3p
Az utóbbi években az amerikai részvényeket vásároló befektetők túlságosan is a nagy cégek alacsony áringadozású részvényeit, a biztonságosabb papírokat keresték. Ennek ellenére az USA-ban és Európában a részvények még vonzóak maradhatnak az idén is, de Kínától nem várnak pozitív meglepetéseket.

Fordulópont lesz-e 2018 a részvénypiacokon? – tette fel a kérdést Ned Salter, a Fidelity International részvény-elemzési vezetője a társaság keddi előadásán. Az utóbbi öt évben látványos teljesítményt értek el a részvénypiacok, ennek ellenére nem a mohóság, hanem a félelem uralkodott a befektetők körében.

Hajlandóak voltak a biztonságért fizetni, a részvénypiacon abban az értelemben, hogy a magas volatilitású (áringadozású) részvényeket kerülték, az alacsony volatilitásúakat pedig keresték. A központi bankok válság utáni beavatkozásai piaci torzulásokhoz, rendellenes tőkeáramláshoz vezettek.

A tőke rendkívül könnyen elérhetővé vált a piacon. A cégcsődök száma az USA-ban például 2006 óta nem látott alacsony szintre süllyedt. Nőtt a “leverage”, a kockázatos tőkeáttétel, ugyanakkor a cégek kis csoportja ül a vállalati szektorban levő készpénz nagy részén. (Például az Apple – a szerk.)

Medve vagy bika?

Lehet ez még sokkal jobb is? Lehet ez még sokkal rosszabb is? Bika vagy medve jön a részvénypiacon? Mindkettő mellett vannak érvek. A részvénypiacok árazása, hozama még mindig kedvező más eszközökhöz képest.

Ugyanakkor a növekedés már sok éve tart. A bérnövekedés pedig alaposan megnyirbálhatja a cégek nyereségét. A gazdasági növekedés jó, a vállalatok mérlegei erősek. Az érvek és ellenérvek még hosszasan sorolhatók.

FAANG, momentum és növekedés – ezek voltak Ned Salter szerint a részvénypiaci emelkedés mozgatórugói, legalábbis az USA-ban. (FAANG=Facebook, Amazon, Apple, Netflix, Google. A momentum a tartós trend, a lendület, a mozgás meglevő tehetetlensége egy irányban – a szerk.)

Az ETF-ek uralma

Kína a szakember szerint már nem lesz a pozitív meglepetések forrása a közeljövőben. Az egész gazdaság eladósodottsága 2017-ben már nem nőtt gyorsan, a háztartások eladósodottsága viszont elérte a GDP 50 százalékát. Nagyobb növekedési meglepetésre nem lehet számítani.

Az amerikai tech-szektorban hatalmas befolyásra tettek szert az ETF-ek (tőzsdén forgalmazott, többnyire indexkövető alapok), szinte minden féle és fajta ETF-ben van például Apple. Az óvatos befektetők a technológiai óriásokat vásárolják azok alacsony volatilitása miatt. Az ETF-ek már az amerikai részvényforgalom 30 százalékával rendelkeznek.

Mehet még a tánc

A szakember szerint a részvénypiacon a jó lehetőségek továbbra is az értékalapú befektetésekben vannak. Hasonló a helyzet Európában is. Japánban a vállalati reformoktól lehet várni az eredmények növekedését. Kínában viszont várhatóan inkább oldalazás, visszafogott növekedés várható.

(Az előadás első részéről, a kötvénypiacokról itt írtunk.)

Részvényárfolyamok

részvény ár min max változás vétel eladás forgalom deviza dátum idő
OTP 42970 42890 43400 +0,73% 42970 42980 7 193 882 830 HUF 2026-11-05 14:35:08
MOL 4994 4954 5090 -2,08% 4986 4994 3 147 258 730 HUF 2026-11-05 14:34:32
MTELEKOM 2894 2872 2938 -0,89% 2894 2900 785 310 232 HUF 2026-11-05 14:31:37
RICHTER 12960 12850 13000 +0,47% 12960 12980 431 597 900 HUF 2026-11-05 14:35:23
OPUS 204 202 214 -4,88% 204 205 16 959 916 HUF 2026-11-05 14:31:12
A fentiek 15 perccel késleltetett adatok, melyeket a Portfolio TeleTrader Kft., a Budapesti Értéktőzsde hivatalos adatszolgáltatója biztosít számunkra.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Részvény / Deviza / Áru Fájdalmas napja van a Molnak
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 14:45
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön kora délutánig.
Részvény / Deviza / Áru Egyelőre nincs túl jó nap a pesti tőzsdén, de még lehet fordulat
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 12:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 0,15 pontos nyitás után csökkent csütörtökön délelőtt.
Részvény / Deviza / Áru Hogyan működhetnének a kriptovaluták a magyar gazdaság motorjaként?
Eidenpenz József | 2026. november 5. 10:53
Élénkül az érdeklődés a magyarországi kriptovaluta-vállalkozói engedélyek iránt, de a korábbi jobbizonytalanság következményei még érződnek. Az MNB párbeszédet kínál, de a biztonsági követelményekből nem engedne. A vállalkozók szerint a nemzetközi központtá váláshoz kiszámítható jogalkalmazás, célzott vállalkozásfejlesztés és ágazati szabályok is kellenek.
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai választások után megérkeztek a vásárlók a pesti tőzsdére is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 09:19
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,15 pontos emelkedéssel, 147 607,60 ponton nyitott csütörtökön.
Részvény / Deviza / Áru Mennyiért adnak most egy eurót?
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 07:33
Vegyesen alakult, kevéssé változott a forint árfolyama a főbb devizák előző esti jegyzéséhez képest csütörtök reggelre a nemzetközi devizakereskedelemben.
Részvény / Deviza / Áru A demokraták győzelme után szárnyalt a New York-i tőzsde is
Privátbankár.hu | 2026. november 5. 06:26
Jelentős emelkedéssel zártak szerdán, a demokraták félidős választásokon aratott keddi győzelme utáni napon a New York-i értéktőzsde irányadó mutatói. 
Részvény / Deviza / Áru A republikánusokkal együtt a dollár is padlót fogott
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:36
Így alakultak az árfolyamok szerda estére.
Részvény / Deviza / Áru Így hatott Trump buktája a magyar tőzsdére
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 18:13
Bezárt a BÉT, íme, az eredmény!
Részvény / Deviza / Áru Az amerikai tőzsde jobb erőben van, mint a Republikánus Párt
Privátbankár.hu | 2026. november 4. 17:29
Így indított a tengerentúli börze a félidős választásokat követően.
Részvény / Deviza / Áru Bemondták az elemzők: Trump zakója után a politikánál is nagyobb erőké lehet a főszerep a piacon
Czwick Dávid | 2026. november 4. 15:21
Félidős? Választás? Amerikában? Trump második ciklusának derekán nem csak az Egyesült Államok választópolgárainak kedélyeit borzolják a választási eredmények. A politika fejleményei nagy hullámokkal elérték a pénzpiacokat is, de a közjogi aktus pénzpiaci hatása rövidebb lehet, mint sokan gondolják. Lecsengését követően pedig a kereskedők, befektetők jobban teszik, ha a politikánál is nagyobb, megfoghatatlan erőkre koncentrálnak, ha profitra akarnak szert tenni. És ezúttal egy kedvező historikus adattal is számolhatnak a piaci szereplők. Íme, a részletek!
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG