3p

A saját márkás termékek korábban csak árukkal csalogatták a vásárlókat, ám az áruházláncok rájöttek, hogy ha javítják minőségüket, akkor hosszú távon kereshetnek velük. Ezért erősítik kínálatukat.

A saját márkás termékek régóta részei az amerikai áruházak kínálatának is, és ahogy Európában, korábban ott is a kispénzű vásárlókat célozták meg a nemzeti márkákénál alacsonyabb áraikkal – írta a CNBC a termékkör jövőjét fürkésző cikkében. Így nem meglepő, hogy infláció megugrásának időszakában nőtt a részesedésük a boltok értékesítésében.

A pénzromlás tempója megszelídült, ezért a nagy kérdés az, hogy részesedésük visszaesik-e a korábbi 18- 20 százalékra vagy az áruházláncok úgy döntenek-e, hogy továbbra is a kínálat élén tartják saját márkás árucikkeiket. Az elmúlt időszakban keletkezett vásárolói felmérések és a kiskereskedők nyilatkozatai arra utalnak, hogy a vállalatok az utóbbi forgatókönyvet választották.

„Az áruházláncok továbbra is befektetnek saját márkás termékeik fejlesztésébe” – mondta Peggy Davies a Private Label Manufacturers Association elnöke. Ebből egyben az is kiderül, hogy az ilyen termékek gyártóinak is van már saját szakmai szervezetük, amely ötezer vállalatot tömörít a világ minden tájáról. Davies szerint eljutottak oda, hogy a saját márkás áru a fogyasztók előnyben részesített terméke lehet a hasonló nemzeti márkás termékekkel szemben.
 

Soha nem látott sajátmárkás-kínálat várja a vásárlókat

Az Egyesült Államokban a saját márkás élelmiszerek és italok értékesítésének értéke 152 milliárd dollár volt 2023--ban, ami 6,7 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál – derül ki a Circana piackutató cég adataiból. Az eladott mennyiséget tekintve részarányuk 25 százalékról 26 százalékra ment fel. Ez nem látszik soknak, ám a kiskereskedők általában jobb profitot érnek el az ilyen termékeiken, mint a nemzeti márkás árucikkek eladásán.

Melyik termék került a kocsiba?
Melyik termék került a kocsiba?
Fotó: Depositphotos

„A saját márkás termékek eladása fordulóponthoz ért – mondta Sally Lyons Wyatt a Circana vezető elemzője. Hozzátéve: "'Az elérhetőség vált az értékesítés fő mozgatójává. Több áruház, több saját márkás terméket kínál, szélesebb választékban, mint bármikor korábban az Egyesült Államokban.” Korábban úgy vásárolták ezeket az emberek, hogy a spórolás ára a gyengébb minőség."

Ma már viszont az alacsonyabb ár mellett ugyanarra az ízvilágra, minőségre számíthatnak, mintha
ragaszkodnának a drágább nemzeti márkákhoz. Egyre több fogyasztó gondolja úgy, hogy nem rossz
alternatíva, ha saját márkás terméket választ. Ebből fakadóan az ilyen árucikkek erősíthetik a vásárlók
kötődését egy-egy áruházlánchoz.

Erős a növekedés, de vélhetően nem határtalan

A Food Industry Association felmérése szerint 2016-ban a saját márkás termékek a vásárlók 30
százalékánál befolyásolták, hogy melyik boltba mennek. Ez az aránya 2023-ra 50 százalék fölé
emelkedett. Az elmúlt egy évben a fogyasztók 55 százaléka növelte a saját márkás termékek vásárlását,
miközben csak 28 százalékuk vásárolt több nemzeti márkás terméket.

A megkérdezettek 46 százaléka azt mondta, hogy valamelyest vagy jelentősen növelni fogja a jövőben az előbbiek választását, míg csak 27 százalékuk szándékozik többet beszerezni az utóbbi árucikkekből. További eredménye a felmérésnek, hogy az ezredforduló után született Z generáció tagjai jellemzően az előbbi csoportba tartoznak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Stabilitás és kiszámíthatóság: négy hónapig nem emelkednek az árak a dm-ben
PR | 2026. október 13. 15:53
A mindig megéri tartós ár stratégiának köszönhetően az árak a dm-ben négy hónapig nem emelkednek, ez biztonságot és kiszámíthatóságot jelent a vásárlóknak. A drogéria folyamatosan újra gondolja a pozícióját, stratégiájuk alapja a hatékonyság és a szinergiák kihasználása, amely által egyszerre tudnak magas minőséget és kedvező árakat biztosítani.
Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Az ékszerek modern forradalma: laboratóriumi gyémántok nyomában
Márkázott tartalom | 2026. október 6. 09:28
Az ékszerek területén a gyémántok régóta a luxus és a szeretet ikonikus képviselői. A jelenlegi idők azonban új perspektívákat nyitnak meg a laboratóriumban előállított gyémántok révén, melyek népszerűsége rohamosan növekszik. Ezek az ékszerek gazdaságosabbak, és környezetbarát alternatívát is jelentenek bányászott társaikkal szemben. 
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
Vásárló Önazonos képpel az önéletrajz sikeréért
Márkázott tartalom | 2026. október 4. 18:23
A mai munkaerőpiacon a hatékony önéletrajz dolgozik az Ön javára már az interjú előtt. Az egyik kulcselem az arckép, amely sokak szemében csupán kiegészítő, valójában azonban döntő tényező, amikor a munkaadók eldöntik, kit hívjanak be személyes találkozóra. De miért is lényeges egy fotó az önéletrajzban? Bemutatunk néhány tippet, amelyek segítségével hatásos CV-kép készíthető.
Vásárló A vendéglátóipar átalakulása: stílus és funkció harmóniája
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 18:17
A vendéglátóipar ma már a folyamatos fejlődés színtere, amelyben a belsőépítészeti megoldások kiemelt helyet foglalnak el. Az éttermek, kávézók és bárok nemcsak finom ételeiket kívánják népszerűsíteni, hanem az odalátogatók élményét is fokozzák az esztétikusan berendezett terek segítségével. E rendkívül fontos szempontok figyelembevételével a vendégtér kialakítása kulcsfontosságúvá vált. Míg a gasztronómiai élmények kelteik fel a vendégek érdeklődését, a hangulatos környezet az, ami maradásra bírja őket.
Vásárló Felhőalapú tárolás vs. helyi megoldások: melyik a jobb?
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 09:34
A digitális világban minden évhozzájárulunk az adatok soha nem látott mértékű növekedéséhez. Mindennapjainkat olyan digitális tartalmak töltik meg, mint a családi fotók, fontos munkadokumentumok vagy éppen a videojátékok mentései. Az adatok biztonságos és kényelmes tárolása egyre kiemeltebb feladattá válik. Vajon 2026-ban a felhőalapú tárolás vagy a hagyományos, helyi megoldások nyújtják a praktikusabb megoldást?
Vásárló Napelem otthonra: hogyan használható fel hatékonyan a megtermelt energia?
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 18:14
A háztartások energiafelhasználásának tervezésekor egyre fontosabb szempont a villamosenergia-költségek kiszámíthatósága és a rendelkezésre álló energia minél tudatosabb felhasználása. A napelemes rendszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy a háztartás saját maga termeljen villamos energiát a napsugárzásból. 
Vásárló Takarítson meg időt és pénzt a munkahelyi kávézással
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 11:49
A pörgős munkahelyi környezetben a napi koffeinadag nélkülözhetetlen lehet, mégis sokan tapasztalják, hogy egy kávé megszerzése bonyodalmakat okoz. Az irodában való elindulás, a kávézó soraiban való várakozás, majd a visszaút nem csupán időigényes, hanem a munka folyamatosságára is negatívan hat. Ezt a kihívást megoldhatja egy hordozható kávéfőző, amely néhány perc alatt finom eszpresszót készít az asztalára, éppen úgy, ahogy Ön szereti.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG