4p

Valamivel olcsóbbak lettek a Privátbankár Diszkont Árkosarában szereplő termékek, de így is 10 ezer forint feletti összegről van szó, ami alig marad el a tavaly októberi szinttől. 

Combos meglepetést okozott a júliusi inflációs adat. Ahogy laptársunk, a szintén a Klasszis Médiához tartozó Mfor részletes elemzéséből kiderült, feltámadt a lakosság réme, hiszen júliusban 4,1 százalékos volt a headline adat, ami 0,4 százalékponttal haladta meg a júniusit, egyben idén a legmagasabb érték.

Az inflációs tempóváltás nagyban volt köszönhető az élelmiszereknek, amelyek éves összevetésben - azaz tavaly júliushoz képest - 2,7 százalékkal, júniushoz viszonyítva pedig nagyon jelentős mértékben, 0,7 százalékkal drágultak. Ebben szerepet kapott, hogy megszűnt az árstop és az érintett termékek ára emelkedett. 

Ilyen előzmények után különösen izgalmasnak ígérkezett, milyen eredményre jut a Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérése, amely minden hónap második felében - harmadik/negyedik hetében - vizsgálja meg, hogy a három diszkontlánc (Aldi, Lidl, Penny) egységeiben mennyibe kerülnek a legalapvetőbb élelmiszerek. (A kosár összeállításáról a keretes írásban olvashat.) 

A Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérés során a kosárban tavaly októbertől 19 termék szerepelt: félbarna kenyér, 2,8 százalékos ESL tej és 2,8 százalékos UHT tej, kristálycukor, búzafinomliszt, csirkemellfilé, 1,5 literes ásványvíz, banán, alma, Coca-Cola, őrölt kávé, folyékony mosópor, toalettpapír, gyorsfagyasztott hasábburgonya, folyékony mosószer, tojás, krumpli, tömbös kiszerelésben kapható trappista sajt és spagetti. Idén februártól módosult a kosár tartalma, a mosószer és a toalettpapír távozott. Ennek elsősorban az az oka, hogy a mosószereknél több alkalommal is változtak a termékek és a kiszerelések, valamint az, hogy hány mosásra elegendő egy-egy termék. A toalettpapír pedig azért került ki, hogy a jövőben kizárólag a szóban forgó élelmiszerek diszkontokban elérhető árának változását lehessen nyomon követni.  A felmérésekre minden hónap második felében kerül sor, az adott hét csütörtökjén vagy péntekjén, mivel a diszkontok heti új akciói csütörtöktől kezdődnek. 

Nos, a jó hír az, hogy minimális csökkenés látható az augusztus kosár esetében. A végeredmény szerint ugyanis 10 321 forint lett a három boltlánc átlaga. Szemben a júliusi 10 601 forinttal, vagyis majdnem 2,7 százalékos visszaesés látható havi összevetésben. 

A csökkenés egyebek mellett annak köszönhető, hogy a 2,8 százalékos tartós tej átlagára 300 forint alá, egészen pontosan 280 forintra esett. Szintén lefelé húzta a "kosarértéket" az alma, amely 25 százalékkal lett olcsóbb, a banán szintén 7 százalékos mínuszt könyvelhetett el. Előbbi átlagára 447 forintra, utóbbié pedig 600 forint alá süllyedt. A "túloldalon" található az étolaj, amely júliushoz képest bő 2 százalékkal drágult, 540 forintra. Ez forintosítva 14 forintos emelkedésnek felel meg. 

Mi történt a cukorral?
Mi történt a cukorral?
Fotó: Depositphotos

Az árstopos termékek közül júliusban a cukor volt a "főbűnös", amelynek drágulását a Központi Statisztikai Hivatal is kiemelte az inflációs közlésében. A diszkontokban viszonylag rendesen "viselkedett", 389 forintos árral zárta a hónapot, ami 5,6 százalékos csökkenést jelent a júliusi 400 forintot meghaladó szinthez képest. 

Bár augusztusra tehát csökkent a Privátbankár Diszkont Árkosár-felmérésben szereplő termékek átlagára, még mindig 10 ezer forint felett van. Egyben alig tér el a felmérés tavaly őszi indulásakor mért értékektől. 2023 októberében ugyanis ezekért a termékekért átlagosan 10 347 forintot kellett adni. Ezen az időtávon lényegében stagnálásról van szó. 

Mennyivel több ment élelmiszerre? 

Érdemes megnézni azt is, hogyan alakult a teljes kiskereskedelemben az élelmiszer-forgalom. A legfrissebb elérhető adatok szerint az év első hat hónapjában 3394 milliárd forintot költött el a magyar lakosság az élelmiszereket forgalmazó üzletekben (a statiszikában ezek "élelmiszer- és élelmiszer jellegű vegyes üzletek" néven futnak). Az az összeg 5,1 százalékos emelkedésnek felel meg az előző év azonos időszakára vonatkozó 3231 milliárd forinthoz képest. 

Ezzel szemben  a kérdéses boltokban a forgalom volumene - egyszerűbben mondva, a mennyiségi eladások - csak 4,2 százalékkal nőttek. Vagyis tavalyhoz képest javult a helyzet, akkor ugyanis kevesebb termékért többet fizettek a vásárlók. Azonban most arról van szó, hogy a több termékért még többet kellett leszurkolni. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
Vásárló Önazonos képpel az önéletrajz sikeréért
Márkázott tartalom | 2026. október 4. 18:23
A mai munkaerőpiacon a hatékony önéletrajz dolgozik az Ön javára már az interjú előtt. Az egyik kulcselem az arckép, amely sokak szemében csupán kiegészítő, valójában azonban döntő tényező, amikor a munkaadók eldöntik, kit hívjanak be személyes találkozóra. De miért is lényeges egy fotó az önéletrajzban? Bemutatunk néhány tippet, amelyek segítségével hatásos CV-kép készíthető.
Vásárló A vendéglátóipar átalakulása: stílus és funkció harmóniája
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 18:17
A vendéglátóipar ma már a folyamatos fejlődés színtere, amelyben a belsőépítészeti megoldások kiemelt helyet foglalnak el. Az éttermek, kávézók és bárok nemcsak finom ételeiket kívánják népszerűsíteni, hanem az odalátogatók élményét is fokozzák az esztétikusan berendezett terek segítségével. E rendkívül fontos szempontok figyelembevételével a vendégtér kialakítása kulcsfontosságúvá vált. Míg a gasztronómiai élmények kelteik fel a vendégek érdeklődését, a hangulatos környezet az, ami maradásra bírja őket.
Vásárló Felhőalapú tárolás vs. helyi megoldások: melyik a jobb?
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 09:34
A digitális világban minden évhozzájárulunk az adatok soha nem látott mértékű növekedéséhez. Mindennapjainkat olyan digitális tartalmak töltik meg, mint a családi fotók, fontos munkadokumentumok vagy éppen a videojátékok mentései. Az adatok biztonságos és kényelmes tárolása egyre kiemeltebb feladattá válik. Vajon 2026-ban a felhőalapú tárolás vagy a hagyományos, helyi megoldások nyújtják a praktikusabb megoldást?
Vásárló Napelem otthonra: hogyan használható fel hatékonyan a megtermelt energia?
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 18:14
A háztartások energiafelhasználásának tervezésekor egyre fontosabb szempont a villamosenergia-költségek kiszámíthatósága és a rendelkezésre álló energia minél tudatosabb felhasználása. A napelemes rendszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy a háztartás saját maga termeljen villamos energiát a napsugárzásból. 
Vásárló Takarítson meg időt és pénzt a munkahelyi kávézással
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 11:49
A pörgős munkahelyi környezetben a napi koffeinadag nélkülözhetetlen lehet, mégis sokan tapasztalják, hogy egy kávé megszerzése bonyodalmakat okoz. Az irodában való elindulás, a kávézó soraiban való várakozás, majd a visszaút nem csupán időigényes, hanem a munka folyamatosságára is negatívan hat. Ezt a kihívást megoldhatja egy hordozható kávéfőző, amely néhány perc alatt finom eszpresszót készít az asztalára, éppen úgy, ahogy Ön szereti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG