6p
Nem született újabb csúcs júliusban a Privátbankár.hu Árkosár-felmérésén, de tavalyhoz képest jelentős áremelkedést mértünk az élelmiszerek körében. A legnagyobb mértékben az alapélelmiszerek drágultak - azok a termékek, amelyeket jövedelemtől függetlenül mindenki kénytelen megvásárolni. A magyar dinnye még hiánycikk, a műanyagmentes júliusban a palackozott vizeket is megnéztük.

Ahogy 2007 februárja óta minden hónapban, ezúttal is meglátogattuk három hazai hipermarket-lánc egy-egy egységét, hogy megnézzük, hogyan alakult 30 élelmiszerből álló minta-bevásárlásunk ellenértéke. Július 5-i felmérésünk alapján jó hír, hogy nem született újabb történelmi csúcs az Auchan, a Tesco és az Interspar átlagában, havi összehasonlításban ugyanis valamivel olcsóbb lett a nagybevásárlás. A rossz hír, hogy éves összehasonlításban tovább robognak az árak, tavaly júliushoz képest majdnem 6 százalékkal többet kell fizetnünk az élelmiszerekért 2019-ben.

A három áruház közül egyetlen helyen mértünk árcsökkenést: az Interspar júniushoz képest közel 5 százalékot engedett a kosár ellenértékéből. Ezzel az élre is ugrottak, ők lettek most a legolcsóbbak - a mezőny viszont teljesen összerázódott, a különbségek minimálisra olvadtak. A legolcsóbb és a legdrágább áruház között most kevesebb mint 250 forint van, amit akár úgy is mondhatnánk, hogy ezúttal tényleg teljesen mindegy volt, hol szerezzük be ugyanazt a 30 terméket. Az Auchanban kevesebb mint 1 százalékkal emelkedtek csak az árak, a Tesco 3,4 százalékos havi áremelése sem számít kirívónak mostanában, összességében így az átlagos árváltozás -0,3 százalék - ennyivel lett olcsóbb a bevásárlás egy hónap alatt a hazai hipermarketekben.

Egy év alatt viszont már komoly áremelkedést mértünk: 4,6 és 6,8 százalék közötti mértékben drágultak a hipermarketek 2018 júliusához képest. Az átlagos élelmiszerár-emelkedés így egy év alatt elérte az 5,9 százalékot. A kosár átlagértéke 20 785 forint lett - ez a múlt havi rekordhoz képest csökkenés, de így is minden idők második legmagasabb értéke.

Ha pedig kivesszük a képletből az Interspart, és bő 12 évre visszamenőleg csak az Auchan és a Tesco árait vizsgáljuk (e két áruház szerepel a kezdetektől a felmérésben; az Interspar 7 éve, 2012 őszén került be a Cora távozása idején), akkor 20 851 forintos történelmi csúcsot látunk.

Mi lett olcsóbb? Mi drágult?

Hónapok óta kiemelten figyeljük a zöldségosztály árait, azon belül is az egyik legalapvetőbb élelmiszer, a krumpli árának alakulását. Felmérésünk szerint egy hónap alatt közel 40 százalékkal olcsóbb lett a burgonya, úgy tűnik, beválik a jóslat és a hazai termés megjelenésével valóban vége szakad az árrobbanásnak. Így már "csak" 40 százalékkal drágább a krumpli, mint egy éve volt.

Hogyan számoltunk? Kosaras módszertan >>

Nyugtalanító viszont, hogy az áremelkedést a krumpli mellett más alapélelmiszerek vezetik - olyan termékek, amelyeket jövedelemtől függetlenül mindenkinek rendszeresen vásárolnia kell. Havi szinten a lisztnél, az UHT-tejnél és a rizsnél mértünk kétszámjegyű áremelkedést, míg hasonló mértékű árcsökkenés csak a már említett krumplinál volt júniushoz képest.

Egy év alatt több mint 20 százalékot drágult több alapélelmiszer is: a cukor, az UHT tej és a liszt is, de 10 százalék fölötti áremelkedést mértünk a kenyérnél, a rizsnél, a száraztésztánál és a tejfölnél is. Több mint 10 százalékot drágult ezeken kívül a túró rudi, a májas, a sajt és egyes tömény szeszesitalok is. Jelentősebb éves árcsökkenést csak az almánál (-36%) mértünk, emellett teát és egyes szénsavmentes üdítőket is több mint 10 százalékkal olcsóbban találtunk.

Havi legolcsóbbak

Ez még nem a magyar dinnyeszezon - de már majdnem

Nemrég alaposan körüljártuk a 2019-es dinnyeszezon kilátásait, megkérdeztünk minden érintettet (a termelőktől az értékesítőkig). A termelők azt ígérték, a minőséggel idén nem lesz probléma, ám ennek ellenőrzéséig egy kicsit még várnunk kell: a magyar sárgadinnye már kezd megérkezni a boltokba, a hazai görög azonban csak július közepétől várható. Megnéztük, miből válogathatnak most a hipermarketek vásárlói - és persze mennyiért.

A legnagyobb dinnyeválasztékot az Auchanban találtuk. Ottjártunkkor hétféle dinnyét (négy görög- és három sárgadinnyét) árultak a hipermarketben. Több esetben sajnos nem tüntették fel (legalábbis látható helyen) a származási országot, így a legolcsóbb, 349 forintos magszegény II. osztályú görögdinnyéről sem tudtuk meg, honnan jött. A sárgadinnyék közül a legolcsóbb a spanyol volt, 248 forint kilónként.

A Tescóban ennél olcsóbban is szerezhettünk görögdinnyét, 219 forintért adják a Görögországból származó gyümölcs kilóját. Volt olasz dinnye is, magyart egyelőre nem árultak. A sárgadinnyék közül a spanyol eredetű kilónként 399 forint volt, a magyarért 799 forintot kértek.

Az Interspar olasz görögdinnyéje volt a legolcsóbb a piacon, 199 forint volt kilója. Sárgadinnyét magyart árultak, igaz, elég drágán: 799 forintért kilónként.

Biztos hatvanszoros áron kell vizet inni, műanyagból?

Magyarország Európa 5 legnagyobb ásványvízfogyasztó országa közé tartozik - úgy isszuk a palackozott vizet, mintha nem lenne kiváló minőségű a csapvíz az ország szinte teljes területén. A mostani hónapra egy nemzetközi kampány keretében közel 170 országban hirdettek "műanyagmentes júliust", ez jó alkalom lehet arra, hogy a notórius ásványvíz-fogyasztók is kipróbálják a csapvíz-fogyasztást. A legolcsóbb ásványvizet az Intersparban találtuk, a sajátmárkás SBudget literje 39,5 forintra jön ki. A Tesco sajátmárkása literenként 43,33 forint, az Auchanban a Zafír és az Emese is 46 forintért kapható literenként.

A KSH kedden teszi közzé a fogyasztói árak júniusi alakulásáról szóló inflációs adatot.

Mennyibe kerül ehhez képest a csapvíz? Mivel ez nem egységes, országszerte akár jelentősebb eltérések is lehetnek az egyes szolgáltatási területek között, a KSH adataira támaszkodunk: eszerint 2019. májusában a vízdíj országos átlagban 297 forint volt köbméterenként, a csatornadíj pedig 364 forint. Összesen tehát 1 köbméter víz elfogyasztása átlagosan 661 forintba kerül Magyarországon (erre még különböző alapdíjak jöhetnek pár száz forintos tétel formájában, ezzel most nem számolunk) - egy literre így 0,66 forint jut. Bizonyára vannak előnyei az ásványvíznek a csapvízzel szemben, de érdemes végiggondolni, hogy a legalább 60-szoros árkülönbség (az átlagos víz+csatornadíj a legolcsóbb ásványvízhez képest) minden esetben megéri-e.

Mennyiért adják a keserűt?

A Nébih munkatársai nemrég bevállalták, hogy 26 féle keserűlikőrt tesztelnek le - a kóstolásos módszerrel végzett pontozás alapján az olyan ismert termékek, mint az Unicum, a Jägermeister vagy a Hubertus nem fértek fel a dobogóra. Mi nem kóstoltunk, csak - ahogy ebben a rovatban szoktuk - az árakat néztük, márkára és minőségre való tekintet nélkül. Ez alapján a legolcsóbb a Szent Márk keserű, amit az Auchanban literenként 3713 forintért kaphatunk meg. Az Interspar legolcsóbb keserűje a Bitter márkájú, literenként 4856 forintért (ez egyébként a Nébih tesztjén dobogós lett). A Tescóban a Hubertus több típusa volt a legolcsóbb, literenként 5198 forintért.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Szédítő ütemben cserélik le az autóikat a magyarok
Privátbankár.hu | 2026. április 7. 08:36
Márciusban a DataHouse adatai szerint 13 648 import használt személyautó kapott hazai rendszámot, ami a valaha mért harmadik legnagyobb havi érték, és több mint 30 százalékos bővülést jelent a tavaly márciusi 10 491-es mennyiséghez képest.
Vásárló Remek hírt kapott a választások előtt az Orbán-kormány a boltokból
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. április 7. 05:43
Az árrésstop előtti árak kikerültek a bázisból, mégis szépen csökkent éves összehasonlításban is a családi élelmiszer-nagybevásárlás ára. A Privátbankár Árkosár-felmérés szerint 19 hónapja nem látott mélypontra csökkentek az árak a hipermarketekben a választások hónapjában – és úgy tűnik, nem (csak) az árrésstop miatt lett olcsóbb az élelmiszer.
Vásárló Sok millió adag ételt mentett meg egy magyar ételmentő startup
Privátbankár.hu | 2026. április 6. 09:46
A Munch magyar fejlesztésű élelmiszermentő platform 2020. évi alapítása óta mintegy 8 milliárd forint értékű élelmiszert mentett meg, ami körülbelül 6,5 millió adag ételnek felel meg. Az applikáció letöltéseinek száma megközelíti az 5 milliót, míg a partnerek száma a magyar és a három külföldi piacon elérte a 8 ezret.
Vásárló Látásromlás: miért érdemes időben felismerni és mit tehetünk ellene?
Márkázott tartalom | 2026. április 4. 10:18
A látás romlása az egyik legzavaróbb élmény, amivel szembe kell néznünk. Gyakran észre sem vesszük, mennyire megnehezíti mindennapjainkat, míg nem hunyorogva próbáljuk olvasni a képernyőn megjelenő adatokat vagy az éttermek menüit. 
Vásárló Megbízható szórólapok: hogyan készíts igazán hatásos reklámanyagot?
Márkázott tartalom | 2026. április 3. 11:20
Bár a digitális korszakban élünk, a hagyományos marketingeszközök, mint a szórólapok, továbbra is helyet követelnek maguknak. Az ilyen anyagok hatékonyan érik el a potenciális ügyfeleket, amennyiben kreatívan tervezték őket. 
Vásárló Vezetési élmény ajándékba
Márkázott tartalom | 2026. április 3. 10:25
Eszedbe jutott már valaha, hogy mennyire hasznos ajándék lehet egy vezetéstechnikai tréning? A legtöbben klasszikus meglepetésekre gondolnak, mint a parfümök vagy a könyvek, ugyanakkor egy ilyen élmény ajándéka hosszú távon megtérülhet. 
Vásárló Tetőmegoldások: a legjobb választás az otthonodnak
Márkázott tartalom | 2026. március 31. 11:18
Egy új ház építése során az egyik legnagyobb kihívás, hogy megtaláld a megfelelő tetőszerkezetet. Az esztétikai szempontokon túl számos más tényezőt is figyelembe kell venni, mint például a tartósságot és a funkcionalitást. Az egyedi igények és a helyi időjárási viszonyok szintén befolyásolhatják a döntést. Sokan nem is gondolnak erre, amíg nem szembesülnek vele az építkezés során.
Vásárló Táskás szem: honnan ered és mit tehetsz ellene?
Márkázott tartalom | 2026. március 31. 10:59
A szem alatti táskák gyakori bosszúságot okozhatnak, hiszen sokszor reggelente, a tükörbe nézve vesszük csak észre őket. De mi állhat a mögött, hogy ilyen jelenséget tapasztalsz? Ha eddig azt gondoltad, hogy csak időszakos hibákról van szó, ideje másként látni ezeket! 
Vásárló Megéri még napelemet telepíteni 2026-ban? Számok, amiket érdemes látni
Márkázott tartalom | 2026. március 26. 08:05
Az elmúlt években a napelemes rendszerek körüli diskurzus jelentősen megváltozott. A szaldó elszámolás kivezetése, az új szabályozási környezet és az energiaárak alakulása sokakat bizonytalanná tett: vajon még mindig jó befektetés a napelem, vagy már lecsengett a „napelem boom”?
Vásárló Lesznek, akik ismét nem ébrednek fel a rémálomból a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. március 25. 13:26
Újból emelkednek a piaci árak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG