Hírek
Cikkek
A Mol kapott időt részvényei visszavásárlására
Privátbankár.hu | 2009. október 9. 18:41
A Mol Nyrt. és a CEZ (Cseh Energetikai Művek) módosította a CEZ által birtokolt Mol részvényekre vonatkozó részvényopciós megállapodás kondícióit, így 2014 januárjáig meghosszabbodott az a határidő, ameddig a Mol visszavásárolhatja saját részvényeit - közölte a magyar olajtársaság a Budapesti Értéktőzsde honlapján.
A közlemény emlékeztet, hogy 2007 decemberében, a stratégiai szövetség keretében, a CEZ 7.677.285 darab (7 százaléknyi) "A" sorozatú Mol törzsrészvényt vásárolt a Mol-tól, és 20 ezer forintos - euróban fizetendő - részvényenkénti áron 2011 januárjáig bármikor gyakorolható vételi opciót biztosított a Mol-nak.
A felek 2009. október 9-én megszüntették az eredeti opciós szerződést, és új opciós szerződést kötöttek. Ennek értelmében a 7.677.285 "A" sorozatú Mol törzsrészvényre a vételi opció 2014. január 23-ig bármikor gyakorolható. Az új opció lehívási árfolyama megegyezik az eredetiével, de az opciós díj változó, félévente felülvizsgálják az aktuális tőkepiaci környezet alapján.
Mennyit tudsz az Európai Unióról? Mérd fel tudásod és nyerj!
Románia nem vár a Nabucco-ra - saját vezetéket épít
Nem kizárt egy újabb gázválság MTI
Cikkek
Megszűnik az arany kereskedése a BÉT-en
Privátbankár.hu | 2009. október 9. 18:27
Megszűnik az arany kereskedése a Budapesti Értéktőzsdén (BÉT), az áruszekcióban szereplő arany kontraktust 2009. október 21-én törli a tőzsde - közölte a BÉT a honlapján. A fizikai teljesítésű, kilo-arany elnevezésű kontraktus utolsó kereskedési napja október 16.
A vezérigazgatói határozat indoklásában az szerepel, hogy a KELER KSZF Kft. 2009. szeptember 30-i hatállyal törli a közraktári jegy befogadási kondíciós listájáról a HUNGÁRIA Közraktározási és Kereskedelmi Zrt.-t mint elfogadott közraktárt mind a gabonatermékek, mind a kilo-arany vonatkozásában, arany kontraktusnál pedig ez a cég az egyetlen elfogadott közraktár.
A határidős arany kereskedése 2006. április 20-án indult a Budapesti Értéktőzsdén. Az új árutőzsdei termék a jelek szerint nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, a BÉT statisztikái szerint az aranyra 2009-ben egyetlen üzlet sem született, és nyitott kötésállomány sincs erre a termékre.
Mennyit tudsz az Európai Unióról? Mérd fel tudásod és nyerj!
Aranyat ér most az arany
Csücsülnek a bankok az aranyukon
A világ legnagyobb aranykészlete - képekMTI
Cikkek
Nagyot szakíthatnak a visszalépéssel a pénztártagok
Privátbankár.hu | 2009. október 9. 18:26
Akár 70-100 ezer forint plusz nyugdíjat is jelenthet havonta a tb kasszába való visszalépés az érintettek számára, akik, ha élnek a lehetőséggel több milliárd forintot vihetnek át a tb-be a magánnyugdíjpénztáraktól - hangzott el egy háttérbeszélgetésen
Cikkek
Egymillió eurós jelzáloghitel-csalást lepleztek le
Privátbankár.hu | 2009. október 9. 18:24
Tíz magyar férfi hamis tulajdoni lapokkal vett fel jogtalanul összesen egymillió euró jelzáloghitelt egy burgenlandi bankból
Cikkek
Ezerrel csökkenti járatait a Lufthansa
Privátbankár.hu | 2009. október 9. 18:10
A válság miatt közel ezerrel csökkenti európai járatai számát a 2009/2010-es téli menetrendben a Lufthansa. A kontinens vezető légitársasága az október 25-én induló téli menetrendben hetente összesen 12.406 járatot üzemeltet Európán belül. Ez 996 járattal, 7,4 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál.
Ugyanakkor az interkontinentális járatok száma csekély mértékben, 22 járattal - alig két százalékkal - növekedik, így hetente 1146 Lufthansa járat közlekedik majd Európa és a nagyvilág között a 2010. március 27-ig tartó időszakban, közölte a cég pénteken.
Az idei év első kilenc hónapjában a német társaság utasforgalma éves összevetésben 3,9 százalékkal 41,9 millióra csökkent. Nagyobb visszaesés csak azért nem következett be, mert a konszern időközben felvásárolta az Austrian Airlines (AUA) osztrák és a British Midlands Airways (bmi) brit légitársaságot, amelyek utasforgalmát hozzászámolják az új tulajdonos forgalmához.
Az áruszállítási ágazatban még komolyabb visszaesést hozott a válság: idén januártól szeptemberig a Lufthansa szállítmányozási leányvállalata összesen 1,1 millió tonnányi küldeményt reptetett, ami 15,2 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál.
Mennyit tudsz az Európai Unióról? Mérd fel tudásod és nyerj!
Kevesebbet repül Európa
Kartelleztek a légitársaságok? MTI
Cikkek
Románia nem vár a Nabucco-ra - saját vezetéket épít
Privátbankár.hu | 2009. október 9. 17:53
Románia megállapodást készül kötni a következő hetekben Grúziával arról, hogy a két ország gáz- és olajvezetékek építésére irányuló közös projektekben vegyen részt - közölte Tudor Serban, a román gazdasági minisztérium államtitkára.
Serban szerint a várható megállapodás értelmében Romániának lehetősége lesz bekapcsolódni bármely olyan energetikai projektbe, amely Grúzia területét is érinti. Azt is közölte, hogy Azerbajdzsán, Románia és Grúzia hasonló háromoldalú megállapodást készül aláírni Bakuban.
A román sajtó szerint ez a megállapodás megnyitja majd Románia előtt azt a lehetőséget, hogy a Fehér Áramlat nevet viselő gázvezetékről kezdjen tárgyalásokat. A 2,5-3,5 milliárd dollárra becsült projektet Ukrajna javasolta 2007-ben. Az elképzelés szerint a tervezett gázvezeték Azerbajdzsánból szállítana gázt Grúzián, Ukrajnán és Románián keresztül Európába. A szakértők szerint ez a vezeték "kiegészítő alternatívája" lenne az Európai Unió, de főként az Egyesült Államok által támogatott Nabucco gázvezetéknek.
Mennyit tudsz az Európai Unióról? Mérd fel tudásod és nyerj!
Kerül gáz a Nabuccoba - csak meg kell építeni
Északi Áramlat: a franciák is beszállnak
Megint nem áll jól a Nabucco szénája
MTI
Cikkek
Hétvégi forgalomkorlátozások Budapesten
Privátbankár.hu | 2009. október 9. 17:34
Két nagy rendezvény miatt forgalomkorlátozás lesz a fővárosban a hétvégén: szombatra és vasárnapra is jut felvonulás, tüntetés
Cikkek
A Fed megosztott, Bernanke óvatos a kamatemeléssel kapcsolatban
Privátbankár.hu | 2009. október 9. 17:30
Az amerikai központi bank, a Fed vezetése megosztott abban a kérdésben, hogy mikorra időzítse és milyen ütemben hajtsa végre az irányadó kamat emelését a recesszió befejeződésével - írta a The New York Times. A szövetségi tartalékbank-rendszer becslése szerint a munkanélküliség 2010-ben átlagosan 9,8 százalékos lesz; ilyen kilátással senki nem kardoskodik a monetáris politika gyors szigorítása mellett.
A Fed hivatalos állásfoglalása továbbra is az, hogy az alapkamat "kivételesen alacsony marad az elkövetkező időszakban". A kamat jelenleg nulla százalék körüli. Az újság értesülése szerint a központi bank vezetésében az utóbbi hetekben eltérő vélemények alakultak ki arról, hogy mikor lesz szükség kamatemelésre.
A vita túlmutat a héják és a galambok közötti hagyományos vitán; előbbiek amiatt aggódnak, hogy a könnyen hozzáférhető pénz inflációt fog gerjeszteni, utóbbiak szerint viszont elsősorban a munkanélküliség problémáját kell kezelni. Eltérőek az értékelések arról, milyen módon vonja ki a Fed a pénzügyi szektorból azt a 2 billió dollárt, amelyet rendkívüli támogatási programok keretében kiutalt a megbénult bankok és hitelpiacok felélesztésére.
Az újság szerint ha a Fed egy éven belül jelentősen megszigorítja a monetáris politikát, akkor összeütközésbe fog kerülni a Fehár Házzal. Az Obama-kormány ugyanis világossá tette: nem szándékozik gyorsan véget vetni az élénkítő programoknak.
Ben Bernanke Fed-elnök figyelmeztetett: nem szabad elkövetni ugyanazt a hibát, amelyet a központi bank 1937-ben elkövetett, a recesszió utáni korai kamatemeléssel évekkel meghosszabbította a gazdasági válságot. Más szakértők viszont arra emlékeztetnek: a lakóingatlan-szektorban keletkezett buborékot és a hitelpiac tavalyi összeomlását alapvetően az idézte elő, hogy a 2001-es recesszió után túl sokáig tartották alacsonyan a kamatot.
Mennyit tudsz az Európai Unióról? Mérd fel tudásod és nyerj!
Erősebb remények: mi lesz veled, forint?
Nulla százalékos a cseh infláció
MTI
Cikkek
Szűk sávban mozogtak az árak a BÉT-en
Privátbankár.hu | 2009. október 9. 17:21
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 49,43 pontos, 0,25 százalékos csökkenéssel, 20.028,75 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 9,8 milliárd forint volt, a vezető részvények az OTP kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest.
Iránytalan kereskedés, szűk sávban mozgó árak jellemezték a pénteki tőzsdenapot - mondta Varjú Péter, az Erste Befektetési Zrt. üzletkötője. A nap végén lett kissé optimistább a piac, miután a New York-i tőzsdeindexek emelkedésnek indultak a nyitás után, így a BUX vesztesége is mérséklődött a zárásra - tette hozzá.
A kereskedő szerint a jövő héten elsősorban a vállalati hírekre figyelnek majd a befektetők, miután Amerikában elkezdődött a negyedéves jelentési szezon. A régiós tőzsdéket és devizákat emellett a lettországi devizaválsággal kapcsolatos hírek is befolyásolhatják.
A Mol 285 forinttal, 1,91 százalékkal 14.655 forintra csökkent, 1,8 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP részvények ára 83 forinttal, 1,60 százalékkal 5.285 forintra erősödött, forgalmuk 5,8 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 7 forinttal, 0,86 százalékkal 811 forintra esett, forgalma 808,0 millió forint volt.
A Richter papírok árfolyama 135 forinttal, 0,35 százalékkal 38.010 forintra gyengült, a részvények forgalma 751,3 millió forintot ért el.
Szektortársa, az Egis 151,2 millió forintos forgalom mellett 30 forinttal, 0,15 százalékkal 19.900 forintra nőtt.
A BUMIX 1.947,24 ponton zárt pénteken, ez 3,26 pontos, 0,17 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.
Mennyit tudsz az Európai Unióról? Mérd fel tudásod és nyerj!
Nézze meg, hogyan zártak részvényei!
MTI
Adó
A válsághoz képest jól teljesít a VPOP
Privátbankár.hu | 2009. október 9. 17:18
A válság miatt elmaradnak a Vám- és Pénzügyőrség bevételei a költségvetés által elvártaktól - jelentette ki a VPOP vezetője
Cikkek
IMF: ne emeljen áfát a román kormány!
Privátbankár.hu | 2009. október 9. 17:06
Nem javasolja az áfaemelést a román kormánynak Mihai Tanasescu, aki Romániát képviseli a Nemzetközi Valutaalapnál (IMF). A nemzetközi pénzintézet szakértője a Newsin román kereskedelmi hírügynökségnek elmondta: a kormánynak inkább a kiadások csökkentését célzó intézkedéseket kellene hoznia a 2010-es költségvetés megtervezésekor.
Korábban Gheorghe Pogea román pénzügyminiszter kijelentette, hogy a hatóságok fontolgatják a jelenlegi 19 százalékos áfa megemelését. Ez az esetleges intézkedés 2010-től lépne érvénybe. Tanasescu szerint az áfaemelés elhamarkodott döntés lenne, ugyanis jelenleg számos olyan tartalék, jövedelem van a gazdaságban, amit a kormány nem adóztat.
Az IMF pénteken tette közzé a Romániával kötött megállapodás augusztus végi felülvizsgálata következtében született végleges jelentését. A dokumentum szerint a kormány 2010-ben befagyasztja a közalkalmazottak béreit, és elkezdi a közszférában dolgozók számának fokozatos csökkentését.
Mennyit tudsz az Európai Unióról? Mérd fel tudásod és nyerj!
Változtatnunk kell az áfa-visszatérítésen
A hiánytól függ az áfaemelés Romániában
MTI
Cikkek
Az osztrák befektetők aktívak Horvátországban
Privátbankár.hu | 2009. október 9. 17:05
A horvátországi működőtőke-befektetések csökkentek az idei első félévben, az egy évvel korábbinak mindössze a felét teszik ki. A horvát jegybank adatai szerint 913 millió eurónyi közvetlen külföldi tőke érkezett az első hat hónapban, ennek nagy része - 579,4 millió euró - a pénzügyi ágazatba.
Az osztrák befektetők magasan vezetnek Horvátországban: az első félévben érkezett működő tőkéből 620 milliót ők ruháztak be. A második helyezett Hollandia 128,5 millió euróval, majd Luxemburg következik 64,1 millióval. Tavaly az osztrákok 1,06 milliárd eurónyi működő tőkét vittek Horvátországba.
Mennyit tudsz az Európai Unióról? Mérd fel tudásod és nyerj!
Stiglitz: Európában terjed a "deficitfetisizmus"
Nem állt meg a horvát munkanélküliség növekedése
MTI
Pénzügyi szektor
Stiglitz: Európában terjed a "deficitfetisizmus"
Privátbankár.hu | 2009. október 9. 16:41
Joseph Stiglitz Nobel-díjas közgazdász szerint az elhúzódó gazdasági pangás veszélye fenyeget az Egyesült Államokban
Cikkek
A forint 270 forintos euróárfolyam közelében
Privátbankár.hu | 2009. október 9. 16:40
Szűk sávban ingadozott a Ft a bankközi devizapaicon, az euró 270,68 Ft, míg csütörtökön 271,07 volt. A dollár 183,76 Ft lett 183,99 Ft után. Az európai kereskedés kezdete előtt 269-270 forint között alakult a jegyzés. Reggel a forint 271,50 forintos euróárfolyamig gyengült, követve a 4,23-es euróárfolyamról 4,27 közelébe gyengülő zlotyt. A svájci frank jegyzése 178,06 forint lett 178,55 forint után, 100 japán jent 205,49 forinton jegyeztek a csütörtöki 207,64 forinttal szemben.
A nemzetközi piaci hangulat pénteken nem romlott, az ázsiai tőzsdék pozitív eredménnyel zártak, az európai tőzsdék a veszteséges nyitást követően nyereségbe fordultak, majd általános profikivét hatására nagyrészt veszteséges tartományban töltötték a napot. Pozitív tartományba csak az amerikai tőzsdék nyitás utáni emelkedését követően léptek ismét. A feltörekvő piaci tőzsdék ezzel szemben sorban a negyedik egymást követő nap állítottak be éves árfolyam csúcsokat a világgazdasági fellendülésbe vetett bizalom hatására megindult "hozamvadászatnak" köszönhetően.
Enyhült a lett devizaleértékelés kockázata miatt a térségbeli devizákra nehezedő nyomás, mivel a kormány kifejezte hajlandóságát a költségvetési hiány lefaragására a korábban tett ígéretnek megfelelően. A költségvetési szigor lazításának lehetősége, valamint az, hogy a miniszterelnök erősen vitatott javaslatot tett a devizahitelesek megsegítésére az ország pénzügyi rendszerét uraló skandináv bankok kárára, komoly nyomás alá helyezte a térségbeli devizákat, mivel egy pénzügyi válság kitörésének, az IMF-EU-svéd segélycsomag elmaradásának dominó-hatása az egész térség befektetői megítélésén rontott volna.
Összességében a térségbeli devizák nem léptek ki mozgási tartományukból, a lengyel zloty 4,24-2,26-os euróárfolyam környékén, a forint 270,00-271,50 forintos euróárfolyam között mozgott. A piacon a következő napokra hasonló mértékű, 1-2 forintos árfolyammozgásokat várnak 270 forintos euróárfolyam közelében, kissé erősödő forint tendenciával.
Mennyit tudsz az Európai Unióról? Mérd fel tudásod és nyerj!
Legfrissebb devizaárfolyamok a PrivátbankáronMTI
Cikkek
Újabb rekordot döntött a YouTube nézettsége
Privátbankár.hu | 2009. október 9. 16:30
Elérte a napi egymilliárdot a YouTube-on megtekintett filmek száma, és ezzel ismét rekordot döntött a Google tulajdonában lévő videomegosztó.
Chad Hurley, a portál alapító vezérigazgatója a YouTube blogjában emlékezett vissza a Google-el való három évvel ezelőtti egyesülésükre, amelytől nem akartak többet, mint az információk, esetükben a videók elérhetővé tételét.
"Büszkén mondhatom, hogy jóval az egymilliárd felett jár az oldalon naponta megtekintett videók száma. Ez egy nagyszerű pillanat az oldal rövid történelmében, és ezt mind Önöknek, nézőknek és feltöltőknek köszönhetjük " - írta Hurley.
A YouTube-on a sávszélesség és a feltöltött videók minőségének növelésével egyre nagyobb igény van a teljes terjedelemben, vágatlanul nézhető műsorokra.
A The Telegraph brit hírportál szerint a videomegosztó hamarosan szerződhet a brit Channel4 tévétársasággal, aminek révén a szigetországból netezők televíziós show-műsorokat és sorozatokat is nézhetnek majd az oldalon.
Mennyit tudsz az Európai Unióról? Mérd fel tudásod és nyerj!
Megkapják pénzüket az éhező zenészek
Új idők: neten nézik a pornót a gyerekek
MTI
Cikkek
Energia: utazás helyett videokonferenciát!
Privátbankár.hu | 2009. október 9. 16:24
Európai Bizottság: az információs és kommunikációs technológiai ágazat 2015-re tegye a mainál 20 százalékkal hatékonyabbá energiafelhasználását!
Cikkek
Több volt a szabályos közlekedő a Generali akciójában
Privátbankár.hu | 2009. október 9. 16:07
Idén már 14. alkalommal rendezte meg a Generali a Biztonságért Alapítvány az Országos Balesetmegelőzési Bizottság támogatásával „Alma-Citrom” elnevezésű akcióját, melynek célja, hogy a gyermekeket játékos formában tanítsa meg a közlekedés szabályaira, és felhívja az autós társadalom figyelmét a felelős és tudatos vezetés jelentőségére. Az idei közúti ellenőrzések az őszi-téli közlekedésre való felkészülés jegyében zajlottak.
Az alapítvány rendkívül fontosnak tartja, hogy a gyermekek már kisiskolás korukban, mielőtt még önállóan közlekedni kezdenének, megismerjék a közlekedés alapvető szabályait. Így ugyanis nemcsak a kisebb balesetek, de a figyelmetlenségből származó tragédiák is megelőzhetők - olvasható a Generali közleményében.
A 2009. október 5. és 9. között, az ország valamennyi megyéjében, összesen 25 településen megrendezett „Alma- Citrom” akció idén is nagy sikerrel zajlott. A programban részt vevő városok diákjai elkísérhették a rendőröket a közúti ellenőrzésekre, ahol almával és ajándékkal jutalmazták a szabályosan közlekedőket, míg a kisebb szabálytalanságot elkövetőknek egy citromot és hasznos tanácsokat adtak útravalóul. A tapasztalatok azt mutatják, hogy nemcsak a gyermekek élvezték, hogy részt vehettek az ellenőrzésekben, de jelenlétüknek köszönhetően az autósok is jobban odafigyeltek a helyes közlekedésre és szívesen vetették alá magukat a rendhagyó ellenőrzéseknek.
Mennyit tudsz az Európai Unióról? Mérd fel tudásod és nyerj!
Alakul a hangulat: hova tegyük a pénzt?
Öngondoskodással a munkanélküliség ellen
Munkanélküliség: akár 10 hónapig is fizet a biztosítóPrivátbankár
Cikkek
Jön a sztrájk szezon: a vasutasok kezdenek
Privátbankár.hu | 2009. október 9. 16:05
A Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ) bejelentette, hogy sztrájkolni fognak, mivel a kollektív munkaügyi vitán a kormányzat részéről nem látszik a megállapodási szándék - közölte a szakszervezet az MTI-vel, miközben még folytak a zárt ajtók mögötti tárgyalások a kormány és a vasutas reprezentatív szakszervezetek között Budapesten.
Az egyeztetésen megvitatták a közösségi közlekedés átalakítására, valamint a vasúti munkahelyek megtartásával kapcsolatos két további napirendi pontot is, ám itt sem történt előrelépés. Ezzel kapcsolatban "a MÁV által készített emlékeztető pusztán arra korlátozódott, hogy a kormányzati oldal meghallgatja és rögzíti a szakszervezeti észrevételeket" - olvasható a szakszervezet közleményében.
A felek abban sem értettek egyet, hogy mikor folytatódjon a kollektív munkaügyi vita. A VDSZSZ által elutasított emlékeztető szerint a Vasúti Egyeztető Bizottság október 20-i ülésén folytatnák az egyeztetést, ám a szakszervezet késeinek tartja az időpontot, konszenzus pedig nem született a folytatásról.
A Vasutasok Szakszervezete, a Mozdonyvezetők Szakszervezete, a Vasúti Dolgozók Szabad Szakszervezete, a Pályavasúti Dolgozók Szakszervezete, a Mérnökök és Technikusok Szabad Szakszervezete azért kezdeményezett közösen kollektív munkaügyi vitát, mert elutasítják, hogy a kormány jövőre 40 milliárd forinttal csökkentse a vasút finanszírozását. Kifogásolják a helyközi közösségi közlekedés, közte a MÁV és a kedvezmények tervezett átalakítását is.
Mennyit tudsz az Európai Unióról? Mérd fel tudásod és nyerj!
Gaskóéknak is jár a milliós végkielégítés?
Akár holnap is lehetne vasutassztrájk
MTI
Cikkek
Bajnai három okot tud, amiért a Fidesz nem fog változtatni
Privátbankár.hu | 2009. október 9. 15:35
Magyarországon az elmúlt évtizedben rendre elmaradtak a szükséges szerkezeti reformok, mert a politika a konfliktusok vállalása helyett inkább kompromisszumokra törekedett - mondta az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank londoni székhelyén tartott előadásában a magyar kormányfő, aki szerint azonban már mutatkoznak a konszolidációs intézkedések eredményei
Cikkek
Válságkezelés: a Die Presse Bajnait idézte
Privátbankár.hu | 2009. október 9. 15:20
Rossz pénzügyi helyzetük miatt sok ország már most drasztikus takarékossági kurzust vezet be, és adókat is emel - állapította meg a Die Presse
Cikkek
Új betonfelületet a kaptak a gépek Ferihegyen
Privátbankár.hu | 2009. október 9. 14:51
Befejeződött a Ferihegyi repülőtér legújabb forgalmi előterének (betonjának) építése. A most elkészült mintegy 30 ezer négyzetméternyi felület átadásával és hatósági átvételével immár 10 focipályányi új betonnal bővült a Ferihegyi repülőtér 2-es termináljának forgalmi előtere. A Budapest Airport így 8 új állóhelyet biztosíthat a repülőteret használó légitársaságok számára.
Az új felület megépítése a repülőtér bővítése miatt vált fontossá, mert az északnyugati előtér irányába épül tovább a 2-es terminál. A most átadott terület mintegy 60 százaléka idén májusban készült el és nagyon fontos volt a nyári csúcs előtt üzembe helyezni, hogy a légitársaságok elkezdhessék használni.
A beruházás során mintegy 50 ezer köbméter betont használtak fel a VHS (Vegyépszer-Hochtief-Swietelsky) konzorcium munkatársai. Az építésnél mintegy egy méter mélyen kellett a talajt megmozgatni, hiszen a felső, 30 cm vastag beton alatt még további 70 cm mély, rétegzett beton- és kavics ágyazat található. Az előtér megépítésének összköltsége elérte a 16 millió eurót, azaz – jelenlegi árfolyamon – mintegy 4,3 milliárd forintot.
A Budapest Airport 2012 végéig összesen 261 millió euró, azaz mintegy 75 milliárd forintnyi fejlesztést hajt végre Ferihegyen. Ennek részeként épül meg az új utasforgalmi terminál, a 40.000 négyzetméter alapterületű SkyCourt (Égi Udvar) a jelenlegi 2 A és 2 B terminál között. A munkálatok további fázisában épül meg a 2 B és később a 2 A terminál új utasfolyosója nyolc-nyolc új gyalogoshíddal illetve buszos beszállító kapuval. A BUD Future elnevezésű fejlesztési program végére a ferihegyi 2-es terminál éves utas kapacitása eléri a 15 millió főt - olvasható a Budapest Airport közleményében.
Mennyit tudsz az Európai Unióról? Mérd fel tudásod és nyerj!
Kevesebbet repül Európa
Kartelleztek a légitársaságok?
Repülés: árcsökkentéssel korrigálták a válságot Privátbankár
Cikkek
Csökkent a külkerhiány az USA-ban
Privátbankár.hu | 2009. október 9. 14:44
Augusztusban 30,71 milliárd dollárra csökkent az amerikai külkereskedelem hiánya a júliusi, felülvizsgált 31,85 milliárdról. Az elemzők 33,6 milliárd dolláros deficitet vártak az év nyolcadik hónapjára.
Mennyit tudsz az Európai Unióról? Mérd fel tudásod és nyerj!
Tovább javult a magyar külkermérleg
Negyedbillió forintot ver a külkertöbblet tavalyra
MTI
Cikkek
A lengyelek nem állnak le az eurókötvénnyel
Privátbankár.hu | 2009. október 9. 14:28
Lengyelország összesen 910 millió euró értékben 10, illetve 15 éves lejáratú eurókötvényt értékesített pénteken. A kötvényekkel a befektetők egy meghatározott csoportját célozták meg - tartalmazta a lengyel pénzügyminisztérium pénteki közleménye.
Az 500 millió euró értékű, 10 éves lejáratú kötvények kuponja 4,675 százalék, a 410 millió euró értékben piacra dobott 15 éves lejáratúaké pedig 5,125 százalék. A kibocsátásban a Deutsche Bank működött közre.
Lengyelország az idén eddig 3,5 milliárd dollár, 1,750 milliárd euró és 750 millió svájci frank értékben bocsátott ki eurokötvényeket.
A lengyel pénzügyminisztérium a napokban jelezte, hogy még az idén 500 millió dollár értékben jenben jegyzett kötvényt tervez értékesíteni, jövőre pedig hosszú lejáratú euróban jegyzett kötvényeket kibocsátani.
Mennyit tudsz az Európai Unióról? Mérd fel tudásod és nyerj!
Bajnai: megmenekültünk!
Nagyot koppanhat Lettország MTI
Cikkek
Újra felfedeztük magunknak az olajat
Privátbankár.hu | 2009. október 9. 14:15
A világ olajkereslete a korábban jelzettnél gyorsabb ütemben emelkedik az idei év hátralévő részében és jövőre, párhuzamosan a globális gazdasági helyzet javulásával - állapítja meg a Nemzetközi Energia Ügynökség (International Energy Agency, IEA) havi jelentése.
Az IEA az olajkereslet növekedésére vonatkozó előrejelzését havi 150 ezer hordóval napi 1,42 millió hordóra emelte 2010-re vonatkozóan. Jövőre a világ olajkereslete eszerint napi 86,05 millió hordó lesz az idei évre becsült napi 84,63 millió hordó után.
Az IEA az év hátralévő részére vonatkozóan is megemelte előrejelzését: a negyedik negyedévben napi 85,2 millió hordó lesz az olajfelhasználás, napi 530 ezer hordóval több az egy hónappal ezelőtt becsültnél. Az idei fogyasztási mélypont a második negyedévben volt napi 84,1 millió hordóval.
Az IEA az IMF javított globális gazdasági növekedési prognózisával és gazdasági fellendülésre utaló legfrissebb amerikai és ázsiai makrogazdasági adatokkal indokolta megemelt olajfelhasználási előrejelzését.
Az IMF október elsején jelentette be, hogy megindult a globális gazdasági javulás és ennek tükrében 2010-re 3,1 százalékos GDP növekedést helyezett kilátásba, a világ második legnagyobb olajfogyasztója, Kína vezetésével.
Titkos "összeesküvés": vége a zöldhasú olajnak?
Másfél dollárt zuhant az olajár
Egyre több olaj van raktáron
Mennyit tudsz az Európai Unióról? Mérd fel tudásod és nyerj!
MTI
Deviza / Áru
Nem készítették fel az embereket a válságra
Privátbankár.hu | 2009. október 9. 14:10
Megtévesztő tájékoztatást kaptak a gazdasági válságról az emberek, ami gátolhatta őket a felelős döntések meghozatalában
KKV
A Volán nagyon nem akar konkurenciát
Privátbankár.hu | 2009. október 9. 13:49
A Volán Szakszervezetek Együttműködési Fóruma szerint a közösségi közlekedésből "kimazsolázni" egy-egy nyereséges távolsági járatot könnyű
KKV
Nem a multikon keresztül jön el a jólét
Privátbankár.hu | 2009. október 9. 13:42
Magyarországnak az innovatív tehetségeket kiemelkedően kellene támogatnia – vallja Marcus Orlovsky
Cikkek
Kevesebbet repül Európa
Privátbankár.hu | 2009. október 9. 13:33
Tovább csökken a légitársaságok utasszáma az EU-ban. Augusztusban 3,5 százalékkal 31 millióra csökkent az előző évihez képest az uniós légitársaságok által szállított utasok száma - közölte az európai légitársaságok szövetsége, az AEA (Association of European Airlines). A leszűkített szállítási kapacitás miatt azonban a kapacitás kihasználtság 81 százalékról 82 százalékra nőtt.
Az "utaskilométer" teljesítmény mutató szám összességében 1,8 százalékkal csökkent. Az európai viszonylatokon belül a mutató 4 százalékkal, az észak-atlanti viszonylatokon pedig 2,8 százalékkal csökkent. Növekedés csak az afrikai és a közel-keleti viszonylatokon volt tapasztalható. Szeptemberre a szövetség a mutatószámok további csökkenését várja.
Mennyit tudsz az Európai Unióról? Mérd fel tudásod és nyerj!
Kartelleztek a légitársaságok?
Repülés: árcsökkentéssel korrigálták a válságot
Elzavarták Bécsből a SkyEurope-otMTI
Cikkek
Egy fillért sem kapna az MTV
Privátbankár.hu | 2009. október 9. 13:27
Jánosi György módosító indítványa az MTV céltámogatását teljes egészében átirányítaná a Duna Televízióhoz jövőre
Cikkek
Még lehet pályázni a lengyel tőzsdére
Privátbankár.hu | 2009. október 9. 13:18
Egy hónappal kitolták az ajánlattételi időszakot a varsói értéktőzsde privatizációjában. A lengyel kincstárügyi minisztérium azt közölte, hogy szeptember 25-e helyett október 28-ig lehet ajánlatot tenni a börzére.
Aleksander Grad kincstárügyi miniszter egy lengyel lapnak azt mondta, hogy ha az ajánlatok nem eléggé kedvezőek, a minisztérium új privatizációs tendert írhat ki. A lengyel kormány a tőzsde 51-73,82 százalékát tervezi eladni, a privatizációból 12 milliárd zloty (4 milliárd dollár) bevételt remél.
A kincstárügyi minisztérium július 22-én választotta ki azt a négy külföldi tőzsdevállalatot, amelyek részt vehetnek a varsói értéktőzsde privatizációjában: a frankfurti Deutsche Börse, a londoni LSE, az amerikai-svéd Nasdaq-OMX és az amerikai-nyugat-európai NYSE-Euronext.
Elemzők szerint a varsói tőzsde privatizálásával újabb lendületet kaphat a kelet-európai tőzsdeszövetség létrehozása is, amelynek alapjait a bécsi és a budapesti értéktőzsde 2004-ben megkötött együttműködése vetette meg.
A cél az, hogy Közép-Európában erős tőkepiac jöjjön létre a térség tőzsdéinek bevonásával. A független helyi tőzsdék számára a fejlődés záloga a kooperációk, szövetségek létrehozása, mert ezáltal olyan "kritikus tömeg" jön létre, amely már felkeltheti a nagy befektetők érdeklődését is - mondták szakértők.
Más oldalról a privatizációs bevétel segíthet a lengyel kormánynak, amelynek komoly gondot okoz a nagyra nőtt államháztartási hiány.
Mennyit tudsz az Európai Unióról? Mérd fel tudásod és nyerj!
A Concorde is megvenné a varsói tőzsdét
Megvannak a jelöltek a lengyel tőzsdére
Terjeszkedik a Wiener Börse
MTI
Cikkek
Olcsóbb lesz a nemzeti ünnep
Privátbankár.hu | 2009. október 9. 13:10
Nettó 141 millió forintból valósíthatja meg a közbeszerzési eljárás nyertese az idei október 23-i rendezvényeket a nemzeti ünnepnap és november 4. között - közölte Budai Bernadett kormányszóvivő.
Kifejtette: az idei október 23-i állami ünnepség a tavalyinál mintegy 40 százalékkal lesz olcsóbb, ami azt jelenti, hogy ebben az évben 87 millió forinttal költ kevesebbet a kormányzat az állami rendezvények megszervezésére.
Emlékeztetett: idén nemcsak az 1956-os forradalom és szabadságharc 53. évfordulóját, hanem egyben a harmadik Magyar Köztársaság kikiáltásának 20. évfordulóját is ünnepli az ország.
Mennyit tudsz az Európai Unióról? Mérd fel tudásod és nyerj!
Navracsics: miért zárták le a Kossuth teret?
Gyászol a nemzet MTI
Cikkek
Optimisták az oroszok gabonaügyben
Privátbankár.hu | 2009. október 9. 13:00
Oroszországban feljavították az idei gabonatermésre vonatkozó hivatalos előrejelzést, de ez is kisebb termést jelez a tavalyinál. Az orosz mezőgazdasági minisztérium pénteki előrejelzése szerint az idei gabonatermés 93 millió tonna lesz. Az eddigi hivatalos becslés 90 millió tonnáról szólt. Oroszország a világ harmadik legnagyobb búzaexportálója.
A minisztérium azután módosította fölfelé a becslését, hogy az eddig vártnál kisebb termésveszteséget okozott a tavaszi-nyári szárazság. Oroszországban tavaly 108 millió tonna gabonát takarítottak be.
Független orosz elemző intézetek még a följavított hivatalos várakozásnál is jobb idei gabonaterméssel számolnak: az IKAR 94 millió tonnára, a SovEcon 96-97,5 millió tonnára. A SovEcon azzal számol továbbá, hogy az idei búzatermés 60-61 millió tonna lesz a tavalyi - rekordnak számító - 63,8 millió tonna után.
Mennyit tudsz az Európai Unióról? Mérd fel tudásod és nyerj!
Negyedbillió forintot ver a külkertöbblet tavalyra
Nem kizárt egy újabb gázválság
A Gazprom már Amerikát akarja MTI
Cikkek
Bokros kőbe vésné a hiánycélt
Privátbankár.hu | 2009. október 9. 12:44
Egyetért a jövő évi hiánycél kőbe vésésével Bokros Lajos. Az MDF európai parlamenti (EP) képviselője sajtótájékoztatón azt mondta: az államháztartási hiány csökkentése elengedhetetlen feltétele annak, hogy Magyarország elkerüljön egy újabb államcsőd közeli helyzetet.
Bokros Lajos szerint az államadósság csökkentése nélkül nem lesz euró Magyarországon, az ország továbbra is adósságcsapdában van, az abból való kilépéshez gazdasági növekedésre és szerkezeti reformokra van szükség.
A felsőoktatási intézményrendszer gyökeres átalakítása nélkül az ország nem tud elindulni a növekedés és felzárkózás útján - tette hozzá.
Leszögezte: a magyar felsőoktatási intézmények gyenge minőségének az az oka, hogy sem az intézmények között, sem azokon belül nincs verseny. Ennek feloldására Bokros Lajos több lépést is javasolt. Mint mondta: meg kell változtatni az intézmények irányítási szerkezetét úgy, hogy a tulajdonjogi irányítást el kell választani a tanszabadságtól.
Az EP-képviselő szerint mindezeken túl szükség lenne az intézmények hivatalos minősítésére, a felsőoktatásban dolgozók közalkalmazotti jogállásának megszüntetésére, az intézményi finanszírozás átalakítására. Utóbbi kapcsán Bokros Lajos leszögezte: a diákoknak a jelenleginél nagyobb mértékben kellene viselniük a terheket, a tandíjmentességet pedig szociális alapon kell elosztani.
Kérdésre válaszolva Bokros Lajos kijelentette: Magyarországnak bőven elegendő lenne 20-25 állami tulajdonú felsőoktatási intézmény.
Az ellenzék osztja, az SZDSZ védi a büdzsét
Sokkal jobban szeretjük Bajnait
Mennyit tudsz az Európai Unióról? Mérd fel tudásod és nyerj!
MTI
Deviza / Áru
Erősebb remények: mi lesz veled, forint?
Privátbankár.hu | 2009. október 9. 12:35
A rövid távú hírek már megtették hatásukat, hiszen a Standard and Poor"s hitelminősítő múlt pénteki döntése, mely szerint negatívról stabilra módosították Magyarország kilátásait, látványos forinterősödést hozott. Ugyanakkor a héten napvilágot látott japán leminősítés és a lett helyzet újabb negatív hírei visszagyengítették a magyar devizát. De mire számíthatunk hosszabb távon? Az Equilor Befektetési Zrt. elemzése
Cikkek
Tízmillióba került a DIGI-nek a hiányos hirdetés
Privátbankár.hu | 2009. október 9. 12:14
A Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) 10 millió forintra bírságolta a DIGI Távközlési és Szolgáltató Kft-t, mert a társaság Miskolcon úgy hirdette szélessávú internet-csomagjait, hogy a fogyasztókat nem tájékoztatta a garantált le- és feltöltési sebességről, csak a legmagasabb elméleti maximum értékeket szerepeltette.
Az elektronikus hírközlési szolgáltatás minőségének a fogyasztók védelmével összefüggő követelményeiről szóló kormányrendelet szerint 2008. december közepe óta az internetszolgáltatóknak a kínált sávszélesség mellett az általános szerződési feltételeikben (ÁSzF) és hirdetéseikben is fel kell tüntetniük a garantált le- és feltöltési sebességet is.
Az előírás segíti a fogyasztókat a tisztánlátásban és egyben véget vetett a nagyotmondásnak, korábban ugyanis az internetszolgáltatók elsősorban a kínált, elméleti maximum értéket hirdették, s nem számoltak be hirdetéseikben arról, hogy az adott csomaghoz mekkora garantált le- és feltöltési sebesség tartozik.
Az NHH a rendelet betartását, annak hatályba lépése óta, folyamatosan figyelemmel kíséri, és eddig a DIGI-t leszámítva, mindössze három szolgáltató esetében találkozott jogsértő hirdetéssel.
A magyarok negyede digitálisan tévézik
Tízből 4 magyarnak nincs vezetékes telefonja
A kábelnet csábít minket a legjobban MTI
Cikkek
Nulla százalékos a cseh infláció
Privátbankár.hu | 2009. október 9. 12:05
Csehországban nulla százalékra csökkent szeptemberben az éves szintű infláció, hat év után először. Ez elmaradt a cseh központi bank által várt inflációs szinttől, ami alapján a szakértők lehetségesnek tartanak egy újabb kamatcsökkentést.
Augusztushoz képest 0,4 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak szeptemberben. Az éves és a havi infláció az elemzői várakozásoknak megfelelően alakult. Tavaly januárban még kilenc éves csúcson, 7,5 százalékon állt a cseh fogyasztói árindex.
A jegybank rekord alacsonyra, 1,25 százalékra csökkentette az alapkamatot az infláció mérséklődésével, illetve amiatt, hogy az első negyedévben 4,8 százalékkal, a másodikban 5,5 százalékkal csökkent a cseh GDP.
A Fideszen múlik a magyar euró
IMF: kétszer akkorát fog zuhanni Magyarország MTI
Cikkek
Lemond Rytkó Emília
Privátbankár.hu | 2009. október 9. 11:53
Lemond az Országos Választási Iroda vezetője; Rytkó Emília pénteken kora délután rendkívüli sajtótájékoztatón jelenti be döntését - közölte az Önkormányzati Minisztérium. A tárca tájékoztatása szerint az iroda vezetője 16 sikeresen lebonyolított választás után hozta meg döntését.
Rytkó Emília korábban a BM Központi Adatfeldolgozó, Nyilvántartó és Választási Hivatal helyettes vezetője volt, 2006-tól az Önkormányzati és Területfejlesztési Mininsztérium választási főosztályvezetőjeként tevékenykedett, 2002 óta az Országos Választási Iroda vezetője.MTI
Biztosítás
A teljesítmény alapján kell a kötelezőt fizetni!
Privátbankár.hu | 2009. október 9. 11:52
Nagyobb teljesítmény, nagyobb veszély? 2011-től a motor teljesítménye alapján kell a kötelező gépjármű felelősségbiztosítást fizetni
Cikkek
ÚMKT: 8-an nyertek a 18-ból
Privátbankár.hu | 2009. október 9. 11:44
Nyolc pályázó nyert az Új Magyarország Kockázati Tőkeprogramban a tizennyolc indulóból - jelentette be Varga István nemzeti fejlesztési és gazdasági miniszter.
A miniszter sikeresnek minősítette a pályázatot, amely révén mintegy 45 milliárd forint kockázati tőke áll rendelkezésre az induló és korai növekedési szakaszban lévő mikro-, kis- és középvállalkozások számára. Ebből 31,5 milliárd forint uniós és hazai állami forrás, amelyet a 13,4 milliárd forint magántőke egészíti ki.
Az Új Magyarország Kockázati Tőkeprogramban a 31,5 milliárd forint uniós és hazai részből 27,5 milliárd forint a konvergencia régióra, és 4 milliárd forint a Közép-Magyarország régióra jut.
A pályázat lezártával teljes egészében elindult a több elemből álló, a kis- és középvállalkozásoknak visszatérítendő támogatást nyújtó Jeremie program, amelynek része az Új Magyarország Kockázati Tőkeprogram.
Változó ÚMKT pályázati feltételekMTI
Cikkek
Morvai belehúzott Brüsszelben is
Privátbankár.hu | 2009. október 9. 11:26
Szakpolitikai munkában a Fidesz, politikai szólamokban a Jobbik volt a legaktívabb az Európai Parlamentben szeptemberben
KKV
Nem kizárt egy újabb gázválság
Privátbankár.hu | 2009. október 9. 11:21
A Gazprom nem zárja ki, hogy ismét fennakadások lesznek a társaság európai földgázszállításaiban az Ukrajnával fennálló nézeteltérések miatt
Cikkek
Nobel-békedíjat kapott Obama!
Privátbankár.hu | 2009. október 9. 11:12
Barack Obama amerikai elnöknek ítélték oda az idei Nobel-békedíjat - jelentették be Oslóban.
A norvég Nobel-békedíj Bizottság indoklása szerint a 2009 januárjában hivatalba lépett amerikai elnöknek "a nemzetközi diplomácia megerősítéséért és a népek közötti együttműködés elősegítéséért tett erőfeszítéseit" ismerték el a kitüntetéssel.
Barack Obama amerikai elnökként "új légkört teremtett a nemzetközi politikában. A multilaterális diplomácia ismét központi szerepet kapott, és hangsúlyosabbá vált az ENSZ, illetve más nemzetközi szervezetek munkája" - mondta a bizottság elnöke. A testület különösen nagyra értékelte Obamának a nukleáris leszerelés előmozdítása érdekében végzett tevékenységét.
Herta Müller kapta az irodalmi Nobel-díjat
Hárman kapták a fizikai Nobelt
MTI
KKV
Egy vírus a ludas a fáradtságban?
Privátbankár.hu | 2009. október 9. 10:59
A krónikus fáradtságszindróma (CFS) kialakulásában szerepet játszhat a prosztatarákot okozó vírus egy amerikai tanulmány szerint
Cikkek
"Egyezzünk meg, de ésszel"
Privátbankár.hu | 2009. október 9. 10:51
Erdei Tamás, a Magyar Bankszövetség elnöke szeretné, ha az érintett felek szakértői minél előbb tárgyalóasztalhoz ülnének a jegybank javaslatainak megvitatására
Pénzügyi szektor
Közép-Európa nem kivételezett a bankokkal
Privátbankár.hu | 2009. október 9. 09:36
A közép-európai országok kormányai nem kivételeztek saját bankjaikkal, pedig a válság miatt számos, korábban elfogadottnak tekintett magatartási szabály alól ki lehetett bújni
Cikkek
Influenza: a Google megmondja, hol vannak a gócok
Privátbankár.hu | 2009. október 9. 09:22
Az influenza terjedésének új vizsgálatát dolgozta ki a Google a beírt kereső kifejezések gyakoriságának elemzésével
Cikkek
Az utcán követelik jussukat a tanárok
Privátbankár.hu | 2009. október 9. 07:44
Nagygyűlést tart a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete november 7-én Budapesten, melyen a költségvetési megszorítások ellen tiltakoznak
Cikkek
Párizs nemet mondott a cseheknek
Privátbankár.hu | 2009. október 9. 07:42
Bernard Kouchner francia külügyminiszter szerint az Európai Unió nem változtathatja meg a Lisszaboni Szerződést, hogy teljesítse Václav Klaus cseh elnök követeléseit egy kiegészítő lábjegyzet befoglalására.
A francia külügyminiszter - aki Vuk Jeremic szerb külügyminiszterrel folytatott tárgyalásai alkalmából nyilatkozott csütörtökön Párizsban a sajtónak - Klaus legújabb feltételeire reagált elutasítóan, azzal vádolva a cseh államfőt, hogy mesterséges akadályokat támaszt az unió működését megreformáló szerződés előtt.
"Nem fogjuk megváltoztatni a Lisszaboni Szerződést" - jelentette ki Kouchner, utalva arra, hogy azt már a cseh alsóház és szenátus is megszavazta, valamint mind a 27 tagállam elfogadta. "Nincs kétségem, hogy Klaus elnök megpróbál újabb nehézségeket támasztani, de úgy vélem, hogy a csehek elfogadják azt, amit képviselőik már megszavaztak, s kellő befolyást gyakorolnak az elnökre, hogy mindez végül beteljesedjen" - mondta a francia külügyminiszter.
Mennyit tudsz az Európai Unióról? Mérd fel tudásod és nyerj!
Erősebb Európát hozhat a lisszaboni szerződés
Uniós reform: már csak Václav Klauson bukhat el
MTI
Friss
Nemzetközi
Felvette a kesztyűt Magyar Péter az oroszok ellen – kemény hangú levelet írt
Hivatalos tiltakozó levelet küldött Magyar Péter Oroszország budapesti nagykövetének.
17 órája
Turizmus
Betiltatnák a turisták egyik kedvencét – ezek a szállások Magyarországon is népszerűek
A francia politika a gyerekmentes szállások ellen fordult.
1 napja
MBH Bank elemzés
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
-
MBH Bank: év végére 4,5 százalékra is nőhet a pénzromlás üteme2024. szeptember 10. 13:59
-
MBH Bank: Kellemetlen meglepetés a júliusi pénzromlási adat2024. augusztus 8. 10:42
Piac&Profit cikkei
-
A Trump-Putyin találkozó orosz érdekövezetbe sorolta Magyarországot
05:05
-
Jön az Otthon Start – már készül a bank is a rohamra
18:06
-
Sosem látott roham indult az eladó lakásokért
17:05
-
Megint drága mulatság volt a MÁV-nak az utasok kárpótlása
14:02
-
Lebukott a trükköző vállalkozó – ennek nem dőlt be a NAV
13:01
Turizmus Online cikkei
-
Postakocsiállomástól a designhotelig – a Traunsee partjának különleges helye
07:07
-
Merész színek, formabontó megoldások
07:07
-
Történetek a Leshegy organikus borairól, a vércse óvó tekintetéről, az új borász terveiről és a vinotéka több szerepéről
18:06
-
Híd a múlt és a jelen között – újra Shalom Chaverim Zsidó Kulturális Fesztivál Pozsonyban
17:05
-
Végre megoldódik a rejtély: miért tapsolnak az utasok fel- és leszálláskor?
16:04
A vidék hírei
-
Tragédiával zárult a keresés: elhunyt a futóversenyen eltűnt Spitzmüller Zsolt
15:49
-
Horváth László, drogügyi kormánybiztos: Ozora a pokol kapuja
13:06
-
Szarvas József és Szabó Sebestyén László közösen pályáznak az egri színház élére
10:56
-
Eltűnt személyt keresnek, cserépfalvi futóversenyen látták utoljára
08:36
-
Nincs megállapodás – Trump és Putyin háromórás alkalmi csúcstalálkozója Alaszkában
12:17
legolvasottabb
-
Brüsszel jóváhagyta Magyarország 264 millió eurós támogatását
2025. augusztus 14. 14:23
-
Ezt sem teheti ki Orbán Viktor a Karmelita ablakába
2025. július 21. 05:43
-
Már közel 70 millió forinttal fogadtak Magyar Péterre – de a győzelmére vagy a vereségére?
2025. augusztus 5. 09:08
-
Megszólalt Zelenszkij: Ukrajna akár területeket is hajlandó feladni a békéért
2025. augusztus 17. 16:19
-
Megjött az igazi orosz válasz Trump ultimátumára
2025. július 31. 10:08
top 24
-
Megszólalt Zelenszkij: Ukrajna akár területeket is hajlandó feladni a békéért
2025. augusztus 17. 16:19
-
Zelenszkij nem fogadhatja el Trump javaslatát
2025. augusztus 17. 10:39
-
Már megint mi történt Kínában? Még egy új gépet villantott a légierő
2025. augusztus 17. 06:21
-
Zelenszkij már Brüsszelben van – nem akármilyen csapat indul Trumphoz
2025. augusztus 17. 13:50
-
Szijjártó Péter gyorsan tárcsázta Moszkvát – Szergej Lavrovval kellett beszélnie
2025. augusztus 17. 11:07
