1p
Háromból egy látogató csupán nézelődik a plázákban, aki vásárol, átlag 7000 forintot hagy egy-egy bevásárlóközpontban. A legfontosabb a könnyű megközelíthetőség, a hosszú nyitva tartás és a különböző árszínvonalú üzletek jelenléte.

A bevásárlóközpontok kedvelt bevásárlási helynek számítanak: a hazai vásárlók 43 százaléka említette valamely plázát, ahol az épületen belül több különálló üzlet található, melyek többsége nem élelmiszer-jellegű termékeket árul, illetve jellemzően valamilyen szórakozási lehetőséget is nyújt - mint kedvelt bevásárlási helyszínét. Ezek a bevásárlóhelyek elsősorban az aktívan dolgozók körében népszerűek, különösen a munka- és lakóhelyük között ingázóknál – a Pest megyei lakosok például legnagyobb arányban (41 százalék) ezeket látogatják - a GfK Hungária Bevásárlóközpontok tanulmánya szerint.

Egy-egy látogatás átlagos időtartama országosan 64 perc. A kisebb alapterületű, kevesebb látnivalót kínáló helyszíneken egy átlagos látogatás fél óráig tart, míg a legnagyobb alapterületű és széles választékkal bíró házakban átlagosan akár 100 percet is eltöltenek a látogatók. A látogatás hossza összefüggésben van a látogatás céljával: aki elsősorban ügyet intézni vagy vásárlási céllal tér be, sokkal kevesebb időt tölt el egy plázában, mint a szórakozni érkező fiatalok vagy az egy-egy attrakcióra betérő gyerekes családok. Ez utóbbi esetben nem ritkán a két órát is meghaladja a plázában töltött idő.

Mennyit hagynak a magyarok a plázákban

Az összes látogató egyharmada jellemzően csak nézelődik, és ők jellemzően pénzköltés nélkül is távoznak. Azok, azonban, akik vásárlás után távoztak, átlagosan kicsivel több, mint 7000 forintot költöttek el. A költéseket tekintve országosan igen nagy eltérések vannak, hiszen vannak olyan vidéki plázák, ahol átlagosan 3000 forint körül költenek a vásárlók, míg néhány fővárosi helyszínen ez az összeg meghaladja a 10000 forintot is.

A leggyakoribb plázalátogatók a 15-34 évesek, a magasan kvalifikáltak és nagyobb jövedelemmel rendelkezők, a városi lakosok. E csoportoknak azonban igen eltérő igényeik vannak. Míg a tinédzserek és a huszonévesek elsősorban a szórakozást keresik, vagy ismerőseikkel találkoznak, 30 év felett a vásárlás elintézése lesz a fő szempont. Itt érdemes megemlíteni a szolgáltatások igénybevételét is, hiszen a látogatók 10 százaléka kimondottan azzal a céllal érkezik egy bevásárlóközpontba, hogy banki, postai, közüzemi ügyeit elintézze – mondta Dörnyei Otília, a GfK Hungária ügyfélkapcsolati igazgatója.

Hogy választunk bevásárlóközpontot

Az ideális bevásárlóközpont három legfontosabb ismérve a különböző árszínvonalú üzletek jelenléte, a közelség illetve a könnyű megközelíthetőség és a hosszú nyitva tartás. Korábbi kutatások alátámasztják, hogy azokon a településeken, ahol több, közel azonos színvonalú pláza is működik, az emberek többsége a lakó- vagy munkahelyéhez legközelebb esőt látogatja leggyakrabban – ez alól kivételt jelenthet például egy újonnan nyíló bevásárlóközpont, ahová a kíváncsiság és a nyitási akciók miatt hajlandóak többet utazni a vásárlók.

A látogatók közel 80 százaléka nem utazik 30 percnél többet, hogy meglátogasson egy bevásárlóközpontot, ez alól csak néhány kivétel van: vagy néhány nagy alapterületű, de egyedi attrakcióval is rendelkező fővárosi helyszín, vagy néhány regionális központként is funkcionáló vidéki központ. Azok a helyszínek, ahová többet utaznak a vásárlók nagyobb arányban számíthatnak arra, hogy a látogatóból vásárló is lesz.

Nem csak a nők plázáznak

Gyakran hangzik el az a sommás megállapítás, hogy a nők inkább szeretnek vásárolni, mint a férfiak. A látogatók összetételét vizsgálva azonban ez esetben ez nem feltétlenül van így: a kutatóintézet által vizsgált 19 bevásárlóközpont látogatóinak 57 százalékát adják a nők és 43 százalékát a férfiak. Az egyes helyszínek között vannak természetesen különbségek. Van például olyan pláza, ahol a férfivevők aránya a 60 százalékot is megközelíti, míg a legalacsonyabb érték 30 százalékhoz közelít.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
Vásárló Önazonos képpel az önéletrajz sikeréért
Márkázott tartalom | 2026. október 4. 18:23
A mai munkaerőpiacon a hatékony önéletrajz dolgozik az Ön javára már az interjú előtt. Az egyik kulcselem az arckép, amely sokak szemében csupán kiegészítő, valójában azonban döntő tényező, amikor a munkaadók eldöntik, kit hívjanak be személyes találkozóra. De miért is lényeges egy fotó az önéletrajzban? Bemutatunk néhány tippet, amelyek segítségével hatásos CV-kép készíthető.
Vásárló A vendéglátóipar átalakulása: stílus és funkció harmóniája
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 18:17
A vendéglátóipar ma már a folyamatos fejlődés színtere, amelyben a belsőépítészeti megoldások kiemelt helyet foglalnak el. Az éttermek, kávézók és bárok nemcsak finom ételeiket kívánják népszerűsíteni, hanem az odalátogatók élményét is fokozzák az esztétikusan berendezett terek segítségével. E rendkívül fontos szempontok figyelembevételével a vendégtér kialakítása kulcsfontosságúvá vált. Míg a gasztronómiai élmények kelteik fel a vendégek érdeklődését, a hangulatos környezet az, ami maradásra bírja őket.
Vásárló Felhőalapú tárolás vs. helyi megoldások: melyik a jobb?
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 09:34
A digitális világban minden évhozzájárulunk az adatok soha nem látott mértékű növekedéséhez. Mindennapjainkat olyan digitális tartalmak töltik meg, mint a családi fotók, fontos munkadokumentumok vagy éppen a videojátékok mentései. Az adatok biztonságos és kényelmes tárolása egyre kiemeltebb feladattá válik. Vajon 2026-ban a felhőalapú tárolás vagy a hagyományos, helyi megoldások nyújtják a praktikusabb megoldást?
Vásárló Napelem otthonra: hogyan használható fel hatékonyan a megtermelt energia?
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 18:14
A háztartások energiafelhasználásának tervezésekor egyre fontosabb szempont a villamosenergia-költségek kiszámíthatósága és a rendelkezésre álló energia minél tudatosabb felhasználása. A napelemes rendszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy a háztartás saját maga termeljen villamos energiát a napsugárzásból. 
Vásárló Takarítson meg időt és pénzt a munkahelyi kávézással
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 11:49
A pörgős munkahelyi környezetben a napi koffeinadag nélkülözhetetlen lehet, mégis sokan tapasztalják, hogy egy kávé megszerzése bonyodalmakat okoz. Az irodában való elindulás, a kávézó soraiban való várakozás, majd a visszaút nem csupán időigényes, hanem a munka folyamatosságára is negatívan hat. Ezt a kihívást megoldhatja egy hordozható kávéfőző, amely néhány perc alatt finom eszpresszót készít az asztalára, éppen úgy, ahogy Ön szereti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG