4p
Körülbelül 30 éve indult hódító útjára a személyi számítógép, amely átalakította a társadalmunkat és az életünket. A jeles évforduló alkalmából szakértők most megnézték, merre fejlődik majd az információtechnológia. Mi lesz 2045-ben?

Az IT fejlődésének jelenlegi üteme megnehezíti, hogy pontos jóslatokba bocsátkozzunk arról, hol leszünk évtizedekkel később. Azonban az egyértelmű, hogy a technológiáink évről évre intelligensebbek lesznek, és az embereknek, akik használják őket, tartaniuk kell velük a lépést.

"Abban biztosak lehetünk, hogy a hackerek továbbra is megtesznek majd mindent azért, hogy a saját rosszindulatú céljaik megvalósítására használják fel az új IT fejlesztéseket. Ugyanakkor azt leszögezhetjük, hogy bárhogyan is néz majd ki a világunk 30 év múlva, a kényelmünket és biztonságunkat most kell megalapoznunk. A technológia nem más, mint egy eszköz, és csak rajtunk áll, hogy jóra vagy rosszra használjuk" – mondta Alexander Gostev, a Kaspersky Lab vezető biztonsági szakértője.

1. Robotok mindenhol

Valószínűsíthető, hogy hamarosan a világ lakosságának éppúgy tagja lesz több milliárd ember és több milliárd robot is, utóbbiak végzik majd a nehéz rutinmunkák nagy részét. Az emberek azon dolgoznak majd, hogy a robotok szoftvereit fejlesszék, és az IT iparág a robotoknak szánt programokat fejlesztő cégeknek ad majd otthont, mint ahogy most a felhasználók számára letölthető és telepíthető alkalmazások fejlesztésével foglalkozik.

(Fotó: 123rf.com)

2. Gépiesített emberek

A robotok és az emberek közötti határok egy bizonyos mértékig elmosódnak. A transzplantációk során elektronikusan vezérelt mesterséges szerveket és protéziseket fognak használni. A nanorobotok a testben utaznak majd, hogy a gyógyszereket közvetlenül eljuttassák a beteg sejteknek, vagy mikrosebészeti beavatkozást hajtsanak végre. Speciálisan telepített érzékelők fogják figyelni az emberek egészségi állapotát, és a kapott adatokat egy olyan felhő alapú tárolóba továbbítják, amelyhez a háziorvosnak hozzáférése van. Mindez a várható élettartam jelentős megnövekedéséhez vezethet.

3. Okos otthonok

Az emberek olyan okos otthonokban laknak majd, ahol a legtöbb kényelmi szolgáltatás automatizáltan fog működni. A házat irányító szoftver gondoskodik majd az energia, a víz, az élelmiszer és az egyéb kellékek fogyasztásának méréséről és pótlásáról. A lakóknak csak arra kell ügyelniük, hogy legyen elég pénz a bankszámlájukon a kiadások fedezésére.

4. Hiperintelligencia

Végül a digitális alteregóink teljes mértékben kialakulnak egy különálló, globális infrastruktúrában, amely képes az önszabályozásra és részt vesz a bolygó életének irányításában. A rendszer kicsit hasonlóan fog működni, mint ma a TOR hálózat – a legaktívabb és leghatékonyabb felhasználók kapnak majd moderátori jogokat.  A rendszer úgy lesz kialakítva, hogy elossza az erőforrásokat az emberek között, megakadályozva a fegyveres konfliktusokat és más, az embereket veszélyeztető akciókat.

5. Gyors és olcsó 3D nyomtatás

Nem csak a fárasztó házimunkáktól szabadulunk meg, bizonyos termékek gyártására sem lesz szükség többé. A 3D nyomtatók lehetővé teszik számunkra, hogy megtervezzük és megalkossuk, amire éppen szükségünk van, a háztartási eszközöktől és ruháinktól kezdve egészen az otthonunkat alkotó téglákig.

6. Nem lesz többé számítógép

Bár a PC volt az, amely elindította el az egész IT-robbanást, 2045-re feltehetőleg csak múzeumokban fogjuk viszontlátni. Hogy pontosabbak legyünk, nem egyetlen eszközre lesz szükségünk az adatok feldolgozásához – mert gyakorlatilag ezt csinálja a számítógép. Szélesebb felhasználási körű okos eszközök állnak majd a rendelkezésünkre, és ezek a kütyük fokozatosan átveszik  majd a mai PC szerepét. Például a pénzügyi elemzéseket egy olyan szerver végzi majd, amelyet egy, az elektronikus dokumentumokkal foglalkozó szervezet irányít, nem pedig egy könyvelő a személyi számítógépen.

+1 Technofóbia

Mindazonáltal nem mindenki lelkesedik majd az új, robotikus világért. Új ludditák jelenhetnek meg, akik ellenzik az okos otthonokat, az automatizált életmódot és a robotokat. Az IT fejlesztések ellenzői el fogják kerülni az okos rendszerek, berendezések és a robotok használatát, és nem rendelkeznek majd digitális identitással - véli a Kaspersky Lab előrejelezése.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
Vásárló Önazonos képpel az önéletrajz sikeréért
Márkázott tartalom | 2026. október 4. 18:23
A mai munkaerőpiacon a hatékony önéletrajz dolgozik az Ön javára már az interjú előtt. Az egyik kulcselem az arckép, amely sokak szemében csupán kiegészítő, valójában azonban döntő tényező, amikor a munkaadók eldöntik, kit hívjanak be személyes találkozóra. De miért is lényeges egy fotó az önéletrajzban? Bemutatunk néhány tippet, amelyek segítségével hatásos CV-kép készíthető.
Vásárló A vendéglátóipar átalakulása: stílus és funkció harmóniája
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 18:17
A vendéglátóipar ma már a folyamatos fejlődés színtere, amelyben a belsőépítészeti megoldások kiemelt helyet foglalnak el. Az éttermek, kávézók és bárok nemcsak finom ételeiket kívánják népszerűsíteni, hanem az odalátogatók élményét is fokozzák az esztétikusan berendezett terek segítségével. E rendkívül fontos szempontok figyelembevételével a vendégtér kialakítása kulcsfontosságúvá vált. Míg a gasztronómiai élmények kelteik fel a vendégek érdeklődését, a hangulatos környezet az, ami maradásra bírja őket.
Vásárló Felhőalapú tárolás vs. helyi megoldások: melyik a jobb?
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 09:34
A digitális világban minden évhozzájárulunk az adatok soha nem látott mértékű növekedéséhez. Mindennapjainkat olyan digitális tartalmak töltik meg, mint a családi fotók, fontos munkadokumentumok vagy éppen a videojátékok mentései. Az adatok biztonságos és kényelmes tárolása egyre kiemeltebb feladattá válik. Vajon 2026-ban a felhőalapú tárolás vagy a hagyományos, helyi megoldások nyújtják a praktikusabb megoldást?
Vásárló Napelem otthonra: hogyan használható fel hatékonyan a megtermelt energia?
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 18:14
A háztartások energiafelhasználásának tervezésekor egyre fontosabb szempont a villamosenergia-költségek kiszámíthatósága és a rendelkezésre álló energia minél tudatosabb felhasználása. A napelemes rendszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy a háztartás saját maga termeljen villamos energiát a napsugárzásból. 
Vásárló Takarítson meg időt és pénzt a munkahelyi kávézással
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 11:49
A pörgős munkahelyi környezetben a napi koffeinadag nélkülözhetetlen lehet, mégis sokan tapasztalják, hogy egy kávé megszerzése bonyodalmakat okoz. Az irodában való elindulás, a kávézó soraiban való várakozás, majd a visszaút nem csupán időigényes, hanem a munka folyamatosságára is negatívan hat. Ezt a kihívást megoldhatja egy hordozható kávéfőző, amely néhány perc alatt finom eszpresszót készít az asztalára, éppen úgy, ahogy Ön szereti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG