5p
Ma egykor eldől, hogy rövid időn belül harmadik kandidálásunkra ha nem is egy fél eseményt, de négy meccset rendezhet-e Budapest a 2020-as labdarúgó Európa-bajnokság döntője során.

Ma délután egy órakor derül ki, hogy mely városok kapnak jogot arra, hogy 2020-ban az új szemléletben lebonyolított labdarúgó Európa-bajnokság házigazdái legyenek. Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) ezúttal nem egyetlen országnak, esetleg két társrendező államnak, hanem 13 városnak adja meg a jogot a kontinensviadal rendezésére. Tizenkét kandidátus egy-egy csoport 3 mérkőzését, valamint egy egyenes kieséses találkozó rendezését kaphatja meg (a 16 vagy a 8 között) , míg egy város lesz az otthona az EB két elődöntőjének és a kontinenstorna döntőjének. Budapest az első, „alapcsomagra” jelentkezett Baki (Azerbajdzsán), Minszk (Fehéroroszország), Brüsszel (Belgium), Szófia (Bulgária), Koppenhága (Dánia), London (Anglia), Szkopje (Macedónia), München (Németország), Jeruzsálem (Izrael), Róma (Olaszország), Amszterdam (Hollandia), Dublin (Írország), Bukarest (Románia), Szentpétervár (Oroszország), Glasgow (Skócia), Bilbao (Spanyolország), Stockholm (Svédország) és Cardiff (Wales) társaságában. A magyar pályázat a tervek szerint 2018-ra elkészülő 68 156 néző befogadására alkalmas Puskás Ferenc Stadionra alapozza a kandidálást. Fontos tudni, hogy a rendezés elnyerése nem jár automatikus jelenléttel: a válogatottnak ki kell harcolnia az EB-részvételt.

Elindult a gondolkodásAz értékelések szerint a 2018-ban világbajnoki mérkőzéseknek helyt adó Szentpétervár és a túl távoli Baki, valamint a kockázatokat hordozó Jeruzsálem nem igazán esélyes, de meglepetések lehetnek. Ugyanakkor úgy fest, hogy München átengedi a döntőt Londonnak, hogy 2024-ben Németország ismét "hagyományos" módon rendezhesse a kontinensviadalt.

Csak tervek vannak

Komoly szerencse, hogy Budapesthez hasonlóan Baki, Minszk, Brüsszel, Szófia, Szentpétervár és Bilbao is egyelőre csak tervasztalon lévő stadionnal pályázott, Jeruzsálem és Róma már meglévő stadionjának átdolgozásával pályázott. (E tekintetben a régi karélyban megvalósuló új Puskás Stadion ebben a körben is versenyezhetne.) Az elmúlt évtizedekben – emlékezhetünk rá – Magyarország többször pályázott a labdarúgó EB-döntő megrendezésére, ám komoly hendikepet jelentett, hogy mindannyiszor úgy próbáltunk meg kandidálni (az osztrák-magyar és a magyar-horvát pályázat esetében), hogy akár csak egy kapavágás történt volna a beígért új stadionok kérdésében.

Ez most tehát nem lehet akkora akadály – bár az UEFA által minden pályázóról szóló összefoglaló pont olyan tételeket sorol fel az új Puskás hátrányaként, amelyeket a tervező asztalon még nem lehet látni. Így nem jutott el az UEFA-hoz részletes evakuációs terv, s a központi műveleti vezérlő teremről sincs információja az UEFA-nak. Stadion nélkül nem értékelhető a belső zárt láncú kamarahálózat hatékonysága, mint ahogy a világítás, az energiaszolgáltsatás, a hőmérséklet-beállítás és a tartalék-áramkörök teljesítőképessége sem ismert. Csak a stadion átadása után lehet képet alkotni majd arról, miként, milyen hatékonysággal tudják majd kezelni a gyepet, takarítani, karbantartani a stadion berendezéseit.

Egy EB elvárásaihoz képest a sajtóosztály követelményeit csak részben elégítette ki a magyar pályázat. A televíziós közvetítőfülkék száma megfelelő ugyan, de a vegyes zóna és a sajtótájékoztató termének mérete túl szűknek tűnik az UEFA értékelése szerint.

Egyelőre problémás, de könnyen áttervezhető hiba, hogy a tervbe vett beléptető kapuk száma éppen csak elegendő ahhoz, hogy egy órán belül bejussanak a szurkolók a stadionba.

Jó infrastruktúra, sok szálláshely

A másik oldalon leginkább Budapest mellett szóló érv, hogy az európai szövetség értékelése szerint a magyar labdarúgás felemelésének 10 éves programjára tenne koronát, s visszatenné a világfutball térképére hazánkat, ha a 2020-es Európa-bajnokságon társrendező lehetne Budapest.

A 341 millió euróból elkészülő stadion megközelíthetősége és a befogadóképessége megfelel az UEFA legszigorúbb elvárásainak. A pálya mérete 105x68 méter lesz, ami szintén megfelel az előírásoknak. Az öltözők és kiszolgáló termek méretei megfelelnek az elvártaknak, kifejezetten nagy tér jut a fiatalok programjának megvalósításához, de az ünnepségeknek még nincs tervezett helyük. A VIP-páholy és a kiemelt nézők férőhelye megfelel a követelményeknek, s elegendő számú mellékhelyiség és a jól elhelyezett elsősegélynyújtó terület áll majd rendelkezésre az új Puskásban, s a mozgáskorlátozottak számára is elegendő speciális férőhely kerül kialakításra.

Jó pont, hogy a magyar jogszabályok engedélyezik a személyre szóló jegyek értékesítését és a személyazonosság ellenőrzését a kapuknál.

A Liszt Ferenc Repülőtér az UEFA értékelése szerint épphogy elég nagy arra, hogy az Európa-bajnokság alatt zajló utasforgalmat biztosítsa, de a stadion elérhetősége dicséretes. A legnagyobb dicséretet Budapest szálláslehetőségei kapnak. A politikai helyzetet megbízható, s a kabinet elkötelezett a megvalósítás mellett: minden megállapodást aláírtak az európai szövetséggel, így a garanciák is rendben vannak – egyedül az adógarancia életbe léptetéséhez kell még megteremteni a jogi feltételeket.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
Vásárló Önazonos képpel az önéletrajz sikeréért
Márkázott tartalom | 2026. október 4. 18:23
A mai munkaerőpiacon a hatékony önéletrajz dolgozik az Ön javára már az interjú előtt. Az egyik kulcselem az arckép, amely sokak szemében csupán kiegészítő, valójában azonban döntő tényező, amikor a munkaadók eldöntik, kit hívjanak be személyes találkozóra. De miért is lényeges egy fotó az önéletrajzban? Bemutatunk néhány tippet, amelyek segítségével hatásos CV-kép készíthető.
Vásárló A vendéglátóipar átalakulása: stílus és funkció harmóniája
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 18:17
A vendéglátóipar ma már a folyamatos fejlődés színtere, amelyben a belsőépítészeti megoldások kiemelt helyet foglalnak el. Az éttermek, kávézók és bárok nemcsak finom ételeiket kívánják népszerűsíteni, hanem az odalátogatók élményét is fokozzák az esztétikusan berendezett terek segítségével. E rendkívül fontos szempontok figyelembevételével a vendégtér kialakítása kulcsfontosságúvá vált. Míg a gasztronómiai élmények kelteik fel a vendégek érdeklődését, a hangulatos környezet az, ami maradásra bírja őket.
Vásárló Felhőalapú tárolás vs. helyi megoldások: melyik a jobb?
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 09:34
A digitális világban minden évhozzájárulunk az adatok soha nem látott mértékű növekedéséhez. Mindennapjainkat olyan digitális tartalmak töltik meg, mint a családi fotók, fontos munkadokumentumok vagy éppen a videojátékok mentései. Az adatok biztonságos és kényelmes tárolása egyre kiemeltebb feladattá válik. Vajon 2026-ban a felhőalapú tárolás vagy a hagyományos, helyi megoldások nyújtják a praktikusabb megoldást?
Vásárló Napelem otthonra: hogyan használható fel hatékonyan a megtermelt energia?
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 18:14
A háztartások energiafelhasználásának tervezésekor egyre fontosabb szempont a villamosenergia-költségek kiszámíthatósága és a rendelkezésre álló energia minél tudatosabb felhasználása. A napelemes rendszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy a háztartás saját maga termeljen villamos energiát a napsugárzásból. 
Vásárló Takarítson meg időt és pénzt a munkahelyi kávézással
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 11:49
A pörgős munkahelyi környezetben a napi koffeinadag nélkülözhetetlen lehet, mégis sokan tapasztalják, hogy egy kávé megszerzése bonyodalmakat okoz. Az irodában való elindulás, a kávézó soraiban való várakozás, majd a visszaút nem csupán időigényes, hanem a munka folyamatosságára is negatívan hat. Ezt a kihívást megoldhatja egy hordozható kávéfőző, amely néhány perc alatt finom eszpresszót készít az asztalára, éppen úgy, ahogy Ön szereti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG