1p

Mi vár a magyar befektetőkre ősszel?

Mit jelentenek az adózási és szabályozási változások a befektetők számára?
Merre tart az állampapírpiac?
Hogyan érdemes gondolkodni a hosszú távú megtakarításokról és az ingatlanbefektetésekről?

Klasszis Befektetői Klub
2026. szeptember 24., Budapest

Foglalja le helyét most >>

Decemberben a tojás ára az előző év azonos időszakához viszonyítva 40,9 százalékkal emelkedett meg. A jelentős áremelkedés hátterében a tyúktartásra vonatkozó szigorúbb szabályok állnak, az állatok nagyobb életterét pedig valakinek meg kell fizetnie. A decemberi drasztikus áremelkedés miatt éves szinten is 1,5 százalékkal nőtt a tojás ára.

Az agrártermékek termelőiár-szintje decemberben az előző hónapokénál kisebb mértékben, 10,0 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A növényi termékekért 4,7, az élő állatokért és állati termékekért 20,2 százalékkal kaptak többet a termelők. Előbbi termékcsoport árnövekedési üteme az év során csökkenő, utóbbié az év második felétől növekvő tendenciát mutat.

A gabonafélék ára az egy évvel ezelőtti 57,2 százalék után 2011 decemberében ennél kisebb mértékben, 4,2 százalékkal emelkedett. A búza és a kukorica ára valamelyest csökkent a novemberihez képest, előbbi 49 000, utóbbi 44 900 forintba került tonnánként. Az ipari növények termelői ára a 2010. decemberihez képest 20,0 százalékkal nőtt, ezen belül az olajnövények ára 9,2 százalékkal.

A burgonya termelői ára decemberben – a tavalyi jelentős emelkedés után – 43,4, a zöldségeké 13,9 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest. A gyümölcsök árindexe decemberben 23,5 százalékkal emelkedett. Ebben az időszakban az alma és a szőlő értékesítése a meghatározó: előbbi ára 28,5, utóbbié 29,8 százalékkal nőtt, a többi gyümölcs (körte, birs mogyoró) ára átlagosan 6 százalékkal csökkent.

Komfortosabb ketrec, magasabb ár

A tojótyúkokat – a 350-nél több tyúkot tartó telepeken - csak nagyobb, komfortosabb ketrecekben lehet tartani. Az új év első napjától 500 helyett minimum 750 négyzetcentiméter életteret kell biztosítani egyenként a tyúkok számára, és ülőrúddal is el kell látni a ketreceket. Az unió 2011 december 31-ig adott türelmi időt az átállásra.

A vágóállatok termelői ára 21,1 százalékkal volt magasabb az előző év azonos időszakában mértnél, a megfigyelt állatfajok mindegyikénél kétszámjegyű volt a növekedés. A vágósertés felvásárlási ára január óta folyamatosan emelkedett, az év utolsó két hónapjában 20 százalékot meghaladó mértékben. Augusztusban a vágósertés ára kilogrammonként 330, decemberben már 392 forint volt.

Az állati termékek ára 18,0, ezen belül a tejé 15,2, a tojásé 40,9 százalékkal magasabb volt az egy évvel korábbinál. Ez utóbbi jelentős emelkedés összefüggésbe hozható a tyúktartásra vonatkozó szigorúbb szabályozással. Az Európai Bizottság Magyarországgal szemben is kötelezettségszegési eljárást indított, mert az elmúlt 12 évben nem sikerült végrehajtani az állatjóléti célú beruházásokat. A hazai tojótyúk-állomány mindössze 5 százalékánál nem sikerült az átállás 2011 december 1-jéig. Legfrissebb hírek szerint Brüsszel az Erzsébet-utalvánnyal kapcsolatban is vizsgálódik, a brüsszeli testület azután fordult a magyar hatóságokhoz, hogy panasz érkezett egyes piaci szereplőktől. Részletek>>

2011-ben a mezőgazdasági termékek árszínvonala az előző évi 16,8 százalékos növekedés után 19,3 százalékkal nőtt a 2010. évihez képest. A növényi termékeknél 21,6, az élő állatok és állati termékek esetében 15,3 százalékos volt az áremelkedés. A gabonafélék ára 30,1 százalékkal meghaladta a 2010. január–decemberit, a zöldségféléké viszont 11,8 százalékkal csökkent. A burgonya ára 2011-ben a jó termés miatt 12,7 százalékkal mérséklődött. A gyümölcsökért 17,1 százalékkal magasabb árat kaptak a termelők.

A vágóállatok termelői ára 15,0, az állati termékeké 16,0 százalékkal emelkedett. Az előbbi termékcsoportban – a 2010 második felétől jelentkező megnövekedett külföldi kereslet hatására – a vágómarhánál volt a legnagyobb emelkedés. A vágósertés felvásárlási ára az év eleje óta folyamatosan nőtt, az utolsó két hónapban már 25,0 százalékkal, ami éves szinten 9,8 százalékkal.

Folytatódott a tej árának két éve tartó emelkedése

A tej felvásárlási ára két éve folyamatosan emelkedik. A 2010. évi 13,6 százalékos növekedés után 2011-ben újabb 19,8 százalékos növekedés volt tapasztalható. A tojás ára szeptemberig nem érte el a 2010 azonos időszakit, azonban a decemberi 40,9 százalékos emelkedés következtében éves szinten így is 1,5 százalékkal meghaladta a tavalyi árat.

Tavaly a mezőgazdasági termelés ráfordítási árai az előző év azonos időszakához viszonyítva 12,9 százalékkal nőttek, ami a folyó termelőfelhasználás árszínvonalának 14,7 százalékos növekedéséből, valamint a mezőgazdasági beruházások árszínvonalának 0,8 százalékos csökkenéséből következett. A folyó termelőfelhasználáson belül az üzemanyagok 17,7 és a fűtőanyagok árának 8,8 százalékos emelkedésének következményeként 12,9 százalékkal nőttek az energiaárak.

A műtrágyaárak a tavalyi 10,9 százalékos csökkenés után 23,6 százalékkal nőttek 2011-ben, ezen belül az egyszerű műtrágyáké 24,7, az összetett műtrágyáké 21,8 százalékkal. Az energiaárak október–decemberi emelkedésének hatása a műtrágyaárakban is jelentkezett. A jelentősebb nitrogénműtrágyák árai az utolsó negyedévben átlagosan 10–15 százalékkal voltak magasabbak a július–szeptemberi áraknál.

2011-ben a takarmányok ára is jelentősen, 27,6 százalékkal emelkedett az előző évihez viszonyítva: az egyszerű takarmányoké 38,3, a keveréktakarmányoké 21,7 százalékkal. A mezőgazdasági beruházásokon belül a mezőgazdaságigép-beruházások árának 2,7 százalékos csökkenése, valamint az épületberuházások árának 2,1 százalékos emelkedése figyelhető meg. A mezőgazdasági termelőiár-index és ráfordításiár-index hányadosa az agrárolló. E mutató értéke 2011-ben 105,7 százalék volt – azaz 2010 azonos időszakához viszonyítva a mezőgazdasági termelői árak nagyobb mértékben emelkedtek, mint a ráfordítási árak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Bajban a Robinson Tours utasai: a magyar hatóság tehetetlen
Privátbankár.hu | 2026. augusztus 6. 17:49
Fizetésképtelen a cég, a bolgár szervektől várnak választ.
Vásárló Láthatatlan rendszerezési tippek, amikkel száműzhetjük a káoszt az otthonunkból
PR | 2026. augusztus 5. 11:37
Egy kompaktabb lakásban gyorsan ráébredünk arra, hogy nem a tárgyaink száma jelenti a szűk keresztmetszetet, hanem az, hogyan gazdálkodunk a rendelkezésre álló hellyel. Aki próbált már rendszert vinni egy kisebb nappaliba vagy egy apró konyhába, jól tudja, hogy a hagyományos, robusztus gardróbok sokszor csak elfedik a zsúfoltságot, ahelyett, hogy valódi megoldást nyújtanának.
Vásárló Kerti összejövetelek: higiénia és biztonság felsőfokon
Márkázott tartalom | 2026. augusztus 3. 10:13
A nyári időszak különösen alkalmas szabadtéri összejövetelek szervezésére, legyen az családi grillezés vagy egy nagyobb szórakozóhely nyitott terasza. Ezen események sikerességéhez elengedhetetlen a higiénia és az élelmiszerbiztonság fenntartása. A gondos előkészítés és az ételek biztonságos kezelése a vendégek egészségét óvja, és hozzájárul az esemény élvezhető megéléséhez.
Vásárló Hogyan találj rá a tökéletes webtárolási megoldásra?
Márkázott tartalom | 2026. augusztus 2. 10:32
Weboldalad beindításakor vagy modernizálásakor kérdéses, hogy milyen típusú tárhelyet válassz. Ha kisebb méretű honlapot tartasz fenn, egy egyszerű tárhelyszolgáltatás is elegendő lehet. Azonban, ha jelentős forgalomra számítasz, érdemes elgondolkodni egy virtuális magánszerver, azaz VPS bérlésén.
Vásárló Az egyik legjobb befektetés ma nem a tőzsdén van, hanem az angol nyelvtudásban
Márkázott tartalom | 2026. augusztus 1. 09:48
A befektetésekről legtöbbször részvények, kötvények, ingatlanok vagy éppen arany jut eszünkbe. Pedig létezik egy olyan „eszköz”, amely sokak számára hosszú távon még ezeknél is nagyobb megtérülést hozhat: a magas szintű angol nyelvtudás.
Vásárló Nehéz megmondani, mi fog történni a benzinkutakon
Privátbankár.hu | 2026. július 29. 18:14
Csütörtökön további árváltozásra számíthatunk az üzemanyagokat tekintve.
Vásárló Örülhetnek az érintettek? Erről az áfacsökkentésről döntenek Magyar Péterék
Privátbankár.hu | 2026. július 29. 13:33
A nyár közepén a kérdés nem tűnik aktuálisnak, viszont a hidegebb hónapokra fontos felkészülés. 
Vásárló Hitel vagy Ciprus? Így spórolhat meg milliókat a fenntartható esküvővel
Elek Lenke | 2026. július 18. 16:14
Egy átlagos lalkodalom 6-10 millió forintba kerül Magyarországon. Sokan viszont nem akarnak már erre áldozni, a pazarlást sem tartják helyesnek, és a milliókat másra költik inkább. Ezért is terjed a slow wedding. 
Vásárló Mire érdemes költeni lakásfelújításkor, ha az értéknövelés a cél?
Márkázott tartalom | 2026. július 18. 11:06
Lakásfelújítás előtt joggal merül fel a kérdés, hogy vajon melyik beruházás térül meg igazán. Bár csábító lehet a legújabb trendeket követni, egy ingatlan értékét általában nem a látványos, hanem az átgondolt fejlesztések növelik leginkább. Azok a felújítások bizonyulnak jó befektetésnek, amelyek egyszerre javítják a lakás funkcionalitását, megjelenését és komfortját. Ha pedig a későbbi eladás vagy kiadás is szempont, különösen fontos, hogy olyan megoldások szülessenek, amelyek szélesebb kör számára is vonzóak.
Vásárló Mi vár az autósokra a benzinkutakon? Ez történik kedden
Privátbankár.hu | 2026. július 13. 13:23
Stagnálnak az árak.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG