Hírek
Részvény / Deviza / Áru
Sokéves csúcson a BUX és az OTP
Fellegi Tamás | 2016. április 15. 10:05
Ezúttal ismét a hazai börze remekel, miközben a világ a nagy rali után megpihent. A BUX 27 ezer ponton, ilyen csak egyszer volt, 2007-ben, az OTP vastagon 7000 forint felett. Az európai és amerikai piacok alig mozdulnak, konszolidálják a héten szerzett méretes nyereségeiket. Ugyanezt teszi az olajár és a forint is.
Karrier
Sztrájkolnak a tanárok és az egészségügyi dolgozók
Privátbankár.hu | 2016. április 15. 09:56
A tanárok ma két órás figyelmeztető sztrájkot tartanak, az egészségügy pedig feketébe öltözött.
Vásárló
És az Ikea kinyit vasárnap? Itt a válasz
Privátbankár.hu | 2016. április 15. 09:26
Több lánc is jelezte, már most vasárnap kinyitnak. Mi a helyzet az Ikeával?
Személyes pénzügyek
Hol tartanak most az adóbevallással a magyarok?
Privátbankár.hu | 2016. április 15. 09:09
Március végéig mintegy 890 ezer adózó nyújtotta be maga a személyijövedelemadó-bevallását, több mint 300 ezren kérték a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) közreműködését, és mintegy 220 ezren töltötték ki a bevallási nyilatkozatot, ami az idei év újdonságaként adóhatósági adómegállapítást jelent - közölte az adóhatóság.
Uniós pályázatok
Brüsszel tönkreteheti Lázárék álmát
Privátbankár.hu | 2016. április 15. 08:59
Két újítást vezet be a kormány, hogy gyorsan kiszórják az uniós pénzt. Az Európai Bizottság szerint mindkettő problémás.
Makro / Külgazdaság
A válság óta nem volt ilyen lassú a kínai növekedés
Privátbankár.hu | 2016. április 15. 08:16
Tovább lassul a kínai gazdaság növekedése a strukturális reformok közepette, de az első negyedéves eredmény kicsivel jobban alakult a vártnál.
Makro / Külgazdaság
Beláthatatlan következmények, aggódó EU – miért zárja le Ausztria a határait?
Káncz Csaba | 2016. április 15. 08:04
A szimbolikus jelentőségű, Ausztriát és Olaszországot összekötő hágó osztrák lezárása heves indulatokat váltott ki. Egyesek a határok militarizációjáról beszélnek, mások Brüsszel éveken át tartó hanyagságát ostorozzák. A jelek szerint a balkáni útvonal lezárultával átterelődött a migráns-útvonal Líbia felé.
Makro / Külgazdaság
Beperelték a magyar államot – 200 milliárdot követelnek
Privátbankár.hu | 2016. április 15. 07:28
Pert indított a magyar állam ellen az Engie (korábbi nevén GDF Suez) az ICSID nevű washingtoni választott bíróságon a befektetővédelmi elvek megsértésére hivatkozva.
Részvény / Deviza / Áru
Ez nem az autósok hete volt – ennyit drágult a tankolás
Privátbankár.hu | 2016. április 15. 07:01
Emelték a benzin és a gázolaj árát is.
Részvény / Deviza / Áru
Meglódul-e az olajár, ha befagyasztják a kitermelést?
Fellegi Tamás | 2016. április 15. 06:07
A nagy olajtermelők vasárnap összeülhetnek Katar fővárosában, Dohában, hogy tárgyaljanak az olajkitermelés jelenlegi szinten történő befagyasztásáról. Szakértők szerint 50-60 százalék az esélye, hogy ez összejön, de nem sok hatást várnak tőle, mert már mindenki annyit termel, amennyi a csövön kifér.
Részvény / Deviza / Áru
Az árzuhanás csak a kezdet: befellegzett az olajiparnak?
Privátbankár.hu | 2016. április 14. 20:10
Oroszország az életéért küzd, a szaúdiak már az olaj utáni korszakon gondolkoznak, a piac meg csak kapkodja a fejét. Vasárnap a dohai egyeztetésen ugyan bejelenthetik a kitermelés befagyasztását, de ez már alig változtat valamit a helyzeten. Mayer László befektetési igazgató szerint a paradigmaváltás kellős közepén vagyunk.
Részvény / Deviza / Áru
Bajnok volt ma a BUX, nagyot lépett előre az OTP
Eidenpenz József | 2016. április 14. 19:00
Közel három százalékkal száguldott ma az OTP, és eltávolodott a sokáig ostromolt 7000 forintos határtól. Az európai tőzsdéken és az USA-ban is kedvező volt a hangulat, ha nem is volt túl nagy az emelkedés. Az amerikai gyorsjelentések csökkenő eredményekről szóltak, mégis tudtak emelkedni a delikvensek.
Vásárló
Átszállás nélkül repülhet Szöulba Budapestről
Privátbankár.hu | 2016. április 14. 17:03
Másfél év tárgyalás és több szereplő együttműködése kellett a közvetlen légi összeköttetés eléréséhez, de további viszonylatokban is repülhetnek majd a koreai gépek.
Vállalat
25 milliárdot visz Debrecenbe ez a beruházás
Privátbankár.hu | 2016. április 14. 16:23
Az új fejlesztési tervektől a magyar gazdaság egyik zászlóshajójának további erősödését várják a beruházók.
Makro / Külgazdaság
Orosz harci repülők szinte súroltak egy amerikai hadihajót
Fellegi Tamás | 2016. április 14. 16:10
Az orosz légierő gépei a Balti-tenger fölött gyakorlatoztak, és kissé közel haladtak el a USS Donald Cook amerikai hadihajó mellett, nem kis sebességgel. Amerika szerint biztonsági problémákat vetnek fel az ilyen manőverek, az oroszok szerint semmi vészes nem történt. Mondhatnánk, csendesen kóstolgatják egymást a felek.
Makro / Külgazdaság
Szép szám jött Amerikából - rég dolgoztak ennyien
Privátbankár.hu | 2016. április 14. 15:31
Több évtizedes mélypontra csökkent az első alkalommal munkanélküli segélyért folyamodók száma a múlt héten az Egyesült Államokban.
Makro / Külgazdaság
Ausztria nem látja többet szívesen a magyarokat?
Privátbankár.hu | 2016. április 14. 15:19
Burgenland tartomány vezetője bizonyos ágazatokon belül vezetne be korlátozást a külföldi munkaerőre.
Állampapír / Kötvény
Csak egy kis kóstolót kaptak a kínaiak a magyar adósságból
Privátbankár.hu | 2016. április 14. 15:07
Az előzetesen vártán valamivel kedvezőbb hozammal, 1 milliárd jüanért adott el devizakötvényt Magyarország. Az összeg nem jelentős.
Vásárló
Táborba küldenéd a gyereket? itt a lehetőség
Privátbankár.hu | 2016. április 14. 14:59
Elindultak a pályázatok a szokásos Erzsébet-program gyermektáborokra, megint jó sok hely van.
Makro / Külgazdaság
Nukleáris támadást tervezett a párizsi merénylő?
Privátbankár.hu | 2016. április 14. 14:44
Német lapinformációk szerint egy korábban atomreaktorokat is működtető kutatóintézetről gyűjtött információkat Salah Abdeslam, a tavalyi párizsi terrortámadások letartóztatott gyanusítottja.
Makro / Külgazdaság
Repülővel utazol? Mindent tudni fognak rólad a terroristák miatt
Privátbankár.hu | 2016. április 14. 14:35
Ahogy várható volt, az Európai Parlament támogatta a légi utasok adatkezeléséről szóló irányelvet.
Részvény / Deviza / Áru
Szép nap a befektetőknek: 55 milliárdos osztalékot fizet a Mol
Privátbankár.hu | 2016. április 14. 14:23
Részvényenként 567 forintot is fizethet a Mol, miután a közgyűlés megszavazta az 55 milliárd forintos osztalékot.
Makro / Külgazdaság
Adócsökkentés, fizetésemelés: Lázár János kihirdette, mire mennek a milliárdok
Privátbankár.hu | 2016. április 14. 14:13
Az szja-t nem csökkentik, az áfát viszont több termék és szolgáltatás esetében is igen - úgy számolnak, 100 milliárd forintot hagynak a zsebünkben. Nő a családi adókedvezmény összege Új életpályaprogramok jönnek, folytatódik a közmunkaprogram, többet költünk honvédelemre.
Makro / Külgazdaság
Már megint nem léptek semerre a britek
Privátbankár.hu | 2016. április 14. 13:45
A több mint hét éve érvényes, 0,50 százalékos történelmi mélyponton hagyta alapkamatát a Bank of England monetáris tanácsa.
Makro / Külgazdaság
Büszkék lehetnek a magyar bankok - jó az irány
Privátbankár.hu | 2016. április 14. 13:33
Várhatóan az idén is folytatódik a magyar bankrendszer eszközminőségének javulása, amely már tavaly is érzékelhető volt.
Makro / Külgazdaság
Vége a bohóckodásnak - komoly ellenféllé válik Donald Trump?
Privátbankár.hu | 2016. április 14. 12:52
Úgy tűnik, hogy Donald Trump végre lépéseket tesz, hogy összeszedje magát, a teljes kampányát átdolgozzák.
Vásárló
Íme, ilyen a budapesti olimpia pályázatának logója
Privátbankár.hu | 2016. április 14. 12:30
Bemutatták a 2024-es olimpiára és paralimpiára kandidáló Budapest pályázati emblémáját.
Vásárló
Hatalmas razzia jön – megmondhatod, hol csapjanak le a gyorshajtókra
Privátbankár.hu | 2016. április 14. 12:08
24 órás sebességmérő akciót tart a rendőrség április 21-én reggel 6 órától, a sebességmérő pontok helyszíneire az állampolgárok tehetnek javaslatot.
Makro / Külgazdaság
Megvan Ukrajna új miniszterelnöke
Privátbankár.hu | 2016. április 14. 11:59
Porosenko frakciója átalakulóban van, és már nem látják szívesen Jacenyukot a kormányfői poszton.
Karrier
10 dolog, amit nem tudtál a feltalálóról, aki megváltoztatta az életed
Privátbankár.hu | 2016. április 14. 11:50
Amellett, hogy a Tesla atyja, szerepelt a Simpson családban, folyamatosan ötletel, sőt sztriptízbárja is volt. Elon Musk mára talán az egyetlen feltaláló, aki bár kezdetben egyáltalán nem számított arra, hogy sokat fog keresni, mégis nagyot nyert. De kicsoda a Tesla különc vezére, és mi az, amit eddig még biztosan nem tudtunk róla?
Ingatlan
Csak a csoda segíthet kimászni ebből a gödörből?
Privátbankár.hu | 2016. április 14. 11:42
Elemzők szerint várható volt az építőipar visszaesése, de mitől fog javulni a helyzet?
Vásárló
Nyáron a magyarok beveszik Franciaországot
Privátbankár.hu | 2016. április 14. 11:33
Egy szállásközvetítő portál adatai szerint a magyar szurkolók keresik a legtöbb szállást a foci Eb-nek helyszínt adó városokban.
Karrier
Az egész országtól öt perc leállást kérnek a tanárok
Privátbankár.hu | 2016. április 14. 10:48
Jövő szerdára sztrájkot hirdettek.
Vállalat
Bepipult a médiatanács: milliós bírság az RTL Klubnak és a Class FM-nek
Privátbankár.hu | 2016. április 14. 09:38
Korhatár-besorolás miatt több médiumot is megbüntettek.
Részvény / Deviza / Áru
Mindent vesznek, amit érnek
Fellegi Tamás | 2016. április 14. 09:19
Vásárlási láz lett úrrá a részvénytőzsdéken, a leglelkesebben a japán papírokat veszik, de a német indexet is 10 ezer pont fölé húzták, Amerika pedig újabb éve csúcsokon. Az forint is erős, az olaj most megpihent egy kicsit a szokatlanul gyors emelkedés után. Az OTP ismét 7000 forint fölött.
Karrier
Feltörte egy diák a Neptunt – évekig csapolta mások pénzét
Privátbankár.hu | 2016. április 14. 09:17
Mintegy 50 diák adatához fért hozzá.
Ingatlan
Újabb jele annak, hogy ebben az országban minden uniós pénzből épül
Privátbankár.hu | 2016. április 14. 09:03
Tovább tart a magyar építőipar mélyrepülése: februárban a termelés volumene 19,2%-kal elmaradt az egy évvel korábbitól.
Személyes pénzügyek
5 tipikus hiba, amibe biztos belefutsz adóbevallásnál
Privátbankár.hu | 2016. április 14. 08:54
A NAV megvizsgálta az eddig benyújtott adóbevallásokat, ezek alapján pedig összegyűjtötték a leggyakoribb hibákat, amelyekre neked is érdemes odafigyelned.
Karrier
Béremelést ígér a kormány az egészségügyben
Privátbankár.hu | 2016. április 14. 08:28
Már idén kezdetét veheti az egészségügyi dolgozók többlépcsős béremelése.
Makro / Külgazdaság
Közel félszáz oldalon ekézte Magyarországot az USA
Privátbankár.hu | 2016. április 14. 08:19
Nem fogta vissza magát az Egyesült Államok külügyminisztériuma Magyarországgal kapcsolatban az emberi jogokkal foglalkozó világjelentésében.
Agrár
Mennyivel lesz olcsóbb a rántott hús?
Privátbankár.hu | 2016. április 14. 08:12
A Baromfi Termék Tanács elnöke szerint a fogyasztók lesznek a legnagyobb nyertesei az áfacsökkentésnek. Egyébként otthon is olcsóbb lesz rántotthúsozni és az étteremben is.
Makro / Külgazdaság
Ezek alapján dönthetnek a kamatemelésről
Privátbankár.hu | 2016. április 14. 07:49
Megérkezett a kamatdöntő ülés előtti gazdasági összegző, amely szerint továbbra sem indokolt a kamatemelés.
Állampapír / Kötvény
Szivárognak a hírek: milyen lesz a magyar jüankötvény?
Privátbankár.hu | 2016. április 14. 07:40
Hírügynökségi értesülések szerint Magyarország hároméves lejáratra, 6,5 százalék körüli hozamra bocsát ki kínai jüanban denominált kötvényt.
Karrier
Tripla fizetést kap, aki hajlandó vasárnap dolgozni
Privátbankár.hu | 2016. április 14. 07:30
Kétszáz százalékos pótlékot fizetne a Tesco áruházlánc azoknak, akik most vasárnap munkába állnak.
Részvény / Deviza / Áru
Dugó a kínai partoknál: olajjal teli hajók lepték el az óceánt
Fellegi Tamás | 2016. április 14. 06:08
Az év elején igen olcsón kapható olajból Kína úgy bevásárolt, hogy képtelen átvenni az egyszeri beérkező irdatlan mennyiséget. 7 és fél milliárd dollár értékű olaj ringatózik a tengeren, a legénység unatkozik. Ugyanez megy a Közel-Keleten, ahol az iszonyatos olajmennyiség felvételéért állnak sorba a hajók.
KKV
Állandóan a messengeren lógsz? Megint nagyot robbantott a Facebook
Gáspár András | 2016. április 13. 20:01
Nem kellenek már barátok ahhoz, hogy chateljünk: a telefonos ügyfélszolgálatosokat is kiszorítja a munkaerőpiacról a Facebook legújabb Messenger-fejlesztése. Ha a szolgáltatás elterjed, felpöröghet a hírek megosztása vagy akár a virágküldés is. Jön még új 360 fokos kamera, élő bejelentkezés, egyszerű idézetmegosztás is.
Részvény / Deviza / Áru
Teljes erővel dübörög a bika, 311 forint alatt az euró
Eidenpenz József | 2016. április 13. 17:55
Nagy lendülettel emelkedtek az árfolyamok Európában és az USA-ban is, annak ellenére, hogy az ottani makroadatok nem sikerültek túl jól. A BUX kezdetben lemaradt, majd belehúzott, főleg az OTP és a Richter drágult nagyot. A forint megint egy kicsit erősebb lett, dollár pedig úgy tűnik, irányt váltott.
Állampapír / Kötvény
Itt a megfelelő alkalom: jöhet a magyar jüankötvény!
Privátbankár.hu | 2016. április 13. 17:04
Az Államadósság Kezelő központ mandátumot adott a Bank of China Limited pénzintézetnek kínai jüanban (renminbi) denominált, benchmark összegű, angol jog alatti kötvény kibocsátásának megszervezésére. A kibocsátás és az árazás a piaci körülményektől függ majd.
Friss
Nemzetközi
Áll a bál a horvát fővárosban
Több tízezren tüntettek Zágrábban az illegális hulladéklerakás miatt.
11 órája
Részvény / Deviza / Áru
Visszajött a klinikai halálból a forint
Nagy esés után még nagyobb feltámadást produkált ezen a héten a hazai fizetőeszköz.
11 órája
Nemzetközi
Putyin döntött, nem lövik Kijevet
De csak három napig, szombat éjféltől számítva.
12 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Egykor 12 milliárd dollárt ért, most 285 milliós üzlettel mentik meg a GoPrót2026. szeptember 4. 07:16 -
43 millió dollárt fizetett egy titokzatos vevő a milliárdosok szigetén2026. szeptember 4. 06:57 -
47 millió dolláros csomaggal marad az Apple-nél Tim Cook2026. szeptember 3. 10:46 -
Mészáros Lőrinc cége egymaga többet ér, mint a következő négy családi vállalkozás2026. szeptember 3. 10:46 -
723 millió dollárt ajánl a feleségének a milliárdos, de a válás több mint kétmilliárdba kerülhet2026. szeptember 2. 08:35
További hírek >
Piac&Profit cikkei
Turizmus Online cikkei
-
Friss: 8 milliárd forinttal segítik a kisebb turisztikai vállalkozásokat
11:40
-
Turisták egészsége veszélyben Kubában
10:34
-
Formabontó ötletek, ikonikus terek, nemzetközi elismerés – Klasszis TopDesign 2026
07:05
-
Klasszis TopDesign 2026 – hasznos útmutató a pályázat beadásához
07:02
-
Nyár közepére nőtt a vendégforgalom Romániában
06:05
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót
2026. augusztus 13. 19:07
-
Megjelent Magyar Péter fontos döntése: kinevezés visszavonva
2026. augusztus 26. 06:26
-
Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól
2026. augusztus 30. 13:21
-
Ennyire kell mélyre fúrni, hogy ivóvizes kút legyen a kertben
2026. augusztus 7. 19:07
-
Új állása lesz Orbán Viktornak?
2026. augusztus 10. 13:14
top 24
-
Borzalmas tragédia történt
2026. szeptember 5. 11:17
-
Olyat villantott Irán, aminek még a gondolata is aggaszthatja Donald Trumpot
2026. szeptember 5. 13:59
-
Tűzszünet az orosz-ukrán háborúban
2026. szeptember 5. 10:44
-
Áll a bál a horvát fővárosban
2026. szeptember 5. 15:42
-
Putyin döntött, nem lövik Kijevet
2026. szeptember 5. 14:35





