április 10. 08:38
-
Bemondták a svájci profik: spájzoljon be még most az aranyból, ezüstből
2026. március 26. 05:44
-
Zelenszkij: „Nagyon rossz előérzetem van”
2026. március 18. 13:14
top 24
-
Menekülni akar a magyar állampapírokból? De hogyan?
2026. április 10. 11:34
-
Nagyot csökken a dízel piaci ára szombaton: eljött a fordulat?
2026. április 10. 10:52
-
Így várja a forint a vasárnapi választást
2026. április 10. 18:45
-
Brutálisan elszállt a költségvetési hiány március végére
2026. április 10. 12:36
-
Kiderült, mennyi pénz áramlott a Puskás Akadémiához az Orbán-kormány eddigi évei alatt
2026. április 10. 18:00
A magyarországi lakcímmel nem rendelkező csaknem 497 ezer választópolgár közül 254 ezren már leadtak levélszavazatot. 


