Hírek
Karrier
Veszélyben volt a diplomád? Ennek örülni fogsz
Privátbankár.hu | 2015. október 9. 12:49
Kikerülhet a felsőoktatási törvényből az a passzus, amely ötéves szabályt ír elő az abszolutórium megszerzése után a záróvizsga letételére.
Ingatlan
Nem az lesz a Westend mellett, amit Demján szeretett volna
Privátbankár.hu | 2015. október 9. 12:42
Nem váltaná ki a Liget Budapest projektet, és drágább lenne annak egyes elemeit a Nyugati pályaudvar mögött felépíteni, a Liget program azonban kiegészülhetne egy Nyugati melletti zöld sávval - közölte a projekt miniszteri biztosa.
Makro / Külgazdaság
Menekültek: osztrák vészforgatókönyv készül a bajorok rendkívüli intézkedései ellen
Eidenpenz József | 2015. október 9. 12:10
Ma kormányülést tartanak Bajorországban, ahol szóba kerül majd az országba befogadott menekültek számának esetleges korlátozása is. „Rendkívüli intézkedések” bevezetését sürgetik. Ez azzal járhatna, hogy már az osztrák határon feltartóztatják és hamar kiutasítják őket, ami viszont a sógorainknak nem tetszik, erőszakos megmozdulásoktól tartanak.
Vásárló
Neten rendeltél, de gond van a termékkel? Ide fordulj segítségért
Privátbankár.hu | 2015. október 9. 11:53
A külföldi webáruházakkal kapcsolatos vitás ügyekben Magyarországon a Budapesti Békéltető testület hoz döntést ingyenesen és gyorsan - hívta fel a figyelmet a testület.
Makro / Külgazdaság
Nem Merkel, nem is Ferenc pápa - ők kapták a béke-Nobelt idén!
Privátbankár.hu | 2015. október 9. 11:45
Nem sokan hallottak erről a szervezetről, de most megismerheti a nevüket a világ.
Vásárló
Kezdődik a fűtésszezon: kerülje el a tragédiákat!
Privátbankár.hu | 2015. október 9. 11:28
Seszták Miklós, nemzeti fejlesztési miniszter elrendelte el a szén-monoxid riasztó készülékek rendkívüli és fokozott ellenőrzését.
KKV
Cégek tízezrein segített most óriásit a NAV
Privátbankár.hu | 2015. október 9. 11:09
Mégsem kell 30 napon belül jelenteni, ha a céges partnerek elengedik a behajtási költségátalányból származó követelésüket.
Makro / Külgazdaság
Ezt a magyar sikert még a VW-botrány sem tudja elrontani?
Privátbankár.hu | 2015. október 9. 10:54
Az import várakozáson felül bővült, a szakértők szerint a Volkswagen-botrányt is megúszhatjuk - jók a külkereskedelmi kilátások.
Részvény / Deviza / Áru
Emelkedik az olaj, zuhan a Snergon, erős az OTP
Fellegi Tamás | 2015. október 9. 10:28
A tőzsdéken egyelőre tovább tart az egész heti jó hangulat, miután a Fed kimagyarázta legutóbbi kamatdöntését, és ezt a piaci szereplők egyelőre elfogadták. A BÉT is jól áll, az OTP hasít, de közben a Synergon a és Graphisoft park gyengélkedik. Immár mindkét olajfajta 50 dollár fölött.
Részvény / Deviza / Áru
Erős vár a mi forintunk - kaptunk egy kellemes löketet
Privátbankár.hu | 2015. október 9. 10:20
A Fed elárulta, miért nem nyúlt a kamathoz - a forintnak is adott egy lökést, hogy eltolták az emelést.
Uniós pályázatok
Pénzeső a termelőknek: indul az uniós kifizetés
Privátbankár.hu | 2015. október 9. 10:11
Megkezdődött mintegy 65 ezer termelő számára az uniós krízistartalékból felszabadított 8,4 milliárd forint kifizetése.
Pénzügyi szektor
Jó hír a devizahiteleseknek: eddig minden bank vesztett az MNB-vel szemben
Privátbankár.hu | 2015. október 9. 10:03
Az MNB jogerős érdemi pernyertességével végződött a jegybank által indított – forint alapú és tényleges devizahiteles elszámolást érintő – valamennyi eddig lezárult közérdekű bírósági eljárás. Az érintett alperes pénzügyi intézményeknek így a 2010. november 26. utáni időszakra vonatkozóan is kötelességük elszámolniuk fogyasztóikkal – közölte a Magyar Nemzeti Bank (MNB).
Makro / Külgazdaság
Hallod, hogy dübörgünk? Újabb csúcs a magyar külkereskedelemben
Privátbankár.hu | 2015. október 9. 09:32
A nyári leállások látszanak a számokon, de a tavaly augusztusihoz képest tovább élénkült a magyar külkereskedelem. Idén már 5,3 milliárd fölött jár a többlet.
Makro / Külgazdaság
Az utolsó kapcsolja le a villanyt: rengeteg magyar megy külföldre
Privátbankár.hu | 2015. október 9. 09:24
Már nemcsak az Egyesült Királyságba, Németországba és Ausztriába vándorolnak ki a magyarok, egyéb tagországok is kedvelt célpontot jelentenek.
Karrier
Schmitt Pál újra elnöki székben ül
Privátbankár.hu | 2015. október 9. 09:05
Schmitt Pált választotta meg elnökének az a magas szintű szakértői csoport, amelynek az a feladata, hogy értékelje a sport szerepét az Európai Unió külkapcsolataiban.
Makro / Külgazdaság
Elképesztő mélységben a horvát-magyar viszony - újabb beszólások
Privátbankár.hu | 2015. október 9. 08:57
Horvátországban tombol a választási kampány, Magyarország az egyik fő téma - minden sérelmet elővesznek.
Személyes pénzügyek
Itt vannak a számok: ennyi adót spóroltunk meg a gyerekeken
Privátbankár.hu | 2015. október 9. 08:49
A NAV összegzése szerint négy év alatt az állam összesen 782,5 milliárd forintot hagyott a családoknál.
Karrier
Döbbenetes számok: ennyi fiatalnak nincs munkája
Privátbankár.hu | 2015. október 9. 08:30
Globálisan a fiatal munkaerő közel 43 százaléka vagy munkanélküli, vagy van ugyan munkája, de szegénységben él - szerepel a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) Globális foglalkoztatási trendek a fiatalok körében 2015 című kiadványát összefoglaló tájékoztatásban.
Vásárló
Végre már nálunk is lehet 360 ezerért iPhone-t venni - így álltak sorba érte
Privátbankár.hu | 2015. október 9. 08:15
Szokás szerint már 0 óra 1 perckor megkezdték az értékesítést, sok modell már az előrendelésben elfogyott.
Makro / Külgazdaság
Jönnek a számok: kiderül, hogy teljesít a külkereskedelem
Privátbankár.hu | 2015. október 9. 08:07
A külkereskedelemi termékforgalom augusztusi adatait közli első becslése alapján ma a Központi Statisztikai Hivatal.
Makro / Külgazdaság
Miért nem lenne jó, ha Merkel kapná a Nobel-békedíjat?
Káncz Csaba | 2015. október 9. 07:57
Merkel esetleges kitüntetése tovább növelheti a szakadékot közte és a német polgárok között. Érezve a közelgő politikai vihart, már a kormányzó konzervatívok egy csoportja is a „nyitott határok politikájának” azonnali felfüggesztését követeli. Közben Berlin és Budapest között a diplomáciai kapcsolatok újabb mélypontra kerültek.
Makro / Külgazdaság
Örülhetnek a görögök: lehet, hogy kevesebbet kell fizetniük
Privátbankár.hu | 2015. október 9. 07:36
Az eurózóna tagjai egyetértenek abban, hogy Görögország számára adósságszolgálati plafont vezessenek be.
Makro / Külgazdaság
Összeülnek a világ pénzügyminiszterei - vízválasztó lesz a találkozó
Privátbankár.hu | 2015. október 9. 07:33
Ma megkezdődik a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és a Világbank szokásos éves találkozója.
Vállalat
A te kocsidat is érinti a botrány? Itt ellenőrizheted
Privátbankár.hu | 2015. október 9. 07:28
Alvázszámkereső programokkal lehet kideríteni, mely kocsikkal van baj.
Vásárló
Drágulnak az üzemanyagok - nem fognak örülni az autósok
Privátbankár.hu | 2015. október 9. 07:18
Emelte bruttó 3 forinttal a 95-ös benzin és 2 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol.
Részvény / Deviza / Áru
Hiába kicsi a kamat, nagyobb hozamra vágyunk
Fellegi Tamás | 2015. október 9. 06:08
A főbb részvénytőzsdék jó fél éve abbahagyták az emelkedést, sőt visszaestek. Sokféle okot lehet keresni, de úgy tűnik, a befektetők hozamvárakozásai is nőttek, amit jól mutat, hogy a vállalati kötvények hozamai megnőttek, sokkal átgondoltabbak a vevők. Ez kihat a részvényekre is.
Személyes pénzügyek
Miből élnek majd a háztartásbeliek, ha nem lesz nyugdíjuk?
Privátbankár.hu | 2015. október 8. 20:06
A család és a társadalom szempontjából is fontos munkát végeznek, de nem kapnak érte fizetést, és nem jogosultak a nyugdíjellátásra sem - miből élnek majd a háztartásbeliek idős korukban, ha esetleg nem támaszkodhatnak házastársukra, partnerükre?
Részvény / Deviza / Áru
Visszahúzta Európát a német export, de a BUX-ot nem
Eidenpenz József | 2015. október 8. 19:06
Borongós volt a hangulat a tőzsdéken a meglepően rossz német és japán gazdasági adatok miatt, de Európa legalább szinten maradt. A magyar index túlteljesítette társait, szépen húzott az OTP és a Mol, a forint stabil maradt. Nagy veszteséget jelentett be a Deutsche Bank, megszállták a Volkswagen irodáit a hatóságok.
Részvény / Deviza / Áru
Soros tud valamit? Reménytelennek látszó üzletágba fektetett be
Privátbankár.hu | 2015. október 8. 18:17
Fel lehet ugrani a Soros-vonatra, be lehet fektetni ugyanabba, amibe ő fektetett augusztusban, igaz, kicsit felverték azóta az árakat. A milliárdos két szénbányászati cégbe vásárolta be magát, amelyek árfolyama évek óta csak esett és esett. De nem véletlenül olcsó, az egész szektor nagy bajban van.
Ingatlan
Újabb lufit fújnak az amerikai lakáspiacon – megint 2008 lesz?
Privátbankár.hu | 2015. október 8. 18:06
Újra az égbe mennek az amerikai ingatlanárak, és ez annyiból lehet érdekes, hogy a 2008-as válságot végülis az amerikai ingatlanpiaci buborék, annak összeomlása, és az ahhoz kapcsolódó jelzáloghitel visszaélések okozták. Fenyeget-e most hasonló helyzet, megismétlődhet-e a tragédia?
Agrár
Lázár: amikor a magyar állam földet művel, ott csak baj lehet
Privátbankár.hu | 2015. október 8. 17:53
Ha a magyarok veszik meg az állami földeket, akkor a külföldiek majd nem tudják - ezzel indokolja Lázár János a földértékesítési programot.
Vállalat
Így lehet pénzt visszakérni a Volkswagentől
Privátbankár.hu | 2015. október 8. 17:20
Románia legalább 30 millió euró kártérítést követel a Volkswagentől, amiért 105 ezer, Romániában eladott gépkocsija a hivatalos értéknél nagyobb mértékben szennyezte a környezetet.
Makro / Külgazdaság
Hogy eshettek ekkorát az árak? Mit lépnek erre Matolcsyék?
Privátbankár.hu | 2015. október 8. 17:03
Londoni pénzügyi elemzők szerint valószínűtlen, hogy a Magyar Nemzeti Bank monetáris politikája bármilyen módon reagálna a várakozásoktól jelentősen elmaradó inflációra - egyetlen dolog felel az egész árcsökkenésért.
Makro / Külgazdaság
„Átkozottul ez a kötelességem” – így védte Merkel a saját menekültpolitikáját
Privátbankár.hu | 2015. október 8. 16:15
Angela Merkel német kancellár szerda este beszélt a televízióban a menekültkérdésről, például a török menekülttáborok helyzetéről, a magyar kerítéssel kapcsolatos tapasztalatokról. Védte saját menekültpolitikáját, továbbra is úgy gondolja, hogy Németország meg tud birkózni a feladattal. A nézők 83 százalékának azokban nem tetszett a fellépése.
Vásárló
Nagyon régen volt ilyen vonzó a magyaroknak Horvátország
Privátbankár.hu | 2015. október 8. 16:03
Egyre többen töltünk el egyre több időt Horvátországban, legalábbis erről árulkodnak az elmúlt 9 hónap.
Makro / Külgazdaság
Ennyi nem elég a menekültválságra: Brüsszel még több pénzt ígér
Privátbankár.hu | 2015. október 8. 15:45
Elfogadta az európai uniós tagországok belügyminisztereinek tanácsa azt a költségvetési módosító javaslatot, amelynek révén az unió idén mintegy 400 millió euróval több kötelezettséget vállalhat a migrációs válság kezelése érdekében.
Agrár
Milliárdokkal öntik nyakon a cukorrépa-termesztőket
Privátbankár.hu | 2015. október 8. 15:36
Fokozni kell a termelést az egyébként stabilan jól teljesítő piacon, ehhez ad most 2,5 milliárdot az állam.
Makro / Külgazdaság
Lázár megint komoly béremelést ígért
Privátbankár.hu | 2015. október 8. 15:07
A miniszter fontos feladatot talált magának: az ügyintézés megkönnyítését tűzte ki célul. És van egy nagyon jó híre a közszolgáknak is.
Vásárló
Elege lett a Tesconak: innen paterolták ki az autókat
Privátbankár.hu | 2015. október 8. 14:57
Sorompókkal vették körbe a Váci úton lévő Tesco parkolóját, innentől fizetni kell, ha ott állna meg az ember.
Vállalat
Most akkor mi lesz a magyar Audival?
Privátbankár.hu | 2015. október 8. 14:46
Nem látják még a Audi Hungariánál, milyen hatásai lesznek a botránynak.
Részvény / Deviza / Áru
Ismeretlenül is boldogan ugranak fejest az emberek a Ferrariba
Privátbankár.hu | 2015. október 8. 14:38
Nem számít, hogy autóipari papír: a Ferrari részvényeiért állítólag tolonganak a befektetők.
Agrár
Mit eszik a világ? Évek óta nem látott mélységben az élelmiszerárak
Privátbankár.hu | 2015. október 8. 14:20
Tovább folytatódott az élelmiszerárak csökkenése.
KKV
Egy magyar konferencián mutatják be a Viber stratégiáját
Privátbankár.hu | 2015. október 8. 14:11
A BrandFestival idei előadói között olyan világhírű egyéniséget is köszönhetünk, mint Atanasz Rajkov, aki a 600 millió egyedi felhasználót számláló Viber közép-kelet-európai igazgatója.
Makro / Külgazdaság
Így bármikor összeroppanthatja Oroszország a szír ellenállókat
Privátbankár.hu | 2015. október 8. 14:03
Oroszország ügyesen kitalált ürüggyel avatkozott be a szíriai polgárháborúba, azonban célja korántsem az Iszlám Állam felszámolása. Káncz Csaba szerint az oroszok verhetetlen hírszerzői hálózattal, végletekig összehangolt támadásokkal zúzhatják tönkre Bassár el-Aszad szír elnök ellenségeit.
Állampapír / Kötvény
Nem tépték ki egymás kezéből a magyar állampapírt a befektetők
Privátbankár.hu | 2015. október 8. 13:49
A keddi után a csütörtöki aukción sem kapkodtak a magyar kincstárjegyért, a változó kamatozású kötvény viszont egész jól fogyott.
Vásárló
Végre itt a megoldás az Uber-problémára
Privátbankár.hu | 2015. október 8. 12:59
Önálló adózási rendszert készítenek az észtek, ami megoldást jelenthet a megosztáson alapuló gazdaságból fakadó problémákra.
Vállalat
Utolsó roham az olcsó hitelért - siessen, ha nem akar kimaradni!
Privátbankár.hu | 2015. október 8. 12:50
Kevesebb, mint 100 napjuk van a cégeknek arra, hogy a jelenlegi feltételek mellett igénybe vegyék a Növekedési Hitelprogram kedvezményes forrását. Búcsúzni azonban nem kell, hiszen a program jövőre sem szűnik meg.
Vásárló
Kiderült: ezt a fürdőt imádják a legjobban a magyarok
Privátbankár.hu | 2015. október 8. 12:41
Megtartották az első Év Fürdője közönségszavazást, ahol kétszáz magyar fürdő közül került ki a győztes.
Friss
Makro / Külgazdaság
Minden idők legnépessebb magyarországi félmaratonja zajlik Budapesten
Tízből négy nevező külföldről érkezett.
körülbelül 1 órája
Nemzetközi
Áll a bál a horvát fővárosban
Több tízezren tüntettek Zágrábban az illegális hulladéklerakás miatt.
19 órája
Részvény / Deviza / Áru
Visszajött a klinikai halálból a forint
Nagy esés után még nagyobb feltámadást produkált ezen a héten a hazai fizetőeszköz.
19 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Egykor 12 milliárd dollárt ért, most 285 milliós üzlettel mentik meg a GoPrót2026. szeptember 4. 07:16 -
43 millió dollárt fizetett egy titokzatos vevő a milliárdosok szigetén2026. szeptember 4. 06:57 -
47 millió dolláros csomaggal marad az Apple-nél Tim Cook2026. szeptember 3. 10:46 -
Mészáros Lőrinc cége egymaga többet ér, mint a következő négy családi vállalkozás2026. szeptember 3. 10:46 -
723 millió dollárt ajánl a feleségének a milliárdos, de a válás több mint kétmilliárdba kerülhet2026. szeptember 2. 08:35
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Jó hír, nem a magyarok a legkövérebbek Európában
09:09
-
Csórók a magyarok Európában, ha a turisztikai költéseket nézzük
08:18
-
A jövőben nem csak fideszesek vihetik haza a zsíros falatokat a turisztikai keretből
07:19
-
Ingyenes bankszámlákkal támadnak a bankok
05:21
-
Szárnyra kapott a forgalom, de komoly bajok rajzolódnak ki a kiskereskedelemben
16:51
Turizmus Online cikkei
-
MTÜ: átalakítás, piacnyitás
07:18
-
Friss: 8 milliárd forinttal segítik a kisebb turisztikai vállalkozásokat
11:40
-
Turisták egészsége veszélyben Kubában
10:34
-
Formabontó ötletek, ikonikus terek, nemzetközi elismerés – Klasszis TopDesign 2026
07:05
-
Klasszis TopDesign 2026 – hasznos útmutató a pályázat beadásához
07:02
A vidék hírei
-
Új kollégium épülhet Egerben a Mátyás király úton, mintegy 90 diáknak adhat majd helyet
11:48
-
Kerekes Banddel, főzőversennyel és egész napos programokkal búcsúztatják a nyarat Andornaktályán
07:55
-
Kánikulával búcsúzik a meteorológiai nyár
07:31
-
Aki egy személyi döntés miatt eltávolodik a Tiszától, annak ehhez joga van
14:44
-
Sior: rajzok haza 103.
09:58
legolvasottabb
-
Mi történt a forinttal? Ennyiért adják az eurót
2026. augusztus 13. 19:07
-
Megjelent Magyar Péter fontos döntése: kinevezés visszavonva
2026. augusztus 26. 06:26
-
Begyulladt a forint, csúnyán távolodik a határtól
2026. augusztus 30. 13:21
-
Ennyire kell mélyre fúrni, hogy ivóvizes kút legyen a kertben
2026. augusztus 7. 19:07
-
Új állása lesz Orbán Viktornak?
2026. augusztus 10. 13:14
top 24
-
Borzalmas tragédia történt
2026. szeptember 5. 11:17
-
Olyat villantott Irán, aminek még a gondolata is aggaszthatja Donald Trumpot
2026. szeptember 5. 13:59
-
Tűzszünet az orosz-ukrán háborúban
2026. szeptember 5. 10:44
-
Áll a bál a horvát fővárosban
2026. szeptember 5. 15:42
-
Új korszak jön a hazai ingatlanpiacon? Barnamezők, bérlakások és szigorúbb fejlesztési feltételek
2026. szeptember 5. 16:53





