4p

125 éve mérjük az időjárást. Az év első kilenc hónapjában még soha nem hullott olyan kevés csapadék Magyarországon, mint 2026-ban.
Van vízstratégiánk a következő évtizedekre?

Ne csak olvasson a problémáról – legyen ott, ahol a megoldásokról beszélünk!

Klasszis Fenntarthatóság 2026 Konferencia
2026. november 5.

Jelentkezzen most >>

Bár a statisztikák szerint tavaly csökkent a gépjárműlopások száma, a trend nem változott, ha a gépjárműtolvajok kedvelt márkáit nézzük. Mégis hozott egy nagyon meglepő eredményt a 2015-ös év. Suzuki, Toyota - melyiket miért lopják szívesen Magyarországon? Most kiderül.

Az Autovadasz.eu weboldal bejelentései alapján készült statisztika szerint 2014-ben már 1024 lopott gépjárműről érkezett bejelentés az oldalra. 2015-ben pedig már csak 520-ról. A csökkenést az oldal szakemberei szerint az is igazolja, hogy a rendőrség látványos akciókkal, jelentős támadást indított az autótolvajok ellen az elmúlt évben. Az akciók során több száz lopott gépjármű került elő és több tucat autótolvaj, orgazda, és hamisító kezén csattant a bilincs.

A kedvencek

A 2015-ös statisztikánk eredményeit összegezve egy-két dolgot ugyanakkor kiemeltek a szakemberek. A gépjárművek márkáit tekintve 2015-ben a jól ismert trend folytatódott, az első helyen most is a Wolksvagen és a Toyota állt, őket követte a Ford, Suzuki, Renault és az Opel. Az oldal szakemberei szerint a márkák azért ennyire népszerűek, mert ezekből gyártmányokból fut a legtöbb hazánk útjain.

Grafikonok forrása: autovadasz.eu

Toyota Afrikába

Például a Volkswagen, a Ford és Renault esetében nem csak a személyautókat, hanem a haszongépjárműveket is előszeretettel lopják, majd azokat szétbontva a feketepiacon értékesítik őket.

A Toyota esetében akár személygépjárműről, akár haszongépjárműről legyen szó, az orgazdák számára kínálkozó lehetőség az afrikai piacokon, egyben értékesíteni a kocsikat. Így Toyotákból gyakran a már kis értéket képviselő, leharcolt és öreg igáslovakat (Hiace, Hilux) is elkötik a tolvajok.

A VW Transporter szériák hasonló cipőben járnak  és annyit lopnak el, hogy a tolvajok által pereferált típusok 20-as listájára is felkerült a neve. A T3 és a T4 sorozathoz tartozó lakóbuszok, kisbuszok, kisteherautók és platós haszongépjárművek vagy itthon, vagy valamelyik kelet európai országba élednek újra. A jármű állapota itt is lényegtelen kezdve a főként nyaralásokra használt Westfalia lakóbuszoktól a duplakabinos, platós, ütött-kopott, 25-30 éves autókig.

A mi autónk

A Suzuki esetében kizárólag személygépjárműveket lopnak el a tolvajok, hiszen az első helyen hazánk egyik legnépszerűbb autója a Suzuki Swift áll. Mivel az egyik legtöbbet értékesített típusról van szó, így nem meglepő, ha sokat visznek el belőle. Sokkal többet mond az, hogy a második helyre a VW Golf mellé feltornázta magát a Toyota Prius.

A Prius egyébként egy pár éve még nem is szerepelt a statisztikánkban, mert nem vittek el belőle csak egy-kettőt a tolvajok. Az ok egyértelműen azzal magyarázható, hogy az utóbbi években külföldről sok használt, főként 5 és 9 év közötti Prius került be hazánkba, ezekhez pedig szükség van az olcsó alkatrészekre. Így gyakran a feketén javíttató, Prius tulajdonosok generálják egy-egy autó ellopását. Ez a megállapítás érvényes a Suzuki Swiftekre is. Érdekes viszont mindkét típus esetében az, hogy megbízható, kis szerviz igényű autókról van szó.

Ezért valószínűleg a feketepiacon a típusok karosszéria elemei, légzsákjai, lámpái és a hajtáslánc erősen igénybevett elemei számítanak sláger terméknek.

Továbbra is Budapestről érkezik az autólopási bejelentések majdnem 90 százaléka, mint az eddig is megszokott volt. Szintén megszokott a trend akkor, ha a budapesti kerületek eloszlását nézzük, a bejelentett autólopások arányait tekintve az éllovas XI. kerületből kapják a legtöbb bejelentést, ugyanakkor a szakemberek  megjegyzik, ennek az is lehet az oka, hogy arányait tekintve az egyik legnagyobb budapesti kerület.

Mi történik, amikor ellopnak egy autót?

Vezda László, a Nemzetközi Autóvadász Közhasznú Egyesület vezetője néhány hónappal ezelőtt a Napi Kommentárban mesélt arról, mi történik az autókkal, miután ellopták őket, mekkora esély van a megtalálásra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló A szfinx és a hattyú – az osztrák ékszeripar büszkeségei
Elek Lenke | 2026. november 1. 11:34
Ausztria nemcsak a lenyűgöző tájairól és gazdag zenei örökségéről híres, hanem arról is, miként lehet a finom kézművességet globális luxusmárkává formálni. Az osztrákok mesterien ismerik az ékszerkészítés műhelytitkait, és még jobban értenek ahhoz, hogyan varázsolják a nemesfémeken és gyémántokon túli alapanyagokat világszerte áhított műalkotásokká. A Freywille szárnyas szfinxe és a Swarovski elegáns hattyúja mögött évszázados innováció, művészi alázat és páratlan üzleti érzék áll.
Vásárló Az Országgyűlés előtt a törvényjavaslat: megvan, mikor vezetik ki az árrésstopot
Herman Bernadett | 2026. október 28. 13:47
Törvényjavaslatot nyújtott be a kormány az Országgyűlésnek, amely teljes mértékben felszámolja az élelmiszerekre és drogériai termékekre vonatkozó kötelező árréscsökkentő és árréskorlátozó intézkedéseket. 
Vásárló Megbízható szakembert keresel? Ezeket ellenőrizd megrendelés előtt
Márkázott tartalom | 2026. október 17. 14:11
Manapság az online térben pár kattintással tulajdonképpen bármilyen feladatra találhatunk megbízható szabadúszó szakembert. Legyen szó szövegírásról, weboldalkészítésről, grafikai munkáról vagy virtuális asszisztensi feladatokról, rengeteg lehetőségünk van arra, hogy tehermentesítsük magunkat. De sajnos nem minden szolgáltató kellően megbízható, sok esetben a közös munka nem az elképzeléseink szerint alakul. Éppen ezért fontos a szakember ellenőrzése, hiszen csak így óvhatjuk meg magunkat attól, hogy túl sokat kelljen fizetnünk valamiért, ami nem elég jó.
Vásárló Az energiahatékonyság ma már befektetési szempont is
Márkázott tartalom | 2026. október 14. 09:06
Az energiahatékonyság sokáig elsősorban a rezsiköltségek csökkentéséről szólt, ma azonban ennél jóval többet jelent. Egy korszerűbb, takarékosabban működő ingatlan hosszabb távon értékállóbb és könnyebben használható lehet, miközben kiszámíthatóbb fenntartási költségeket kínál. Ezért a felújításoknál és új beruházásoknál egyre fontosabbá válik, milyen energiaigénnyel működik majd az épület. És ezt a Rotovill kínálata is szem előtt tartja.
Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló A vállalati figyelmesség is lehet tudatos befektetés
Márkázott tartalom | 2026. október 7. 09:25
Az üzleti kapcsolatok minőségét sokszor olyan gesztusok alakítják, melyek első pillantásra apróságnak tűnnek. Egy jól időzített köszönet, egy személyes üzenet vagy egy igényesen kiválasztott tárgy hosszabb távon is hatással lehet arra, hogyan gondolnak egy vállalatra az ügyfelek, partnerek és munkatársak. Az Adgift Reklámajándék jól tudja, hogy a céges figyelmesség tudatosan tervezhető, és szervesen beilleszthető a márka kommunikációjába – lássuk, hogyan.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG