4p
A magyar internetezők kedvence a hazai ízvilág, de ettől még szívesen kísérleteznek más nemzetek főztjeivel. Egy új étel kipróbálására 2-5000 forintot szánnak és a legtöbben interneten olvasnak értékeléseket, mielőtt beülnek valahova – ez derült ki abból a kutatásból, amely az étterembe járási szokásokat vizsgálta.

Úgy tűnik, hogy szeretünk kísérletezgetni: Míg minden negyedik ember a jól bevált, ismert éttermekbe jár, addig a válaszadók több mint fele teljesen új ízvilágokat szeret kipróbálni. A 25-39 évesek között ez az arány még magasabb, közel 75 százalék. Egy külföldi úton a válaszadók fele próbálja ki a helyi jellegzetességeket, de csak akkor, ha az nem tartalmaz semmilyen szokatlan alapanyagot. Ezt kifejezetten fontosnak tartják, éppúgy hozzátartozik az utazás élményéhez, mint a nevezetességek, látnivalók. Az adatokból az derült ki, hogy a fővárosban élők magasabb arányban szeretnek új helyeket kipróbálni, mint a vidéken élők, de ennek a válasznak a hátterében a budapesti szolgáltatások szélesebb palettája is állhat.

A legtöbben hagyományos éttermet választanak, ha arra kerül a sor, hogy nem otthon étkeznek. A Bónusz Brigád és a GKI Digital közös felméréséből az derült ki, hogy a válaszadók 87 százaléka kedveli a házon kívüli étkezésnek ezt a formáját. A gyorséttermet nem meglepő módon a 18-24 évesek részesítik előnyben (80%), 50 éves kortól felfelé pedig a hagyományos étterem egyre magasabb arányban befutó az étteremtípusok közül.

Ha gyorskaja, akkor mit választanál?

Összességében a gyorsétteremláncok bizonyultak a legnépszerűbbnek. 37 százalék választja ezeket, ha gyorsan be kell kapnia valamit. Második helyen a gyrososok (35%), harmadik helyen a kínai gyorsbüfék (30%), negyedik helyen a pizzaszeletezők (27%) végeztek. Korcsoportokra lebontva ennél még érdekesebb adatokat olvashatunk ki a Bónusz Brigád és a GKI Digital közös kutatásából: a 18-24 éveseknél első helyen a kínai gyorséttermek állnak, a 25-29 évesek pedig a pizzát és a gyrost szeretik a legjobban. Nemek tekintetében a legnagyobb különbség épp a gyorsétteremláncok esetében alakult ki: meglepő módon a nők közül arányaiban többen (40%) választják a gyors étkezés ezen fajtáját, mint a férfiak (30%).

Ha nem gyorséttermekről beszélünk, akkor a válaszadók 87 százalékának a hazai, azaz a magyar ízvilág a kedvence. Második helyen az olasz ételek végeztek, 76 százalékkal, miközben a 30-39 évesek még ennél is nagyobb arányban rajongói az olasz konyhának. Harmadik helyen a görög, negyediken pedig a kínai ételek végeztek. A 18-29 évesek az amerikai és a mexikói ételeket is kedvelik és a kínai ételeket is szívesen fogyasztják.

Ajánlás vagy internet?

Elég sokan vannak, akik jártukban-keltükben akár spontán is betérnek egy-egy helyre, anélkül hogy előre tájékozódnának az étterem értékeléséről vagy ismerős ajánlotta volna az ott való étkezést. Az értékelések és kommentek világában meglepő, hogy a kérdőív kitöltőinek 42 százaléka simán így fogyasztja el ebédjét vagy vacsoráját. Minden harmadik ember kupon- vagy bónuszajánlatokból, illetve ezek akár képes értékelésiből tájékozódik. 72 százalék a neten olvas utána az adott helynek, közel 60 százalék pedig ismerősei ajánlásaira hagyatkozik. A barátok ajánlása a legfiatalabb korosztályban még nagyobb hatású (76%), a neten pedig a 30-39 éves válaszadók 91 százaléka ellenőrzi a kinézett éttermet.

Mennyit szánunk egy vacsorára?

A kérdőív készítői arra is kíváncsiak voltak, hogy mi az az összeg, amit a válaszadók egy-egy új étel kipróbálására szánnak: az derült ki, hogy a legtöbben 2 és 5000 forint körüli összeget tartanak reálisnak egy fogásra kifizetni.

Megvesszük vagy elkészítjük otthon?

Bolognai spagettit és pizzát talán mindenki készített már otthon, de gyros- vagy sushikészítésre kevesen vagy senki nem vállalkozik – a kutatás készítőit az is érdekelte, hogy az adott nemzet ételeit készként veszik vagy maguk készítik a válaszadók. A magyar konyha ételeit legtöbben maguk készítik, az olasz konyha ételeire mindkettő jellemző: sokan készítik otthon, de sokan veszik meg étteremben is. Ami a görög és a francia konyhát illeti azt inkább készen vesszük, nem pepecselünk vele otthon. Kínai, vietnámi, japán és thai ételeket szinte senki nem készít otthon, ezt inkább hazavisszük készen vagy étteremben esszük.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
Vásárló Önazonos képpel az önéletrajz sikeréért
Márkázott tartalom | 2026. október 4. 18:23
A mai munkaerőpiacon a hatékony önéletrajz dolgozik az Ön javára már az interjú előtt. Az egyik kulcselem az arckép, amely sokak szemében csupán kiegészítő, valójában azonban döntő tényező, amikor a munkaadók eldöntik, kit hívjanak be személyes találkozóra. De miért is lényeges egy fotó az önéletrajzban? Bemutatunk néhány tippet, amelyek segítségével hatásos CV-kép készíthető.
Vásárló A vendéglátóipar átalakulása: stílus és funkció harmóniája
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 18:17
A vendéglátóipar ma már a folyamatos fejlődés színtere, amelyben a belsőépítészeti megoldások kiemelt helyet foglalnak el. Az éttermek, kávézók és bárok nemcsak finom ételeiket kívánják népszerűsíteni, hanem az odalátogatók élményét is fokozzák az esztétikusan berendezett terek segítségével. E rendkívül fontos szempontok figyelembevételével a vendégtér kialakítása kulcsfontosságúvá vált. Míg a gasztronómiai élmények kelteik fel a vendégek érdeklődését, a hangulatos környezet az, ami maradásra bírja őket.
Vásárló Felhőalapú tárolás vs. helyi megoldások: melyik a jobb?
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 09:34
A digitális világban minden évhozzájárulunk az adatok soha nem látott mértékű növekedéséhez. Mindennapjainkat olyan digitális tartalmak töltik meg, mint a családi fotók, fontos munkadokumentumok vagy éppen a videojátékok mentései. Az adatok biztonságos és kényelmes tárolása egyre kiemeltebb feladattá válik. Vajon 2026-ban a felhőalapú tárolás vagy a hagyományos, helyi megoldások nyújtják a praktikusabb megoldást?
Vásárló Napelem otthonra: hogyan használható fel hatékonyan a megtermelt energia?
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 18:14
A háztartások energiafelhasználásának tervezésekor egyre fontosabb szempont a villamosenergia-költségek kiszámíthatósága és a rendelkezésre álló energia minél tudatosabb felhasználása. A napelemes rendszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy a háztartás saját maga termeljen villamos energiát a napsugárzásból. 
Vásárló Takarítson meg időt és pénzt a munkahelyi kávézással
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 11:49
A pörgős munkahelyi környezetben a napi koffeinadag nélkülözhetetlen lehet, mégis sokan tapasztalják, hogy egy kávé megszerzése bonyodalmakat okoz. Az irodában való elindulás, a kávézó soraiban való várakozás, majd a visszaút nem csupán időigényes, hanem a munka folyamatosságára is negatívan hat. Ezt a kihívást megoldhatja egy hordozható kávéfőző, amely néhány perc alatt finom eszpresszót készít az asztalára, éppen úgy, ahogy Ön szereti.
Vásárló Hogyan válassz tökéletes gyémántot?
Márkázott tartalom | 2026. október 1. 18:10
A gyémántok iránti rajongás évszázadok óta szerves része az emberi kultúrának. Ha arra adod a fejed, hogy gyémántot vásárolsz, több szempontot is mérlegelned kell. Egy ilyen vásárlás esztétikai élmény, ugyanakkor pénzügyi beruházás is, ami alapos megfontolást igényel. Tudatos vásárlóként fontos, hogy tudd, pontosan mit keresel. Az eljegyzési gyűrű kiválasztásakor több tényezőt is figyelembe kell venned, amik meghatározzák a gyémánt értékét és szépségét.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG