Hírek
Vásárló
Az egyik legegészségesebb étel és közben utáljuk?
Privátbankár.hu | 2017. augusztus 26. 21:02
A halat szinte mindenki az egészséges étrend részének tekinti, ennek ellenére azonban ritka az olyan család, ahol akár csak hetente is az asztalra kerülne. A Nébih összeszedte a rendszeres halfogyasztás pozitív hatásait. És mit javasol a szakértő?
Karrier
Rémálom az iskolakezdés? Itt van néhány életmentő tanács
Privátbankár.hu | 2017. augusztus 26. 19:17
Az óvodalátogatás nem csak a képességek fejlesztésében és a szocializációs folyamatokban játszik nagy szerepet, hanem az iskolás éveket is előkészíti. Az iskolakezdés mégis okozhat nehézséget a kicsiknek, hiszen egy teljesen új világba csöppennek, amikor elsőosztályosokká válnak. Ez az időszak nem csupán fizikailag és szellemileg jelenthet plusz kihívást a gyerekeknek, hanem pszichésen is megterhelő lehet.
Vállalat
Ma 50 éve landolt az első gép Ferihegyen – kitalálod, hogy melyik?
Privátbankár.hu | 2017. augusztus 26. 16:41
1967. augusztus 26-án szállt le a Lufthansa első közvetlen járata Frankfurtból Budapestre: a Kiel névre keresztelt Boeing 727-30-as München érintésével érkezett a magyar fővárosba, majd innen folytatta útját Belgrádba. Mi történt az elmúlt 50 évben a Lufthansával? Mennyit fejlődött és változott a légi közlekedés?
Közérdekű
Még kettőt kell aludni, de már most így várjuk Putyint
Privátbankár.hu | 2017. augusztus 26. 15:26
Újra Magyarországra látogat az orosz elnök, vasárnaptól életbe lép több forgalomkorlátozás.
Vállalat
Meglepő számok: így önti a kormány a pénzt a multikra
Privátbankár.hu | 2017. augusztus 26. 14:46
A tavalyi év nyertese a Mercedes volt.
Személyes pénzügyek
Elkerülni a nyugdíjkatasztrófát: mire elég havi 5 ezer forint?
Privátbankár.hu | 2017. augusztus 26. 14:13
Jelentősen emelkednek idén az átlagbérek, mégis felmerülhet a kérdés, hogy mire elég 5 ezer forint, ha valakinek például csak ennyivel nő a havi jövedelme? Az tény, hogy egy családi mozizásra vagy egy közös ebédre nem biztos, hogy futja ebből. De ami talán a legégetőbb kérdés, mire lesz elég, ha valaki ennyit tesz félre a nyugdíjas éveire?
Vállalat
Óriási repülőgépgyár épül Magyarországon – ebben lesz világelső
Privátbankár.hu | 2017. augusztus 26. 13:12
Ma le is rakták a Magnus Aircraft gyárának alapkövét a Pécs-pogányi repülőtéren.
Vásárló
A nap képe: ennyi lecsót biztos nem láttál még!
Privátbankár.hu | 2017. augusztus 26. 12:57
Lecsófesztivált tartanak Esztáron, és nem aprózták el - csak fel.
Vásárló
Támadnak a hackerek: légy résen gyerekeid biztonsága érdekében
Privátbankár.hu | 2017. augusztus 26. 12:42
A különböző felmérésekben szereplő 20-30 ezer forintos összegnél jóval nagyobb terhet jelenthet a családok számára a szeptemberi iskolakezdés, hiszen a tanuláshoz ma már egyre inkább használt digitális eszközöket is sokan ilyenkor szerzik be. Sok minden van, amire oda kell figyelnünk, ha a gyereknek digitális eszközöket adunk.
Közérdekű
Ennyi volt? Holnap vége a nyárnak?
Privátbankár.hu | 2017. augusztus 26. 12:20
Nem is lehetne szebb a nyár utolsó hétvégéje, de milyen idő jön jövő héten?
Makro / Külgazdaság
Jött egy különös vélemény: így nyerhette volna meg Budapest az olimpiát
Privátbankár.hu | 2017. augusztus 26. 11:58
Egy szakújságíró szerint "surranópályán" elnyerhettük volna a 2024-es olimpia megrendezésének jogát. Csak az a fránya Momentum...
Makro / Külgazdaság
Amerika döntött: van valami, ami nagyon fog fájni az olajmilliárdokon épülő diktatúrának
Privátbankár.hu | 2017. augusztus 26. 11:30
Lehetett már sejteni egy ideje, hogy jönnek a komolyabb amerikai szankciók Venezuela ellen, így meg sem lepődtünk, hogy Donald Trump erről szóló rendeletet írt alá. A Fehér Ház közlése ezzel az amerikai kormányzat célja a nyomásgyakorlás Nicolás Maduro venezuelai elnökre, annak érdekében, hogy rábírja őt a zsarnokság megállítására.
Makro / Külgazdaság
Meghökkentő: senkit sem érdekel a terrorveszély és a brutális kormány?
Privátbankár.hu | 2017. augusztus 26. 11:11
Imádják a turisták Törökországot, pedig régen volt utoljára annyira veszélyes, mint most.
Karrier
Örülhetnek a pedagógusok – milliárdokat ad fizetésemelésre a kormány
Privátbankár.hu | 2017. augusztus 26. 10:51
Lassan kezdődik újra az élet, vége a nyárnak, már jönnek bejelentések a kormánytól.
Makro / Külgazdaság
Valami nagyon gyanús történt: egyből terroristákra vadásztak
Privátbankár.hu | 2017. augusztus 26. 10:33
Egy teljesen ismeretlen drón repkedett az Iszlám Állam felett.
Makro / Külgazdaság
Megsimogatták a magyarok fejét – hamarosan felminősítenek minket?
Privátbankár.hu | 2017. augusztus 26. 10:02
Felminősítés lehetőségére utaló pozitívra javította az eddigi stabilról a magyar államadósság osztályzatának kilátását a Standard & Poor's.
Makro / Külgazdaság
Újabb felháborító lépés - ezzel mindenkit kiakaszt Trump?
Privátbankár.hu | 2017. augusztus 26. 09:31
Újabb komoly társadalmi botrányra lehet számítani az Egyesült Államokban, ugyanis az elnök az óriási tiltakozás ellenére is átnyomta a transzneműek alkalmazását tiltó rendelkezését a hadseregben. A péntek délutáni memorandum utasítja a védelmi minisztériumot, hogy a továbbiakban ne vegyen fel a hadseregbe jelentkező transzneműeket.
Makro / Külgazdaság
Brutális vihar a semmiből? Több százezren menekülnek a hurrikán elől
Privátbankár.hu | 2017. augusztus 26. 09:19
Egy egyszerű kis viharból óriási hurrikán lett Texas mellett gyakorlatilag 2 nap alatt.
Közérdekű
Készülj fel! Kiadták a riasztást, újból támad a kánikula
Privátbankár.hu | 2017. augusztus 26. 08:57
A tartós hőség veszélye miatt a fővárosra és több megyére elsőfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat.
Makro / Külgazdaság
Menekülnek a süllyedő hajóról? Újabb fontos ember távozik Trump közeléből
Privátbankár.hu | 2017. augusztus 26. 08:37
Lemondott Gorka Sebestyén, a Fehér Ház egyik tanácsadója pénteken.
Makro / Külgazdaság
Összeakaszkodott Szijjártó és Hollandia: mitől robbant ki a politikai háború?
Balkó Rita | 2017. augusztus 25. 20:20
Négy év után távozik Budapestről és vonul nyugdíjba több évtizednyi szolgálat után Hollandia magyarországi nagykövete, Gajus Scheltema. A férfi számos könyv szerzője, Magyarország és Hollandia között mindig a közeledést pártolta. Távozásával azonban elszabadultak az indulatok, Szijjártó Péter pedig konkrétan bejelentette: megszakítjuk a nagyköveti kapcsolatot a hollandokkal. De mi vezetett idáig?
Makro / Külgazdaság
Meghökkentő pénzek mennek egészségügyre - hogy állunk ezzel mi?
Privátbankár.hu | 2017. augusztus 25. 18:30
Az Európai Unió tagállamai összesen közel 1058 milliárd eurót, az unió GDP-jének 7,2 százalékát fordították egészségügyre 2015-ben. Magyarország az unió átlagánál kevesebbet, GDP-jének alig több mint 5 százalékát költötte az egészségügyi ellátásra - derül ki az Eurostat pénteken kiadott felméréséből. Hét ország van, amely ennél is kevesebbet költött GDP arányosan az egészségügyi ellátásra.
Részvény / Deviza / Áru
Nagyot mentek Mészáros Lőrincék
Privátbankár.hu | 2017. augusztus 25. 18:22
Enyhe pluszban fejezte be a hetet a BUX. A nap nyertese az Appeninn és a Konzum.
Karrier
Egyetemre jelentkeztél? Megvannak a pótfelvételi ponthatárai
Privátbankár.hu | 2017. augusztus 25. 16:40
Péntek délután nyilvánosságra hozták a ponthatárokat.
Makro / Külgazdaság
Putyin azért segít Trumpnak, mert el akarja rejteni a millióit?
Privátbankár.hu | 2017. augusztus 25. 16:30
Egy üzletember szerint Putyin azért segít Trumpnak, mert el akarja rejteni a titkos pénzeit – legalábbis ezt állította nemrég a neves Newsweek. De nem ez az első híradás arról, hogy Putyin valójában hatalma egy részét készpénzre váltja. Lehet, hogy valójában a Föld leggazdagabb embere 200 milliárd dollárral?
Közérdekű
E-mailt küldött, zsarolt is a terézkörúti robbantó
Privátbankár.hu | 2017. augusztus 25. 16:07
Terrorcselekmény előkészületével gyanúsította meg a Központi Nyomozó Főügyészség a Teréz körúti robbantás miatt jelenleg is előzetes letartóztatásban levő P. Lászlót - közölte a főügyész.
Makro / Külgazdaság
Megfenyegette a pápát az Iszlám Állam
Privátbankár.hu | 2017. augusztus 25. 15:58
Újabb terrortámadásra készülnek.
Makro / Külgazdaság
Visszakoznak a hollandok – berezeltek Szijjártótól?
Privátbankár.hu | 2017. augusztus 25. 15:50
Magyarázkodott Szijjártó Péter holland kollégája egy sort.
Közérdekű
Pocsék hétvégéje lesz a magyarok egyharmadának
Privátbankár.hu | 2017. augusztus 25. 15:35
A hétvégén országszerte eléri a nagyon magas szintet a parlagfű pollenkoncentráció.
Közérdekű
Dugó van! Mindenki rohan a Balatonra
Privátbankár.hu | 2017. augusztus 25. 15:27
Nem csoda, ki is kell használni a nyár utolsó hétvégéjét!
Közérdekű
Autóba ülsz a hétvégén? Erre most nagyon figyelj!
Privátbankár.hu | 2017. augusztus 25. 15:18
Néhány órára leáll az e-matrica és az e-útdíj értékesítése.
Makro / Külgazdaság
Veszélyes a németeknek Törökország? Beszólt a külügyminiszter
Privátbankár.hu | 2017. augusztus 25. 15:10
Sigmar Gabriel német külügyminiszter szerint honfitársainak érdemes elkerülniük Törökországot, mert bajba kerülhetnek.
Közérdekű
Tarlós bejelentette, mikor kezdik a 3-as metró felújítását
Privátbankár.hu | 2017. augusztus 25. 15:02
Tarlós István szerint október 31-ig megkezdődhetnek a metrófelújítási munkálatok.
Vásárló
Merjünk tojást venni a boltban? Megjött a válasz
Privátbankár.hu | 2017. augusztus 25. 14:52
Mi a helyzet a magyar termelőkkel és a hazai tojással?
Vállalat
Nem nyelik be: bíróságra menne a Telekom
Privátbankár.hu | 2017. augusztus 25. 14:43
Naná, hogy élnek a fellebbezési lehetőséggel.
Személyes pénzügyek
Ezzel a módszerrel sokkal több állami támogatást kaphatsz a lakásvásárláshoz
Privátbankár.hu | 2017. augusztus 25. 14:31
A lakástakarékpénztár kétséget kizáróan ma a legmagasabb hozamot adó befektetési forma, ha lakáscéllal rendelkezünk. A befizetésekre járó 30 százalékos állami támogatás nagy segítséget jelent, bár még most is sokan kétségek között őrlődnek, hogy miként szerezhetnek évente 72 ezer forintnál többet. Ehhez több szerződést kell kötni, ami pedig csak közeli hozzátartozók nevére szólhat. A következőkben áttekintjük, hogy ki is értendő bele ebbe a körbe.
Közérdekű
Jó nagy káosz lesz Budapesten a hétvégén
Privátbankár.hu | 2017. augusztus 25. 13:49
Mindenről a Budapestman tehet.
Vásárló
Újabb megyében lesz őrült gyors az internet
Privátbankár.hu | 2017. augusztus 25. 13:40
Borsod után Hajdú-Biharban is szupergyors vezetékes netet épít a Magyar Telekom.
Karrier
Tesztelik a magyar felnőtteket
Privátbankár.hu | 2017. augusztus 25. 13:31
Szeptemberben indul a magyar felnőttek képesség és kompetencia mérése.
Vállalat
Gigabírságot kapott a Magyar Telekom
Privátbankár.hu | 2017. augusztus 25. 13:19
Végül mégiscsak jogszerűtlenül vezették be a Flip Otthon csomagukat.
Karrier
Mini bölcsődékre ad pénzt a kormányt
Privátbankár.hu | 2017. augusztus 25. 13:05
A kormány 1,1 milliárd forintos pályázatot hirdet mini bölcsődék létesítésére.
Makro / Külgazdaság
Félnek az óriás hadgyakorlattól - szemmel tartják az oroszokat
Privátbankár.hu | 2017. augusztus 25. 12:49
A NATO figyelemmel kíséri majd a szeptember közepén kezdődő nagyszabású orosz-fehérorosz hadgyakorlatot - jelentette ki pénteken Varsóban Jens Stoltenberg, az észak-atlanti szövetség főtitkára, arra szólítva fel Moszkvát, hogy tartsa be a fegyveres erők átláthatóságáról szóló megállapodást.
Makro / Külgazdaság
Elkaszáltak egy sokaknak fontos népszavazási kérdést
Privátbankár.hu | 2017. augusztus 25. 12:38
Nem lesz népszavazás a mobilgátról.
Makro / Külgazdaság
Sokat vagy keveset dolgoznak a muszlimok? Most kiderül
Privátbankár.hu | 2017. augusztus 25. 12:30
Egy felmérés pozitív képet fest a muszlimok integrációjáról Németországban – de lenne még mit javítani. Főleg azokkal van a baj, akik a vallásukat aktívan gyakorolják. A második-harmadik generáció viszont már szinte német.
Közérdekű
Ha nem használod ki a hétvégi kánikulát, nagyon meg fogod bánni!
Privátbankár.hu | 2017. augusztus 25. 12:10
Irány a strand és a szabad! Jövő héten már nem lesz 30 fok feletti meleg.
Makro / Külgazdaság
Már nagyon készül a kormány Putyin látogatására
Privátbankár.hu | 2017. augusztus 25. 11:47
Most, hogy a hollandokat helyrerakta, már Putyinnal foglalkozik a magyar külügy.
Karrier
Iskolába megy a gyerek, de időben megkapja a tankönyvet?
Privátbankár.hu | 2017. augusztus 25. 11:39
Egy hét és kezdődik a tanítás.
Pénzügyi szektor
Durva lehúzás terjed: Matolcsyékkal vernek át
Privátbankár.hu | 2017. augusztus 25. 11:19
A csalóknak semmi se szent, most az MNB-t is megtalálták.
Friss
Nemzetközi
Elutasította a Hezbollah a legújabb megkötött megállapodást
A szervezet szerint az maga a megadás.
1 napja
Nemzetközi
Iráni ismét támad, ezúttal Bahreinben csaptak le a drónok
Itt állomásozik az amerikai flotta egy része.
1 napja
Vállalat
Még a vártnál is durvább elbocsátásokra készülhet a Volkswagen
Az eredeti számot megduplázhatják.
1 napja
A 100 Leggazdagabb
-
450 millió dolláros szuperjacht miatt forr a levegő Velencében2026. június 27. 10:24 -
Jellinek Dániel nagy dobása: magyar kézbe került az Auchan2026. június 26. 15:22 -
Szinte ismeretlenül robbant be a top 10-be a Semilab alapítója2026. június 26. 15:05 -
Rekordpénzért megy a játék a vb-n2026. június 26. 14:09 -
A legjobban kereső amerikai igazgató egyéves fizetésével a 68. leggazdagabb magyar lenne2026. június 25. 06:16
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
A vidék hírei
-
Ostoros háziorvosa lett az egészségügyi minisztérium helyettes államtitkára
08:33
-
Magyar Péter hét új főispánt nevezett ki, Heves megyében Kovács Éva veszi át a kormányhivatal vezetését
07:04
-
Új választókerületi koordinátor és kabinetfőnök csatlakozott a TISZA egri csapatához
18:49
-
Nyilvános lesz, ki mennyit hiányzik a parlamenti szavazásokról – Lázár János vezeti a listát
15:58
-
Kapitány István: Este 6 és 9 között lehetőleg ne használjuk a klímát és ne töltsük az elektromos eszközeinket
11:47
legolvasottabb
-
Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést
2026. június 4. 19:36
-
Magyar Péter kifakadt, miután már belsős levél is bizonyíthatja a kézi vezérlést az MTVA-nál
2026. június 1. 07:03
-
Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését
2026. június 19. 17:32
-
Sulyok Tamás váratlan videója: döntés a lemondásról
2026. június 1. 06:11
-
Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik
2026. június 7. 16:15
top 24
-
Van olyan magyar régió, ahol a fiatal nők harmada nem dolgozik és nem is tanul
2026. június 28. 16:59
-
Franciaország is bevezeti az örökségútlevelet
2026. június 28. 17:20
-
Pipa lesz, ha lemarad: ebbe az új kincsesbányába ömlik a világ pénze
2026. június 28. 06:05
-
Két orosz olajfinomítót is eltalált vasárnap az ukrán hadsereg
2026. június 28. 15:31
-
Kiderült, hol élnek a legjobban keresők Magyarországon
2026. június 28. 11:40



