2p
Portugál fizikusok oldottak meg egy 350 éves tudományos rejtélyt: már tudjuk, mitől "hangolódnak össze" az ingaórák és a metronómok.

A The Guardian beszámolója szerint Christiaan Huygens holland fizikus és feltaláló számolt be róla először a 17. században, hogy két ingaóra, amelyeket azonos falra akasztottak fel, egy idő után szinkronba kerül, azaz egyformán kezdenek lengeni az ingáik. Több elmélet is született a jelenség kiváltó okára, mindezidáig azonban nem jutottak dűlőre a tudósok.

A Scientific Reportsban jelent meg most egy tanulmány, amit a The Guardian idéz. Portugál tudósoknak az volt a feltevésük, hogy az ingák hanghullámok segítségével közvetítenek egymásnak energiát. Összetett matematikai modellt állítottak fel, majd egy falra erősített sínre rögzítettek egymás mellé két ingaórát. A feltevések és a kísérlet eredménye végül egybevágtak.

Luis Melo, a lisszaboni egyetem fizikusa, a tanulmány egyik társszerzője szerint azzal, hogy sikerült igazolni a hanghullámok segítségével terjedő energia hatását, nem csak egy régi rejtélyt oldottak meg, hanem más oszcillátorok megértését is elősegíthetik (hasonló szinkronizáció nem csak az ingáknál, metronómoknál, hanem az oszcilláló áramköröknél, rezgőköröknél is megfigyelhető).

Korábban egyebek mellett parányi légáramlatokkal vagy a tartófelület rezgéseivel magyarázták a jelenséget. Az alábbi látványos videón az látszik, ahogy 32 metronóm fokozatosan szinkronba kerül:

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Vészjósló eredményeket tettek közzé Európa egyik központi repterén
Privátbankár.hu | 2025. március 22. 15:41
Finoman szólva sem teljesített jól a biztonsági szolgálat.
Vásárló A Lidl elárulta, miről lehet felismerni az árrésstopos termékeket
Privátbankár.hu | 2025. március 20. 10:17
A kereskedelmi vásárlókat nem szolgálja ki árrésstopos termékekkel a Lidl, a lakosságra viszont semmilyen korlátozás nem vonatkozik – jelentette be a társaság.
Vásárló Következik a nagy leállás: félő, hogy senki nem fog költeni
Buksza blog | 2025. március 19. 15:01
A gazdaság minden ágazatát érintik Donald Trump amerikai elnök vámemelései. Csak a bizonytalanság biztos. 
Vásárló Árrésstop: korlátozást vezetett be a Lidl, a Spar és a Tesco
Buksza blog | 2025. március 17. 18:09
Hétfőn életbe lépett az árrésstop. A boltláncok pedig reagáltak. 
Vásárló Megéri minőségi játékokba beruházni!
Márkázott tartalom | 2025. március 17. 12:55
Az tény, hogy a gyerekjátékok tekintetében különösen fontos a magas minőség. A prémium alapanyagok használata, a szabványoknak megfelelő, tartós és biztonságos kialakítás kulcskérdés. Ezek mellett pedig még a kicsik számára is vonzónak, magával ragadónak kell lenniük.
Vásárló Árrés nélkül: a diszkont legvégső formájával áll elő a Tesco
Csernátony Csaba, Buksza blog | 2025. március 14. 08:52
A Tesco arra készül, hogy ingyen odaadja a vásárlóknak a szavatossági idejük lejártának határhoz érkezett élelmiszereket. A boltlánc első körben a brit üzletekben teszteli a módszert. 
Vásárló Dübörög a vámháború, hamarosan hullanak az árbombák a vásárlókra
Buksza blog | 2025. március 13. 12:49
Az Egyesült Államok, egyben a világ egyik legnagyobb áruházlánca, a Walmart rá akta tolni a Donald Trump vámjaiból származó többletköltségeit kínai beszállítóira. A válasz feltartott középső ujj volt.
Vásárló Bajban a boltlánc: eladná a „családi ezüstöt” az Asda
Buksza blog | 2025. március 13. 12:02
Az Egyesült Királyság egyik nagy áruházlánca, az Asda kissé kétségbeesettnek látszó módszerrel igyekszik pénzhez jutni, hogy mérsékelje felgyülemlett adósságait. Hozzányúlnak a „családi ezüsthöz”.
Vásárló 4 jó tanács a vállalati költségek csökkentéséhez
Márkázott tartalom | 2025. március 11. 12:21
A vállalkozások egyik legfontosabb feladata a költségek ésszerű kezelése. A felesleges kiadások visszaszorítása nemcsak a nyereséget növeli, hanem a vállalat hosszú távú fenntarthatóságát is biztosítja. Fontos azonban, hogy a költségcsökkentés ne menjen a minőség vagy a hatékonyság rovására. Az alábbi négy módszer segíthet a vállalkozásoknak abban, hogy megfelelően optimalizálják a kiadásaikat és kellőképpen erősítsék pénzügyi stabilitásukat.
Vásárló A Hold fázisainak titokzatos világa
Márkázott tartalom | 2025. március 10. 14:20
A Hold, amely égi társunkként mindig velünk van, a Föld körüli keringése során különböző fázisokon megy keresztül. Ezek a fázisok nem csupán látványosak, hanem bizonyos szempontból a mindennapi életünkre is hatással lehetnek.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG