4p

Legyen szó csak elektromos vagy hibrid autóról, a töltés nem olyasmi, amit benzines autók kezelése során megismerhetünk. Éppen ezért annak, aki frissen tért át, elsőre nehéz dolga lehet az újfajta feladattal.

A töltőberendezés

Az elektromos autók két nagy típusa a kizárólag elektromos (EV vagy BEV) és a plug-in-hybrid (PHEV) modellek, azonban mindkettő töltési elve hasonló. Amikor pedig töltőberendezésről beszélünk, akkor nem feltétlenül a töltőpontokra kell gondolni.

Az elektromos autók akkumulátorainak rendeltetésszerű, az akku technológiához illeszkedő töltéséről a járművekbe gyárilag elhelyezett fedélzeti töltőegység gondoskodik, melyek a betáplálás módjától függetlenül egyenárammal töltik az akkumulátort. E fedélzeti töltők betáplálási módját választhatjuk meg a külső töltőegységgel, mely lehet váltakozó áramú (AC) illetve egyenáramú (DC), illetve Mode1, Mode2, Mode3 és Mode4 kategóriájú.

Érdemes odafigyelni a fedélzeti töltő teljesítményére, mert ez gyárilag benne van az autóban, általában nem lehet utólag nagyobb teljesítményűre cserélni. A fedélzeti töltő teljesítményének függvénye a töltési idő.

A betáplálást adó, külső töltőpontok igen széles termékskáláról válaszhatók. Otthoni, fél-publikus és publikus töltők nagy választékát megtalálhatod az innolabshop.hu webáruházban. E töltők között kínálunk társasházak, szállodák, apartmanok, telephelyek parkolójába is telepíthető, fél-publikus töltőket, melyekkel a töltést csak arra jogosult személyek vehetik igénybe.

Lényegében intelligens kábelként tekinthetünk rájuk. Európában az úgynevezett Type 2 töltőfej a jellemző, ez a legtöbb 2015 óta gyártott elektromos autóval kompatibilis.

A töltőpontok által biztosított töltési módok

Az egyes töltőpontok négy töltési móddal rendelkezhetnek. Ezek azonban inkább teljesítményben térnek el; ha a kábel kompatibilis, bármelyik autót képesek tölteni.

A Mode1 a legegyszerűbb töltési mód, mely lassú töltést biztosít, háztartási dugaljból. Ez manapság a lassúsága, a beépített védelem és az intelligens hozzáférés hiánya miatt elavultnak tekinthető, nem jellemző alkalmazása. Ehhez hasonlóan a Mode2 2,3-3,5 kW nagyságrendben képes töltést biztosítani. A Mode2-es töltők tipikusan hordozható, az autóhoz gyárilag biztosított intelligens töltőkábelek, melyek beépített elektronikus vezérlőeszközzel (ICBB) tipikusan 8-12 óra alatti feltöltést tesznek lehetővé. E töltők normál töltőknek számítanak.

A Mode3 típussal elérkezünk a gyorsabb töltést biztosító, 7,4-22 kW teljesítménnyel tölteni tudó berendezésekig, amelyek a vezérlő elektronikának, a beépített biztonsági funkcióknak és a távoli elérésnek köszönhetően közkedvelt, leggyakoribb otthoni töltőkategóriát jelentik. Töltési idők Mode 3-as töltők mellett 1,5-7 óra között alakulhat. A 22 kW-os töltőket gyorstöltőknek is nevezik. 

A leggyorsabb töltést Mode4-gyel, azaz az ún. villámtöltővel lehet elérni, mely a korábbi három típustól eltérően egyenáramú (DC) töltést tesz lehetővé. Jellemzően 40 kW vagy e feletti teljesítményűek és lehetővé teszik, hogy akár fél óra alatt a jármű akkumulátorát 80%-os töltöttségűre töltsük.

Mire figyeljünk a töltőnél?

Az elektromos autóhoz használható töltő teljesítményét alapvetően két tényezőhöz javasolt igazítani: mekkora a maximális teljesítmény, amivel tölthető az autó, amit maga a jármű fedélzeti töltője határoz meg, valamint mi a rendelkezésre álló villamos hálózat (betáplálás) maximális kapacitása.

Az utóbbi mindenképp egy szigorúbb követelmény, és elsősorban a hálózat terhelhetősége határozza meg, hogy milyen töltő telepíthető az adott helyre. 

Közületi, tehát bárki számára elérhető töltőpontok esetén továbbá az sem mindegy, hogy mennyibe kerül egy-egy töltés. Otthon természetesen a lakossági villamos energia ára alapján számolgathatunk, de ez máshol nem ilyen egyértelmű.

A publikus töltőpontokhoz kötődően három jogkört szüksége megkülönböztetni: töltőpont tulajdonosa, szolgáltatója és üzemeltetője. A szolgáltató az, aki a töltés díjszabását megadja.

A magyarországi köztéri töltőpontokat többnyire az ELMŰ és az MVM működteti, és nagyjából 90-100 forintot számol fel “elfogyasztott” kilowattóránként, illetve előrodul egyszeri töltésindítási és/vagy idő alapú árképzés is mindemellett. Egy elektromos autó átlagos fogyasztása 15kWh/100km, melyhez 20-90 kWh akkumulátor kapacitás tartozhat. A Tesla modellek 80 kWh körüli, míg például a Nissan Leaf 2012-es szériája 23,8 kWh, az Opel Ampera 70 kWh akkumulátor kapacitással rendelkeznek.

Címkék: Vásárló

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
Vásárló Önazonos képpel az önéletrajz sikeréért
Márkázott tartalom | 2026. október 4. 18:23
A mai munkaerőpiacon a hatékony önéletrajz dolgozik az Ön javára már az interjú előtt. Az egyik kulcselem az arckép, amely sokak szemében csupán kiegészítő, valójában azonban döntő tényező, amikor a munkaadók eldöntik, kit hívjanak be személyes találkozóra. De miért is lényeges egy fotó az önéletrajzban? Bemutatunk néhány tippet, amelyek segítségével hatásos CV-kép készíthető.
Vásárló A vendéglátóipar átalakulása: stílus és funkció harmóniája
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 18:17
A vendéglátóipar ma már a folyamatos fejlődés színtere, amelyben a belsőépítészeti megoldások kiemelt helyet foglalnak el. Az éttermek, kávézók és bárok nemcsak finom ételeiket kívánják népszerűsíteni, hanem az odalátogatók élményét is fokozzák az esztétikusan berendezett terek segítségével. E rendkívül fontos szempontok figyelembevételével a vendégtér kialakítása kulcsfontosságúvá vált. Míg a gasztronómiai élmények kelteik fel a vendégek érdeklődését, a hangulatos környezet az, ami maradásra bírja őket.
Vásárló Felhőalapú tárolás vs. helyi megoldások: melyik a jobb?
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 09:34
A digitális világban minden évhozzájárulunk az adatok soha nem látott mértékű növekedéséhez. Mindennapjainkat olyan digitális tartalmak töltik meg, mint a családi fotók, fontos munkadokumentumok vagy éppen a videojátékok mentései. Az adatok biztonságos és kényelmes tárolása egyre kiemeltebb feladattá válik. Vajon 2026-ban a felhőalapú tárolás vagy a hagyományos, helyi megoldások nyújtják a praktikusabb megoldást?
Vásárló Napelem otthonra: hogyan használható fel hatékonyan a megtermelt energia?
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 18:14
A háztartások energiafelhasználásának tervezésekor egyre fontosabb szempont a villamosenergia-költségek kiszámíthatósága és a rendelkezésre álló energia minél tudatosabb felhasználása. A napelemes rendszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy a háztartás saját maga termeljen villamos energiát a napsugárzásból. 
Vásárló Hogyan válassz tökéletes gyémántot?
Márkázott tartalom | 2026. október 1. 18:10
A gyémántok iránti rajongás évszázadok óta szerves része az emberi kultúrának. Ha arra adod a fejed, hogy gyémántot vásárolsz, több szempontot is mérlegelned kell. Egy ilyen vásárlás esztétikai élmény, ugyanakkor pénzügyi beruházás is, ami alapos megfontolást igényel. Tudatos vásárlóként fontos, hogy tudd, pontosan mit keresel. Az eljegyzési gyűrű kiválasztásakor több tényezőt is figyelembe kell venned, amik meghatározzák a gyémánt értékét és szépségét.
Vásárló Októbertől vége a vármegyebérletnek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 30. 16:35
Visszatér a megye, eltűnik a vármegyebérlet neve.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG