3p
Több száz féle gyógyszer ment kárba a budaörsi tűzben.
Tűzoltók oltják a tüzet Budaörsön, ahol kigyulladt egy gyógyszergyári épület 2017. április 25-én. A mintegy 5000 négyzetméteres épület raktárrésze kapott lángra, amit több tűzoltóegység kezdett el oltani. A Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője elmondta, hogy a dolgozóknak időben sikerült kimenekülniük, sérültekről nincs tudomásuk. MTI Fotó: Mihádák Zoltán

Összesen négyszáz féle gyógyszer érintett abban a tűzben, amely múlt kedden egy budaörsi raktárbázisban keletkezett, a hatóság azonban nem számol gyógyszerhiánnyal a magyarországi forgalmazásban - mondta az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) főigazgatója.

Pozsgay Csilla az ott tárolt készletek pontos mennyiségéről nem adott felvilágosítást. A főigazgató azt mondta, a raktárban lévő gyógyszerek egy része megsemmisült, azonban a többi készítményt is füst- és hőhatás érhette. Utóbbiak kapcsán a gyógyszergyártó felelőssége megállapítani azt, hogy ezek a patikaszerek később forgalomba hozhatók-e.

A UPS Healthcare budaörsi létesítményében, a Pharmaparkban április végén ütött ki tűz. A raktárkomplexum 15 ezer négyzetméteres az irodákkal együtt, egy 5 ezer négyzetméteres terület égett le. Feltételezhetően elektromos szikra okozta a tüzet, a vizsgálatok azonban még nem zárultak le.

Külföldről hozzák a kiső készletet

A budaörsi tűzesetről értesülve az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet azonnal felvette a kapcsolatot a telephelyet üzemeltető céggel, illetve a káreseményben érintett forgalmazókkal.

A tűzben elégett tételek pótlása iránti engedélyek kiadása folyamatos, a forgalmazók úgynevezett kontingensengedélyekkel hozzák be az országba a kieső tételeket. Ez azt jelenti, hogy az Európai Unió tagállamaiban található készleteket csoportosítják át - közölte az OGYEI a Privátbankárral, hozzátéve: a gyors és hatékony ügyintézés eredményeképp valamint a gyógyszernagykereskedőknél kint lévő készletek miatt nem várható gyógyszerhiány.

Csak a dobozon lesz változás

A patikai forgalomban a betegek mindössze annyit vehetnek ebből észre, hogy bizonyos termékek doboza nem feltétlen magyar feliratokat tartalmaz majd, de minden esetben magyar nyelvű betegtájékoztatót csomagolnak hozzá.

Az OGYÉI folyamatosan figyeli a készleteket és amennyiben szükséges, akadozó ellátás esetén azonnal jelez a gyógyszertárak vezetőinek, ezzel is segítve a munkájukat.

A káresemény sem mentesíti a készítmények forgalmazóit attól, hogy a gyógyszerforgalmazás szigorú szabályait betartsák, ez a garancia arra, hogy a betegek ne kaphassanak minőségi hibás termékeket.

Az OGYÉI adatai szerint a tűzben megsemmisült készletek változatos terápiás területeket érintenek, egyetlen olyan gyógyszercsoport sincs, melynek esetében komoly kockázattal kell számolni. Sok termék helyettesíthető – ezek esetében nem okoz gondot, ha a beteg esetleg más márkanéven engedélyezett gyógyszerrel folyatja a terápiát. A jelenlegi adatok azt mutatják, hogy nincs olyan termék, amelyet ne tudnának időben pótolni a cégek – jegyzi meg az OGYÉI.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló 300 ezres biztosítás jár a vadgázolásra
PR | 2026. október 6. 15:44
A vadgázolás egyetlen pillanat alatt több százezer forintos kárt okozhat. Őz, szarvas vagy vaddisznó kerül az útra, a vezetőnek pedig sokszor csak néhány másodperce marad reagálni. Éppen ezért egyre több autós használ vadriasztót. A kérdés azonban az, hogy valóban számít-e, hogyan működik az eszköz, és az sem mindegy, hová kerül az autón.
Vásárló Nem hiszünk a szemünknek: tovább estek az élelmiszerárak, újabb rekordot döntött az Árkosár
Gáspár András, Valkai Nikoletta | 2026. október 6. 05:44
Immár tizenegyedik hónapja csökkennek éves összevetésben az élelmiszerárak a hazai boltokban a Privátbankár Árkosár-felmérése szerint. Az előző havi rekord után októberben újabb történelmi mélypontra került az éves árindex: ekkora áresést a közel 20 éve futó cikksorozatunk történetében még nem mértünk. Már csak az a kérdés, mikor jelenti be a kormány az árrésstop végét. Megnéztük azt is, melyik élelmiszer meddig használható fel, és miért nem érdemes túl hamar a kukába dobni.
Vásárló Kompakt erő egy kis dobozban
Márkázott tartalom | 2026. október 5. 18:29
A Mac mini már régóta közkedvelt választás az Apple-felhasználók körében. Kompakt és elegáns kialakításával zárt környezetében is kényelmesen elfér, miközben az Apple eszközökhöz méltó teljesítményt nyújt. De vajon mire érdemes figyelni, ha Mac mini vásárlására adjuk a fejünket? Milyen szempontok alapján lehet kiválasztani az ideális modellt?
Vásárló Önazonos képpel az önéletrajz sikeréért
Márkázott tartalom | 2026. október 4. 18:23
A mai munkaerőpiacon a hatékony önéletrajz dolgozik az Ön javára már az interjú előtt. Az egyik kulcselem az arckép, amely sokak szemében csupán kiegészítő, valójában azonban döntő tényező, amikor a munkaadók eldöntik, kit hívjanak be személyes találkozóra. De miért is lényeges egy fotó az önéletrajzban? Bemutatunk néhány tippet, amelyek segítségével hatásos CV-kép készíthető.
Vásárló A vendéglátóipar átalakulása: stílus és funkció harmóniája
Márkázott tartalom | 2026. október 3. 18:17
A vendéglátóipar ma már a folyamatos fejlődés színtere, amelyben a belsőépítészeti megoldások kiemelt helyet foglalnak el. Az éttermek, kávézók és bárok nemcsak finom ételeiket kívánják népszerűsíteni, hanem az odalátogatók élményét is fokozzák az esztétikusan berendezett terek segítségével. E rendkívül fontos szempontok figyelembevételével a vendégtér kialakítása kulcsfontosságúvá vált. Míg a gasztronómiai élmények kelteik fel a vendégek érdeklődését, a hangulatos környezet az, ami maradásra bírja őket.
Vásárló Napelem otthonra: hogyan használható fel hatékonyan a megtermelt energia?
Márkázott tartalom | 2026. október 2. 18:14
A háztartások energiafelhasználásának tervezésekor egyre fontosabb szempont a villamosenergia-költségek kiszámíthatósága és a rendelkezésre álló energia minél tudatosabb felhasználása. A napelemes rendszerek lehetőséget teremtenek arra, hogy a háztartás saját maga termeljen villamos energiát a napsugárzásból. 
Vásárló Hogyan válassz tökéletes gyémántot?
Márkázott tartalom | 2026. október 1. 18:10
A gyémántok iránti rajongás évszázadok óta szerves része az emberi kultúrának. Ha arra adod a fejed, hogy gyémántot vásárolsz, több szempontot is mérlegelned kell. Egy ilyen vásárlás esztétikai élmény, ugyanakkor pénzügyi beruházás is, ami alapos megfontolást igényel. Tudatos vásárlóként fontos, hogy tudd, pontosan mit keresel. Az eljegyzési gyűrű kiválasztásakor több tényezőt is figyelembe kell venned, amik meghatározzák a gyémánt értékét és szépségét.
Vásárló Októbertől vége a vármegyebérletnek
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 30. 16:35
Visszatér a megye, eltűnik a vármegyebérlet neve.
Vásárló Rászállt az EU a videójátékokra
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 30. 16:03
Átláthatóbbá tennék a videójátékok virtuális pénzeit.
Vásárló A sárga arany karikagyűrű sokféle árnyalata
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 30. 08:56
A sárga arany karikagyűrű időtálló választás, amelynek meleg színe régóta összekapcsolódik a házasság és az elköteleződés jelképeivel. Az arany megjelenése azonban nem korlátozódik egyetlen jól ismert árnyalatra. Az ötvözet összetételétől függően lehet világosabb, melegebb, visszafogottabb, sőt finoman zöldes vagy szürkés tónusú is.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG