4p
A héten a mediterrán piacon drágult a benzin, a gázolaj ára viszont csökkent. A forint árfolyama ugyanezen időszak alatt viszont gyengült a dollárhoz képest. Mit jelent ez a magyar autósokra nézve? Merre fognak tartani az üzemanyagárak? Megint jól fogunk járni vagy árat emel a Mol? Itt a GKI szokásos jövő heti üzemanyagár-becslése.
MTI Fotó: Illyés Tibor
A hazai üzemanyagárak változását alapvetően két tényező alakítja: az üzemanyagok nemzetközi piaci árváltozása és a forint-dollár árfolyamának alakulása. Az árdöntések azonban számos más, az olajvállalatok tényleges beszerzéseinek és működési költségeinek alakulásától függnek, A piaci változások regisztrálását több cég (pl. Bloomberg, Platts, Reuters) végzi, az árjegyzések között esetenként nagyobb eltérés is lehet. A GKI Energiakutató Kft. a Reuters árjegyzései alapján végzi el az árváltozás előrejelzéséhez tartozó számításokat.

Stagnálás majd esés

A Brent spot kőolaj ára a héten 43-46 dollár között ingadozott, heti átlagban szinte nem változott az ár. A spot olajár a hét első négy napján 45,5 dolár/hordós ár körül ingadozott, majd péntekre több mint egy dollárral csökkent az ár. Az egész heti stagnálást és a pénteki kisebb árcsökkenést a magas készletszinttel magyarázzák, az USA-ban és Európában is növekedtek a kőolajkészletek és a benzinkészletek, míg a dízelkészletek kicsit csökkentek. Az előző hetek tapasztalata alapján most már az sem okozott meglepetést, hogy az amerikai benzinkészletek a nyári vezetési szezon ellenére emelkedtek tovább.

Az egy hónapos határidős Brent olajár heti átlaga 0,6 dollárral, közel 1,3 százalékkal csökkent ezen a héten. A hosszabb határidőkre vonatkozó olajtőzsdei befektetések mennyisége (a csütörtöki statisztika szerint) nagyot csökkent. Az 1 hónapos határidős amerikai WTI és a Brent heti átlagára közötti átlagos különbség ezen a héten kicsit nőtt, mivel a WTI ár erőteljesebben csökkent. Az amerikai kőolajfúrások száma ezen a héten 14 darabbal nőtt, az elemzők szerint ez is a kőolaj kínálat erősödését jelzi. Európában az üzemanyagok készletszintje amiatt (is) emelkedett, mivel az exportlehetőségek nagyon beszűkültek. Néhány szállítmány elindult Nigéria felé, de még kétséges, hogy mivel fizetnek a megrendelők. Egy mexikói nagy finomító leállítása miatt, Mexikó most import üzemanyagot vásárol.

A Reuters adatai szerint a prémium ólmozatlan benzin tonnánkénti ára (dollárban mérve) a mediterrán piacon a megelőző hét átlagához viszonyítva a július 18 - július 22-e közötti időszakban 1,4 százalékkal nőtt, az észak-nyugat-európai piacon 1,5 százalékos volt az áremelkedés, míg az ARA, Amsterdam-Rotterdam-Antwerpen piacon 1,3 százalékkal növekedtek az árak. A motorikus gázolaj jegyzésára a mediterrán piacon 1,8 százalékkal mérséklődött, az észak-európai piacokon 1,8-1,3 százalékkal csökkentek az árak a megelőző hét átlagához képest.

Mit csinált ezalatt a forint?

A forint árfolyama a július 18 - július 22-i héten valamivel 285 Ft/dollár fölött ingadozott, másfél forinttal kellett többet adni 1 dollárért, mint egy héttel korábban. Az árfolyam a héten ingadozott, majd pénteken 0,8 forinttal gyengült. A forint-árfolyam ezen a héten az euróhoz viszonyítva is gyengült, a dollár tovább erősödött az euróval szemben. A forintárfolyam változása ezen a héten felerősítette a dollárban számolt benzinár emelkedését és mérséklete a dízel dollárban számított árcsökkenését.

Most akkor mi lesz az árral?

A mediterrán és más európai tőzsdei piaci folyamatok hatására összességében a heti változások a benzin esetében 2 forint körüli áremelkedést jeleztek, az árak a hét második felében az első három nap adataihoz viszonyítva csökkentek.

A gázolaj esetében 1-1,5 forintos árcsökkenés jelentkezett, a hét második felében felerősödött az árcsökkenés. Hétfőn, július 25-én, a piaci változásokat figyelembe véve nem vár a GKI semmilyen változtatást, az adatok legfeljebb két forintos benzin áremelés és 2 forintos dízel árcsökkentés lehetőségét tartalmazzák - olvasható az előrejelezésben.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló December 24-éről hozna fontos döntést a kormánypárt
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 16:21
December 24. munkaszüneti nappá nyilvánítását kezdeményezték tiszás képviselők.
Vásárló Nem csupán a szervizen múlik, mennyit ér az autónk
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 20. 13:24
Egy autó megvásárlása jelentős kiadás, az értéke azonban már a használat első éveiben számottevően változhat. Hogy később mennyit ér majd a használtpiacon, azt a márka, a modell, az életkor és a futásteljesítmény mellett az is befolyásolja, milyen állapotban sikerül megőrizni. A rendszeres karbantartás ezért nem ér véget a műszaki ellenőrzéseknél: a karosszéria és az utastér állagának megóvása is része lehet a tudatos autótartásnak. Egy ápolt jármű ráadásul a mindennapokban is más benyomást kelt, ami különösen fontos lehet akkor, ha az autót üzleti célokra is használjuk. A járműápolás így egyszerre szól a megjelenésről, a használati értékről és a későbbi értékesítés szempontjairól.
Vásárló Hogyan (t)együnk az egészségünkért a zsúfolt hétköznapokban
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 18. 13:31
Felgyorsult világunkban az egyik legnagyobb kihívást az jelenti, hogy a mindennapi teendők, a munka és a családi kötelezettségek hálójában figyelmet fordítsunk a megfelelő táplálkozásra. Sokan gondolják úgy, hogy a helyes étrend kialakítása rengeteg időt és energiát igényel, ám a valóságban néhány tudatos lépéssel még a legfeszítettebb napirend mellett is megőrizhetjük a kiegyensúlyozott életmódot. A titok nem a bonyolult receptekben vagy az órákig tartó konyhai előkészületekben rejlik, valójában elég csak egy kicsit előre gondolkodni.
Vásárló A mesterséges intelligencia és a mindennapi életünk
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 16. 11:24
A mesterséges intelligencia (AI) egyre láthatatlanabb módon integrálódik mindennapjainkba, és sokan észre sem vesszük, mennyire megkönnyíti az életünket. Érezted-e már, mikor online rendeltél valamit, és az AI olyan ajánlásokat adott, amik pontosan a te ízlésedhez passzolnak? Vagy amikor az AI segített úgy beosztani az idődet, hogy több figyelmet szentelhess arra, ami valóban fontos számodra? Az intelligens rendszerek támogatása révén hatékonyabban gazdálkodhatunk az időnkkel, ez pedig pozitív hatással lehet az életminőségünkre.
Vásárló Talajépítés és termékenység növelése huminsav granulátummal
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 14. 10:21
Az egészséges talaj és a bőséges növekedés között szorosan összefügg. Legyen szó díszkert vagy zöldséges kialakításáról, a föld minősége alapvető fontosságú, hogy elérjük a kívánt eredményeket. A huminsavak és a zeolit alkalmazása ebben a folyamatban kulcsszerepet játszik. De hogyan működnek együtt, és mire érdemes figyelni alkalmazásukkor?
Vásárló Traktor akkumulátorok: bírod a legkeményebb körülményeket is
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 13. 11:46
A mezőgazdasági gépek és traktorok esetében az energiatárolás nem csupán a kényelem kedvéért fontos, hanem alapvető feltétele a megbízható működésnek. A földeken dolgozó traktorok és más mezőgazdasági eszközök sokszor szembe kell nézzenek a zord időjárással és időszakos igénybevétellel. 
Vásárló A Temu-para után: így reagáltak a vásárlók az Európai Unió szigorítására
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 13. 10:58
Azonnal reagáltak a külföldi webáruházak vásárlói az Európai Unió július 1-jétől szigorodó vámszabályaira, ami leginkább a Kínából rendelt, kis értékű árukat érintette hátrányosan. Bár azt nem lehet kijelenteni, hogy a Temu elveszítette volna az egyértelmű árelőnyét a 3 eurós pluszköltség miatt, de azt sem, hogy az EU-nak nem jöttek be a számításai. A harmadik országbeli szereplőknek ugyanis sürgősen fejleszteniük kell az Európán belüli szállítási kapacitásaikat, ha tényleg nem akarnak bajba kerülni.
Vásárló Fenntartható új ház építése: jövőbiztos megoldások
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 13. 10:08
Az éghajlatváltozás most már mindennapjaink része, ezért fontos, hogy a házépítést környezetbarát megoldásokkal közelítsük meg. Az új otthonod építésével nemcsak a bolygót, hanem a háztartási költségeidet is pozitívan befolyásolhatod. Az energiatudatos megoldások hosszú távon jelentős megtakarítással kecsegtetnek. Tekintsd meg, hogyan válhat házépítésed fenntarthatóbbá és gazdaságosabbá!
Vásárló A Tisza-kormány a plázastop eltörléséről tárgyal?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 11. 14:05
A Magyar Bevásárlóközpontok Szövetségének elnöke úgy látja, a már meglévő üzletek működését is akadályozza a hatályos szabályozás által előírt adminisztráció. Tárgyalnak a kabinettel a változtatásról.
Vásárló Új megközelítések az állatgyógyászatban
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 9. 11:17
Az utóbbi években jelentős változások történtek a kedvtelésből tartott állatok egészségügyi ellátásában, különösen a kutyák ízületi problémáinak kezelésében. A korábbi reaktív kezelési módok helyett egyre inkább a proaktív, holisztikus szemlélet kerül előtérbe, ami a problémák gyökereinek feltárására és megoldására összpontosít. A bél és az ízületek közötti kapcsolat, amit „bél-ízület tengely”-ként ismerünk, kulcsfontosságú tényezővé vált az állatorvosi terápiákban.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG