4p
A nagy nemzetközi áruházláncoknak is fejlődniük kell, környezetvédelemben, fenntarthatóságban. Van, ahol pedig például az energiaitalokat korlátozzák, mert egészségtelenek és így fiataloknak nem valók. De a fizetési módok fejlesztése is fontos számukra.

“A Lidl kimerészkedett a fedezékéből”, és nemrég úgynevezett “fenntarthatósági jelentést” tett közzé – tudósított a Handelsblatt.com  német üzleti hírportál. “Ezzel szeretnénk szolgáltatásainkat, intézkedéseinket, céljainkat mindenki számára áttekinthetővé tenni” – idézték a boltlánc közleményét Németországban. Ami nem sokat jelent, de más is van mögötte.

Mi ennek az oka, mi készteti újabban a nagy áruház-láncokat hasonló lépésekre? – teszik fel a kérdést több német lapnál is. Az 1858-ban Heilbronnban fűszer– és déligyümölcs-boltocskaként alapított Lidl ezzel valójában le van maradva, az Aldi Süd és az Aldi Nord már 2016-ban megfogalmazta a saját filozófiáját. (A magyarországi lánc az Aldi Süd-höz tartozik – a szerk.)

Egy német kutatóintézet, az “Institut für ökologische Wirtschaftsforschung” szerint a 150 legnagyobb német vállalat közül 72 már 2015-ben közzétett fenntarthatósági jelentést, vagy ehhez hasonló értékű integrált üzleti jelentést.

Környezet és pénz

A Handelsblatt véleménye szerint egyre több az olyan vevő, aki nem csak az árat nézi, hanem a környezetvédelemre is nagy hangsúlyt fektet. Ez pedig előnyt jelent az olyan vállalatok számára, amelyek látványosan kiállnak a környezetvédelem mellett. Ezt támasztja alá az is, hogy a német fogyasztók látványosan leszoktak a műanyag zacskók használatáról.

A felmérések szerint főleg a fiatalok számára fontos a jövő, a környezet védelme, akik ráadásul egyre később vállalnak gyerekeket. Így ha párkapcsolatban is élnek, nagyon sok szabadon elkölthető jövedelemmel rendelkeznek.

Italban nem kell energia

A jelentésen egyébként a Lidl többek között az írta, hogy a jövőben 100 százalékig géntechnológia-mentessé teszi a nála kapható húsárukat, valamint kiiktatja a veszélyes, textíliákhoz használt vegyi anyagokat. Új üzleteit midig elektromos töltőállomásokkal látja el, és csökkenti saját márkás termékeinek cukor– és sótartalmát.

A Spiegel Online szerint az Aldi és a Lidl felfüggesztette Hollandiában  az energiaitalok árusítását a gyerekek részére. “Túl sok cukor, túl sok koffein, egyszerűen egészségtelen” – írják. Az Aldi október 1-től vezeti be az új rendelkezést, a 14 év alatti gyerekekre, és a társadalom növekvő aggodalmaival indokolja.

16 év alatt

“Ezzel arra ösztönözzük őket, hogy egészségesebben válasszanak” – idézik a céget. Orvosokra hivatkoznak, akik szerint az energiaitalok túlzott fáradtságot, nyugtalanságot és szívritmus-zavarokat okozhatnak. A Lidl pár nap eltéréssel jelentett be hasonló intézkedést Hollandiában.

Nagy-Britanniában márciustól sok más áruházlánc mellett az Aldi és a Lidl is 16 éves korhatárt vezetett be az energiaitalok vásárlóira.

Dolgozók és jogok

Egy másik tanulmány viszont nagyon rossz képet fest a nagy áruházláncokról. Az “Aldi, Lidl, Rewe és Edeka” a Der Stern szerint évek óta arra használja hatalmas piaci erejét, hogy előnyöket harcoljon ki a német földművesekkel szemben. Diktálják nekik a feltételeket.

Az Oxfam nevű szervezetre hivatkozva azt írják, hogy ezek a láncok nagy hiányosságokat hagynak az emberi jogok és a munkavédelem területén. A szervezet 16 áruházláncot vizsgált, Nagy-Britanniában, az USA-ban és Hollandiában is. Az emlíett német láncok rosszabbul teljesítettek, mint mások, például a Sainsbury's, a Tesco vagy a Walmart. (Az értékelésnél az ILO /International Labour Organisation/ nemzetközi munkaügyi szervezet ajánásait is felhasználták.)

Ahol a pénz forog

De lehet, hogy ennél fontosabb folyamatok is lejátszódnak a háttérben. A Merkur.de oldal tegnapi cikke szerint a két említett áruházlánc a Google-Pay-szolgáltatással, és a Commerzbankkal szövetkezve érintéses fizetési szolgáltatásokat nyújt.

Pontosabban, az elfogadók listája egyre nő: Jelenleg az Adidas, az Aldi-Süd, a Lidl, a Kaufland, a Hornbach, a McDonald's, a MediaMarkt és a Saturn üzletei vannak benne.

De úgy tűnik, hogy saját alkalmazásaikon (applikációikon. Google-programaikon) keresztül már más cégek is szövetkeztek, így az Adidas, a Deliveroo, a Flixbus, a Ryanair.

Mit jelent az Aldi, a Lidl, a többi áruházlánc neve, és miért? Mikor jöttek létre, kinek a kezében vannak?  – erről írtunk nemrég.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
Vásárló Önazonos képpel az önéletrajz sikeréért
Márkázott tartalom | 2026. október 4. 18:23
A mai munkaerőpiacon a hatékony önéletrajz dolgozik az Ön javára már az interjú előtt. Az egyik kulcselem az arckép, amely sokak szemében csupán kiegészítő, valójában azonban döntő tényező, amikor a munkaadók eldöntik, kit hívjanak be személyes találkozóra. De miért is lényeges egy fotó az önéletrajzban? Bemutatunk néhány tippet, amelyek segítségével hatásos CV-kép készíthető.
Vásárló A vendéglátóipar átalakulása: stílus és funkció harmóniája
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 18:17
A vendéglátóipar ma már a folyamatos fejlődés színtere, amelyben a belsőépítészeti megoldások kiemelt helyet foglalnak el. Az éttermek, kávézók és bárok nemcsak finom ételeiket kívánják népszerűsíteni, hanem az odalátogatók élményét is fokozzák az esztétikusan berendezett terek segítségével. E rendkívül fontos szempontok figyelembevételével a vendégtér kialakítása kulcsfontosságúvá vált. Míg a gasztronómiai élmények kelteik fel a vendégek érdeklődését, a hangulatos környezet az, ami maradásra bírja őket.
Vásárló Napelem otthonra: hogyan használható fel hatékonyan a megtermelt energia?
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 18:14
A háztartások energiafelhasználásának tervezésekor egyre fontosabb szempont a villamosenergia-költségek kiszámíthatósága és a rendelkezésre álló energia minél tudatosabb felhasználása. A napelemes rendszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy a háztartás saját maga termeljen villamos energiát a napsugárzásból. 
Vásárló Hogyan válassz tökéletes gyémántot?
Márkázott tartalom | 2026. október 1. 18:10
A gyémántok iránti rajongás évszázadok óta szerves része az emberi kultúrának. Ha arra adod a fejed, hogy gyémántot vásárolsz, több szempontot is mérlegelned kell. Egy ilyen vásárlás esztétikai élmény, ugyanakkor pénzügyi beruházás is, ami alapos megfontolást igényel. Tudatos vásárlóként fontos, hogy tudd, pontosan mit keresel. Az eljegyzési gyűrű kiválasztásakor több tényezőt is figyelembe kell venned, amik meghatározzák a gyémánt értékét és szépségét.
Vásárló Októbertől vége a vármegyebérletnek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 30. 16:35
Visszatér a megye, eltűnik a vármegyebérlet neve.
Vásárló Rászállt az EU a videójátékokra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 30. 16:03
Átláthatóbbá tennék a videójátékok virtuális pénzeit.
Vásárló A sárga arany karikagyűrű sokféle árnyalata
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 30. 08:56
A sárga arany karikagyűrű időtálló választás, amelynek meleg színe régóta összekapcsolódik a házasság és az elköteleződés jelképeivel. Az arany megjelenése azonban nem korlátozódik egyetlen jól ismert árnyalatra. Az ötvözet összetételétől függően lehet világosabb, melegebb, visszafogottabb, sőt finoman zöldes vagy szürkés tónusú is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG