4p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Továbbra is nyereséget hoz az országnak a Forma 1, ezért érdemes az évről-évre emelkedő jogdíjat leszurkolni. A pálya nagygenerálra szorul, a remények szerint erre is lesz pénz. A szállodák telt házzal és megemelt árakkal várják a verseny-hétvégét.

Mintegy 150 milliárd forintot költött és fog költeni 2021-ig – a jelenlegi szerződés zárásáig az állam a harminc év óta folyamatosan megrendezett Forma 1-es futamra, de a KPMG szerint így is bőven megéri, hiszen az eseményre érkezők sok milliárdot hagynak Magyarországon.

A várakozások szerint idén sikerülhet meghaladni a tavalyi, mintegy 170 ezres nézőszámot ezen a hétvégén – elővételben rendre 6-10 százalékos többlet-eladásról számolt be a Hungaroring Sport Zrt. Ugyanakkor – miként a Világgazdaság írja - nehéz megjósolni, sikerül-e a tavalyi 170 ezres nézőszám meghaladása, mert az elmúlt időszakban egyre többen vásárolnak jegyet a kapuknál, tehát minden itt dől el, ezt pedig sok tényező befolyásolhatja, például az időjárás. (Bár az s a Hungaroring „sajátja”, hogy rendre tikkasztó hőségben rendezik a Magyar Nagydíjat – egy igazán esős versenyünk volt.) Természetesen, a 2013- as 247 ezres rekordnézőszám elérése illúzió.

 

 

A futam nettó árbevétele tavaly 3,8 milliárd forint volt, ezen belül 1,49 milliárd származott a jegyértékesítésből – a 2013-as csúcsévben is csak 1,8 milliárd forint volt a jegybevétel, a tavalyi bevétel így 2,8 százalékkal volt alacsonyabb 2013-nál. A többi a televíziós közvetítési díjakból, reklámbevételekből jön össze. A bevétel tartalmazza az MTVA felé továbbszámlázott 561 millió forint gyártási költséget, amely 2012-ben merült fel először (korábban a társaság kihagyásával közvetlenül történt).

Jogdíj-ugrások

A Hungaroring Zrt. beszámolója szerint az egyéb bevételek értéke 8,13 milliárd forint volt, amiben az állami költségtérítés összege, a jogdíj fedezésére szolgál, hiszen a jogtulajdonosnak fizetendő évi 33 millió dollárt a központi költségvetés állja. Ez az összeg a szerződések szerint 9,1 százalékkal emelkedett tavaly 2013-hoz viszonyítva. „Az egyéb bevételek növekedésének oka az árfolyam alakulása, illetve a jogdíjak százalékos növekedése" - olvasható a cégbírósági adatokban. A jogdíj a jogtulajdonos Bernie Ecclestone-nal kötött megállapodás szerint évről-évre növekszik, a szerződéses időszak végére, 2021-ben elérheti az 51 millió dollárt. Összességében a következő hat évben mintegy 250 millió dollár kifizetése várható – cserébe a Hungaroring Monaco után a legrégebben a versenynaptárban lévő Forma-1-es pálya lett.

A Forma 1 bevételei persze nem a Hungaroring kasszájában jelennek meg, hiszen a vendéglátás kisebb része zajlik Mogyoródon. Erre hivatkozva is fordul időnként a társaság a kormányhoz, amikor fejlesztésekhez akar pénzt szerezni. Márpedig a pályára és az egész létesítményre ráfér a fejlesztés, amely toltozva-foldozva zajlik. Az idei tervek szerint a szeptember eleji kamionos verseny után az egész pályát újraaszfaltozzák, valamint új rázóköveket raknak le 600-700 millió forint értékben. Ami nagyobb kérdés, mikor nyúlnak hozzá az 1986 óta nem bővített/felújított főépülethez, valamint a lelátókhoz. A Világgazdaság szerint ennek jó az esélye, hisz a Hungaroring több milliárdot igénylő fejlesztése bekerült a nagyberuházások közé.

A szállodák árat tudtak emelni

Budapest mindenesesetre megtelik a Forma 1 okán. Az ötcsillagos szállodák, ahol elsősorban a pilóták, az istállók munkatársai és a szponzorok szállnak meg, gyakorlatilag megteltek, de a vendégek a turizmus minden szegmensét élénkítik a háromcsillagos hotelektől a Mogyoród környéki panziókig, kempingekig - mondta a Világgazdaságnak Niklai Ákos, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének elnöke. Hozzátette: - Elsősorban német, osztrák, olasz, angol turisták érkeznek, az évekig tartó finn invázió azonban véget ért.

A szövetség főtitkára, Kovács István a Napi Gazdaságnak elmndta, a szállodák a hatalmas érdeklődés közepette 5-10 százalékkal emelni tudták a szobaárakat is, ami azért fontos, mert több nemzetközi összehasonlítás szerint Budapest még mindig a legolcsóbbnak számít az európai úti célok között, ami ugyan sok turistát vonz, ám a vállalkozások jövedelmezőségén az árszínvonal emelése javíthat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló CBD olaj kezdőknek: mit jelent a CBD, és mi alapján érdemes választani?
Márkázott tartalom | 2026. augusztus 9. 10:09
Az elmúlt években egyre többet találkozhatunk a CBD nevével. Teljesen természetes, hogy sok kérdés merül fel bennünk a vegyülettel és az azt tartalmazó készítményekkel kapcsolatban.
Vásárló Edénykészletet vennél? Ezt a hibát ne kövesd el!
Márkázott tartalom | 2026. augusztus 8. 10:44
Sok konyhában van egy serpenyő, amihez senki nem nyúl szívesen. Leragad benne a tojás, egyenetlenül melegszik, a nyele lötyög, és valahogy minden főzésnél bosszúságot okoz. 
Vásárló Bajban a Robinson Tours utasai: a magyar hatóság tehetetlen
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 6. 17:49
Fizetésképtelen a cég, a bolgár szervektől várnak választ.
Vásárló Hogyan kezdd el a hegesztést hegesztő pálcával?
Márkázott tartalom | 2026. augusztus 5. 15:43
A hegesztés csodálatos és kihívásokkal teli szakma, főleg ha valaki csak most merészkedik bele a részletekbe. Az alapvető technikák és eszközök alapos megismerése nélkülözhetetlen a sikerhez. Az alábbiakban az MMA hegesztéssel, azaz a kézi ívhegesztéssel foglalkozunk. 
Vásárló Láthatatlan rendszerezési tippek, amikkel száműzhetjük a káoszt az otthonunkból
PR | 2026. augusztus 5. 11:37
Egy kompaktabb lakásban gyorsan ráébredünk arra, hogy nem a tárgyaink száma jelenti a szűk keresztmetszetet, hanem az, hogyan gazdálkodunk a rendelkezésre álló hellyel. Aki próbált már rendszert vinni egy kisebb nappaliba vagy egy apró konyhába, jól tudja, hogy a hagyományos, robusztus gardróbok sokszor csak elfedik a zsúfoltságot, ahelyett, hogy valódi megoldást nyújtanának.
Vásárló Az AI hatása a gazdaságra és a társadalomra
Márkázott tartalom | 2026. augusztus 4. 10:58
A mesterséges intelligencia (AI) folyamatosan formálja az életünket, munkáinkat és a világot körülöttünk. Kezdetben csupán a sci-fi írók fantáziájának köszönhettük, de mára az AI a mindennapok része lett. Felismeri-e mindenki, milyen mélyreható átalakulásokat hoz, és hogyan készülhetünk fel ezekre? Ebben a cikkben kiderítjük, hogyan alakítja át az AI a gazdaságot és a társadalmat, és milyen hatásokkal számolhatunk a jövőben.
Vásárló Kerti összejövetelek: higiénia és biztonság felsőfokon
Márkázott tartalom | 2026. augusztus 3. 10:13
A nyári időszak különösen alkalmas szabadtéri összejövetelek szervezésére, legyen az családi grillezés vagy egy nagyobb szórakozóhely nyitott terasza. Ezen események sikerességéhez elengedhetetlen a higiénia és az élelmiszerbiztonság fenntartása. A gondos előkészítés és az ételek biztonságos kezelése a vendégek egészségét óvja, és hozzájárul az esemény élvezhető megéléséhez.
Vásárló Hogyan találj rá a tökéletes webtárolási megoldásra?
Márkázott tartalom | 2026. augusztus 2. 10:32
Weboldalad beindításakor vagy modernizálásakor kérdéses, hogy milyen típusú tárhelyet válassz. Ha kisebb méretű honlapot tartasz fenn, egy egyszerű tárhelyszolgáltatás is elegendő lehet. Azonban, ha jelentős forgalomra számítasz, érdemes elgondolkodni egy virtuális magánszerver, azaz VPS bérlésén.
Vásárló Az egyik legjobb befektetés ma nem a tőzsdén van, hanem az angol nyelvtudásban
Márkázott tartalom | 2026. augusztus 1. 09:48
A befektetésekről legtöbbször részvények, kötvények, ingatlanok vagy éppen arany jut eszünkbe. Pedig létezik egy olyan „eszköz”, amely sokak számára hosszú távon még ezeknél is nagyobb megtérülést hozhat: a magas szintű angol nyelvtudás.
Vásárló Nehéz megmondani, mi fog történni a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. július 29. 18:14
Csütörtökön további árváltozásra számíthatunk az üzemanyagokat tekintve.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG