Hírek
Cikkek
Irak szintjére süllyedt Görögország
Privátbankár.hu | 2010. április 6. 17:50
Továbbra is a világ legkockázatosabb adósai között van az euróövezeti tag Görögország, törlesztéskockázati szempontból ugyanakkor az idei év eddigi szakaszában a feltörekvő Európa a világ legjobban teljesítő térségei között volt - áll az egyik vezető londoni adatszolgáltató csoport kedden ismertetett negyedéves összesítésében.
A CMA DataVision idei első negyedévzáró elemzésében - amely a törlesztéskockázatra kötött hitelpiaci származékos csereügyletek (credit default swaps, CDS), vagyis a fizetési leállások elleni adósságpiaci biztosítási tranzakciók árazása alapján listázza az egyes szuverén adósokat - a súlyos adósság- és államháztartási gondokkal küszködő Görögország változatlanul a világ tíz legkockázatosabb államadósának mezőnyében szerepel, a kilencedik helyen.
Görögország olyan adós országokkal osztozik a felső tízes törlesztéskockázati listán, mint Venezuela, Pakisztán, Ukrajna, Irak, vagy Egyiptom. A CMA keddi kimutatása szerint Görögország CDS-árazása az első negyedév utolsó londoni kereskedési napjának zárásában 335,9 bázispont volt, ami azt jelenti, hogy a szuverén törlesztéskockázatra biztosítást kínáló piaci szereplők minden 10 millió euró görög államadósság után évente csaknem 336 ezer euró biztosítási díjat kértek az irányadó ötéves futamidőre. A cég számítási modellje szerint az idei első negyedév végére kialakult görög CDS-árazás arra vall, hogy a londoni adósságpiac jelenleg 25,4 százalékos kumulatív valószínűséggel árazza Görögország mint szuverén adós nem fizetővé válását ötévi távlatban.
Ez sokkal rosszabb törlesztéskockázati megítélés, mint például Egyiptomé, amelynek 251,5 bázispontos negyedévzáró CDS-díjszabása 16,5 százalékos kumulatív törlesztésleállási valószínűség piaci árazásának felel meg ötévi futamidőre.
A kelet-európai EU-tagállamok közül Lettország a legkockázatosabb adós a CMA nyilvántartásában, 365,6 bázispontos március végi CDS-árazással. Lettország most már azonban egyedüliként szerepel a kelet-európai uniós tagországok közül a legkockázatosabb tízes listán, Litvánia és Románia ugyanis kikerült ebből a mezőnyből a legutóbbi összesítés óta.
A világ legbiztonságosabb szuverén adósa a CMA DataVision kedden Londonban kiadott negyedéves összesítése szerint Norvégia, amelynek CDS-árazása 17,3 bázisponton zárta az idei első három hónapot.
Épphogy bekerült ugyanakkor a legbiztonságosabb tízbe az Egyesült Államok, amely az előző hetedik helyéről süllyedt a mostani tizedikre. A CMA londoni elemzői az okok között említik az elfogadott egészségbiztosítási reformcsomagot, amely jelentős költségvetési kiadásokkal számol az egészségügyi ellátó rendszerben.
A CMA keddi londoni negyedéves értékelése szerint ugyanakkor az idei első három hónapban Kelet-Európa a világ legjobban teljesítő térségei között volt törlesztéskockázati szempontból. Észtország kockázati megítélése a legnagyobb mértékben javult az egész világon - CDS-díjszabása január eleje óta 95 bázisponttal 91 bázispontra csökkent -, de hasonló javulást mutatott Magyarország és a többi közép-kelet-európai EU-tagállam is.
Magyarország CDS-árazása az elemzéshez fűzött grafikus kimutatás szerint jelenleg 180 bázispont körül jár, jóllehet az év elején járt 250 bázispont felett is, tavaly tavasszal pedig 630 bázispontos csúcsokat ért el.
Nem tesznek jót a görögök a forintnak
Amerikaiaknál házalnak a görög államadóssággal
Athén nem enged a nyomásnakMTI
Cikkek
Ok nélkül szárnyal a BUX
Privátbankár.hu | 2010. április 6. 17:29
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 335,30 pontos, 1,34 százalékos emelkedéssel, 25.322,96 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 24,9 milliárd forint volt kedden, a vezető részvények mindegyike erősödött az előző napi záráshoz képest.
A BUX 25 ezer forint fölött kezdett és egész nap ott is maradt és több mint két éves csúcsot döntött meg. A tőzsde mutatója ugyan 2010. március 25-26-án néhány ponttal átlépte a 25 ezer pontos határt, de 25.100 pont fölött utoljára 2008. január 15-én járt, amikor a maximum értéke 25.178,01 pont volt.
Rózsa Balázs, az OTP részvénypiaci elemzője kiemelte, hogy a vevők határozták meg a keddi kereskedést. Magas forgalomban lényegében minden részvény árfolyama töretlenül emelkedett. A vezető részvények közül kedden a Mol "vitte a prímet", a nap nyertese az olajpapír volt. A piacon ugyan újra feléledtek a görög aggodalmak, ami az euró piacára igen, de a részvénypiacra nem hatott. Az elemző szerint kérdés, hogy meddig tart a tőzsdéken a rali, szerinte minden "túlvett", eladó nincs, csak vevő. Úgy tűnik - mondta Rózsa Balázs -, "hogy a forduló, de még a megálló sem jött el a részvénypiacokon".
Szatmári Tamás, a Raiffeisein Bank Zrt. üzletkötője nem látja okát a töretlen optimizmusnak. Szerinte minden részvény túlértékelt. Eladó nincs, csak vevő a piacon - mondta a bróker, aki szerint a Rába árfolyamát az emelte, hogy a papír bekerült a BUX-kosárba, ezért a befektetési alapok vásárolják a részvényt.
A Mol 470 forinttal, 2,27 százalékkal 21.200 forintra erősödött, 4,5 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP részvények ára 91 forinttal, 1,27 százalékkal 7.270 forintra nőtt, forgalmuk 13,4 milliárd forintot tett ki.
A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,25 százalékkal 815 forintra emelkedett, forgalma 3,7 milliárd forint volt.
A Richter papírok árfolyama 420 forinttal, 0,97 százalékkal 43.805 forintra növelte értékét, a részvények forgalma 2,0 milliárd forintot ért el.
A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 93,1 millió forintos forgalom mellett 5 forinttal, 0,02 százalékkal 21.690 forintra csökkent.
A Rába kedden másfél éves csúcsra került, a kereskedést az áremelkedés mértéke miatt rövid időre fel is függesztették. A részvény 9,4 százalékos emelkedéssel 1.040 forinton zárt. A Rába utoljára 2008. október 9-én járt ezer forint felett. Akkor a részvény napi maximuma 1.069 forint, a záróára pedig 1.048 forint volt.
A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 2.226,41 ponton zárt kedden, ez 30,63 pontos, 1,39 százalékos emelkedés a hétfői záráshoz viszonyítva.
Nézze meg, hogyan zártak részvényei!MTI
Cikkek
Pusztító a városi élet
Privátbankár.hu | 2010. április 6. 17:07
A gyorsan növekvő városok egészséget fenyegető ártalmaira irányítja a figyelmet az egészség világnapján, szerdán induló kampányában az Egészségügyi Világszervezet
Cikkek
Nem tesznek jót a görögök a forintnak
Privátbankár.hu | 2010. április 6. 16:41
Kedden a forint kissé gyengült, miután ismét görög adósságszolgálat hírek rendítették meg a nemzetközi befektetői bizalmat.
Az ünnepek utáni első kereskedési napon, kedden délután negyed ötkor 265,40 forinton jegyezték az eurót a bankközi kereskedelemben a hétfő esti 264,32 forint és a péntek délutáni 265,08 forint után.
A jegyzés a kora délelőtti 264,70-es szintről 265,50 környékére emelkedett és a nap folyamán ennek közvetlen közelében ingadozott. Az árfolyam a piaci várakozások szerint az elkövetkező napokban is a 265-ös euró jegyzés környezetében marad.
A dollárt 198,51 forinton jegyezték kedden délután 1,3377 dolláros euró jegyzés mellett. Hétfőn este a dollárt 195,95 forinton, az eurót 1,3461 dolláron jegyezték. A svájci frank jegyzése kedden délután 185,45 forint volt a péntek délutáni 184,99 forint után, 100 japán jent 211,26 forinton jegyeztek a pénteki 207,83 forint után.
Hétfőn a forint a 265-ös euró jegyzés alá erősödött a nemzetközi bankközi kereskedelemben néhány kedvező amerikai makrogazdasági adat hatására javuló befektetői kockázatvállalási hajlandóságnak köszönhetően. A hétfőn közzétett márciusi amerikai szolgáltatóipari beszerzési menedzser index a vártnál magasabb értéket ért el, és az amerikai lakáspiac is a vártnál gyorsabban növekedést mutatott februárban. Az amerikai piacok hétfőn, az európai piacok pedig kedden tudtak reagálni az amerikai foglalkoztatás vártnál nagyobb, múlt havi bővüléséről még pénteken megjelent adatokra.
Kedden nagyot rontott a befektetői kockázatvállalási hajlandóságon a görög adósságszolgálattal kapcsolatban ismét felmerült kétségek. Meg nem nevezett forrásból olyan sajtójelentés jelent meg, amely szerint Görögország az Európai Unióval márciusban kötött megállapodást módosítani kívánja, hogy ne kelljen igénybe vennie az IMF kemény feltételekhez kötött hiteleit, mivel azok teljesítése társadalmi feszültségekkel járna.
A hírt később a görög pénzügyminisztérium cáfolta. A hír ennek ellenére is átmenetileg 1,3360 alá gyengítette az eurót a dollárral szemben, miközben 10 éves lejáratú görög államkötvény hozamprémiumát az irányadó német állampapírhoz, a Bund-hoz képest 408 bázispontra, a valaha elért legmagasabb szintre szorította.
A cseh korona a februári kereskedelmi többlet láttán és a prágai tőzsde emelkedő indexe hatására elkerülte a zlotyt és a forintot egyaránt érintő gyengülést hétfőn: a koronát 25,24-es euró árfolyamon jegyezték kedd délután a pénteken jellemző 25,36 után.
Legfrissebb devizaárfolyamok a PrivátbankáronMTI
Cikkek
Nagyobb területen vásárolhatunk
Privátbankár.hu | 2010. április 6. 16:18
Megállt az élelmiszerboltok számának évek óta tartó csökkenése tavaly. Összesen 19 900 általános élelmiszerüzletet regisztrált a Nielsen piackutató vállalat
Cikkek
Athén nem enged a nyomásnak
Privátbankár.hu | 2010. április 6. 15:42
Athéni kormányzati források kedden cáfolták, hogy a görög vezetés a társadalmi feszültségek kockázata miatt módosítaná az adósságválság kezeléséről az Európai Unióval kötött márciusi megállapodást - jelentette a Reuters hírügynökség.
"Görögország nem kéri a megállapodás újratárgyalását. Ragaszkodunk a közösen kidolgozott támogatási rendszerhez" - mondta egy névtelenséget kérő, magas rangú pénzügyminisztériumi tisztviselő.
Korábbi sajtójelentések szerint a görög kormány úgy ítéli meg, hogy ha a Nemzetközi Valutaalap (IMF) is részt vesz a válságenyhítő hitelezési programban, akkor komoly társadalmi, politikai feszültséget gerjeszthetnek a támogatás feltételéül szabott megszorítások, ezért módosítani kell a megállapodáson.
A március végi uniós csúcson kialkudott egyezség szerint az euróövezeti tagállamok kétoldalú alapon nyújthatnak hitelt Görögországnak, és az adósságválság kezelésében az IMF is szerepet vállalhat.
Amerikaiaknál házalnak a görög államadóssággal
Kelet-Európában az IMF szította a válságot?
Saját erőből állna talpra Görögország?MTI
Cikkek
A BRFK-s szerződések is gyanúsak?
Privátbankár.hu | 2010. április 6. 15:36
Hűtlen kezelés gyanúja miatt ismeretlen tettes ellen nyomozást rendelt el a Központi Nyomozó Főügyészség egyes, BRFK-t érintő tanácsadói szerződésekkel összefüggésben - közölte a főügyészség szóvivője az MTI megkeresésére kedden. Fazekas Géza hangsúlyozta: ismeretlen tettes ellen indították a nyomozást.
A Népszabadság szombati számában közölte: a budapesti rendőrfőkapitány szerint sokaknak jól jönne, ha őt menesztenék posztjáról. Tóth Gábor ezt annak kapcsán nyilatkozta, hogy ismeretlenek feljelentést tettek ellene hűtlen kezelés miatt. A lap közlése szerint a feljelentő levél egyebek között azt a kérdést veti fel, hogy vajon felügyelheti-e a BKV fiktív tanácsadói szerződései és más hasonlóan nagy horderejű gazdasági bűncselekmények nyomozását olyan ember, akivel szemben felvetődhet a gyanú, hogy maga is kötött hasonló szerződéseket.
Tóth Gábor a Népszabadságnak arról is beszélt: néhány hete hallotta először a szóbeszédet, hogy bizonyos körökben a lejáratására, eltávolítására szövetkeznek. Hozzátette, hogy ez nem meglepő, mert sokaknak jól jönne, ha menesztenék. "Az elmúlt hónapokban sokaknak ráléptünk a lábára, sokak érdekeit sértettük. Az a meglepő, hogy csak most kezdődnek az üzengetések, a fenyegetések" - fogalmazott.
Arról nem mondott konkrétumot a lapnak, hogy kik üzengettek neki, kik fenyegették, csak annyit közölt: egyik oldalról azt vetik a szemére, hogy miért pont most kellett lecsapni erre vagy arra, a másikról azt, hogy eddig miért nem voltak ilyen határozottak.
Hangsúlyozta ugyanakkor: senki nem gondolhatja komolyan, hogy az ő lejáratásával, esetleges eltávolíttatásával érdemben befolyásolni lehet egy-egy nyomozás kimenetelét, már csak azért sem, mert a nagy ügyek mind fokozott ügyészi felügyelet mellett folynak.
Más sajtóorgánumok értesülései szerint a Tóth Gábor elleni feljelentés a BRFK és az egyik polgárőr szövetség között létrejött szerződést kifogásolja.
A BRFK péntek kora este honlapján nyilvánosságra hozta jelenleg érvényes megbízási szerződéseit. Ezeket - a közlemény szerint - "olyan feladatok teljesítésére kötötte, melyeket státuszok hiányában nem lehet, vagy a BRFK más módon nem tud ellátni, vagy így gazdaságosabb a feladat ellátása".
Mesterházy előzetesben marad, Zelenák szabadlábon
Aba Botond is ügyvédhez fordul Antal állításai miatt
Négy embert elvittek a rendőrök a MÁV Hídépítőtől
MTI
Cikkek
137 jogsi ugrott húsvétkor
Privátbankár.hu | 2010. április 6. 15:30
Mintegy 30 százalékkal kevesebb személyi sérüléses közúti közlekedési baleset történt az idén a húsvéti ünnepek alatt, mint tavaly - olvasható az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) keddi, az MTI-hez eljuttatott közleményében.
Az elsődleges baleseti statisztikai adatok alapján szombattól hétfőig az országban 104 személyi sérüléses közúti közlekedési baleset történt. Három balesetben négy ember vesztette életét; 36 eset súlyos, 68 pedig könnyű sérüléssel végződött.
A rendőrség közleménye szerint az ünnepek alatt a rendőrök 18.744 főt szondáztattak, közülük 604-en bizonyultak ittasnak. A helyszínen 137 vezetői engedélyt vettek el.
Az ittas vezetés ebben az évben nem okozott halálos kimenetelű balesetet, de öt esetben súlyos, hét esetben pedig könnyű sérülést okozott az alkoholfogyasztás.
A rendőrök az ellenőrzési helyek kiválasztásánál figyelembe vették az ittas járművezetés előfordulásának gyakoriságát, valamint azt, hogy a járműveket biztonságosan tudják leállítani.
A húsvéti akció célja az ittas vagy bódult állapotban közlekedő gépjárművezetők, kerékpárosok kiszűrése mellett az volt, hogy demonstratív rendőri jelenléttel előzzék meg a közlekedési baleseteket, és növeljék a közlekedők biztonságérzetét.
A főutakat a forgalmi torlódások, a határátkelőhelyeket a várakozások elkerülése érdekében a rendőrség már március 30-tól kiemelt figyelemmel kísérte. A határátkelőhelyekre vezető utakon vasárnapig tartják fenn a fokozott rendőri jelenlétet.
Több mint 20 millió forint baleset-megelőzésre
Az új KRESZ növelheti a motorbalesetek számát
Javult-e a közlekedési morál az új KRESZ miatt?MTI
Vásárló
A kézbesítők is jól járnak a netes vásárlással
Privátbankár.hu | 2010. április 6. 15:19
A folyamatosan bővülő hazai e-kereskedelem egyik legnagyobb feladata a mai napig a fogyasztók bizalmának elnyerése
KKV
Egyre több a digitális televízió
Privátbankár.hu | 2010. április 6. 14:44
A tizennégy legnagyobb magyarországi műsorterjesztő hálózatában, 2010 januárjában 7 ezerrel 1,148 millióra nőtt a digitális televíziózásra előfizető háztartások száma
Cikkek
Hasizom-erősítéssel a gyomorfekély ellen
Privátbankár.hu | 2010. április 6. 14:25
Tavasszal sok érintett tapasztalja, hogy kiújuló gyomorfekélye sok kellemetlenség és fájdalom forrása. De vajon hogyan lehet kezelni a már meglévő gyomorfekélyt?
Cikkek
Az adók miatt is érdemes cafeteriaként életbiztosítást adni
Privátbankár.hu | 2010. április 6. 13:15
A cafeteria szabályok ugyan változtak az idén, de az életbiztosítás továbbra is a vállalati juttatások költséghatékony eleme maradt
Cikkek
20 havi csúcson a réz ára
Privátbankár.hu | 2010. április 6. 13:14
A réz ára 20 havi csúcsra emelkedett a londoni fémtőzsdén (LME) kedden, újabb jeleként a világgazdaság élénkülésének. Az optimizmust egyebek mellett az váltotta ki, hogy a foglalkoztatottak száma 162 ezerrel nőtt márciusban az Egyesült Államokban, havi szinten a legnagyobb mértékben 2007 márciusa óta.
A réz ára kedden átlépte a 8.000 dolláros határt tonnánként a legkeresettebb, három hónapos határidőre, ez 2008. augusztus óta a legmagasabb.
"Utórengés": felszökött a réz ára
Több havi csúcson a fémárak MTI
Cikkek
Négy forinttal drágul a benzin, hattal a gázolaj
Privátbankár.hu | 2010. április 6. 13:02
Emeli bruttó 4 forinttal a 95-ös benzin és 6 forinttal a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát a Mol Nyrt. csütörtökön
Cikkek
Kóka áll az LMP mögött?
Privátbankár.hu | 2010. április 6. 12:56
Etikai vizsgálatot indít az SZDSZ Kóka János ellen, mert a párt közleménye szerint a frakcióvezető az ajánlószelvények gyűjtésével és a párt rendezvényeinek támogatásával segítette a Lehet Más a Politika (LMP) kampányát.
Az MTI-hez kedden eljuttatott közleményben a szabad demokraták azt írják, hogy a hírek szerint az SZDSZ frakciójának munkatársai, "Balogh Erika és Kátai Gábor voltak az összekötők az LMP és Kóka között".
Kitérnek arra is, hogy Retkes Attila, az SZDSZ elnöke felkérte a párt jószolgálati és etikai bizottságát, hogy a választás első fordulója után indítson etikai vizsgálatot annak kiderítésére, hogy a hírek igazak-e, s a párt frakcióvezetője valóban részt vett-e egy konkurens jelölő szervezet támogatásában.
Schiffer András keddi, budapesti sajtótájékoztatóján kérdésre válaszolva hazugságnak nevezte azt a felvetést, hogy Kóka János "több egykori embere" és több volt szabad demokrata is szerepet kapott az LMP-ben.
Arra a felvetésre, hogy az LMP kampányfőnöke korábban a szabad demokrata Horn Gábor kampánystábjában is dolgozott, azt felelte, hogy Karácsony Gergely korábban máshol szerzett kampánytapasztalatokat. Egyéb, az újságírók által felvetett nevekre pedig azt mondta, hogy azokat eddig még nem is hallotta.
Hámori Hanna, az LMP sajtófőnöke az MTI megkeresésére cáfolta, hogy Kóka János segítette volna az LMP kampányát. Kóka János az MTI megkeresésére nem kívánt reagálni az ügyre.
Kétharmados javaslatokkal készül az LMP
Visszafordult a Jobbik
4,6 milliónál tart az LMP
MTI
Cikkek
Több mint 20 millió forint baleset-megelőzésre
Privátbankár.hu | 2010. április 6. 12:54
A Generali a Biztonságért Alapítvány jóvoltából immár 11. alkalommal kerül meghirdetésre az oktató-nevelő intézményeknek és a gyermekeknek szóló Szimba pályázat
Cikkek
A Moody´s lehúzta Izlandot
Privátbankár.hu | 2010. április 6. 12:47
A leminősítés lehetőségére utaló negatívra rontotta az eddigi stabilról Izland államadós osztályzatának kilátását kedden a Moody´s Investors Service, a külső likviditással kapcsolatos aggodalmakra hivatkozva.
A nemzetközi hitelminősítő szerint a likviditással kapcsolatos bizonytalanságok mellett az Icesave-adósság megoldásának halasztódása indokolja a kilátásrontást.
Az Icesave-ügy annak az 5,3 milliárd dollárnak a visszafizetéséről szól, amelyet korábban London és Hága adott arra, hogy kártalanítsák az Icesave izlandi internetes bank csődje miatt veszteségeket szenvedő brit és holland bankbetéteseket. Az izlandiak túlnyomó többsége brit-holland diktátumnak tartja a megállapodást, és úgy véli, hogy annak végrehajtása túl súlyos terheket róna a világgazdasági válság miatt amúgy is nehéz helyzetbe került Izlandra, ezért a március elején tartott népszavazáson több mint 90 százalékuk elvetette a törvényt.
Nem fizet Izland a befektetőknek
Kamatot csökkentett Izland
MTI
Cikkek
Herényi: 20 éve közelebb voltunk Európához
Privátbankár.hu | 2010. április 6. 12:24
A rendszerváltás óta eltelt húsz év, de most távolabb vagyunk a nyugat-európai felzárkózás lehetőségétől, mint akkor voltunk - jelentette ki Herényi Károly, az MDF elnökhelyettese kedden, Nagykanizsán tartott sajtótájékoztatóján.
A politikus szerint a távolságnak nem az az oka, hogy "a magyar rest, lusta vagy tehetségtelen, hanem az, hogy a politikai elitje képtelen olyan dolgokat megtenni, amiket egy többpárti parlamenti demokráciában meg kell". A kompromisszumok és a politikai egyeztetések sokaságát, valamint a közös nemzeti érdek szolgálatát, "amely bizonyosfajta összefogást feltételez a politikai szereplők részéről" - fejtette ki.
MDF: Bokros a legfelkészültebb!
"Orbán Viktor jövőképe maga a szocializmus"
Füstölögnek az MDF kampánya miatt
MDF: Bokros a legfelkészültebb!
MTI
Makro / Külgazdaság
Május 6-án választanak a britek
Privátbankár.hu | 2010. április 6. 12:17
A várakozásoknak megfelelően május 6-ára írta ki a brit parlamenti választásokat Gordon Brown miniszterelnök. Brown kedden jelentette be hivatalosan a választások időpontját, amelyet a brit sajtó valójában már hónapok óta tényként kezelt.
A kormányfő kedd délelőtt felkereste a londoni Buckingham-palotában II. Erzsébet királynőt, és felkérte a parlament feloszlatására.
Az uralkodónál tett félórás látogatás után, a Downing Street-i miniszterelnöki hivatal előtt Brown közölte a felsorakozott újságírókkal, hogy a királynő eleget tett a felkérésnek, és a parlamenti választásokat május 6-án tartják.
Visszafizettetik a költségtérítést a képviselőkkel
Szorul a hurok: megadóztatják a bankárok prémiumát
MTI
Cikkek
MDF: Bokros a legfelkészültebb!
Privátbankár.hu | 2010. április 6. 12:00
Az MDF pártigazgatója szerint az országos listát állító pártok miniszterelnök-jelöltjei azért nem vállalják a vitát Bokros Lajossal, mert tudják, az MDF kormányfőjelöltje a legfelkészültebb.
Pusztai Erzsébet kedden Budapesten kiemelte, a kormányfőjelöltek "gyávák" ahhoz, hogy a saját programjukat egy szakemberrel, Bokros Lajossal szemben megvédjék.
Nézze meg választási rovatunkat és értékelje Ön is a miniszterelnök-jelölteket!
Kerék-Bárczy Szabolcs, az MDF szóvivője a sajtótájékoztatón azt hangsúlyozta: kutatások is alátámasztják azt, hogy a választók 26 százaléka pozitívan ítéli meg Bokros Lajost. Az MDF miniszterelnök-jelöltje Orbán Viktornak, a Fidesz elnökének egyetlen hiteles kritikusa, kihívója - jelentette ki.
"Meg kell adóztatni a minimálbért, de jelképesen"
Négy párt is vitára szólítja Orbánt
Finisben: kezdődik a végső mozgósítás
Leosztályozott miniszterelnök-jelöltek: Vona vezet
MTI
Cikkek
Újra vádat emeltek a Total ellen az ENSZ-program miatt
Privátbankár.hu | 2010. április 6. 11:57
Vádat emelt egy francia vizsgálóbíró a Total cég ellen az iraki "olajat élelmiszerért" ENSZ-programot övező korrupciós botrányban való érintettség gyanújával - erősítette meg kedden a francia olajipari vállalat egyik szóvivője és ügyvédje a Les Échos című gazdasági lap értesülését.
Jean Veil elmondta: korrupció és befolyással való üzérkedés miatt február 27-én történt a vádemelés. A bírósági döntéssel újraindul az az eljárás, amely a kilencvenes évek egyik nagy segélyezési botránya körüli állítólagos korrupciós ügyeket vizsgálta.
Orszok a kapuk előtt: a kiebrudalt Mol-részvényes
OPEC: súlyos milliárdokat kell tenni az olajiparba
MTI
Cikkek
Kiebrudalt Mol-részvényes: az oroszok továbbállhatnak?
Privátbankár.hu | 2010. április 6. 11:37
Az orosz Szorgutnyeftyegaz közel egy éve vásárolt 21,2 részvénycsomagot a Molból, de a mai napig nem tudták magukat bejegyeztetni részvényesként
Cikkek
Vissza az iskolapadba: az emberek negyede új szakmát tanulna
Privátbankár.hu | 2010. április 6. 11:22
Az utóbbi években ugrásszerűen megnőtt a diplomások száma, egyre kevesebb a szakmunkás, valamint a gazdasági válság is jelentősen átrendezte a munkaerő piacot. A munkanélküliek száma évek óta nem látott magasságokban van, ezért egyre több emberben merül fel a gondolat, hogy fejlessze tudását, vagy akár egy teljesen új szakmát sajátítson el.
Cikkek
A pályakezdők bármit elvállalnak, csak dolgozhassanak
Privátbankár.hu | 2010. április 6. 11:17
A frissdiplomások többsége a fizetési igényt nevezi meg a legfontosabb szempontnak egy állásajánlat kapcsán - ellenben ha arról van szó, nem szívesen költöznének más helyre csak egy álláslehetőség miatt. A külföldi munka persze kivétel. Azok, akik itthon kezdik el az "életet" viszont nemigen válogatnak, bármibe belekezdenek, csakhogy dolgozhassanak
KKV
Mentőöv a kkv-knak: beruházásösztönző lízing
Privátbankár.hu | 2010. április 6. 11:09
A bizonytalan piaci kilátások és a korlátozott banki források következtében jelentősen visszaesett a kis- és középvállalati szektor beruházási hajlandósága
Cikkek
Kétharmados javaslatokkal készül az LMP
Privátbankár.hu | 2010. április 6. 10:38
Több kétharmados javaslatot is be akar terjeszteni a parlamentnek a Lehet Más a Politika (LMP), ha bejut az Országgyűlésbe - jelentette be Schiffer András kedden Budapesten.
Az LMP listavezetője sajtótájékoztatóján többek között arról beszélt, hogy a túlsúlyos miniszterelnöki hatalom miatt olyan változtatásokat szeretnének elérni, amelyek hatékonyabb ellenőrzést tesznek lehetővé a mindenkori kormányfői hatalommal szemben. Emellett többek között a párt- és kampányfinanszírozás rendezésére, valamint a parlamentbe jutási küszöb ötről három százalékra való leszállítására is javaslatot akarnak tenni.
Visszafordult a Jobbik
A választások után: növekedés és sok munkahely?
4,6 milliónál tart az LMP
Négy párt is vitára szólítja Orbánt
Finisben: kezdődik a végső mozgósítás
MTI
Cikkek
Gráf József agrárminiszter visszavonul
Privátbankár.hu | 2010. április 6. 10:25
Visszavonul a politikától Gráf József agrárminiszter a választások után - írta kedden az Új Dunántúli Napló.
A szaktárca vezetője a lapnak adott interjújában úgy fogalmazott: öt évet töltött az agrártárca élén, s ez amellett, hogy hazai rekord, "legalább tíz normál évnek felel meg egy ember életében". A mezőgazdaságban ugyanis "mindig van valami gond, nincs olyan nyugalmi periódus, mint az oktatásban a nyári szünet".
Gráf József azt mondta, hogy idén lesz 64 éves, és úgy érzi, ráfér a pihenés. A nyarat családi körben, pihenéssel tölti majd, s ami a jövőt illeti, gazdálkodni biztosan fog. "Emellett több hazai és külföldi szakértői megkeresésem van, utóbbiak zöme a csatlakozás előtti országokból. De bármilyen feladat elvállalásáról csak később fogok dönteni" - jegyezte meg a miniszter a baranyai napilapban közölt interjúban.
"Orbán Viktor jövőképe maga a szocializmus"
Visszafordult a Jobbik
A Fidesz nem kérne türelmi időt
A választások után: növekedés és sok munkahely?
Megkezdődtek a 2010-es választásokMTI
KKV
Premier után: a következő generációs iPad lesz a befutó?
Privátbankár.hu | 2010. április 6. 10:00
Több mint 300 ezer darab fogyott az Apple táblagépéből az amerikai megjelenés első napján. A cég az év végéig 8-10 millió darabot akar értékesíteni
Cikkek
Piaci háttér: egy központból irányítják majd a magyar áramot
Privátbankár.hu | 2010. április 6. 09:47
Egyetlen kezelőközpontból fogja irányítani a magyar villamosenergia-rendszert 2011 első negyedévétől a Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító (Mavir)
Cikkek
Az amerikai ingatlanpiac rácáfolt az elemzőkre
Privátbankár.hu | 2010. április 6. 09:13
Az Egyesült Államokban februárban a piaci várakozásra rácáfolva, gyorsan gyarapodott a használt lakóingatlanokra kötött adásvételi szerződések száma, ezt közölték hétfőn az amerikai ingatlanforgalmazók és értékbecslők országos szövetségében (NAR).
A NAR forgalommutatója, amelyet a szerződés alapján eladásra váró lakások számából képez, februárban 8,2 százalékkal 97,6 pontra emelkedett. Az elemzők 0,5 százalékos visszaesésre számítottak.
Öt éve nem volt ennyi csőd az Egyesült Államokban
Nem vesz több jelzáloghitel-alapú papírt a Fed
Negatív rekord az amerikai ingatlanpiacon
MTI
Cikkek
Veszélyes ételek: fenyegető táplálékallergia
Privátbankár.hu | 2010. április 6. 09:00
Az allergia, így a táplálékallergia egyre több embert érint világszerte, már lassan népbetegségnek számít, bár sokan nem fordulnak orvoshoz panaszaikkal
Cikkek
A legsúlyosabb bírságot kapta a Toyota
Privátbankár.hu | 2010. április 6. 08:55
A lehető legnagyobb, 16,4 millió dolláros bírságot szab ki az amerikai kormány a Toyota ellen, amiért a japán cég eltitkolta egyes modelljeinek problémáit
Cikkek
Visszalépett a tárca: elmarad a magyar termékek fesztiválja
Privátbankár.hu | 2010. április 6. 08:31
A Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) időhiányra hivatkozva megvonta a támogatást attól a gasztronómiai fesztiváltól, amely a magyar termékeket népszerűsítette volna, így pénzhiány miatt a szervezők lemondták a rendezvényt - írta keddi számában a Magyar Nemzet.
A lap úgy tudja, hogy szinte az összes hazai agrár érdekvédelmi szervezet és terméktanács együttműködésével rendezték volna meg június első hétvégéjén a 100 százalékban magyar elnevezésű gasztronómiai fesztivált. Egyéves előkészület után az FVM visszalépett a fesztivál támogatása mögül. Így rendezetlen pénzügyi háttérrel maradt szervezők lemondták a fesztivált - mondta a Magyar Nemzetnek Bakos Erzsébet, a Tej Terméktanács szakmai koordinátora.
A Magyar Nemzetnek Dékány András, az agrártárca kabinet- és sajtófőnöke arról számolt be, hogy az Agrármarketing Centrum (AMC) másfél-két hónappal ezelőtt hatmillió forintos támogató határozatot hozott, ezért érthetetlennek nevezte az érdekvédők ágálását.
Sonkából nem szeretjük a sajátmárkásat
Boltok: javul a húsvéti ellenőrzések eredménye
A húsvét megdobja a húsipar forgalmát
MTI, Magyar Nemzet
Cikkek
Stabilizálódott és erős maradhat a forint
Privátbankár.hu | 2010. április 6. 08:24
Stabilizálódott a forint kedden kora reggel: az eurót 264,42 forinton jegyezték a nemzetközi devizakereskedelemben, míg hétfőn későn este 264,40 forint/euró volt az árfolyam. Hétfő délutánhoz képest is erősödött a forint.
Kereskedők szerint a forint a következő napokban erős marad az euróhoz képest a kockázatvállalási hajlandóság növekedésével. A forint már hétfőn erősödött a fő nyugati központok elektronikus jegyzéseiben az euróval és kisebb mértékben a dollárral szemben is, miután a nap folyamán megjelent jó amerikai adatok megemelték a dollárt, lenyomták az eurót, és növelték a kockázatosabb eszközök keresletét.
A forinthoz hasonlóan stabilizálódott kedden kora reggel a korona és a zloty is: az euró 3,8393 zlotyt ért, a hétfő késő esti 3,8420 zloty után. A koronát 25,3060 korona/euró árfolyamon jegyezték kedden kora reggel, hétfőn későn 25,3150 volt az euró árfolyama.
Legfrissebb devizaárfolyamok a Privátbankáron
Obama: Kína tegye piaci alapúvá a jüantMTI
Cikkek
Új online brókercég indul - tőzsdézzen a mobiljával
Privátbankár.hu | 2010. április 6. 08:20
"Áprilistól új online brókercég indul Random Capital néven, melynek dr. Tóth Nándor a nemrégiben kinevezett vezérigazgatója. A Random Capital korszerű és minőségi szolgáltatásait egy rugalmas és tapasztalt szakértői gárda biztosítja, amelynek tagjai hatékonyságukkal gyorsan a piacvezetők közé emelik a vállalkozást" - írja a friss piaci belépő cég -szerkesztőségünkhöz eljuttatott - közleménye.
A Random Capital a tőzsdei cégek alapvető tevékenységei – mint például az online kiszolgálás – mellett a hazai tőkepiacon először kínál mobilbróker szolgáltatást. A széleskörű informatikai szolgáltatások mellett a cég egyik legnagyobb vonzereje a hazai vásárlói attitűd szem előtt tartása. A kényelmi szolgáltatások egyike az ingyenes számlanyitás az ország egész területén - így a Random Capital.
A cég kiemelt célcsoportja az a lakossági szegmens, amelyet eddig csak néhány brókercég szólított meg. Az új cég a részesedését úgy növelheti, hogy bővíti a piacot, de nem kell árversenybe bocsátkoznia. A lakossági szegmens megszólítása természetesen nem jelenti azt, hogy a Random Capital kizárólag a kisbefektetőkre korlátozná tevékenységét, hiszen a nagybefektetők számára is kedvező feltételeket kínál elsősorban szerződéses és ügyletbonyolítási szinten, illetve a díjazás területén.
A Random Capital által kínált innovatív technológiák az ügyfelek kényelmét szolgálják, akik így gyorsan és hatékonyan kereskedhetnek. A cég háromféleképpen is biztosítja számukra az online tőzsdézés lehetőségét. A letölthető programként működő, kimondottan praktikus, testre szabható, felhasználóbarát felületnek „Randi” a neve, a „Netboon” a webes alkalmazás, míg a „MobilBroker” a mobil hozzáférést biztosítja. Az utóbbi, mindenki számára elérhető és könnyen kezelhető szolgáltatás alatt nem pusztán árfolyamadat közlést értünk, hanem az érintőképernyős mobiltelefonokon keresztül történő, magyarországi piacon elsőként alkalmazott tőzsdei kereskedést is. Természetesen adatszolgáltatás a hagyományos készülékeken is lehetséges. A Random Capital elsődlegesen a Budapesti Értéktőzsdére bevezetett értékpapírok elérhetőségét biztosítja, de a későbbiekben a nemzetközi piacok felé is nyitni kíván - zárja közleményét a cég.
Nézze meg, hogyan állnak részvényei!Privátbankár
Cikkek
Mérsékelten meleg idő várható a héten
Privátbankár.hu | 2010. április 6. 08:12
Kedden a Dunántúlon a változó felhőzet mellett több órára kisüt a Nap, ugyanakkor keleten tartósan erősen felhős, borult marad az ég és egyre kevesebb helyen, de még többfelé várható eső. Az északnyugati szél megerősödik, a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések is előfordulhatnak. A minimumok 4, 9 °C, a maximumok 10, 15 °C között alakulnak - írja előrejelzésében az Időkép.hu.
Szerdán már sokfelé lehet számítani legalább pár órás napsütésre, de főként a Duna vonalától keletre időnként erősen megnövekszik a felhőzet és ott futó záporok alakulhatnak ki. Hideg éjszakára van kilátás, helyenként gyengén fagyhat.
A hét második felében több-kevesebb napsütés mindenütt várható, a gyakran megnövekvő felhőzetből szórványosan lehet számítani esőre, záporra. Mérsékelten meleg időre készülhetünk.
Forrás: Időkép.hu
Orvosmeteorológia
Kedden továbbra is gyenge hidegfronti hatásra panaszkodhatunk: fejfájás, szédülés, dekoncentráltság, vérnyomás-ingadozás jelentkezhetnek. Fokozódhatnak a görcsös fájdalmak. Az erős szél miatt fokozódhat a migrén, illetve az asztmás betegek jobban fulladhatnak.
Pollenjelentés
A napsütéses, meleg idő következtében az elmúlt héten az országos összpollenterhelés nagy mértékben emelkedett – az előző heti terhelésnek közel kétszeresét mérték, ami magasabb, mint az előző évi legmagasabb heti összpollenszám. Csúcsidőszakában van a ciprus- és tiszafafélék virágzása, erősödik a nyár, a kőris, a szilé, nyír és a fűz pollenszórása, lecsengőben van az égeré és a mogyoróé. A legtöbb helyen a ciprus- és tiszafafélék virágpora volt jelen legnagyobb mennyiségben a levegőben. Az éger pollenszórása túljutott csúcsidőszakán, többszörösére emelkedett a nyár pollenjének koncentrációja, a legtöbb városban magas koncentrációt regisztráltak. tízszeresére emelkedett a szil összpollenszáma, felerősödött a nyír pollenszórása is. A fűz virágporának koncentrációja is emelkedett – a legtöbb helyen közepes szintet mértek. Növekedett a kültéri allergén gombaelemek mennyisége is.
Drága volt a Magyar Közútnak ez a tél
Változékony idővel kezdődik az április
Privátbankár
Pénzügyi szektor
Csúcson a takarékláng: törlesztünk, mint a kisangyal
Privátbankár.hu | 2010. április 6. 08:05
A magyar lakosság több hitelt törlesztett tavaly, mint amennyit felvett - ilyen jóformán a rendszerváltás óta nem történt -, a háztartások megtakarítási hányada megduplázódott
Makro / Külgazdaság
"Orbán Viktor jövőképe maga a dicső szocializmus"
Privátbankár.hu | 2010. április 6. 07:47
A Der Spiegel a magyar választásokról készült riportjában Orbán Viktor jövőképét a "dicső szocialista munkáspárti" időkhöz hasonlította és megemlékezett a "szélsőjobb jelentette veszélyről" is
Makro / Külgazdaság
Füstölögnek az MDF kampánya miatt
Privátbankár.hu | 2010. április 6. 07:20
A pécsi dohánygyár tiltakozik az ellen, hogy az MDF egyik új kampányplakátja olyan cigarettadobozokat ábrázol, amelyek a megtévesztésig hasonlítanak a dohánygyár termékeire
Makro / Külgazdaság
Valutamanipuláció: Obama piaci alapú jüant követel
Privátbankár.hu | 2010. április 6. 07:15
Barack Obama amerikai elnök továbbra is azt várja el Kínától, hogy tegye piaci alapúvá a jüan árfolyamát - erősítette meg hétfőn a washingtoni Fehér Ház
Makro / Külgazdaság
Visszafordult a Jobbik
Privátbankár.hu | 2010. április 6. 07:04
Az utóbbi hetekben a Fidesz-Jobbik csata a legnagyobb ellenzéki párt sikerét hozta: a népesség egészén belül 3, a biztos pártválasztók körében 5 százalékponttal emelkedett a támogatottsága.
Cikkek
Amerikaiaknál házalnak a görög államadóssággal
Privátbankár.hu | 2010. április 6. 06:58
Feltörekvő piacokra szakosodott amerikai befektetőket próbál most első ízben megkörnyékezni egy új dollárkötvénnyel a görög kormány adósságterhe finanszírozására
Makro / Külgazdaság
Fidesz: ellenfelünk a túlzott elbizakodottság
Privátbankár.hu | 2010. április 6. 06:54
A mostaninál jóval kisebb és hatékonyabb kormánnyal, türelmi idő nélkül kezdené meg a Fidesz a kormányzást, ha hatalomra kerülne - mondta Szijjártó Péter
Cikkek
Sokan szavaztak a külképviseleteken
Privátbankár.hu | 2010. április 6. 06:49
A külképviseleteken a névjegyzékbe vett választópolgárok 77,79 százaléka vett részt a szombaton és vasárnap lezajlott országgyűlési választás első fordulójának szavazásán az Országos Választási Bizottság (OVB) hétfőn összesített adatai szerint.
Az OVB választási honlapján közölt adatok szerint összesen 6851-en szavaztak külföldön a nyilvántartásba vett 8807 választópolgár közül. A legtöbben Londonban szavaztak: az Egyesült Királyságban 2043 választót vettek nyilvántartásba, közülük 1527-en voksoltak, a részvétel 74,74 százalékos volt.
Írországban a névjegyzékben szereplő 724 ember közül 585-en adták le voksukat, itt 80,80 százalékos volt a részvételi arány.
Az Amerikai Egyesült Államokban három helyszínen összesen 551-en szavaztak a nyilvántartásba vett 673 választó közül. A részvételi arány New Yorkban volt a legnagyobb, 84,83 százalékos.
A környező országok közül Romániában három városban lehetett szavazni: Kolozsváron 83,93 százalékos, Csíkszeredán 74,40 százalékos, Bukarestben 63,64 százalékos volt a részvétel, és összesen 154-en szavaztak.
Szerbiában összesen 48-an járultak az urnákhoz, Belgrádban 90,91 százalékos, Szabadkán 84,44 százalékos volt a részvétel. A szlovákiai Kassán a 19 választó mindegyike elment szavazni, Pozsonyban a névjegyzékben szereplő 79 főből 72-en voksoltak, ez 91,14 százalékos részvételt jelent. Ukrajnában 29 választót vettek nyilvántartásba és 24-en mentek el szavazni.
A külképviseleti szavazás sajátossága, hogy a voksokat nem helyben számlálják össze, hanem hazahozzák azokat és itthon "bekeverik" a választópolgár lakóhelye szerinti választókerület egyik szavazókörének voksai közé. A törvény így biztosítja azt, hogy a külföldön leadott szavazatok titkosak maradjanak.
A volt szovjet köztársaságok közül több helyen is 100 százalékos volt a részvételi arány, például Azerbajdzsánban, a Belarusz Köztársaságban, a Grúz Köztársaságban, Kazahsztánban, valamint Lettországban és Litvániában is. Ezek közül az országok közül a legtöbb szavazó Grúziában volt, szám szerint 14, míg a Litván Köztársaságban mindössze egy szavazásra jogosult szerepelt a nyilvántartásban.
Az Orosz Föderációban, Moszkvában 70-en mentek el szavazni a 80 névjegyzékbe vett választó közül, míg Szentpéterváron és Jekatyerinburgban 100 százalékos volt a részvétel.
A külképviseleti szavazás során a legkisebb részvételi arány Albániában volt, ahol a nyilvántartásban szereplő két választópolgár közül csak egy szavazott, így 50 százalékos lett a részvétel.
Megkezdődtek a 2010-es választások
Kilencezren szavaznának külföldön
Londonban népszerűek a magyar választások
MTI
Makro / Külgazdaság
A választások után lesz munkánk?
Privátbankár.hu | 2010. április 6. 06:44
A munkát, a munkahelyteremtést, illetve a vállalkozások erősítését tekintik a legfontosabb gazdaságpolitikai feladatnak a pártok, azonban a nagy pártoknál mindez megreked az általánosság szintjén. A leírt programokban számokkal nem igen találkozunk, miközben a valaha volt legnagyobb munkanélküliségi rátával veszi át az új kabinet a kormányrudat. A kis pártok viszont új szemlélettel rukkoltak elő: lehet-e öncélként kezelni a gazdasági növekedést?
Cikkek
Milliárdokba kerül az adófizetőknek a stroke
Privátbankár.hu | 2010. április 5. 15:45
Hazánkban évente 42 ezren kerülnek kórházba stroke miatt, évente 14 ezren halnak meg a betegség következtében
Cikkek
Sonkából nem szeretjük a sajátmárkásat
Privátbankár.hu | 2010. április 5. 10:18
A tavalyi szezonban tovább csökkent a háztartások által füstölt- főtt sonkából megvásárolt mennyiség
Cikkek
Boltok: javul a húsvéti ellenőrzések eredménye
Privátbankár.hu | 2010. április 5. 06:23
Összesen 230 ezer élelmiszer-ellenőrzést végeztek a hatóságok 2007 óta Magyarországon, és ezek kapcsán mostanáig 8 milliárd forint bírságot szabtak ki
Friss
Nemzetközi
Izrael „megnyerte” az iráni háborút, de céljai még nem teljesültek
Az izraeli külügyminiszter nyilatkozott.
4 órája
A 100 Leggazdagabb
-
Titkos aranylabirintus London alatt: itt őrzik 60 ország kincseit2026. március 17. 16:00 -
Rekordévet zárt Tiborcz István bankja2026. március 17. 06:00 -
Keszthelyi Erik cége új szponzorként tűnik fel a veszprémi kézicsapatnál2026. március 16. 15:50 -
Gazdag magyarok szállnak be a légi üzletbe: közös céget alapított Wáberer György és Emőri Gábor2026. március 16. 06:00 -
Hat zenész a világ milliárdosai között2026. március 13. 14:50
További hírek >
Piac&Profit cikkei
-
Robbanásszerűen fejlődik a sportipar
16:56
-
Magyarországon a legmagasabb az infláció a visegrádi országok között
16:13
-
150 új munkahely: nagyot lép a Metal Kingdom
15:24
-
Tatán épül a régió legnagyobb toast-gyára, naponta 100 tonna kenyér készül majd
13:49
-
Kamattámogatott hitel: 23 ezer vállalkozás csapott le a lehetőségre
13:23
Turizmus Online cikkei
-
Szolíd éjszakai élet Damaszkuszban: betiltották az alkoholt a szórakozóhelyeken
16:44
-
Teljes leállás Berlinben: egynapos sztrájk a repülőtéren
15:51
-
A húsvét időpontjáról a régmúltban egy zsinaton döntöttek
15:12
-
Bejutott a magyar csapat a Bocuse d'Or lyoni világdöntőjébe
09:44
-
Magyar kezdeményezés csökkenti a töredezettséget a független szállodák között
09:25
A vidék hírei
-
Nem sikerült a Dobó teret félig sem megtöltenie Egerben a Fidesznek és Orbán Viktornak, a webkamerát is le kellett kapcsolni
20:45
-
Kiszivárgott Orbán Viktor egri beszéde!
13:16
-
Nemzetközi siker: díjat nyert egy egri kötődésű animáció a New York-i Philip K. Dick Filmfesztiválon
10:46
-
Egerszalók–Verpelét Minisprint autóverseny lesz a hétvégén - útlezárások várhatók
09:00
-
1848 méteres emlékfutást rendeznek középiskolásoknak az Érsekkertben
07:55
legolvasottabb
-
Nem akárki küldött levélben figyelmeztetést Orbán Viktornak
2026. február 23. 19:52
-
A Covidnál is nagyobb sokk következik
2026. február 18. 10:21
-
Sorra mondják le az izraeli turisták a budapesti szállodafoglalásaikat
2026. február 21. 12:54
-
Visszavinné a palackokat? Már nem sokáig kell boltba járni emiatt
2026. február 22. 11:41
-
Üzent a Molnak és a kormánynak az Adria vezetéket üzemeltető horvát cég
2026. február 20. 19:30
top 24
-
Ukrajna elfogadta az EU ajánlatát a Barátság kőolajvezeték helyreállítására
2026. március 17. 13:20
-
A magyar kormány most tényleg kihúzta a gyufát Brüsszelben – írja a Politico
2026. március 17. 09:03
-
Orbán Viktor és Robert Fico átírták az uniós csúcs napirendjét
2026. március 17. 10:41
-
Egy másik háborúban is súlyos fordulat történt hétfő éjjel
2026. március 17. 06:48
-
Teljesen megváltoztak a fizetések Magyarországon
2026. március 17. 06:11
A miniszterelnök jabvasolta. 

