Hírek
Pénzügyi szektor
Ismét nőtt a bankok forint-likviditása
Privátbankár.hu | 2011. április 12. 09:45
Márciusban a bankrendszer forint-likviditása tovább nőtt a februári javulás után, amit elsősorban a hitelintézetek kamatcsere állományának csökkenése magyaráz
Cikkek
Tovább romlott a hangulat a tőzsdén
Privátbankár.hu | 2011. április 12. 09:23
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 297,31 pontos csökkenéssel, 24.078,22 ponton nyitott kedden. Ez a legutóbbi, hétfői záró értékéhez képest 1,22 százalékos gyengülést jelent.
Takács Szabolcs, KBC Equitas Zrt. üzletfejlesztési igazgatója szerint az OTP részvényeit továbbra is a globális kockázatvállalási hajlandóság, illetve Magyarország nemzetközi megítélésének alakulása mozgathatja, miközben a Mol befektetőinek leginkább az olajár jövőjére érdemes fókuszálniuk. A gyógyszerrészvények árfolyamát az elmúlt napokban tett újabb negatív bejelentések befolyásolják, úgy tűnik ezek kiesni látszanak a befektetők kedvencei közül.
Az üzletfejlesztési igazgató felhívta a figyelmet arra, hogy nem látszik az amerikai piacon a vételi erő. A sokak által követett SandP 500-nak egyelőre nem sikerült új lokális csúcsot elérnie az elmúlt napokban, ami megkérdőjelezheti a további emelkedést. Az Alcoa vegyes gyorsjelentése, az újabb földrengések Japánban, valamint a fukusimai erőmű helyzetének romlása is a negatív hangulatot erősíti, ami megnövelheti a bizonytalanságot a piacokon.
Friss tőzsdei árfolyamok a Privátbankáron >>
Izbéki Ottó, a Buda-Cash Brókerház Zrt. üzletkötője kis csökkenést vár. A bróker magyarázata szerint a nemzetközi hangulatra lélektanilag erős befolyással van az első amerikai gyorsjelentés, amit az Alcoa tett közzé hétfőn. A cég árbevétele elmaradt a várakozásoktól, az árfolyama esett, ami negatív hangulatot eredményezett. Izbéki Ottó is a fukusimai erőmű sugárzási szintjének a csernobili mértékre történő emelését emelte ki a rossz hírek közül.
A magyar piacon a gyógyszerpapírok árfolyamában már beárazták a megszorításokat, de kisebb csökkenés még nem elképzelhetetlen.MTI
Vásárló
Nem akar megtorpanni az élelmiszerárak masszív emelkedése
Privátbankár.hu | 2011. április 12. 09:16
A fogyasztói árak egy év alatt 4,5%-kal emelkedtek - az élelmiszerekért, a háztartási energiáért és az üzemanyagokért kell a tavalyihoz képest sokkal többet fizetni
Cikkek
Vita a kohéziós politikáról - egységbe kovácsolódik-e az unió?
Privátbankár.hu | 2011. április 12. 08:50
Fellegi Tamás jó esélyt lát arra, hogy az EU kohéziós politikájában egyszerre érvényesüljenek a versenyképességi szempontok és a szolidaritás elvű célkitűzések is
Makro / Külgazdaság
Pokorni: az oktatáspolitika nem épülhet pusztán ideológiákra
Privátbankár.hu | 2011. április 12. 08:05
Pokorni Zoltán szerint Magyarország sikere az oktatás sikerén áll vagy bukik. Az oktatási bizottság fideszes elnöke szerint látható, hogy mitől lehet sikeres a rendszer
Cikkek
Átmeneti korrekció után erősödhet a forint?
Privátbankár.hu | 2011. április 12. 07:42
Stagnált a forint árfolyama az euróhoz képest a londoni bankközi piacon kedd reggel: röviddel 7 óra előtt egy eurót 265,24 forinton jegyeztek a hétfő esti 265,03 forint után. Hétfőn napközben még kissé gyengült a magyar fizetőeszköz.
Kereskedők elmondták: a hétfői gyengülés csak átmeneti, elsősorban az elmúlt hetekben elért tekintélyes árfolyamnyereség természetes korrekciója volt, a továbbiakban visszaerősödhet a forint a javuló makrogazdasági adatok és a növekvő piaci bizalom tükrében.
A svájci frankhoz képest kissé gyengült a forint kedden kora reggel: egy svájci frank 203,65 forintot ért, hétfőn este 202,72 forintot. A dollárt 184,15 forinton jegyezték a hétfő esti 183,41 forint után. Száz japán jen 219,72 forintba került, míg hétfőn későn 216,89 forintot kellett adni érte.
Friss devizapiaci árfolyamok a Privátbankáron>>MTI
Cikkek
Szakmai befektetőket keres a fűzfői mintaprojekt
Privátbankár.hu | 2011. április 12. 07:36
Várhatóan májusban kap létesítési engedélyt a hatóságoktól a balatonfűzfői biofinomító; a barnamezős beruházás első ütemének tervezett költsége 12 milliárd forint, a projektcég jelenleg még szakmai befektetőket keres - tájékoztatta az MTI-t Kovács László, a Hunest Biorefinery Kft. ügyvezető igazgatója.
A Nitrokémia Zrt. 50 százalékos tulajdonában lévő projektcég ügyvezetője elmondta, hogy bár érdeklődő van az első ütemben évi 25 ezer tonna búzakeményítő feldolgozásával tejsavat, kálciumlaktátot és gipszet előállító üzem megvalósítására, a kockázati tőke az átlagosan 6-8 év alatt megtérülő beruházást nem tartja vonzónak Magyarországon. Hangsúlyozta, hogy a beruházáshoz szükséges engedélyeket várhatóan idén május-júniusban megkapják. A tervezett üzem földterülete meghatározó részének tulajdonosa a 2007-ben létrehozott 100 százalékosan magyar tulajdonú projektcég.
A lakosság közmeghallgatáson és a korábbi népszavazáson támogatta a közvetlenül mintegy 150 főt foglalkoztató, közvetve pedig mintegy ezer embernek munkahelyet biztosító, és Balatonfűzfő gazdaságát fellendítő alapanyaggyár megvalósulását, amellyel az önkormányzat évi százmillió forintos iparűzési adó bevétellel számolhat - tette hozzá. A Hunest Kft. elsősorban szakmai befektetőket keres, de akár részvénytársasági formában is elképzelhetőnek tartják az együttműködést a feldolgozóipari és mezőgazdasági szereplőkkel.
Kovács László elmondta, hogy eddig csaknem 200 millió forintba került a tervek kidolgozása és az engedélyezés, az öt négyzetkilométeres fűzfői ipari parkba tervezett biofinomító és biogáz üzem megvalósításának teljes költsége 18 milliárd forint, melyből 20-30 százalék önrészt kellene biztosítani, a többit bankhitelből fedeznék. Hozzátette: a már csaknem hat éve tervezett finomító a optimális esetben - féléves tervezési időszakkal és egyéves kivitelezéssel számolva - 2013 közepén kezdheti meg a működését.
A biotechnológia alapú gyártás letelepítésével Magyarországon mintaprojektnek számító beruházás valósul meg, a finomító elsődleges termékeinek további feldolgozására vegyipari, élelmiszeripari, és műanyagipari cégek betelepülése várható Balatonfűzfőre - mondta az ügyvezető. Az új vegyipari technológiát alkalmazó gyár kiegészítő üzemegysége a biofinomító technológiai szennyvízét hasznosító biogáz üzem, amely önálló beruházásként is megállná a helyét. A Nitrokémia Ipari Park területén a korábbi vegyipari tevékenység által okozott környezetszennyezést felszámolták, a rekultivált területen az új gyárak tervezett alapterülete 10 ezer négyzetméter - tette hozzá.
Hozzáfűzte, hogy a hazai uniós pályázatok miatt előnyösebb lenne, ha a Hunest Kft. tulajdonosi szerkezetében csökkenne az állami tulajdoni hányad, amelyet elsősorban további befektető partnerek bevonásával kívánnak elérni.MTI
Cikkek
Kormányzás: még csak most jön a java!
Privátbankár.hu | 2011. április 12. 07:24
Elsősorban szimbolikus ügyekkel foglalkozott az Országgyűlés a 2010-es parlamenti választások első fordulóját követő egy évben; a legfontosabb szerkezeti változtatások az év végéig kerülhetnek a Ház elé a megkérdezett politológusok szerint
Cikkek
Lakásárverezések: elhalasztva!
Privátbankár.hu | 2011. április 12. 07:04
Meghosszabbította a kabinet a lakásárverési moratóriumot a kilakoltatási tilalom lejártának idejéig, azaz július 1-jéig - közölte a kormányszóvivő hétfőn az MTI-vel.
Nagy Anna elmondta, mindez azt jelenti, hogy a nehéz helyzetbe került devizahitelesek otthonát eddig az időpontig nem lehet elárverezni. Hozzátette, ez továbbra sem vonatkozik azokra, akik például a rezsijüket nem fizetik.
Az árverési moratórium meghosszabbításának célja, hogy ne változhasson az érintett lakáshitelesek jogi helyzete, azaz amíg nem születik meg a kormányzat adósmentő intézkedéscsomagja, addig ne lehessen ezeket az ingatlanokat elárverezni - közölte.
Az Országgyűlés március 16-án döntött arról, hogy július 1-jéig meghosszabbítja a kilakoltatási moratóriumot a lakáshitel-tartozások adósai számára.
A kilakoltatási és a lakárárverezési moratórium is április 15-én járt volna le.MTI
Cikkek
Gyári hibás autóért minden esetben a gyártó felel - vagy mégsem?
Privátbankár.hu | 2011. április 12. 06:54
Amennyiben az autótulajdonost a visszahívásról kiértesítette a gyártó - vagy a kereskedő - és az nem jelenik meg a szervizben, baleset esetén a saját kára megtérítését nem kérheti, a gyártó viszont továbbra is felel a harmadik személyeknek okozott károkért - a jogi álláspontot a Noerr & Társai Ügyvédi iroda áprilisi hírlevele tartalmazza, melyet eljuttatott az MTI-nek is.
Az autó gyártója felel azért, hogy a terméke ne veszélyeztesse a fogyasztó életét, egészségét és testi épségét. A tulajdonos viszont köteles betartani a karbantartási előírásokat. A gyári hibás autóval okozott kárért mindig a gyártó felel, akkor is ha a vevő csak a kereskedővel kerül kapcsolatba.
Az utóbbi időben elszaporodott visszahívások miatt felmerül a kérdés: hogyan alakul a gyártó, illetve a vásárló felelőssége akkor, ha a felhívás ellenére nem jelenik meg a szervizben, ahol kijavítják a hibát. A felhívás mindig személyre szóló, tehát egyenként, valamennyi tulajdonost értesíteni kell, a sajtóban megjelentetett közlemény ezt nem pótolja. A gyártó viszont nem juthat el valamennyi vásárlóhoz, hiszen egy részük már tovább adott az autón, új helyre, vagy éppen külföldre költözött.
A hírlevélben megjelent tanulmány két ügyvéd szerzője a német megoldást hozza példaként. Ott a piacfelügyeleti hatóság és a gyártó a visszahívási akció végén listát készítenek a szervizekben meg nem jelent kocsikról. A listát megküldik a forgalmi engedélyt kiállító hatóságnak, amely egyszerűen kivonja a forgalomból a nem biztonságos autókat.
Miután Magyarországon nem működik ez a rendszer, így a probléma másik ága is fontos: mi történik akkor, amikor megkapta az értesítést a tulajdonos, de nem vitte el kijavíttatni autóját a szervizbe? Ha a kocsival - a visszahívási hiba miatt - okoz kárt a tulajdonosa, a harmadik személy káráért továbbra is a gyártó felel. A tulajdonos saját kárát viszont nem kell megtérítenie.MTI
Cikkek
Visszakerülhetnek a hiányzó adatok a kormányzati portálokra
Privátbankár.hu | 2011. április 12. 06:49
Egy ideje nem érhetők el a kormányzati portálokon - a nemzetgazdasági tárca saját honlapján, illetve a kormany.hu oldalon - az előző ciklusok havi államháztartási jelentései - írta a Népszabadság keddi száma.
A cikk szerint jelenleg csak a tavaly májusi tájékoztatóig lehet visszakeresni, pedig a korábbi adatok jó alapot szolgáltatnak az összevetésre az aktuális államháztartási folyamatokkal.
A Népszabadságot úgy tájékoztatták, hogy várhatóan ezek az anyagok még a héten felkerülnek honlapokra. A dokumentumok most azért nem elérhetőek, mert a korábbi ciklusokban készült jelentéseket újra kellett rendszerezni - közölte a nemzetgazdasági minisztérium a lappal.MTI, Népszabadság
Cikkek
TI: komoly aggályokat vet fel az új alkotmány
Privátbankár.hu | 2011. április 11. 18:28
A Transparency International Magyarország számos korrupciós kockázatra hívta fel a figyelmet az új alkotmányról szóló törvényjavaslatban
Cikkek
Sok fogyasztónak fogalma sincs a jogairól
Privátbankár.hu | 2011. április 11. 18:12
Az Európai Unióban a lakosság több mint 50 százaléka még mindig nem érzi magát kellően védettnek és tájékozottnak fogyasztói jogairól és lehetőségeiről - derül ki egy uniós felmérésből, amelynek eredményeit hétfőn tették közzé Brüsszelben.
Az éves uniós fogyasztóvédelmi konferencia alkalmából kiadott közvélemény-kutatás szerint csaknem minden ötödik fogyasztó (17 százalék) szembesült már panaszra okot adó problémával az elmúlt egy évben. Becslések szerint a fogyasztókat érő károk az EU bruttó össztermékének (GDP) 0,4 százalékát teszik ki.
A felmérés megállapította, hogy sok fogyasztónak gondot okoznak a hétköznapi számítások, és nehezen szűrik ki a fontos információkat. Nem ismerik fel, ha illegális értékesítési módszerekkel találkoznak, és jogaikkal sincsenek tisztában. A megkérdezettek többsége nem tudott arról a jogáról, hogy visszaadhat, megjavíttathat vagy kicseréltethet egy meghibásodott terméket - áll a bizottság közleményében.
John Dalli, az Európai Bizottság egészségügyi és fogyasztóvédelmi felelőse nyilatkozatában úgy fogalmazott: "az aggasztó eredmények azt jelzik, hogy kifejezetten magas azoknak a fogyasztóknak a száma, akik ki vannak téve a csalás, a megtévesztés és az erőszakos eladási módszerek veszélyének, és nincsenek tudatában annak, hogy döntéseiket mérlegelhetik, és elkerülhetik a nemkívánatos vásárlást".MTI
Cikkek
A Fiat 30 százalékra növeli részesedését a Chrysler autógyárban
Privátbankár.hu | 2011. április 11. 17:59
A Fiat saját forrásból finanszírozza az ügyletet, amelyet napokon belül véglegesítenek - mondta Sergio Marchionne az olasz társaság vezérigazgatója. A Fiat az idén már másodszor növeli részesedését a cégben, amelynek irányítását 2009-ben vette át. Akkor 20 százalékot szerzett, az idén januárban pedig további 5 százalékot. A tervek szerint 2011 végéig 35 százalékra emelkedik az olasz tulajdonos részesedése.
A válságba jutott amerikai cég - a General Motors és a Ford mellett a harmadik nagy detroiti autógyártó vállalkozás - cserébe hozzáférést szerzett a Fiat technológiájához és az 1899-ben alapított olasz cégnél felhalmozódott minden egyéb tudáshoz, tapasztalathoz.
A Chryslert a 2008-ban elmélyült gazdasági világválságban az amerikai és a kanadai kormányzat összesen 15,5 milliárd dolláros tőkeinjekciója mentette meg a teljes összeomlástól. A cég a Fiat vezetésével kezdett új fejezetet. Tavaly még veszteséggel zárt, az idén viszont már 200-500 millió dollár nyereséget érhet el a menedzsment számításai szerint.MTI
KKV
Megújuló energia: sokat javultak a hazai mutatók
Privátbankár.hu | 2011. április 11. 17:30
Magyarországon tíz év alatt több mint kétszeresére nőtt a megújuló energia részesedése az áramellátásban, de még nem éri el az uniós átlagot - a visegrádi négyek közül mi állunk a legjobban
Cikkek
Csökkenéssel zárt a BUX
Privátbankár.hu | 2011. április 11. 17:12
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 56,97 pontos, 0,23 százalékos csökkenéssel, 24.375,53 ponton zárt hétfőn.
A részvénypiac forgalma 16,5 milliárd forint volt hétfőn, a vezető részvények vegyesen mozogtak, a Mol és az OTP enyhén erősödött, a Magyar Telekomnak és a gyógyszeripari papíroknak pedig csökkent az árfolyama a pénteki záráshoz képest.
Nem voltak nagy árelmozdulások hétfőn a részvénypiacon, a BUX negyed százalékos csökkenése inkább változatlannak mondható, a forgalom pedig visszaesett a múlt hét közepi nagy aktivitáshoz képest - mondta el Szegner Balázs, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője. Hozzátette, hogy az európai piacokat is hasonló helyben járás jellemezte.
A vezető papírok közül a Mol felülteljesítette a piacot a stabilitásával. A gyógyszeripari részvényeket viszont negatívan érintették a szektort terhelő tervezett intézkedésekről megjelent információk - fejtette ki.
A Mol 50 forinttal, 0,20 százalékkal 25.400 forintra erősödött, 2,1 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 15 forinttal, 0,24 százalékkal 6.336 forintra nőtt, forgalmuk 10,7 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 6 forinttal, 0,98 százalékkal 608 forintra csökkent, forgalma 1,3 milliárd forint volt. A Richter papírok árfolyama 370 forinttal, 0,96 százalékkal 38.130 forintra esett, a részvények forgalma 1,1 milliárd forintot ért el. A másik gyógyszeripari papír, az Egis nagyobb veszteséget szenvedett el, 400 forinttal, 2,11 százalékkal 18.600 forintra csökkent az árfolyama 265,7 millió forintos forgalom mellett. A BUMIX 1.907,61 ponton zárt hétfőn, ez 18,92 pontos, 0,98 százalékos csökkenés a pénteki záráshoz viszonyítva.
MTI
Cikkek
IMF: jövőre alig változik a kőolaj ára az ideihez képest
Privátbankár.hu | 2011. április 11. 16:58
A szervezet hétfőn ismertetett Világgazdasági Kilátások (World Economic Outlook) címet viselő dokumentuma szerint a nyersolaj idei átlagára 107 dollár, jövőre 108 dollár lesz a tavalyi 79 dollár után.
Az IMF azzal számol, hogy a globális napi olajkereslet 89 millió hordó körüli lesz, ami nagyjából megfelel a termelés szintjének. Az OPEC napi olajtermelése átlagosan 35,7 millió hordó körül alakul. A világ vezető olajtermelője, Oroszország a világ napi olajtermelésének várhatóan több mint 10 százalékát adja, napi 10,5 millió hordót termel.
A dokumentum szerint különös aggodalmat kelt az egyes közel-keleti és észak-afrikai országokban kialakult helyzet, aminek egyik hatásaként a kőolaj ára a januári 95 dollárról március elejére 110 dollárra emelkedett, és fennáll a kockázata annak, hogy tovább nőhet.MTI
Cikkek
10 év eredménye a mostani államadósság?
Privátbankár.hu | 2011. április 11. 16:51
Az Országgyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottságának 2002-2010 közötti államadósság-növekedés okait vizsgáló albizottsága hétfői ülésén László Csaba és Draskovics Tibor korábbi pénzügyminisztert hallgatták meg, akik szerint az államadósság hosszú távú, kormányokon átnyúló döntések eredménye, a központi kormányzat mellett a helyi önkormányzatok mérlegét is tartalmazza
Cikkek
Alacsony magyarországi növekedést jósol az IMF
Privátbankár.hu | 2011. április 11. 16:21
Rontott a Magyarországra vonatkozó növekedési előrejelzésén a Nemzetközi Valutaalap (IMF)hétfőn nyilvánosságra hozott "Világgazdasági kilátások" című (World Economic Outlook) negyedéves kiadványában. Ezek szerint a magyar bruttó hazai termék (GDP az egy hónappal korábbi országjelentésben szereplő 3,0 százalék helyett 2,8 százalékkal bővülhet 2012-ben.
Az idei GDP az előző havi jelentésben szereplő 2,8 százalékkal azonos ütemben nő. Az idei infláció változatlanul 4,1 százalék, míg a jövő évi 3,5 százalék lehet. A munkanélküliek aránya a frissebb kiadvány szerint idén 11,5, jövőre pedig 10,9 százalék lehet, míg korábban rendre 11,2 és 10,6 százalékot jelzett az IMF.
Magyarország folyó fizetési mérlege idén GDP-arányosan 1,5 százalékos, jövőre 0,9 többletet mutathat a mostani tanulmány szerint. Az országjelentésben 2011-ben 0,1 százalékos többletet, 2012-ben 0,6 százalékos hiányt mutatott az IMF. Az előrejelzéseit közlő táblázaton kívül a kiadványban Magyarországról nem ír az IMF.MTI
Cikkek
Tovább gyengült a forint
Privátbankár.hu | 2011. április 11. 16:14
Mérsékelt negatív korrekció keretében gyengült a forint hétfőn: az eurót délután 16 órakor 265,05 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a délelőtti 264,66 forint és a péntek délutáni 263,68 forint után.
A kereskedők szerint a gyengülés az elmúlt hetekben elért tekintélyes árfolyamnyereség természetes korrekciója volt, ami visszafogott forgalomban és a régiós devizák hasonló árfolyammozgásától kisérve zajlott le. A forint 263-as szintekről 265,50-ig gyengült az euróval szemben hétfőn nap közben.
Realtime devizaárfolyamok a Privátbankáron >>
Az alapvető trendet a javuló makrogazdasági adatok és a növekvő piaci bizalom tükrében továbbra is erősödőnek tartják a piacon. A forint az év eleje óta már több mint 5 százalékkal erősödött az euróval szemben. A gyengüléssel szemben a 265-ös euró jegyzésnél húzódik egy erőteljes technikai ellenállási pont, az erősödéssel szemben pedig 263-as és 260-as euró jegyzéseknél.
A dollár jegyzése 183,40 forint volt délután 1,4446 dolláros euró jegyzés mellett. Péntek délután 182,90 forint volt a dollár jegyzése 1,4425 dolláros euró árfolyammal. A svájci frankot 201,88 forinton jegyezték hétfőn délután a pénteki 200,64 forint után. Száz japán jen 216,71 forintot ért a péntek délutáni 214,90 forinttal szemben.MTI
Cikkek
Növekvő önkormányzati félelmek
Privátbankár.hu | 2011. április 11. 16:08
A tanácsi időkre emlékeztető helyzet is következhet az új alkotmány mai tervezetéből, ha abba nem kerül bele a települések önkormányzáshoz való joga - mondta Gémesi György
Cikkek
Az osztrák vállalatok nem bíznak a súlyosan eladósodott euróállamokban
Privátbankár.hu | 2011. április 11. 15:45
Látványosan nőtt az utóbbi hónapokban az osztrák vállalatok euróba vetett bizalma, ám változatlanul szkeptikusak a súlyosan eladósodott euróállamokat illetően - derül ki az Ernst and Young hétfőn közzétett felméréséből.
A megkérdezett 202 osztrák vállalatvezető kétharmada tart attól, hogy az euróövezeti válság hátrányosan érinti az osztrák gazdaságot. A vállalati emberek 71 százaléka vonta kétségbe, hogy az érintett országok le tudják küzdeni az adósságválságot, míg tavaly decemberben arányuk 59 százalék volt.
Az összeállításból kiderül, hogy bár javult a közös európai pénz, illetve a bankszektor stabilitásába vetett bizalom, de még nem éri el a 2010. szeptemberben mért szintet.MTI
Cikkek
Nem lesznek vármegyék, 15 tagúra bővül az Ab
Privátbankár.hu | 2011. április 11. 15:03
Az Országgyűlés döntése értelmében az új alkotmányban nem szerepel majd a vármegye elnevezés. A parlament 264 igen és 41 nem szavazat mellett fogadta el a fideszes Lázár János és a KDNP-s Harrach Péter módosító indítványát, amelyben kimondják, Magyarország területe megyékre, városokra és községekre tagozódik.
Erről - a Fidesz kérésére - külön szavazással döntött a Ház, amely ezt megelőzően elfogadta a Fidesz-KDNP alaptörvény-javaslatához beérkezett, az úgynevezett támogatott sorban szereplő módosító indítványokat. Így nem szerepel majd az alkotmányban például a kiskorúak után járó szavazati jog lehetősége, és 15 tagúra bővül az Alkotmánybíróság.
Elfogadták a képviselők azt is, hogy a Magyar Nemzeti Bank elnökét továbbra is hat évre nevezze ki a köztársasági elnök. Az államfő jogosítványa lesz a jegybank alelnökeinek kinevezése is. A szavazáson az MSZP és az LMP képviselői nem vettek részt.MTI
Cikkek
9 milliárdot költöttünk tavaly húsvétkor sonkára
Privátbankár.hu | 2011. április 11. 14:57
Tavaly a húsvéti ünnepi időszakban 9 milliárd forintot meghaladó összeget költöttek az emberek sonkára Magyarországon, ami 6 százalékkal volt több az előző évinél, a megvásárolt mennyiség szintén 6 százalékkal nőtt, csaknem 5.500 tonnára - derül ki a Nielsen piackutató vállalat legfrissebb összegzéséből.
Egy kilogramm sonka - mennyiségi eladással súlyozott - átlagos fogyasztói ára tavaly március-áprilisban 1.612 forint volt, 2 százalékkal magasabb, mint egy évvel korábban. A gyártói márkák pozíciója nemcsak az összes húskészítmény átlagában, hanem sonkánál is erősödött, különösen az ünnepi peridusban. Sonkából - a mennyiséget tekintve - a boltok forgalmából 70 százalék jutott a gyártói márkákra a legutóbbi két évben március-áprilisban.
A sonka kiskereskedelmi eladása koncentráltabb, mint általában a húskészítményeké. Az eladott sonka-mennyiség 70 százalékát 400 négyzetméteresnél nagyobb üzletben szerezték be a vásárlók mind tavaly, mind pedig tavalyelőtt. Egy évvel azelőtt még 67 százalékos arányt regisztrált a Nielsen. A sonka csomagolási méretét tekintve az egykilós és nagyobb méretűek adták a forgalom 68-70 százalékát, a legutóbbi három év március-júniusi időszakában. A 100-249 grammos szegmens pedig 26-28 százalékos arányt ért el.
A sonka bolti forgalmához hasonlóan kedvezően alakul általában a húskészítmények piaca is. A húskészítmények kiskereskedelmi eladása - értéket tekintve - 3 százalékkal nőtt éves összehasonlításban, és meghaladta a 210 milliárd forintot tavaly. Az eladott mennyiség mintegy 170 ezer tonna, ez mintegy 4 százalékot jelent - tartalmazza a Nielsen közleménye.MTI
Cikkek
Rendszermérnöki központ létesült Budaörsön
Privátbankár.hu | 2011. április 11. 14:24
Európai rendszermérnöki kiválósági központot hozott létre Budaörsön az amerikai Texas állambeli austini székhelyű National Instruments (NI) informatikai cég - jelentette be Eged Bertalan, az Európai Rendszerfejlesztő Központ vezetője hétfői sajtótájékoztatóján Budaörsön.
A központ elsődleges célja, hogy professzionális mérnöki szolgáltatásokat nyújtson a National Instruments vásárlóinak Európában, elsősorban a rádiófrekvenciás technológia területén. A központ vezetője hangsúlyozta, hogy egyelőre a központ elsősorban rádiófrekvencia területén kezdi munkáját, de terveik között szerepel az autóipar és más területek számára is technológiai megoldásokat szállítani a jövőben.
A mérnöki szolgáltatás során kutató-fejlesztő tevékenységet is végeznek. A National Instruments 200 millió forint értékben rádiófrekvenciához köthető eszközöket biztosított tevékenységük ellátásához a központhoz tartozó laboratóriumban, de ez a piaci lehetőségek függvényében bővülhet. Emlékeztetett arra, hogy tavaly a National Instruments bevételének 16 százalékát kutatás-fejlesztésre fordította.
A rendszermérnöki csapat magját jelenleg a rádiófrekvenciás technológiákkal foglalkozó mérnökökből álló csoport alkotja, amely a későbbiekben bővülhet. A National Instruments személyre szabott szoftvereket és moduláris, költséghatékony hardvereket szállít, világszerte több mint 30.000 különböző cégnek. A nemzetközi cég több mint 5.200 főt foglalkoztat, és több mint 40 országban van közvetlenül jelen. A National Instruments 2001-ben Magyarországon, Debrecenben nyitotta meg az első tengeren túli gyárát, ahol több mint 1.100-an dolgoznak, itt gyártják a cég összes hardver termékének 90 százalékát.MTI
Cikkek
Oroszok mentik meg a Saabot?
Privátbankár.hu | 2011. április 11. 13:58
Továbbra sem készülnek autók a Saab egyetlen, svédországi összeszerelő üzemében, és csak akkor indul újra a termelés, ha sikerül pénzt szerezni. A megmentő egy orosz befektető lehet, aki a tervek szerint megvásárolja a Saab ingatlanait, amelyeket aztán a márka tulajdonosa visszabérel.
A súlyos készpénzzavarba került tulajdonos, a holland Spyker hétfőn közölte, hogy tárgyalásokat kezdett a Saab-ingatlanok értékesítéséről és visszabérléséről egy pénzügyi társasággal, amelyet Vlagyimir Antonov orosz üzletember irányít.
Antonov korábban a Spyker társtulajdonosa volt, az amerikai General Motors (GM) nyomására azonban kilépett a cégből. A GM csak így volt hajlandó eladni az évek óta veszteséges Saabot a holland vállalatnak. A követelés hátteréről nem nyilatkoznak az érintettek. Sajtóbeszámolók szerint a GM azért ragaszkodott Antonov távozásához, mert arról értesült az amerikai Központi Hírszerző Ügynökségtől (CIA), hogy az üzletember kapcsolatban áll az orosz maffiával.
A Spyker tavaly vette meg a Saabot a GM-től. Az új tulajdonos 400 millió euró hitelt kapott az Európai Fejlesztési Banktól (EIB), az autógyár helyzetét azonban nem sikerült stabilizálni. A termelés hetek óta akadozik a Saab trollhättani üzemében, mert rendezetlen számlák miatt több beszállító felfüggesztette az együttműködést a Spykerrel. Beszámolók szerint Antonov már régóta készül a visszatérésre, 50 millió euróval akar beszállni az üzletbe. Ehhez azonban az EIB, és a hitelre garanciát vállaló svéd kormány hozzájárulása is szükséges.MTI
Cikkek
INA részvények: zuhanással indult újra a kereskedés
Privátbankár.hu | 2011. április 11. 13:51
A horvát pénzügyi felügyelet kéthetes felfüggesztése után hétfőn újraindult a kereskedés az INA részvényeivel a zágrábi tőzsdén, de a több mint tíz százalékos áresés miatt újból felfüggesztették az olajcég papírjainak eladását. Nem sokkal 13 óra előtt ismét folytatódott a kereskedés.
A március 25-ei utolsó kereskedési napon 4.010 kunás záróáron (1 kuna 36 forint) keltek el az INA részvényei, hétfőn azonban csekély forgalom mellett 3.600 kunára esett vissza az árfolyam. A zuhanás meghaladta a 10 százalékot, ezért 11 órakor átmenetileg felfüggesztették az INA-részvények forgalmazását. A zágrábi tőzsde indexe hétfőn 11 órakor 1,68 százalékos csökkenést mutatott. A zágrábi tőzsde a honlapján közzétett közlemény szerint az INA igazgatósága azt közölte: "nem tud olyan új tényről, ami befolyásolhatja a tőzsdei árfolyamokat".
A horvát pénzügyi felügyelet (HANFA) két héttel ezelőtt azért függesztette fel az INA-részvények kereskedését először egy hétre, majd ezt követően még egy hétre, mert információkat akart gyűjteni az elmúlt hónapokban indult részvényfelvásárlások hátteréről.
Jelenleg a Mol 47,26 százalékos tulajdoni hányadával a legnagyobb részvényese az INA-nak, míg a horvát kormány 44,84 százalékkal rendelkezik. A decemberi, 2.800 kunás nyilvános ajánlattételi ár Mol általi közzététele óta az INA papírjainak árfolyama szinte folyamatosan emelkedett, a tőzsdei felfüggesztés előtti héten lépte át a 4.000 kunát.
Jadranka Kosor horvát miniszterelnök időközben azt is bejelentette, hogy az INA papírjainak felvásárlása kapcsán ügyészségi nyomozás indult a HANFA feljelentése alapján Szlovákiára, Magyarországra és Ciprusra is kiterjedően. A zágrábi kormány eredeti terve szerint módosította volna az INA olajtársaság privatizációjával kapcsolatos törvényt, hogy egyetlen tulajdonos kezébe se kerülhessen 49 százaléknál nagyobb hányad, de a kabinet megvárja az ügyészségi vizsgálat eredményét.MTI
Cikkek
Fénysebességre kapcsoltak: rövidesen mindenkihez eljut a hipergyors mobilnet
Privátbankár.hu | 2011. április 11. 13:42
Új távlatokat nyit meg a mobilszolgáltatásban az NMHH frekvenciadíj rendelete. Összesen mintegy százmilliárdos beruházások várhatóak, amelyekkel az egész országban elterjedhet a mostaninál is gyorsabb mobilnet
Cikkek
A héten nem változik a benzinár
Privátbankár.hu | 2011. április 11. 13:32
Nem változtat az üzemanyagok nagykereskedelmi árán ezen a héten a Mol Nyrt. - értesült piaci forrásokból az MTI hétfőn.
Egy hete a 95-ös benzin árát bruttó 5 forinttal emelte a Mol, a változtatással a benzin átlagára új történelmi csúcsra, 381-382 forintra nőtt, a gázolajé változatlanul 375 forint maradt. Az autósok 30 forintos árkülönbséget is tapasztalhatnak a kutaknál.MTI
Cikkek
London: 4,2 százalékos inflációt jósolnak
Privátbankár.hu | 2011. április 11. 13:23
Stagnáló vagy kis mértékében gyorsuló éves magyarországi inflációt várnak márciusról londoni felzárkózó piaci elemzők
Cikkek
Idén sem lesz béremelés a Honvédségnél
Privátbankár.hu | 2011. április 11. 13:04
Az idén is elmarad a béremelés a honvédségnél és a Honvédelmi Minisztérium (HM) dolgozóinál; a tárca és a szakszervezetek között hétfőn megkötött bérmegállapodás értelmében csak a béren kívüli juttatások mértékét emelték, azt is mérsékelten.
Hende Csaba honvédelmi miniszter elmondta: a megállapodás jelentőségét hangsúlyozni kell, mivel a tárca jelenlegi, nagyon nehéz anyagi helyzetében ez a "közös erőfeszítésekre való készséget tükrözi". A miniszter megköszönte minden együttműködőnek, hogy "volt bennük elég erő és bölcsesség" megtalálni a kompromisszumot egy ilyen nehéz helyzetben is.
Czövek János, a Honvédszakszervezet (HOSZ) elnöke azt mondta, a tárgyalás elején béremelést szerettek volna elérni, de a tárcát érintő 26 milliárd forintos elvonás miatt erről letettek. Mivel a katonák nagyon nehéz anyagi helyzetben vannak, sokan szociális támogatásra szorulnak, illetve eladósodtak, a jövő évre vonatkozó bértárgyalásokon szeretnék elérni, hogy béremelésre is sor kerüljön - tette hozzá.
A megállapodást a HOSZ mellett a Honvédségi Dolgozók Szakszervezete (Hodosz) és a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége (BEOSZ) is aláírta. A bérmegállapodás részleteinek mibenlétéről a tárca nem kívánt nyilatkozni; az MTI információja szerint a dokumentum azt tartalmazza, hogy az idén ezer forinttal emelkedik a béren kívüli juttatás összege.MTI
Cikkek
László Csaba: 2008-ra lehetett volna eurónk
Privátbankár.hu | 2011. április 11. 12:45
A bruttó nemzeti termékhez (GDP) viszonyított államadósság 2002 közepén 54 százalék, 2004 közepén 58 százalék volt, azaz a maastrichti kritériumnak megfelelt - mondta László Csaba korábbi pénzügyminiszter az Országgyűlés számvevőszéki és költségvetési bizottságának 2002-2010 közötti államadósság-növekedés okait vizsgáló albizottság hétfői ülésén.
László Csaba felhívta a figyelmet arra, hogy a 2002-es kormányváltáskor Magyarország még nem volt tagja az EU-nak, így az eredményszemléletű (ESA) államháztartási hiány nem tartalmazta az MFB, más állami, önkormányzati vállatok, például a MÁV, BKV, Malév, és a PPP-konstrukciók miatt keletkezett többletadósságot, ami az előző kormány tevékenységéhez kapcsolódott. Hozzátette az államadósság növekedése 2000-2001-ben kezdődött, s ekkor indult el a később leállított kamattámogatás a lakásszektorban.
A volt pénzügyminiszter kifejtette, majd képviselői kérdésre is megerősítette: a 2002-es 100 napos programok után - kisebb kiigazítások megvalósításával - 2008-ra elérhetővé vált volna az euró bevezetése. A kérdések megválaszolása után László Csaba nyilatkozatot olvasott fel, amelyben rögzítette: a Parlament a rendelkezésére álló eszközökkel - mint például a bizottsági meghallgatás - kizárólag a politikai felelősség kérdésében hivatott véleményt alkotni. A kormány, így a miniszterek munkájáról az országgyűlési választások során közvetett módon a szavazópolgárok is véleményt alkothatnak - tette hozzá.MTI
Cikkek
Ingatlanárak: a piac csak a kormány csomagjára vár
Privátbankár.hu | 2011. április 11. 12:30
A vevőket a kivárás jellemezte az ingatlanpiacon eddig, de devizahitelesek megsegítésére kidolgozott csomag kiszivárgása után sokan meggondolták magukat
Cikkek
Három évnyi túlóra pénzt kapnak meg a tűzoltók
Privátbankár.hu | 2011. április 11. 11:57
Az év végéig kifizetik a tűzoltók 2004. május 1. és 2007. december 31. közötti időszakra vonatkozó elmaradt túlóradíját - jelentette be Kontrát Károly, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára és Bakondi György, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság vezetője hétfőn sajtótájékoztatón.
Bakondi György ismertette: kamatokkal, munkáltatói járulékokkal együtt ez az összeg 6,5 milliárd forint.
MTI
Cikkek
Átmenetileg gyengült a forint
Privátbankár.hu | 2011. április 11. 11:54
Mérsékelt negatív korrekció keretében kissé gyengült a forint hétfőn délelőtt: az eurót tizenegy órakor 264,66 forinton jegyezték a bankközi kereskedelemben a kora reggeli 263,41 forint és a péntek délutáni 263,68 forint után.
Az elmúlt hetekben elért tekintélyes árfolyamnyereség után a kereskedők már időszerűnek tartanak egy átmeneti korrekciót a forint árfolyamában, de az alapvető trendet a javuló makrogazdasági adatok és a növekvő piaci bizalom tükrében továbbra is erősödőnek tartják.
A forint az év eleje óta már több mint 5 százalékkal erősödött az euróval szemben. A gyengüléssel szemben a 265-ös euró jegyzésnél húzódik egy erőteljes technikai ellenállási pont, az erősödéssel szemben pedig 263-as és 260-as euró jegyzéseknél.
A dollár jegyzése 183,13 forint 1,4459 dolláros euró jegyzés mellet. Péntek délután 182,90 forint volt a dollár jegyzése 1,4425 dolláros euró árfolyammal. A svájci frankot 201,76 forinton jegyzik 200,64 forint után, száz japán jent pedig 216,58 forinton a péntek délutáni 214,90 forinttal szemben.
Kövesse figyelemmel a devizapiac változásait a Privátbankáron >>MTI
Makro / Külgazdaság
Kirúgások: az új alkotmány mellé készül az új törvény
Privátbankár.hu | 2011. április 11. 11:27
A kormány még a parlament tavaszi ülésszakán benyújtja a kormány- és a köztisztviselőkről szóló törvényeket: eddig csak kormánytisztviselőből 505-öt rúgtak ki
Cikkek
Mélyen belenyúl a zsebünkbe a húsvéti nyúl
Privátbankár.hu | 2011. április 11. 11:10
Áprilisban tovább emelkedtek az élelmiszerárak az áruházakban: a márciusi történelmi csúcs után a húsvéti bevásárlást még drágábban tudjuk lebonyolítani
Cikkek
Strukturális átalakítások: most vagy soha
Privátbankár.hu | 2011. április 11. 11:06
A Morgan Stanley szerint az is elég, ha a kormány csak a Széll Kálmán Terv 60%-át hajtja végre, bár az elemzők szerint Magyarország fordulóponthoz ért
Cikkek
Vajon megérné csatlakoznunk az európaktumhoz?
Privátbankár.hu | 2011. április 11. 10:34
A kormány álláspontja egységes és egyértelmű a társasági adóalap uniós szintű harmonizációjáról: nem támogatja az erre irányuló törekvéseket - változhat-e ez később?
Cikkek
Vádat emeltek az MSZP-s elszámoltató ellen
Privátbankár.hu | 2011. április 11. 10:34
Vádat emelt hétfőn a Központi Nyomozó Főügyészség Keller László volt közpénzügyi államtitkár ellen hivatali visszaélés miatt.
Az ügyészség MTI-hez eljuttatott közleménye szerint "a Miniszterelnöki Hivatal egykori közpénzügyi államtitkára, volt országgyűlési képviselő" 2004-ben indított vizsgálatakor jogellenesen adatokat gyűjtött a Somogy megyében 2001-től történt vadászatok ügyében. Ennek során egyebek mellett a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztériumtól, a megyei földművelésügyi hivataltól és vadászati társaságoktól okiratokat kért be.
Ezekben a főügyészség szerint olyan személyes adatok voltak, amelyekből következtetni lehet az érintettek személyére, vadászati szokásaira, személyi kapcsolataira, anyagi helyzetére, esetleg gazdasági, politikai kapcsolatrendszerére. A Magyar Nemzet 2010 decemberében írt arról, hogy gyanúsítottként hallgatta ki a szocialista Keller Lászlót a Központi Nyomozó Főügyészség.MTI
Cikkek
Utoljára 5 hónapja volt OÉT-ülés
Privátbankár.hu | 2011. április 11. 10:29
A kormány továbbra is úgy tesz, mintha teljesen harmonikus lenne a viszonya a szakszervezetekkel, akik szerint túl keveset egyeztet velük a kabinet
Cikkek
Februárban durván elszálltak a termelői árak itthon
Privátbankár.hu | 2011. április 11. 09:12
Az agrártermékek termelőiár-szintje 2011 februárjában 47,5%-kal magasabb volt az egy évvel korábbinál, a gabonafélék termelői ára duplájára emelkedett az egy évvel ezelőtti szinthez képest
Cikkek
Erős forint: már időszerű egy korrekció
Privátbankár.hu | 2011. április 11. 08:43
Tartja árfolyamát a forint, őrzi erejét az euró. Hétfőn kora reggel az eurót 1,4458 dolláron jegyezték a vasárnap éjszaka 1,4473 dollár és a péntek délutáni 1,4425 dollár után. Az euró az év eleje óta 8,14 százalékkal erősödött a dollárral szemen, így 15 hónappal ezelőtti árfolyamra tért vissza.
Az eurót 263,41 forintos jegyzésen állt hétfőn röviddel hét óra előtt a vasárnap éjszakai 263,78 és a péntek délutáni 263,68 után.
Az elmúlt hetekben elért tekintélyes árfolyamnyereség után a kereskedők már időszerűnek tartanak egy átmeneti korrekciót a forint árfolyamában, de az alapvető trendet a javuló makrogazdasági alapok és a növekvő piaci bizalom tükrében továbbra is erősödőnek tartják.
A forint az év eleje óta már több mint 5 százalékkal erősödött az euróval szemben. A gyengüléssel szemben a 265-ös euró jegyzésnél húzódik egy erőteljes technikai ellenállási pont, az erősödéssel szemben pedig 263-as és 260-as euró jegyzéseknél. A dollárt 181,60 forinton jegyezték röviddel hét óra előtt a nemzetközi deviza kereskedelemben 1,4458 dolláros euró árfolyammal. Péntek délután 182,90 forint volt a dollár jegyzése 1,4425 dolláros euró árfolyam mellett.
Kövesse figyelemmel a devizapiac változásait a Privátbankáron >>
A svájci frank jegyzése 200,91 forint a pénteki 200,64 forint után, száz japán jen jegyzése pedig 215,19 forint a pénteki 214,90 forint után.
A lengyel zloty 3,9540-es euró jegyzésen áll a vasárnap esti 3,9600 után. Hétfőn a zloty profitkivétel miatt gyengülhet kissé kereskedői várakozások szerint.
A cseh korona jegyzése 24,4040 az euróval szemben a vasárnap esti 24,4140 után. A hétfőn a márciusi inflációs adatokra és az azt követő jegybanki értékelésre annak hangvételétől függően a korona akár 24,4000 alá is erősödhet.MTI
Cikkek
Új, gyorsabb euróátutalás
Privátbankár.hu | 2011. április 11. 08:29
Az OTP Bank február közepétől bevezette az új, napon belüli Euró Expressz átutalást, mely utalást. A tapasztalatokról és eredményekről Koren Andrásné, az OTP Bank igazgatója nyilatkozott (x)
Cikkek
Az IMF is segít átvilágítani Portugáliát
Privátbankár.hu | 2011. április 11. 07:42
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) is rész vesz a portugál gazdaság átvilágításában, miután Lisszabon gazdasági segélyégért folyamodott - közölte vasárnap kiadott nyilatkozatában Caroline Atkinson az IMF külkapcsolatokért felelős igazgatója.
"A portugál kormány az IMF szakértői kedden csatlakoznak az Európai Bizottság és az Európai Központi Bank csapatához, hogy elvégezzék a portugál gazdaság technikai felmérését. Ez lesz az alapja a rá következő hétfőn, április 18-án a követendő eljárásmódról folytatandó megbeszéléseknek" - szögezte le közleményében Atkinson.
Mint azt Olli Rehn, az unió gazdasági ügyekért és monetáris politikáért felelős biztosa pénteken Gödöllőn elmondta: a portugál segélycsomag mintegy kétharmadát az Európai Unió, egyharmadát pedig az IMF vállalja. Portugália megsegítése a korábban bajba jutott országok megsegítésének "logikáját" követi, vagyis az EU és az IMF szorosan együttműködve, egyeztetve készíti elő a csomag részleteit.
A portugál segélycsomag az IMF jövő heti közgyűlésén is napirendre kerül.MTI
Cikkek
A Fidesz jelöltje nyert Zuglóban, elmeszelték az LMP-t
Privátbankár.hu | 2011. április 11. 07:40
A Fidesz-KDNP politikusa nyerte a zuglói időközi képviselő-választást vasárnap - közölte Cseke Vanda, az önkormányzat szóvivője az MTI-vel a helyi választási bizottság előzetes adatai alapján. Tildy Balázs a szavazatok 39,1 százalékát szerezte meg; fő riválisa, a szocialista Demeter Márta a voksok 30,3 százalékát kapta; a harmadik az LMP-s Kaibinger Gábor lett 17,5 százalékkal.
A Jobbik jelöltje, Czeglédi János a negyedik helyen végzett 8,3 százalékkal, a Zuglóiak Érdekképviseleti Egyesülete (ZÉK) jelöltje, Benedettiné Kiss Renáta 3,7 százalékot kapott, a Munkáspárt színeiben induló Hajdu József 1,1 százalékot szerzett. A választási részvétel a XIV. kerületi 1-es számú választókerületben 27 százalékos volt. (A választókerületben 5.741 a választásra jogosultak száma.)
A helyi választási bizottság este megállapította, hogy az LMP jelöltje megsértette a kampánycsendet és a választás tisztaságát, mert a voksolás idején bement az egyik szavazókörbe, és ott beszélgetett az egyik szavazatszámláló bizottsági taggal, továbbá étellel is kínálta. (A testület határozata egyelőre nem jogerős, azt a Fővárosi Választási Bizottságon lehet megtámadni.)
MTI
Makro / Külgazdaság
LMP: selyemzsinórt kapnak a bírák
Privátbankár.hu | 2011. április 11. 07:34
Világos jelzést, "selyemzsinórt" küld a bírói karnak a parlamenti többség, Az LMP szerint a kormány a semmisségi törvény kritikája miatt tisztogat a bírói karban
Cikkek
Orvosi kamara: kiderültek az eltitkolt fizetések
Privátbankár.hu | 2011. április 11. 07:12
Nyilvános a Magyar Orvosi Kamara (MOK) vezetőinek fizetése: Éger István elnök 1,3 millió forintos, Gyenes Géza ügyviteli vezető, a Jobbik országgyűlési képviselője 717 ezer forint tiszteletdíjat kap.
A Népszabadság és a Népszavai hétfői száma is beszámolt az adatokat tartalmazó listáról, amelyet a MOK-ot januárban közérdekű adatok eltitkolása miatt feljelentő Keszthelyi Gyula tardi háziorvos kapott meg végül a szervezettől.
A cikkek emlékeztetnek arra, hogy korábban nyomozást rendelt el az ügyészség, mert a kamara a törvényi előírás ellenére titokban tartotta a tiszteletdíjakat.
A listából kiderül, hogy az országos elnökség tagjai, a területi szervezetek elnöksége, a területi bizottságok elnöke, alelnökei, az országos etikai bizottság, az etikai kollégium elnökei, összesen 242 fő átlagosan 20-30 ezer forint tiszteletdíjat kap - olvasható a Népszabadságban.
Keszthelyi Gyula a Népszavának úgy nyilatkozott: a dokumentum tartalmazza ugyan az orvosi kamara vezetőinek tiszteletdíját és munkabérét, de hiányzik belőle a költségtérítésekről szóló adatsor.MTI, Népszabadság, Népszava
Friss
Pénzügyi szektor
Enyhe emelkedésben a BUX délutánra
Fél háromig 5,3 milliárd forint volt a forgalom.
17 perce
Makro / Külgazdaság
Az első negyedévben 2,2 százalékkal nőtt a cseh GDP, de ennek a csehek nem örülnek
Negyedéves összehasonlításban 0,2 százalékos a növekedés.
körülbelül 1 órája
A 100 Leggazdagabb
-
A növekedés új minősége2026. június 30. 11:13 -
Kanye West közel 400 ezer dollárt költött egy születésnapi bulira2026. június 29. 06:07 -
Eltűnt 15 milliárd dollárnyi Hermès-részvény – luxuskrimi a csúcson2026. június 29. 04:50 -
Vége lehet a Temu-luxus aranykorának2026. június 28. 10:34 -
Britney Spears fiai már a divatvilágban lépnek színre2026. június 28. 09:25
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Százak veszíthetik el az állásukat az autóipari óriásnál
14:52
-
Soha nem terhelték még ennyire nyáron a magyar villamosenergia-hálózatot
13:39
-
Nem kegyelmezett az időjárás: vészesen gyenge a termés
13:05
-
A kánikula a munkahelyeket sem kíméli
12:48
-
Sokan nem tudják, hogy évi 150 ezer forintot is visszakaphatnának
12:19
Turizmus Online cikkei
-
Schloss Hof: a Schönbrunn csapat vidéki ékköve
14:10
-
Van, amikor érdemes elutazni Olaszország tömegturizmusának kellős közepébe
13:50
-
Az Ibériai-félsziget mágnesként vonzza a turisztikai befektetőket
13:12
-
A KLM támogatja a sokszínűséget
12:59
-
IBUSZ: zavartalanul indulnak charterjárataink a főszezonban
10:17
A vidék hírei
-
Hepe-hupa 400 ezerért - közösségi gyűjtés a Cifrakapu utca felújítására?
13:50
-
Végleges: befagyasztják a polgármesterek fizetését és a megyei vezetők fizetét megfelezik
13:04
-
Dobban a Dobó tér: július 3-án érkezik az Egy ütős nap
09:59
-
Egy nappal csúsznak az aszfaltozási munkák, szerdán és csütörtökön teljes lezárás lesz a Ráckapu téri felüljárónál
08:32
-
Direkt36: Tíz évig titkolta a kormány a lesújtó kórházi jelentést ami szerint egyetlen kórház sem felelt meg minden előírásnak
07:15
legolvasottabb
-
Tízezrek várhatják izgatottan a pénteki nagy bejelentést
2026. június 4. 19:36
-
Magyar Péter kifakadt, miután már belsős levél is bizonyíthatja a kézi vezérlést az MTVA-nál
2026. június 1. 07:03
-
Kemény lépésre készül a Tisza: befagyasztanák a polgármesterek fizetését
2026. június 19. 17:32
-
Sulyok Tamás váratlan videója: döntés a lemondásról
2026. június 1. 06:11
-
Olcsóbb áram mindenkinek? Átírja az energiapiacot, ami Ausztráliában történik
2026. június 7. 16:15
top 24
-
Közölték a profik: valami nagy fordulat jöhet az aranynál
2026. június 29. 15:34
-
Lövöldözés volt Németországban, öt halott
2026. június 29. 15:13
-
Valami elindult: újra ugyanaz várja a benzinkúton
2026. június 30. 12:06
-
Tényleg érkezik egy fontos delegáció – Magyar Péter is meghívta őket
2026. június 30. 08:44
-
Bitang éjjeli légicsata: Ukrajna-Oroszország 154-419
2026. június 30. 13:13



