3p
Legjobban a dohánytermék gyártás futott fel, míg az elektronikus cikkek visszaestek az év végére.

Ahogy arról már korábban is írtunk, 2017 decemberében 0,5 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól az ipari termelés volumene, ugyanakkor a naptárhatástól megtisztított érték 4,5 százalékos növekedést mutat. A jelentős eltérést a nyers adathoz képest az okozza, hogy 2017 decemberében kettővel kevesebb munkanap volt, mint 2016 azonos időszakában – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal jelentéséből.

2017 decembere

Az előző hónaphoz viszonyítva a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás 1,2 százalékkal nőtt. Az export csaknem 2 százalékkal alulmúlta az egy évvel korábbit. A feldolgozóipari exportértékesítésen belül a 33 százalékot képviselő járműgyártás kivitele 2,8 százalékkal nőtt. Ugyanakkor a feldolgozóipari export 16 százalékát adó számítógép, elektronikai, optikai termék gyártásának külpiaci eladásai enyhén emelkedtek. Az ipar mindhárom ágában csökkent a termelés: a döntő súlyt (94%) képviselő feldolgozóiparban 0,5, az energiaiparban 1,8, míg a csekély súlyú bányászatban 2,0 százalékkal.

A feldolgozóiparon belül a számítógép, elektronikai, optikai termék gyártása 1,4 százalékkal csökkent. Az eddig egész évben növekedést produkáló elektronikus fogyasztási cikk gyártása decemberben 22 százalékkal visszaesett. Az élelmiszer, ital és dohánytermék gyártása 0,5 százalékkal volt kisebb az előző év azonos időszakinál.

Sztrájkok bénítják Németországot: az autóiparnak is fájt

A német ipari dolgozóknak komoly ütőereje van. Részletek >>>

Ezen belül a legjelentősebb részarányú (26%) alágazat, a húsfeldolgozás 1,2 százalékkal emelkedett, míg a legjobban, 22 százalékkal a legkisebb súlyú dohánytermék gyártása nőtt. Az alágak közül a gyógyszergyártás növekedett a legjobban (15,8%) a kivitel élénkülésének köszönhetően. Folytatódott a csökkenés a vegyi anyag, termék gyártásában: a termelés volumene decemberben 10,8 százalékkal volt kisebb, mint egy évvel korábban, elsősorban a műanyag-alapanyaggyártás hazai eladásainak számottevő visszaesése következtében.

Éves alapon

Az ipari termelés 4,8 százalékkal emelkedett az egy évvel korábbi 0,9 százalékos növekedés után. Ezen belül a három nemzetgazdasági ág közül az energiaipar kibocsátása gyakorlatilag stagnált, míg a bányászaté 24 százalékkal nőtt 2016-hoz viszonyítva. A feldolgozóipari termelés csaknem 5 százalékkal haladta meg az előző évit, a legnagyobb mértékű növekedés (14,6%) márciusban volt. A feldolgozóipar tizenhárom alága közül csak egyben, a vegyi anyag, termék gyártásában csökkent a termelés volumene, a többiben 1,5 és 12,5 százalék közötti volumenbővülést regisztráltak.

Az ipari export 5,3 százalékkal volt nagyobb éves alapon, az ipari értékesítés 65, a feldolgozóipari értékesítés 75 százaléka külpiaci eladásokból származott. A feldolgozóipari export 4,7 százalékkal emelkedett az előző évhez viszonyítva. Az ipar belföldi értékesítése, valamint ezen belül a feldolgozóiparé közel azonos mértékben 3,6, illetve 3,5 százalékkal nőtt. Az ipari termelés Magyarország minden régiójában emelkedett, a legnagyobb mértékben Észak-Alföldön (7,7%), a legkevésbé Dél-Alföldön (2,6%).

Ilyet még nem láttunk Magyarországon: felrobbant az építőipar

Tavaly decemberben az építőipari termelés volumene mintegy 35 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbi alacsony bázist, az éves növekedés 29,6 százalékot tett ki, ezt közölte a KSH a Privátbankár.hu-val. További részletek >>>

A rovat támogatója a 4iG

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!

Makro / Külgazdaság Magyar Péter: Európa óriási bajban van
Vámosi Ágoston | 2026. október 18. 14:12
A miniszterelnök reagált a francia nagyvárosokban történő zavargásokra: úgy látja, a rombolás érthetővé teszi, Magyarország miért lép fel ennyire szigorúan a bevándorlás kapcsán.
Makro / Külgazdaság Eurómilliárdokat spórolhatna Magyarország a védelmi pénzeken
Litván Dániel | 2026. október 18. 11:31
Egy új nemzetközi bankhoz csatlakozhat Magyarország. A lehetőségek csábítóak, de az ördög ezúttal is a részletekben van – és pont ezekről tanácskoznak Budapesten október végén.
Makro / Külgazdaság Lézerfegyverről tett bejelentést Ruszin-Szendi Romulusz
Privátbankár.hu | 2026. október 18. 10:47
Meg is mutatott egy drónt, amit a magyar fejlesztésű lézerfegyver szedett le.
Makro / Külgazdaság A Hermès és az Apple üzleteit is megrohamozták a tüntetők a francia nagyvárosokban
Vámosi Ágoston | 2026. október 18. 09:05
A diákokat az iskolák állapota, a tanárhiány és a tűlterheltség, a felnőtteket a megélhetési költségek emelkedése vitte az utcákra.
Makro / Külgazdaság Elon Musk bemondta: két csodafegyverre is számíthat Amerika
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 15:56
A világ leggazdagabb embere szerint azok nélkül, amit mond, az Egyesült Államok képtelen lesz kilábalni.
Makro / Külgazdaság Brutálisan fogy a magyar: pár év múlva 9 millióan sem leszünk
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 14:41
Azt hiszi van belföldön 10 millió magyar? Téved.
Makro / Külgazdaság Oszkó Péter: Ideje a hazai vagyonosoknak is felfedezniük a részvénypiacot
Izsó Márton - Csabai Károly | 2026. október 17. 10:39
A Bajnai-kormány 2009-2010 közötti pénzügyminisztere élő műsorunk vendége volt. A 6. évfolyamában járó Klasszis Klub Live 106. adását most a Klasszis YouTube-csatornán megnézheti, vagy a Klasszis Podcast-csatornán meghallgathatja.
Makro / Külgazdaság Putyin győzelmet ünnepelhet: Trump egyetlen tollvonása borította a szankciós helyzetet
Privátbankár.hu | 2026. október 17. 08:27
Néhány hete még elképzelhetetlen lépésre került sor péntek éjjel.
Makro / Külgazdaság Az oroszok várnak: még nem ült le tárgyalni a kormány Paks II.-ről
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 18:14
Erről a Roszatom vezérigazgatója beszélt egy rendezvényen.
Makro / Külgazdaság Volánbusz-ügy: megszüntették az egyik leggazdagabb magyar letartóztatását
Privátbankár.hu | 2026. október 16. 17:26
Döntött az illetékes bíróság.
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG