6p
Mikor vámmentes egy csomag? Mit tilos behozni az országba? Hány nap alatt érkezik meg a küldemény?
Talán még ma odaér

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) és a Magyar Posta Zrt. adatai szerint az e-kereskedelem bővülésével a belföldi futár-, expressz és csomagszolgáltatások piaca évente átlagosan 10 százalékot meghaladóan növekszik, a forgalom negyede pedig az év utolsó két hónapjára koncentrálódik - olvasható az adóhatóság Facebook oldalán.

Az ünnepi forgalomban az interneten jellemzően távol-keleti, illetve tengeren túlról megrendelt áruk átfutási ideje akár 50 nap is lehet, az Európai Unióból jellemzően néhány nap, míg a magyar webáruházból megrendelt – raktárról kiszállítható – áru 1-2 nap alatt jut el a megrendelőhöz.

Annak érdekében, hogy időben megérkezzen az ajándék érdemes minél előbb elindítani a megrendeléseket. A külföldi rendelések esetében, amennyiben lehetséges a vásárláskor ezt megtenni, célszerű a regisztrált postai küldemény lehetőséget választani, mivel csak az ilyen küldemények esetében követhető a megvásárolt áru útja a kézbesítésig.

Ha az áruk az Európai Unión kívülről (például Kínából, az Amerikai Egyesült Államokból, stb.) érkeznek, azokat kötelező jelleggel vámkezeltetni kell. A vámkezelés, megbízás alapján a postai szolgáltató közreműködésével történik - hívja fel a figyelmet a NAV.

A vámkezelés akkor végezhető el, ha

  • a beérkezett áru egyértelműen meghatározható,
  • ismert az áru valós értéke,
  • a címzett beazonosítható.

A csomag tartalmának általános elnevezése (pl. „ajándék”, „ruhanemű”, „élelmiszer”) alapján a vámkezelés nem végezhető el, ezért fontos a pontos árumegnevezés feltüntetése már a fuvarlevélen is (pl. „telefon”, „táblagép”, „műanyag vonat”, „pamut póló”, „táblás csokoládé”).

Amennyiben a bejelentett áru értékével kapcsolatban kétség merül fel, úgy a valós áruérték megállapítása érdekében számla, átutalási megbízás, megrendelés stb. benyújtását is kérheti a NAV.

Amennyiben a fenti adatok rendelkezésre állnak, úgy a vámkezelési kérelem benyújtásától számított egy napon belül a NAV pénzügyőrei elvégzik a vámkezelést. A Nemzetközi Posta Kicserélő Központ elektronikusan kéri a vámkezelést, majd a fizetendő összegek meghatározása után vámbiztosítékot nyújt és az áru kiszállításakor kell megfizetni a közterheket. Amennyiben nem állnak rendelkezésre az adatok, vagy valamilyen engedély, igazolás, stb. szükséges a vámkezelés elvégzéséhez, úgy azt a Magyar Posta kéri be az ügyfelektől. Ilyenkor az áru kiszállítása is hosszabb időt vesz igénybe, amennyiben a címzett nem bocsátja rendelkezésre az adatokat.

Áruvizsgálat történhet:

  • röntgen segítségével,
  • szükség esetén a csomag bontásával (ilyenkor a postai alkalmazott mutatja be a vámtisztviselőnek az árut),
  • kábítószer kereső kutya segítségével.

Vámmentes értékhatárok

Az interneten megrendelt áruk 22 euró értékig vámmentesek, e fölött azonban adófizetési kötelezettség keletkezik.

Amennyiben EU-n kívüli magánszemély küld ajándékot magyar magánszemélynek, úgy 45 euró értékig nem kell vámot és adót fizetni.

A vámmentes értékhatárok felett az alábbi fizetési kötelezettség keletkezik:

Cég-magánszemély reláció:

0-22 euró között vám- és adómentes

22,1 -150 euró között vámmentes, de 27 % ÁFA terheli a küldeményt

150,1- euró feletti kereskedelmi vámtarifa szerinti vámtétel + 27% ÁFA

Magánszemély-magánszemély viszonylat:

0-45 euró között vám- és adómentes

45,1 -150 euró között vámmentes, de 27 % ÁFA terheli a küldeményt

150,1-700 euró között vagy a vámtarifa szerinti vámtétel, vagy – kérelem alapján – fix 2,5%-os  vám + 27% ÁFA

700 euró és e felett kereskedelmi vámtarifa szerinti vámtétel + 27% ÁFA

Egyes áruk behozatala korlátozás alá esik:

  • hamis termékek behozatala tilos;
  • gyógyszer és gyógyszer hatóanyagot tartalmazó készítmények vámkezeléséhez az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) engedélye szükséges;
  • nemzetközileg védett növények és állatok, illetve ezekből készült vagy ezeket tartalmazó termékek csak külön engedéllyel hozhatók be;
  • kábítószerek nem vámkezelhetőek.

Kivitellel kapcsolatos szabályok

Az Európai Unió szabályai biztosítják az áruk szabad mozgását a tagállamok között. Ez azt jelenti, hogy Magyarországról egy másik tagállamba történő küldemény kiküldéséhez (pl.: karácsonyi ajándékcsomag) nem kapcsolódik vámeljárás.

Amennyiben az árukat az Európai Unión kívüli ország irányába adják fel, úgy azokat vámkezeltetni kell. A kiviteli vámeljárásokhoz nem kapcsolódik a feladó részéről vámfizetési kötelezettség.

Ha a küldemény értéke az 1000 eurót nem haladja meg, úgy a postai feladáskor kitöltött fuvarlevélen kívül egyébre nincs szükség. A feladóvevény alapján a posta az exportra szánt áruk vámkezeltetéséről gondoskodik. Amennyiben a küldemény értéke az 1000 euró összeget meghaladja, a kivitelhez Egységes Vámáru-nyilatkozat kitöltése kötelező, amelyhez a posta vagy egyéb vámügynökség közreműködését lehet kérni.

Vannak azonban bizonyos áruk (pl.: kulturális javak, alkohol, dohánytermék, kábítószer-tartalmú gyógyszerek stb.), amelyek Európai Unión belüli vagy nem EU tagországba történő szállítása korlátozott, illetve speciális engedélyekhez kötött, valamint az egyes országok tovább szigoríthatják az egyes termékkörökre vonatkozó beviteli szabályokat.

A termék az Európai Unió más tagállamába vagy EU-n kívüli országba történő beküldésével kapcsolatban felvilágosítást az illetékes magyarországi diplomáciai képviseletek, valamint a célország illetékes hatóságai adhatnak.

A hazai műkincsek védelme érdekében a NAV megakadályozza minden olyan küldemény külföldre küldését, amely Magyarországon védettnek tekinthető, illetve 50 évnél régebbi műtárgynak minősül és azt a kulturális örökségvédelmi hatóság engedélye nélkül kísérelnek meg postán továbbítani.

Az illegális dohánykereskedelem megakadályozása érdekében a kockázatosnak minősített csomagok közül mind az import, mind az export célúakat ellenőrzik a NAV pénzügyőrei. Amennyiben bármilyen csomaggal összefüggésben gyanú merül fel bűncselekmény elkövetésre, a küldeményt lefoglalják és feljelentést tesznek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
Vásárló Önazonos képpel az önéletrajz sikeréért
Márkázott tartalom | 2026. október 4. 18:23
A mai munkaerőpiacon a hatékony önéletrajz dolgozik az Ön javára már az interjú előtt. Az egyik kulcselem az arckép, amely sokak szemében csupán kiegészítő, valójában azonban döntő tényező, amikor a munkaadók eldöntik, kit hívjanak be személyes találkozóra. De miért is lényeges egy fotó az önéletrajzban? Bemutatunk néhány tippet, amelyek segítségével hatásos CV-kép készíthető.
Vásárló A vendéglátóipar átalakulása: stílus és funkció harmóniája
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 18:17
A vendéglátóipar ma már a folyamatos fejlődés színtere, amelyben a belsőépítészeti megoldások kiemelt helyet foglalnak el. Az éttermek, kávézók és bárok nemcsak finom ételeiket kívánják népszerűsíteni, hanem az odalátogatók élményét is fokozzák az esztétikusan berendezett terek segítségével. E rendkívül fontos szempontok figyelembevételével a vendégtér kialakítása kulcsfontosságúvá vált. Míg a gasztronómiai élmények kelteik fel a vendégek érdeklődését, a hangulatos környezet az, ami maradásra bírja őket.
Vásárló Felhőalapú tárolás vs. helyi megoldások: melyik a jobb?
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 09:34
A digitális világban minden évhozzájárulunk az adatok soha nem látott mértékű növekedéséhez. Mindennapjainkat olyan digitális tartalmak töltik meg, mint a családi fotók, fontos munkadokumentumok vagy éppen a videojátékok mentései. Az adatok biztonságos és kényelmes tárolása egyre kiemeltebb feladattá válik. Vajon 2026-ban a felhőalapú tárolás vagy a hagyományos, helyi megoldások nyújtják a praktikusabb megoldást?
Vásárló Napelem otthonra: hogyan használható fel hatékonyan a megtermelt energia?
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 18:14
A háztartások energiafelhasználásának tervezésekor egyre fontosabb szempont a villamosenergia-költségek kiszámíthatósága és a rendelkezésre álló energia minél tudatosabb felhasználása. A napelemes rendszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy a háztartás saját maga termeljen villamos energiát a napsugárzásból. 
Vásárló Hogyan válassz tökéletes gyémántot?
Márkázott tartalom | 2026. október 1. 18:10
A gyémántok iránti rajongás évszázadok óta szerves része az emberi kultúrának. Ha arra adod a fejed, hogy gyémántot vásárolsz, több szempontot is mérlegelned kell. Egy ilyen vásárlás esztétikai élmény, ugyanakkor pénzügyi beruházás is, ami alapos megfontolást igényel. Tudatos vásárlóként fontos, hogy tudd, pontosan mit keresel. Az eljegyzési gyűrű kiválasztásakor több tényezőt is figyelembe kell venned, amik meghatározzák a gyémánt értékét és szépségét.
Vásárló Októbertől vége a vármegyebérletnek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 30. 16:35
Visszatér a megye, eltűnik a vármegyebérlet neve.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG