Hírek
Cikkek Kétmilliós végkielégítésre számít Demszky 
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 6. 16:39
Bruttó kétmillió forintos végkielégítést kaphat Demszky Gábor főpolgármester, miután átadja helyét az utódjának, - tudta meg az Index internetes portál. A hatályos jogszabály szerint három havi fizetés járna neki, ami a mintegy 700 ezer forintos tiszteletdíjat nézve összesen 2,1 millió forintra jönne ki. Csakhogy a távozó főpolgármester számít rá, őt is érinti a kétmillió forintos bérplafon. Mivel Demszkyt háromszoros megválasztották, ezért nyugdíjra is jogosult, de az index.hu úgy tudja az "nem lesz sok" (erről nem kell vallania az ex városvezetőnek, mert személyes adatnak minősül). Demszky Gábor úgy nyilatkozott a portálnak, hogy "egyszerű nyugdíjasként" fog élni ezután, de tervei közt szerepel, hogy egy könyvben megírj az elmúlt 20 évének történetét.Privátbankár
Cikkek Terven felül: 17-szeres hiány az Egészségbiztosítási Alapnál 
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 6. 16:19
A gazdasági válság jelentős hiányt okozott az Egészségbiztosítási Alapnál - derült ki az Országgyűlés egészségügyi bizottságának hétfői ülésén
Személyes pénzügyek Öregszik a világ: spórolunk a nyugdíjra 
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 6. 16:00
Az Allianz SE legfrissebb demográfiai tanulmánya szerint a folyamatban lévő pénzügyi válság hatásainak dacára 2020-ra várhatóan 66 százalékkal bővül a világon a nyugdíjpiac
KKV Hamarosan feloldják az orosz gabonastopot 
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 6. 15:46
Az orosz államfő kijelentette: a gyenge termés miatt bevezetett export-tilalmat feloldják, amint világossá válik, mennyi gabona termett
Cikkek Jobbik: a második hely a cél 
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 6. 15:41
A Jobbik célja az, hogy az önkormányzati választáson a szocialista pártot megelőzve a második legtöbb szavazatot gyűjtse. Dúró Dóra szóvivő hétfői sajtótájékoztatóján elmondta: a jelöltállítási adatok alapján a Jobbik "a második erő", mivel a párt több képviselőjelöltet és polgármesterjelöltet indít az önkormányzati választáson, mint az MSZP. Hozzátette: a statisztika jól mutatja, hogy az MSZP lejtmenetben, a Jobbik pedig felszállóágban van, így azt tűzték ki célul, hogy október 3-án "végleg maguk mögé utasítsák" a szocialistákat. Dúró Dóra emlékeztetett, hogy a Jobbik a 19 megyei eredményt összesítve már az áprilisi országgyűlési választáson is az MSZP előtt végzett; most abban bíznak, hogy ez a budapesti eredményeket figyelembe véve is sikerül.MTI
Makro / Külgazdaság Franciaország holnap megbénulhat 
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 6. 15:31
Országos sztrájkot tartanak Franciaországban kedden, tiltakozván a nyugdíjkorhatár tervezett emelése ellen. A törvényjavaslat vitája kedden kezdődik a francia parlamentben. Mintegy 137 francia városban terveznek munkabeszüntetést, ami érinteni fogja egyebek mellett a tömegközlekedést, zárva lesz sok közhivatal, minisztérium, iskola. Fennakadások lehetnek az energiaellátásban is, mivel a Total kőolajipari csoport és az EDF áramszolgáltató dolgozói is részt vesznek a sztrájkban. Az Air France-nál azt közölték, hogy a hosszú távú járatok normálisan fognak üzemelni, a közép- és rövid távra repülő járatok 90 százaléka üzemel majd a Roissy-Charles de Gaulle repülőtéren, 50 százaléka az Orlyn. Nicholas Sarkozy államfő tervei szerint két évvel meghosszabbítanák a munkával töltendő éveket, és 60 helyett 62 lenne a nyugdíjkorhatár. Ez a terv igencsak népszerűtlen, a júniusi, közel egymilliós tüntetéseket követi a keddi újabb megmozdulás. MTI
Cikkek Ahol több a polgármester-, mint a képviselőjelölt 
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 6. 15:30
A Zala megyei Salomváron több polgármesterjelöltet vettek nyilvántartásba, mint ahány képviselőjelölt volt a településen, ahol a kevés jelentkező miatt - Magyarországon egyedüliként - elmarad az önkormányzati választás októberben. űAz Országos Választási Iroda adatai szerint a településen, ahol 486 választópolgár él, négyfős képviselő-testületet választhatnának, de csak három jelöltet vettek nyilvántartásba. A képviselőjelöltek között - valamennyi független - mindössze egy olyan szerepel, aki a jelenlegi testületnek is tagja. A polgármesteri tisztségért viszont négyen indulnának. Mindannyian független új jelöltek, az eddigi településvezető nem szerepel az OVI honlapján közölt listán. Salomváron jelenleg héttagú a képviselő-testület, a 2006-os önkormányzati választáson még 15 jelölt indult a megbízatásért. A szavazáson csaknem 70 százalékos volt a részvételi arány, s akkor két polgármesterjelölt közül választhattak a zalai település lakói. Csáki István, Salomvár polgármestere az MTI megkeresésére elmondta: meglátása szerint azért volt kevés jelentkező a képviselői tisztségre, mert a település "eladósodási folyamatban van". Nem tudják fenntartani az intézményeiket, az óvoda, az iskola, az orvos és a védőnői szolgálat költsége mind az önkormányzatot terheli, mindehhez egy várhatóan vesztes vagyoni per is társul. Ez utóbbiról annyit közölt, hogy a település volt jegyzője által okozott kárról van szó - őt ezzel összefüggésben okirat-hamisításért jogerősen el is ítélték -, de miután a munkáltatói felelősség az önkormányzaté, ezért valószínűleg a település elveszíti a pert. "Ez körülbelül 30 milliós kártérítést jelent" - tette hozzá a polgármester -, ami óriási gond az évente 60 millió forintból gazdálkodó Salomvárnak. Csáki István nem is vállalja tovább a társadalmi megbízatású polgármesteri szerepet. "Amit vállaltam, teljesítettem, de belefáradtam, elegem volt a megpróbáltatásokból" - mondta az MTI-nek.
Cikkek Tiltakoznak a felsőzsolcai károsultak 
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 6. 15:24
A felsőzsolcai képviselőtestület pénteken úgy döntött, hogy aki könnyűszerkezetes technológiával építi újjá házát, négyzetméterenként 20 ezer forinttal alacsonyabb árhoz kapnak támogatást, ez ellen nyújtott be petíciót 13 család Szabó Máté ombudsmanhoz és Szaló Péter belügyminisztériumi helyettes államtitkárhoz hétfőn Budapesten. A hivatalok előtt demonstráló építtetők egyike, Martinovszky Tamás az MTI munkatársának megmutatta a jogerős építési engedélyt, amely könnyűszerkezetes családi házra szól. Elmondta: azért választotta feleségével együtt ezt a technológiát, mivel a településen korábban épült 8 acélvázas épület mindegyike "túlélte" az árvizet. Egy másik károsult pedig arról számolt be, hogy a tégla házának fugái között folyt be a víz a lakásba, és akkor elhatározta, neki tégla ház nem kell többet. A szomszédságában lévő könnyűszerkezetes háznak csak a belső gipszkarton borítását kellett kicserélni, és továbbra is lakható. A demonstrálók gyakran említették Rudolf Mihály tanácsadó főépítész nevét, aki ellenzője a könnyűszerkezetes építési technológiának, az ő javaslatára kapnak kisebb támogatást az ilyet választók. Rudolf Mihály az MTI-nek megerősítette, hogy véleménye szerint a könnyűszerkezet nem tartós - véleménye szerint 30 évre szól. Semmi kifogása az ellen, hogy a saját pénzéből bárki ilyet építsen, de az állam pénzén ő inkább az árvíznek jobban ellenálló tégla épületeket pártolja. A következő 10 évben - amíg nem épül meg a Boldván a tervezett hat tározó - nem zárható ki hasonló árvíz Felsőzsolcán - indokolta álláspontját. Kárpáti József, az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) könnyűszerkezet építő tagozatának elnöke cáfolta az MTI-nek a rövid élettartamot, és kiemelte, hogy ezek a házak "állva maradtak" az árvízben.MTI
Cikkek Egyre jobban szeretjük a saját márkás termékeket 
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 6. 14:56
Fél év alatt mintegy 165 milliárd forint forgalmat értek el az élelmiszer-kereskedelem saját márkás termékei. Ez 2 százalékkal kevesebb, mint tavaly az első hat hónapban
Cikkek 2 milliárd hiányzik az EU-elnökség felkészülési keretéből 
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 6. 14:41
Balla Mihály közlése szerint kétmilliárd forint hiányzik a 2011 első félévében esedékes magyar uniós elnökségre való felkészülés költségvetéséből. A külügyi és határon túli magyarok bizottságának elnöke a testület hétfői ülésén, amelyen a Külügyminisztérium 2009. évi költségvetéséről tárgyaltak, azt mondta: már korábban is látható volt, hogy nehéz feltételek között működik a tárca, erre ellenzékként többször is figyelmeztette a Fidesz az előző kormányt. A bizottság elnöke hangsúlyozta: a legtöbb problémát a rossz tervezés okozta, az euróárfolyam nem megfelelő előrejelzése is súlyos hiányt okozott a Külügyminisztériumnál. Balla Mihály kiemelte, hogy a tárca 2009-es költségvetéséből hiányolták a 2011 első félévében esedékes magyar uniós elnökségre való felkészülést, aminek a következményei jól láthatók: a felkészülés költségvetéséből kétmilliárd forint hiányzik. Tolnay Lászlóné, az Állami Számvevőszék munkatársa a 2009. évi költségvetés végrehajtásának ellenőrzése kapcsán elmondta, a Külügyminisztérium gazdálkodásában kisebb hiányosságokat találtak, ezekre jelentésükben felhívták a figyelmet. A bizottság ülésén a szocialista képviselők nem vettek részt, az MSZP tájékoztatása szerint a tanácskozással egy időben tartott frakcióülésük miatt nem voltak jelen az eseményen.MTI
Cikkek MNB: szabadon választhatnak tartalékrátát a bankok 
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 6. 14:32
A tartalékköteles hitelintézetek a 2010. novemberi tartalékteljesítési periódustól kezdődően a 2%, 3%, 4% és 5%-os tartalékráták közül választhatnak - így döntött az MNB
Cikkek Elég könnyű minket átverni 
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 6. 14:27
Nem beszélhetünk hatékony fogyasztóvédelemről akkor, amikor a fogyasztók továbbra is azt érzik, ki vannak szolgáltatva a vállalkozásoknak, vagy nem értik a szerződési feltételeket
Cikkek Ami nem volt kockázatos iparág, most már az? 
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 6. 14:21
A fuvarozás, logisztika ugyan nem a legkockázatosabb iparág, de 2010 első felében a felszámolások száma 32,33 százalékkal emelkedett - a válság mindenhol jelen van
Cikkek Mesterházy: "Orbán egy politikai drogdíler" 
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 6. 13:38
Az MSZP elnöke szerint Orbán Viktor politikai drogdíler, aki évek óta szintetikus boldogságot árul. Mesterházy Attila szerint a kormányfő zárt körben mindig őszintébb, mint a választókkal
Cikkek Befektetők, figyelem: aranyos szeptember közeleg! 
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 6. 13:19
A legtöbb piaci elemző emelkedő aranyárfolyammal számol a szeptember folyamán. Az évtizedes statisztikai adatok is az "aranyszeptember" mellett szólnak
Cikkek Pénzügyi háló a Nabucco mögött 
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 6. 12:46
Megbízólevelet írtak alá hétfőn Brüsszelben a Nabucco gázvezeték hálózat részvényesei több nemzetközi pénzügyi intézménnyel, ami a Nabucco kiépítéséhez 4 milliárd euróig terjedő finanszírozást jelenthet. A szándéknyilatkozattal felérő dokumentum alapján a pénzintézetek elvégzik a beruházás értékelését, majd döntést hoznak a végső finanszírozásról. Fasimon Sándor, a Mol-csoport Ellátás és Trading ügyvezető igazgatója az aláírás helyszínén nyilatkozva üdvözölte a döntést. Úgy vélte, a Nabucco biztosítja majd az ellátás biztonságát Európa azon részének, amely az infrastruktúra és a források megosztásának tekintetében még lemaradásban van. MTI
Cikkek A benzin megint drágább lesz 
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 6. 12:45
Emeli bruttó 3 forinttal a 95-ös benzin literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt. szerdán, a gázolaj ára nem változik - értesült piaci forrásokból az MTI hétfőn. A Mol egy hete a benzin árát 4 forinttal, míg a gázolajét 3 forinttal emelte. A mostani emeléssel a benzin átlagára 339 forintra nő, a gázolajé 324 forint marad. Tizenegy hete történelmi csúcsot értek el az üzemanyagárak: akkor a gázolaj átlagára az idei eddigi maximumra, 331 forintra, a benziné pedig történelmi csúcsra, 345 forintra nőtt. Az autósok 10-30 forintos árkülönbséget is tapasztalhatnak a kutaknál.MTI
Cikkek Papcsák: jól haladunk az elszámoltatással 
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 6. 12:14
Jó ütemben halad az elszámoltatás - jelentette ki Papcsák Ferenc hétfői budapesti sajtótájékoztatóján, amelyen a volt szociális és munkaügyi miniszter, Szűcs Erika visszafoglalkoztatásáról szóló jelentését ismertette. Az elszámoltatási kormánybiztos - miután délelőtt részt vett a parlament szociális bizottságának az elmúlt nyolc év kormányzati intézkedéseit vizsgáló albizottsága ülésén, ahol szintén az MSZP-s Szűcs Erika visszafoglalkoztatása volt a téma - a Miniszterelnökségen tartott tájékoztatóján azt mondta: napról napra egyre több csontváz kerül elő a szocialista kormányok szekrényeiből.     Papcsák Ferenc közölte, rövid időn belül további konkrét ügyekkel fognak a sajtó elé állni, és meg fogják nevezni, hogy az ország jelenlegi helyzetét okozó korábbi kormányzati intézkedésekért kik a felelősek. Az már most világos - folytatta -, hogy "nagy értékű visszaélések, lopások és korrupciós ügyek" terhelték az elmúlt időszakot, és ezek a legmagasabb szintű politikai döntéshozókhoz érnek el.MTI
Cikkek Jól felemelik az acél árát 
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 6. 11:56
Októberben jelentősen emelni fogják áraikat a főbb németországi és európai acélgyártók, különösen az autóipari és gépipari felhasználók számára - írta hétfői számában a Handelsblatt. A német gazdasági lap az Arcelor Mittal, a világ legnagyobb acélipari vállalatának egyik vezetőjét idézi, aki szerint a társaság várhatóan 5 százalékkal emeli a melegen hengerelt acél árát, tonnánként 620 euróra a nyersanyagok árának az utóbbi időben tapasztalt drágulása miatt. Az Arcelor Mittal szerint hasonló lépésre készülnek más nagy európai acélgyártók is, köztük a német ThyssenKrupp és a Salzgitter.     Az acél világpiaci ára tavaly március óta kisseb-nagyobb megszakításokkal folyamatosan emelkedik, az autóipar számára kulcsfontosságú nyersanyagok árának több mint fél éve tartó folyamatos emelkedése és az euró dollárral szembeni gyengülése miatt akár 80 százalék körüli mértékben visszaeshet a roncsprémium programok kifutásával eleve nehéz helyzetbe került autógyártók üzemi eredménye. Az autókba beépített nyersanyagok árából átlagosan 60-65 százalékot tesznek ki az acélköltségek, a nyersanyagköltség pedig a végtermék - az autó - költségének hozzávetőleg 7 százalékát adja.MTI
Cikkek Egymillióra büntették a Raiffeisent 
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 6. 11:41
A fogyasztók tájékoztatásának elmulasztása miatt egymillió forint pénzbírságot szabott ki a Raiffeisen Bank Zrt.-re a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) - olvasható PSZÁF internetes honlapján. A vizsgálatot a Generali Providencia Biztosító Zrt.-nél és a banknál folytatta le a felügyelet. Binder István, a felügyelet szóvivője az MTI kérdésére elmondta, hogy az ügyfél hitelfedezeti életbiztosítást kötött a biztosítóval. Ennek ügyintézése kapcsán a banknak is lett volna feladata, mégpedig az ügyfél tájékoztatása. A felügyelet kormányrendelet alapján 2009 szeptember elsejétől kapott felhatalmazást arra, hogy egyedi fogyasztóvédelmi panaszok esetében bírságoljon a pénzügyi szektorban - emlékeztetett Binder István. Ezért szaporodtak meg az ilyen jellegű határozatok. Hétfőn a Groupama Garancia Biztosító Zrt. (háromszor 100 ezer), a Generali-Providencia Biztosító Zrt. (200 ezer), az Allianz Hungária Biztosító Zrt. (100 ezer), az AIM Általános Biztosító Zrt. (200 ezer), összesen 800 ezer forint összegű megbírságolásáról szóló határozatokat tett közzé a felügyelet. Szakértők szerint, ha a felügyelet megállapította a pénzügyi vállalkozás vétségét, akkor az ügyfélnek jó esélye van arra, hogy ha szükséges, akár jogi úton kapjon kártérítést.MTI
Cikkek Tudna olyat adni az IMF, ami jó lenne 
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 6. 11:23
Londoni elemzők szerint lenne olyan megállapodási lehetőség a Nemzetközi Valutaalappal, amely teljesen megfelelne a magyar gazdaság adottságainak
KKV Csak egy hitelt kínálhatnak az autókereskedők 
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 6. 11:18
Az október elsejétől hatályos törvénymódosítás szerint csak azok az autókereskedések szerződhetnek több bankkal is, amelyek hitelközvetítővé válnak
Cikkek Idén több cég ment tönkre, mint 2008-ban összesen 
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 6. 10:44
Tavaly december végéig 11 451 céggel szemben indítottak felszámolási eljárást a hitelezők, most nyolc hónap alatt 11 512 jutott hasonló sorsra
Cikkek Az IMF-megállapodás a devizahiteleseken is segítene 
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 6. 10:22
A Nemzetközi Valutaalappal (IMF) egy újabb megállapodást kellene kötni, mert annak segítségével a kormány hamarabb visszanyerheti a nemzetközi pénzpiacok előtt a hitelességét, és ezzel a kamatfelárak is csökkennének - nyilatkozta Urbán László, az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) magyarországi kiküldöttje a Magyar Nemzet hétfői számában. Urbán László hangsúlyozta: "gazdasági függetlenségünk és gazdaságpolitikai szabadságunk azzal növelhető, ha minél hamarabb jelentősen csökkentjük az eladósodottságunk arányát a GDP-hez képest. Téves a gazdasági szabadságharc fő célját abban meghatározni, hogy növeljük mozgásterünket a nagyobb arányú eladósodás érdekében: a nagyobb hiány ugyanis ezt jelenti".     Urbán László  szerint kulcskérdés az államháztartásra és a külső fizetési mérlegre vonatkozó megállapodás, a szociális és egyéb gazdaságpolitikai részletkérdésekben nem feltétlenül indokolt a megegyezés az IMF-fel.      A valutaalappal kötött újabb megállapodás nyomán a kamatfelárak csökkenésével visszaesnének a kormány kiadásai, illetve ez a hatás az eladósodott polgárok törlesztőrészleteiben is érződne.     Urbán László megjegyezte: vissza lehet szerezni a hitelességet a megállapodás nélkül is, csak hosszabb ideig tart, és drágábban tud hitelt szerezni közben az ország.     Az EBRD magyarországi kiküldöttje emlékeztetett arra: "Magyarország szavazati súlya tőkerészesedésével arányos a nemzetközi pénzintézetekben. Ez alapján nincs jelentős befolyásra lehetőségünk és képességünk, akár saját kiküldött képviseli hazánkat, akár nem. Ugyanakkor a személyes képviselet segít abban, hogy előzetesen megismerjük a döntéshozók álláspontját és eloszlassuk esetlegesen felmerülő aggályaikat."Magyar Nemzet
Cikkek Honnan tudjuk, hogy rosszul lát a gyerek? 
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 6. 09:41
A gyermekek szemészeti vizsgálatának elvégzése 1 és 3 éves korban és az iskolakezdéskor javasolt - olvasható az orvostkeresek.hu közleményében
Cikkek Több esélyt kapnak a külföldi cégek Kínában 
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 6. 08:56
A kínai kormány lazítani fogja az importengedélyezési szabályokat, csökkenteni a behozatal költségeit és könnyíteni a hazai vállalatok számára az import finanszírozását. A kínai kereskedelmi minisztérium hétfői tájékoztatása szerint az iparosítás gyorsítása és a városiasodás új és új lehetőségeket teremt Kínában a külföldi vállalatoknak. Kína aktívan importál energiát, fejlett technológiát és alapvető berendezéseket.     A tervek szerint elsősorban azokból az országokból növelik a behozatalt, amelyekkel szemben Kínának kereskedelmi többlete van.     Ezt nem részletezték, de elemzők jelezték, hogy a legnagyobb "panaszosnak", az Egyesült Államoknak az első félévben 119,5 milliárd dollár volt a kereskedelmi hiánya Kínával szemben az amerikai adatok szerint, és hivatalos kongresszusi becslés szerint a hiány egész évre elérheti majd a 249 milliárd dollárt a tavalyi 226,9 milliárd dollár után. Kína tavaly 69,5 milliárd dollárért vásárolt amerikai árukat, és 296,4 milliárd dollárért exportált az Egyesült Államokba. Kínai adatok szerint a kínai többlet csak 96,45 milliárd dollár volt az első félévben az Egyesült Államokkal szemben, és 75,58 milliárd dollár az EU-val szemben.     Kína jelenleg a világ második importőr országa a behozatal nagyságában az Egyesült Államok mögött.MTI
Cikkek Érik a pilótasztrájk a Malévnál 
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 6. 08:46
Egyeztetést kezdeményez a Malév Zrt.-vel a kollektív szerződésről a Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesülete (Hunalpa), s amennyiben a tárgyalások hét napon belül nem vezetnek eredményre, a szervezet szeptember 15-én 10 órától határozatlan idejű munkabeszüntetést kezdeményez - közölte a Hunalpa. A közleményben emlékeztetnek, hogy jelenleg nincs érvényes kollektív szerződés, az annak megkötésére irányuló korábbi tárgyalások megszakadtak.MTI
Cikkek Győzött az atom Németországabn 
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 6. 08:42
A német kormány átlagosan 12 évvel meghosszabbítja az országban működő atomerőművek üzemelési idejét, az ellenzék máris hevesen bírálja a lépést. A koalíciós pártok (CDU, CSU, FDP) vezetői és az illetékes miniszterek vasárnap éjfélig tartó tanácskozásán döntés született egy új adóról is. Ennek értelmében az erőműveket üzemeltető négy konszern (EON, RWE, EnBW, Vattenfall) 2011-től kezdve évente összesen 2,3 milliárd euróval - úgynevezett fűtőelem-adóval - járul hozzá az állami költségvetés hiányának lefaragásához.     Az ellenzék az atomlobbi előtti behódolással vádolja a kormányt, és az alkotmánybírósághoz akar fordulni.MTI
Cikkek Főműsor leszünk az EU-csúcson 
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 6. 08:33
Az európai gazdasági és pénzügyi helyzet, benne Magyarország helyzetével, lesz az egyik fő téma az EU pénzügyminisztereinek keddi értekezletén - írta a Les Échos című francia gazdasági lap vasárnap. A huszonhét tagállam pénzügyekért felelős miniszterei megpróbálják folytatni a gazdaságirányítás reformját, és tanulmányozzák a belga elnökség új javaslatait egy európai bankadó megteremtésére.     "A magyar helyzet, miután Magyarország úgy döntött, hogy hagyja lejárni a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az EU segítségéről 2008-ban között megállapodást, és önállóan óhajtja finanszírozni magát a piacról, továbbra is jelen van" - írta az újság. "Sok tagállam van még nyomás alatt, és érződik a sürgősség. Nem lehetetlen tehát, hogy a magyar álláspont meglepetést kelt" - idézte a lap egy meg nem nevezett EU-diplomata véleményét.      A soros belga EU-elnökség napirendjén van ismét a bankadó és az ügyleti (tranzakciós) adó programja - folytatta a jövő heti témák ismertetését a Les Échos. A bankok megadóztatásában már elvi egyetértés van az EU tagországai között, de még tárgyalni kell a részletekről, a merítés szélességéről és a kivetés módjairól. Az ügyleti adó bonyolultabb, mert az EU-országok csak akkor vetnék ki, ha erről az adófajtáról nemzetközi megállapodás is születnék a Húszak (G20) keretében - írta a francia gazdasági lap.     Az újság idézte az EU gazdasági és pénzügyi biztosát, Olli Rehnt arról, hogy az Európai Bizottság szeptember 13-án ismerteti új gazdasági előrejelzéseit, és bizonyára javítani fogja jóslatait a májusihoz képest. A félévente, legutóbb májusban kiadott előrejelzésében az EU-bizottság 0,9 százalékos átlagos GDP-növekedést valószínűsített az euróövezetnek idénre, és 1,5 százalékosat jövőre a tavalyi, 4,1 százalékos visszaesés után. Az egész EU-nak 1,0 százalékos idei és 1,7 százalékos jövő évi átlagos gazdaságnövekedést jósolt a bizottság a tavalyi, átlagosan 4,2 százalékos zuhanás után.MTI
Cikkek Ezermilliárdos megszorításokra készülnek Orbánék? 
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 6. 08:17
Orbán Viktor Kötcsén kijelentette: át kell építeni az egész gazdasági rendszert, s ezermilliárdokat kell kivonni a gazdaságból, hogy az adósságokat törleszteni tudják
Karrier Kiveszik a döntést a kórházak kezéből 
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 6. 07:56
Holdingban működtetné a fővárosi kórházakat a Fidesz - írja a hétfői Népszabadság. Egységes, a beteg számára is érthető szakmai szerkezetet alakítanának ki
Cikkek Elszámoltatás: hatvan csontvázat találtak Vargáék 
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 6. 07:37
A "csontvázbizottság" a hét végére elkészíti a leltárt - Varga Mihály szerint körülbelül hatvan, a költségvetést terhelő tétel került elő "nem várt meglepetésként"
Cikkek Társasági adó: jó, ha a fele meglesz 
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 6. 07:31
Az idén alig több mint feleannyi társasági adó folyhat be a büdzsébe, mint amennyi az előirányzatban szerepel, legalábbis a pénzforgalom szerint
Cikkek "Az utókor büszke lesz az Orbán-kormányra" 
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 6. 07:17
Látványos hibák és érdeksérelmet okozó döntések nélkül telt a kormány első száz napja - állítják politológusok. Mivel a kormány a a választás után sem változtatott korábbi üzenetein és ígéretein, így szavazói nem érzik becsapva magukat
Cikkek Négyen versengenek a főpolgármesterségért 
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 6. 07:04
Eldőlt, hogy csak a parlamenti pártok (a Fidesz és a KDNP esetében a két párt közösen) indítanak főpolgármester-jelöltet az október 3-ai önkormányzati választáson
Cikkek A héten itthon is elindul a szegények bankja 
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 6. 06:52
A héten kihelyezi első hiteleit Magyarországon a "szegények bankja" - tudta meg a Világgazdaság. A mélyszegénységben élőket ösztönzik a vállalkozásra
Cikkek Napokra lezárják a fél fővárost 
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 6. 06:41
Számos útlezárásra kell számítani szerdától egészen a hétvégéig Budapesten a triatlon-világbajnokság miatt - közölte a vb szervezésének kommunikációjáért felelős munkatársa. A verseny ideje alatt, szerdától vasárnapig a főváros I., V. és XI. kerületében lesznek útlezárások, illetve parkolási tilalmak, és a BKV több járata is módosított útvonalon közlekedik majd.     Egész hétvégére - péntek este nyolc órától hétfő hajnali fél ötig - lezárják például a Lánchidat, valamint a Roosevelt teret. Ezenkívül olyan forgalmas helyeket is lezárnak majd időszakosan - az egyes versenyszámok időpontjától függően -, mint a Jászai Mari tér, a Pesti alsó rakpart, a Budai alsó rakpart, a Műegyetem rakpart, a Budafoki út.     A világbajnokság a BKV több járatának közlekedését is befolyásolja. Szerdától vasárnapig időszakosan módosított útvonalon közlekednek a 33-as, a 86-os, a 103-as, a 105-ös és 115-ös autóbuszok, a 2-es, a 19-es és a 41-es villamosok, valamint a 70-es és 78-as trolibuszok - olvasható a közleményben.     A szerdától vasárnapig tartó triatlon-világbajnokság miatti közlekedési korlátozásokról és változásokról a verseny honlapján - http://budapest.triathlon.org/hu - részletes tájékoztató is található. MTI
Befektetés Megnyugodhatnak a tőzsdék 
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 5. 18:10
A rettenetes augusztus után szeptember viszonylag jól indult, és a jövő hét is mérsékelt bizakodással kezdődhet a részvénypiacokon a legtöbb elemző szerint
Cikkek Három évtizedes mélységben a britek 
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 5. 17:59
Rosszabb a brit háztartások pénzügyi helyzete, mint az utóbbi három évtizedben bármikor - legalábbis az egyik vezető brit gazdaságkutató csoport kimutatása szerint
Cikkek Három kihívója van Kósa Lajosnak 
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 5. 17:08
Négyen indulnak a polgármesterségért Debrecenben - tájékoztatta Szekeres Antal jegyző, a választási iroda vezetője vasárnap
Cikkek Mindent egy lapra tett fel az MSZP Szegeden 
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 5. 16:56
Ha a polgármesteri posztért folyó versenyben alul marad Botka László, a jelenlegi városvezető nem lesz tagja a következő szegedi közgyűlésnek
Cikkek Csak megállapodásért jön ide az EU/IMF 
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 5. 16:16
Az Európai Bizottság és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) is készen áll arra, hogy folytassa Magyarországgal a tárgyalásokat, amikor azok a hatóságok megítélése szerint eredménnyel járhatnak
Makro / Külgazdaság Orbán történelmet és alkotmányt akar írni 
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 5. 15:29
Új alaptörvény megalkotását tűzte célul a csaknem száz napja megalakult kormány. Orbán Viktor miniszterelnök felkérésére hattagú testület alakult az új alkotmány koncepciójának kidolgozására, a Ház pedig egy alkotmány-előkészítő bizottság felállításáról döntött. A kormányfő szerint 2011 tavaszán el kell fogadni az új alaptörvényt. Az új Országgyűlés a megalakulása óta hétszer módosította az alkotmányt
Cikkek Kevés konkrétumról tárgyalt az IMF 
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 5. 15:16
A világgazdaság mérsékelt ütemben föllendül, habár vannak kockázatok a középtávú költségvetési konszolidáció szüksége miatt - mondta John Lipsky
Cikkek Egyre optimistább a német kormány 
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 5. 14:59
A német kormány rövidesen 3,0 százalékra javítja a gazdasági növekedésre szóló hivatalos előrejelzését az eddigi 1,4 százalékos várakozásról
Cikkek Indiában erősít a Suzuki 
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 5. 14:30
A japán Suzuki autógyár évi 500 ezerrel növeli kapacitását Indiában, úgy, hogy 2013-ben már évi 1,7 millió kocsit gyárthasson ott. A cégnél elmondták hírügynökségeknek, hogy elhatározták egy harmadik gyáregység felépítését 30 milliárd jennek (78,4 milliárd forint) megfelelő beruházással Új Delhi közelében, Maneszárban. Az üzemben évi 250 ezer személyautót készítenek majd 2013-tól. A Suzuki erősíteni akarja vezető helyét az indiai piacon azért is, hogy az ott megtermelt profitot egyebek közt európai tevékenysége bővítésére használhassa, írta a Dow Jones hírügynökség vasárnap.MTI
Cikkek Az MSZP elküldené Hoffmann Rózsát 
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 5. 14:18
Az MSZP arra szólítja el Hoffmann Rózsát, hogy távozzon az oktatási államtitkári posztról. Török Zsolt a Nemzeti Erőforrás Minisztériumának a Szalay utcai épülete előtt tartott vasárnapi sajtótájékoztatóján azt mondta: Hoffmann Rózsa vagy ajánlja fel lemondását, vagy váltsa le őt a miniszterelnök. Az MSZP szóvivője hangsúlyozta: 164 ezer pedagógust nem lehet megsérteni, pláne azért, ha a Fidesz korábbi ígéretét kérik számon. Emlékeztetett arra: Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár a Magyar Rádióban csütörtökön bohócnak, ostobának nevezte azokat a pedagógusokat és a pedagógusokat képviselő szakszervezeteket, akik fizetésemelést szeretnének elérni. Véleménye szerint ez beleillik a "100 nap, 100 megszegett ígéret" sorába, mivel a választási kampányban folyamatosan felelőtlenül ígérgettek, most pedig nem tudják teljesíteni ezeket. Hazudtak, becsapták a választóikat: fizetésemelést ígértek az egészségügyben dolgozóknak, a rendőröknek és a pedagógusoknak, akik most nem kapnak semmit - hangoztatta Török Zsolt.MTI
Makro / Külgazdaság Bemutatták az új szegedi villamost 
Privátbankár.hu | 2010. szeptember 4. 13:06
Bemutatták szombaton a szegedi Széchényi téren a lengyel Swing típusú villamosokat, ilyen járművek közlekednek majd 2011 őszétől a csongrádi megyeszékhelyen
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG