5p
Egy világ várta már a hamvaiból feltámadt Nokia klasszikusát, a 3310-es felújított változatát, ami most megérkezett a nagyszülők és okostelefon-ellenesek legnagyobb örömére. Persze nem csak ebben a szegmensben virított újat a Nokiákat gyártó HMD. Azok sem maradtak új telefon nélkül, akik más gyártók friss készülékeit várták már.

Aki igazán nosztalgiázós hangulatra vágyik, az mindenképpen örülni fog az új Nokiának, amelyet a Mobile World Congressen mutatott be a márkát tulajdonló HMD. A cég a 17 éve elsöprő sikert arató Nokiát, a 3310-est akarta feléleszteni, új köntöst adva a klasszikus készüléknek.

A butatelefonok visszatérnek

Az eredetiből anno 126 millió darabot adtak el, még jóval az iPhone és a többi okostelefon megjelenése előtt. Most éppen ezt a régimódiságot akarja meglovagolni az új Nokiával a HMD, így az új 3310 egy nagyon buta telefon lett mai szemmel nézve, bár sokaknak pont ez adja a dolog szépségét: a Series 30+ operációs rendszer és a  hardver nem ad túl nagy mozgásteret az applikációhasználatra, kamera is éppen hogy került a készülékbe, a kijelző egy csúnyácska 2,4'-es QVGA, plusz van még hely egy microSD-kártyának. Olyan alap dolgokat is elfelejthetünk, mint a beépített Facebook vagy Twitter. Adott egy Opera Mini böngésző, amin majd csiga tempóban, a 3G-nél is lassabban netezhetünk. Itt a TechRadar gyorstesztje és összehasonlítása:

Külsőleg azért nem mondanák, hogy sikerült hozni a retro fílinget, kicsit hiányzik az igazi "téglafon" érzés. Az új 3310-es vékonyabb, könnyebb és lekerekített, és elérhető egy rakás rikító színben. Ami viszont könnyeket csalhat a múltba révedő felhasználók szemébe, az a telefonra telepített kígyós játék, a Snake. Az igazi piros pont viszont nem ezért jár, hanem az akkumulátor üzemidejéért: a cég szerint akár 1 hónapot is kibír a készülék egy töltéssel átlagos használat mellett, így kiváló választás lehet az új Nokia egy tartalék telefonnak például. Ráadásul nem is kell nagyon a zsebünkbe nyúlni érte: a második negyedévben érkező telefonért 49 eurót kérnek majd, itthon nagyjából 20 ezer forint körül lehet a miénk.

A múlt előtti tisztelgés mellett persze jönnek a Nokia okostelefonok is androidos operációs rendszerrel, de a három közül egyik sem lesz csúcskategóriás. A Nokia 6 egy 5,5 hüvelykes, 32 GB belső tárhelyes mobil, a processzor pedig Qualcomm Snapdragon 430. A Nokia 5 kisebb, 5 hüvelykes a kijelzője és ugyanaz a processzor. A  Nokia 3 gyengébb processzorral felszerelt, ám szintén 5 hüvelykes telefon lesz. Kifejezetten örömteli, hogy az árat is ehhez szabták, nagyjából 150 euróért már hozzájuthatunk egyhez. Az Engadget meg is nézte, mit lehet kihozni belőlük:

Nagyágyúk

Ugyan a főszerep egyértelműen a Nokiáé volt, más gyártók is bemutatták az új modelleket. A Huawei is előrukkolt a legújabb prémium okostelefonjaival, a P10-zel és P10 Plusszal. Az új zászlóshajó készülékek a Leicával közösen fejlesztett elő- és hátlapi kamerával, valamint 3D arcfelismerő funkcióval érkeznek. a hátlapi kamera egy 12 megapixeles RGB szenzorral és egy 20 megapixeles monokróm lencsével, valamint a színes és a monokróm képet összekombináló,második generációs fúziós algoritmusokkal érkezik. A készülékek  Kirin 960 csúcsprocesszorral vannak felszerelve. A sima P10 64 gigabájtos tárhellyel 649 euróért, a Plus 699 euróért lehet majd a miénk, míg a 128 gigabájtos változat 799 euró.

Forrás: Huawei

Egy tablet, ami nem robban fel

A Samsungnak idén nagyon kell tepernie, ha szeretné visszanyerni a fogyasztói bizalmat a Note 7 fiaskója után. Az MWC-n viszont szomorú lehetett az, aki esetleg az új flagship-model Samsung Galaxy S8 és S8 Plus bemutatását várta, merthogy telefont egyáltalán nem mutatott be a meggyötört gyártó. Jöttek helyettük azonban új tabletek, amivel a gyártó a Microsoft Surface készülékein próbál fogást találni. Bejelentették ugyanis a Galaxy Bookot, amely egy Windows 10 operációs rendszerrel ellátott hibrid tablet, ami ennek megfelelően bivalyerős konfigurációval lett ellátva, így akár egy asztali számítógép helyét is átveheti. A 10 és 12 hüvelykes modellek állítólag gond nélkül kezelnek olyan programokat, mint az erőforrás igényes Photoshop, köszönhetően például az akár 8GB RAM-nak és az Intel Core i3 és az i5-ös processzoroknak.

A hagyományosabb tabletek terén is frissít a Samsung a Galaxy Tab S3-mal, ami 9,7 hüvelykes AMOLED kijelzőt kapott és képes a legdurvább képminőségű, azaz nagy dinamikatartományú képpel (HDR) dolgozó videók lejátszására. Már csak filmeket kellene hozzá csinálni, hogy haszna is legyen.

A billentyűzetes telefonra még mindig kíváncsi valaki

Aki azt hitte, hogy BlackBerry már eltűnt a süllyesztőben, most meglepődhet, hiszen nem csak a Nokia tért vissza a sírból. A billentyűzettel ellátott készülékekkel még 2010-ben is nyomuló cég 2017-ben is kijött egy ilyen készülékkel. A KeyOne fizikai QWERTY-billentyűzetet kínál a nosztalgiázóknak, de hát valljuk be, hogy egy kis rétegen kívül ez senkit sem fog nagyon felizgatni. A telefon tavasszal jön Magyarországra, az ára bruttó 599 euró lesz Európában, azt pedig, hogy mi kerül a hazai cédulára mostanában állapítják meg.

Forrás: BlackBerry

Mindenki a csúcsra tör

Persze minden jelentősebb gyártó mutatott be valamit az MWC-n, leginkább a fotózás és a kijelzők voltak a fókuszban. Az LG a G6-nál próbál új kijelzőméretet meghonosítani a 2:1-es képaránnyal, ami azt jelenti, hogy a hasonló méretű telefonokhoz képest a G6 kijelzője elfoglalja a felső felületet is. A Sony prémium fotóélményt kínál az Xperia legújabb családtagjánál, az XZ-nél, így akinek a képminőség és a fotókkal való játék a fontos, ennél a készüléknél köt majd ki, bár szinte biztos, hogy csak ideig-óráig lesz meg a gyártó előnye, hiszen más csúcskategóriás készülékek is érkeznek még idén, amelyek bizonyára nem veszik félvállról a képalkotást.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Vásárló Mérlegképes könyvelő képzés gyakorló szakemberekkel
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 25. 18:08
A mérlegképes könyvelő képzés során nemcsak az számít, milyen tananyagból készül a hallgató, hanem az is, ki segít megérteni annak gyakorlati oldalát. A számvitelben ugyanis kevés a pusztán bemagolható szabály. Azt is látni kell, mikor, miért és hogyan alkalmazható egy-egy előírás a való életben. Ebben különösen sokat jelenthet, ha az oktató nemcsak tanítja a szakmát, hanem hosszú szakmai tapasztalattal is rendelkezik.
Vásárló December 24-éről hozna fontos döntést a kormánypárt
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 23. 16:21
December 24. munkaszüneti nappá nyilvánítását kezdeményezték tiszás képviselők.
Vásárló Nem csupán a szervizen múlik, mennyit ér az autónk
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 20. 13:24
Egy autó megvásárlása jelentős kiadás, az értéke azonban már a használat első éveiben számottevően változhat. Hogy később mennyit ér majd a használtpiacon, azt a márka, a modell, az életkor és a futásteljesítmény mellett az is befolyásolja, milyen állapotban sikerül megőrizni. A rendszeres karbantartás ezért nem ér véget a műszaki ellenőrzéseknél: a karosszéria és az utastér állagának megóvása is része lehet a tudatos autótartásnak. Egy ápolt jármű ráadásul a mindennapokban is más benyomást kelt, ami különösen fontos lehet akkor, ha az autót üzleti célokra is használjuk. A járműápolás így egyszerre szól a megjelenésről, a használati értékről és a későbbi értékesítés szempontjairól.
Vásárló Hogyan (t)együnk az egészségünkért a zsúfolt hétköznapokban
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 18. 13:31
Felgyorsult világunkban az egyik legnagyobb kihívást az jelenti, hogy a mindennapi teendők, a munka és a családi kötelezettségek hálójában figyelmet fordítsunk a megfelelő táplálkozásra. Sokan gondolják úgy, hogy a helyes étrend kialakítása rengeteg időt és energiát igényel, ám a valóságban néhány tudatos lépéssel még a legfeszítettebb napirend mellett is megőrizhetjük a kiegyensúlyozott életmódot. A titok nem a bonyolult receptekben vagy az órákig tartó konyhai előkészületekben rejlik, valójában elég csak egy kicsit előre gondolkodni.
Vásárló A mesterséges intelligencia és a mindennapi életünk
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 16. 11:24
A mesterséges intelligencia (AI) egyre láthatatlanabb módon integrálódik mindennapjainkba, és sokan észre sem vesszük, mennyire megkönnyíti az életünket. Érezted-e már, mikor online rendeltél valamit, és az AI olyan ajánlásokat adott, amik pontosan a te ízlésedhez passzolnak? Vagy amikor az AI segített úgy beosztani az idődet, hogy több figyelmet szentelhess arra, ami valóban fontos számodra? Az intelligens rendszerek támogatása révén hatékonyabban gazdálkodhatunk az időnkkel, ez pedig pozitív hatással lehet az életminőségünkre.
Vásárló Talajépítés és termékenység növelése huminsav granulátummal
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 14. 10:21
Az egészséges talaj és a bőséges növekedés között szorosan összefügg. Legyen szó díszkert vagy zöldséges kialakításáról, a föld minősége alapvető fontosságú, hogy elérjük a kívánt eredményeket. A huminsavak és a zeolit alkalmazása ebben a folyamatban kulcsszerepet játszik. De hogyan működnek együtt, és mire érdemes figyelni alkalmazásukkor?
Vásárló Traktor akkumulátorok: bírod a legkeményebb körülményeket is
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 13. 11:46
A mezőgazdasági gépek és traktorok esetében az energiatárolás nem csupán a kényelem kedvéért fontos, hanem alapvető feltétele a megbízható működésnek. A földeken dolgozó traktorok és más mezőgazdasági eszközök sokszor szembe kell nézzenek a zord időjárással és időszakos igénybevétellel. 
Vásárló A Temu-para után: így reagáltak a vásárlók az Európai Unió szigorítására
Imre Lőrinc | 2026. szeptember 13. 10:58
Azonnal reagáltak a külföldi webáruházak vásárlói az Európai Unió július 1-jétől szigorodó vámszabályaira, ami leginkább a Kínából rendelt, kis értékű árukat érintette hátrányosan. Bár azt nem lehet kijelenteni, hogy a Temu elveszítette volna az egyértelmű árelőnyét a 3 eurós pluszköltség miatt, de azt sem, hogy az EU-nak nem jöttek be a számításai. A harmadik országbeli szereplőknek ugyanis sürgősen fejleszteniük kell az Európán belüli szállítási kapacitásaikat, ha tényleg nem akarnak bajba kerülni.
Vásárló Fenntartható új ház építése: jövőbiztos megoldások
Márkázott tartalom | 2026. szeptember 13. 10:08
Az éghajlatváltozás most már mindennapjaink része, ezért fontos, hogy a házépítést környezetbarát megoldásokkal közelítsük meg. Az új otthonod építésével nemcsak a bolygót, hanem a háztartási költségeidet is pozitívan befolyásolhatod. Az energiatudatos megoldások hosszú távon jelentős megtakarítással kecsegtetnek. Tekintsd meg, hogyan válhat házépítésed fenntarthatóbbá és gazdaságosabbá!
Vásárló A Tisza-kormány a plázastop eltörléséről tárgyal?
Privátbankár.hu | 2026. szeptember 11. 14:05
A Magyar Bevásárlóközpontok Szövetségének elnöke úgy látja, a már meglévő üzletek működését is akadályozza a hatályos szabályozás által előírt adminisztráció. Tárgyalnak a kabinettel a változtatásról.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG