Hírek
Makro / Külgazdaság Románia már 2015-ben bevezetné az eurót 
Privátbankár.hu | 2009. november 16. 16:15
Románia euróbevezetéssel kapcsolatos menetrendje nem változott a globális gazdasági válság és a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF) kapott készenléti hitel ellenére - jelentette ki a román központi bank alelnöke Bécsben. Románia 2012-ben lép be az ERM-II. árfolyamrendszerbe, ahol - az előírásnak megfelelően - két évet tölt, majd 2015 januárjában bevezethető lesz az euró - mondta Christian Popa, az osztrák központi bank által szervezett fórumon. November elején a román pénzügyminiszter azt mondta, hogy Románia idei államháztartási hiánya "valamivel" meghaladhatja a tervezettet, nagyobb lehet a GDP-arányosan várt 7,3 százaléknál. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) augusztus elején hagyta jóvá, hogy Románia idei államháztartási hiánya a GDP 7,3 százalékára emelkedjen a kezdetben várt 4,6 százalékról. Az euróövezeti tagság egyik feltétele a 3 százalék alatti GDP-arányos államháztartási hiány. Románia márciusban kötött csaknem 20 milliárd euró értékű, két évre szóló, többoldalú hitel megállapodást az IMF szervezésében. Románia eddig közel 7 milliárd euró IMF-hitelhez jutott, és decemberben dől el, megkapja-e a harmadik, 1,5 milliárd eurós részletet. Ötödik hónapja negatív az euróövezet inflációja Mindenkit lepipálhatunk a térségbenMTI
Makro / Külgazdaság "Nincs élelmiszerbiztonság klímabiztonság nélkül" 
Privátbankár.hu | 2009. november 16. 16:03
A decemberi koppenhágai klímacsúcs a globális éhezés szempontjából is alapvető jelentőségű lesz, hiszen "nincs élelmiszerbiztonság klímabiztonság nélkül" - jelentette ki az ENSZ főtitkára hétfőn Rómában az ENSZ Élelmezési és Mezőgazdasági Szervezetének (FAO) háromnapos csúcstalálkozóján, amelyen mintegy hatvan ország állam- és kormányfője vesz részt. A szervezet főigazgatója, Jacques Diouf megnyitójában arra szólított fel, hogy a tagállamok évi 30 milliárd euróval járuljanak  hozzá a mezőgazdasági termelés globális növeléséhez. Luíz Inacio Lula da Silva brazil elnök úgy fogalmazott, hogy az éhezés a föld leggyilkosabb tömegpusztító fegyvere, amely nem katonákat, hanem civileket, köztük gyerekek tömegeit pusztítja el. Ban Ki Mun ENSZ-főtitkár felszólalásában hangoztatta, hogy az élelemhez való hozzájutást alapvető emberi jog, hozzátéve, napjainkban több mint egymilliárd ember éhezik a Földön.  XVI. Benedek pápa a tanácskozáson arra figyelmeztetett, hogy az élelmiszerágazatban nincs helye az árakat felhajtó spekulációnak. Szavai szerint az élelmiszereket nem lehet más árucsoportokhoz hasonlóan kezelni. Hangsúlyozta, hogy az éhezők száma drámaian nő a világon annak ellenére, hogy a Föld képes lenne minden lakóját ellátni, vagyis a népesség növekedése és az éhezés kiterjedése nem mutat szoros összefüggést. Az éhezés okai sokkal inkább az élelmiszerárak emelkedésében, a fejlődő országok lakosságának elszegényedésében és az élelmiszerekhez való korlátozott hozzáférésben keresendő. A pápa szerint a világszerte növekvő éhezésre tekintettel tűrhetetlen a másik oldalon felhalmozott rendkívüli vagyon és pazarlás. Egy újabb csúcs, ami semmivel zárult Brutális árrobbanás lehet az élelmiszerpiacon MTI
KKV Új országokat hódít meg a lengyel IT vállalat 
Privátbankár.hu | 2009. november 16. 16:01
Felvásárlásokat tervez egyebek mellett Magyarországon az Asseco Poland, Lengyelország vezető informatikai vállalata
Biztosítás Aki óvatos, annak a casco is olcsóbb 
Privátbankár.hu | 2009. november 16. 15:26
Két és félszer több casco biztosítást kötöttek az idei kötelező kampány első napjaiban a Genertel biztosító honlapján, mint tavaly ilyenkor
Cikkek Az autók húzták az amerikai kiskereskedelmet 
Privátbankár.hu | 2009. november 16. 15:13
A vártnál nagyobb mértékben nőtt az amerikai kiskereskedelmi eladás októberben, elsősorban az autóértékesítés bővülésére - közölte az amerikai kereskedelmi minisztérium. Az októberi átfogó kiskereskedelmi értékesítés 1,4 százalékkal, augusztus óta a legnagyobb mértékben nőtt. A szakértők kisebb, 0,9 százalékos bővülést vártak. Az autóeladás nélkül számított októberi kiskereskedelmi értékesítés 0,2 százalékkal emelkedett, de kisebb mértékben, mint a szakértők által várt 0,4 százalék. A kereskedelmi minisztérium adatai szerint októberben 7,4 százalékkal nőtt az új autók, illetve autóalkatrészek eladása. Októberben az üzemanyag-eladások stagnáltak, miután szeptemberben 0,9 százalékkal nőttek. Az építőanyagok értékesítése 2,4 százalékkal csökkent októberben a szeptemberi 0,6 százalék mérséklődést követően. Szeptemberben az átfogó amerikai kiskereskedelmi eladások 2,3 százalékkal csökkentek, augusztusban 2,2 százalékkal nőttek. A német kormány nekimegy a GM-nekMTI
Cikkek A választási évben elsötétülhet az MTV? 
Privátbankár.hu | 2009. november 16. 15:03
A politikusok nem indokolták még meg, miért akarják épp a parlamenti választások évére megbénítani a Magyar Televíziót
Cikkek A választási évben elsötétülhet az MTV? 
Privátbankár.hu | 2009. november 16. 15:03
A politikusok nem indokolták még meg, miért akarják épp a parlamenti választások évére megbénítani a Magyar Televíziót Részletek... Privátbankár
Cikkek Részvényeket vett a Richter az alkalmazottaknak 
Privátbankár.hu | 2009. november 16. 14:50
A Richter Gedeon Nyrt. 6.560 saját részvényt vásárolt tőzsdén kívüli forgalomban, a részvényeket a társaság a bónusz programjához kívánja felhasználni - közölte a gyógyszergyár a tőzsde honlapján. A társaság saját részvény állománya 2009. november 16-án 29.161 darab. A Richter közölte továbbá, hogy saját részvényeiből 13.120 darabot jutalomként átadott a kimagasló teljesítményt nyújtó munkatársak részére. Friss tőzsdei árfolyamok a PrivátbankáronMTI
Makro / Külgazdaság A német kormány nekimegy a GM-nek 
Privátbankár.hu | 2009. november 16. 14:45
Hadat üzent a német kormány a General Motorsnak: a gazdasági miniszter tudatta, hogy az Opel amerikai anyavállalata nem számíthat német szövetségi támogatásra. Rainer Brüderle liberális gazdasági miniszter egy hétfői interjúban ismét megerősítette, hogy a kormány nem támogatja az amerikai konszern szanálási törekvéseit, annak terheit a General Motorsnak kell viselnie. Ugyanezt az álláspontot képviselte az elmúlt hét közepén elhangzott kormánynyilatkozatában Angela Merkel kancellár, közvetve utalva arra: a General Motors a német kormány részéről nem kapja meg ugyanazt a támogatást, amelyet Berlin  korábban a Magnának ígért. Hivatalosan Berlin - a kancelárral az élen - az osztrák-kanadai beszállítói konszern többségi tulajdonszerzését támogatta, ami azonban meghiúsult, azzal, hogy a General Motors úgy döntött: nem hajlandó lemondani az európai Opelről. Angela Merkel és kormánya korábban a Magnának összesen 4,5 milliárd állami támogatást ígért. A gazdasági miniszter ugyanakkor a hétfői interjúban leszögezte, hogy General Motors ugyanebben a támogatásban nem részesülhet. Azt azonban a miniszter leszögezte, hogy a németországi Opel-üzemeket működtető tartományok  - Észak-Rajna-Vesztfália, Hessen, Rajna-Pfalz és Türingia saját erőforrásból támogathatják az Opel szanálását. Az amerikai konszern nem csinált titkot abból, hogy a szanálásához számít a német szövetségi támogatásra. Sőt Németország "kegyeit keresve" a hétvégén olyan döntést  hozott, amelynek értelmében az Opel európai központját Zürichből a hesseni Rüsselsheimbe helyezi át. A döntés ugyanakkor megfigyelők szerint nem hozta meg a kívánt eredményt, a támogatást ugyanis a német kormány változatlanul elutasítja. A hivatalos berlini döntés ugyanakkor némi feszültséget keltett a szövetségi kormány és a tartományok viszonyában. Az érintett tartományok vezetői érthetetlennek  nevezték a döntést, és a kormányt álláspontjának módosítására szólították fel. Az érintett tartományok vezetői hétfőn azt hangoztatták, hogy az Opel megmentése érdekében - akárcsak eddig - összefogásra van szükség a szövetségi és a tartományi hatóságok között. A General Motors 1,2 milliárd dollár veszteséggel zárta a harmadik negyedévet, ez alacsonyabb a piaci várakozásoknál. A harmadik negyedévi forgalom 28 milliárd dollárt tett ki, kétmilliárd dollárral többet, mint a második negyedévben. Folyamatosan törleszt a General Motors Merkel megint a GM-re mutogat  Jó hír: Németország éledezik MTI
Cikkek Ötödik hónapja negatív az euróövezet inflációja 
Privátbankár.hu | 2009. november 16. 14:12
Az olcsóbb üzemanyag és élelmiszer éves összevetésben októberben immár ötödik egymást követő hónapja szorította negatív szintre az inflációt az euróövezetben. A tizenkét havi harmonizált infláció -0,1 százalékot mutatott októberben, és az elemzők is a fogyasztói árindex ilyen ütemű csökkenését valószínűsítették. A várakozásoknál kissé jobb lett a havi harmonizált infláció is az euróövezetben: a fogyasztói árak 0,2 százalékkal haladták meg az előző havi szintet, miközben az elemzők 0,3 százalékos inflációt vártak.      A harmonizált maginfláció - a nagy ingadozásokat mutató energia- és élelmiszerárak nélkül számolt infláció - 0,3 százalék lett októberben havi és 1,2 százalék tizenkét havi szinten. Az Eurostat jelentése szerint az EU egészében a havi inflációs ütem októberben 0,2 százalék, míg a tizenkét havi 0,5 százalék volt. Az EU 27-ek közül Magyarországon a harmonizált fogyasztói árindex a 0,2 százalékos havi csökkenést és 4,2 százalékos tizenkét havi növekedést mutatott. Az EU egészében a legmagasabb havi inflációt Cipruson mérték, 0,9 százalékot, a legnagyobb tizenkét havi inflációt pedig Romániában, 4,3 százalékot. Az euróövezetben májusban szűnt meg a tizenkét havi infláció. Akkor az egy évvel korábbival azonos fogyasztói árszintet mértek. A negatív infláció nem csak azt jelzi, hogy tavalyhoz képest erősen estek a kőolaj- és az élelmiszerárak, hanem azt is, hogy a vállalatok értékesítési nehézségei nőnek. A fogyasztók ugyanis nem költenek, illetve további áresésre spekulálva elhalasztják vásárlásaikat. Ez viszont ördögi kör: a fogyasztók egyszersmind dolgozók is, akiket a veszteséges vagy csődbe menő cégektől elbocsátanak, így a növekvő munkanélküliség tovább ronthatja a fogyasztói hangulatot. A GDP 58,1 százaléka a nettó adósság Simor szerint előre kell menekülni az ERM II-ből Eurócsatlakozás: nem könnyítenek a feltételekenMTI
Makro / Külgazdaság A hedonista fiatalok nem kaptak rá a H1N1-vakcinára 
Privátbankár.hu | 2009. november 16. 14:10
A magyar felnőtt lakosság többsége úgy véli, hogy biztosan nem adatja be magának a H1N1 elleni védőoltást, a veszélyeztettek nagyon passzívak
Cikkek A GDP 58,1 százaléka a nettó adósság 
Privátbankár.hu | 2009. november 16. 13:51
A pénzügyi számlák előzetes adatai szerint az államháztartás nettó finanszírozási igénye a 2009 harmadik negyedévével záruló elmúlt egy évben 1.549 milliárd forint, a GDP 6,0 százalékát tette ki - közölte a jegybank a honlapján.  Ez 2007 harmadik negyedéve óta a legmagasabb tizenkét havi deficit az előző negyedévi 5,6 és az első negyedévi 4,6 százalékot követően. A harmadik negyedévi nettó finanszírozási igény önmagában 256 milliárd forintot tett ki, a negyedéves GDP 3,9 százalékát A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint  az államháztartás bruttó, (maastrichti) adóssága 2009 harmadik negyedévének végén 20.421 milliárd forintra rúgott, a GDP 79,4 százaléka volt. Az államháztartás nettó tartozása 14.943 milliárd forintot, a GDP 58,1 százalékát tette ki a harmadik negyedév végén. Az előzetes adatok szerint a háztartások nettó finanszírozási képessége (pénzügyi megtakarítása) a 2009 harmadik negyedévével záruló elmúlt egy évben 881 milliárd forintot tett ki, a GDP 3,4 százalékát érte el. A harmadik negyedévében a háztartások nettó finanszírozási képessége 60 milliárd forintot, a negyedéves GDP 0,9 százalékát tette ki,  gyakorlatilag az előző negyedévi 69 milliárd forinttal azonos szinten maradt. Eurócsatlakozás: nem könnyítenek a feltételeken Simor szerint előre kell menekülni az ERM II-ből MTI
Karrier Az adóváltozások nem kedveznek az egészségnek 
Privátbankár.hu | 2009. november 16. 13:41
Egy megbetegedő munkatárs lavinát indíthat el, ha a beosztottak harmada "kiesik", az a céget is megakadályozhatja céljai elérésében
Cikkek Simor szerint előre kell menekülni az ERM II-ből 
Privátbankár.hu | 2009. november 16. 13:31
Minél rövidebb időt kell töltenie Magyarországnak az ERM II rendszerben az eurócsatlakozást megelőzően, hogy csökkenjen a forint támadásokkal szembeni sebezhetősége - mondta Simor András egy bécsi konferencián. A Magyar Nemzeti Bank elnöke a válság tanulságairól szólva többek között elmondta: a magyar gazdaság várható növekedése a korábbinál kisebb lesz. Az exportbevételek várhatóan nem nőnek olyan ütemben, mint az elmúlt öt évben, és magasabbak lesznek a finanszírozás költségei. Időre van szükség az ország középtávú növekedési lehetőségeinek és az államadósság fenntartható szintjének felméréséhez, és ahhoz, hogy az új helyzetben meg lehessen állapítani az egyensúlyi árfolyamot. Ezt megelőzően kockázatos volna rögzíteni a forint árfolyamát - mondta. Ugyanakkor Magyarország számára hosszú távon továbbra is előnyös az Európai Monetáris Unióba való belépés - folytatta. Beszélt arról is, hogy a formális konvergencia-kritériumok teljesítése szükséges, de önmagában nem elégséges feltétele az euróövezetben való sikeres gazdasági szereplésnek. Az Európai Monetáris Unióhoz való mielőbbi csatlakozásra lenne szükség, "ha a konvergencia-kritériumok teljesítése már sínen lesz", mert azon kívül az ország "sérülékenyebb" - vélekedett. Eurócsatlakozás: nem könnyítenek a feltételeken Csökkent a szabad likviditás Simor: nem sok mozgástere van a kormánynak  MTI
Cikkek Új vírus: egy iskolát és egy óvodát is bezártak 
Privátbankár.hu | 2009. november 16. 13:09
Rendkívüli tanítási szünetet rendeltek el keddtől a székesfehérvári Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskolában, valamint egy hétre bezárják a Püspökkertvárosi Óvodát - tájékoztatta a városi önkormányzat oktatásért is felelős alpolgármestere hétfőn az MTI-t. Csapó Csilla közlése szerint az elvégzett laboratóriumi vizsgálat során mindkét oktatási intézményben kimutatták a H1N1 vírust. A Teleki Blanka Gimnázium és Általános Iskola 1.050 tanulójának mintegy 18-20 százaléka hiányzott a múlt héten, pénteken. Hétfőre a gimnazistáknál valamelyest csökkent, az általános iskolásoknál viszont nőtt a hiányzók száma - mondta el az intézmény igazgatója, Sipos Imre. Hétfőn a tanulók mintegy ötöde hiányzott. Az igazgató tudomása szerint a H1N1 vírust két diáknál mutatta ki a laboratóriumi vizsgálat. A Püspökkertvárosi Óvodában a 67 gyermekből 24 hiányzott hétfőn. Kovács Lászlóné óvodavezető szerint feltehetően nem mindegyikük beteg, egy részüket valószínűleg óvatosságból tartották otthon a szülők.. Székesfehérváron hétfőtől szünetel a tanítás a Hétvezér Általános Iskolában, ahol az 515 tanuló 30 százaléka hiányzott pénteken. Az intézményből egy diák kórházba került, nála kimutatták a H1N1 vírust. Fejér megyében a hiányzók magas száma miatt elsőként Móron rendeltek el a múlt szerdán rendkívüli tanítási szünetet. A Perczel Mór Szakképző Iskolában a tanulók 25- 30 százalékánál és a tantestület egyharmadánál észleltek influenzaszerű megbetegedéseket. mLaboratóriumi vizsgálatra ott öt betegnél került sor, s háromnál kimutatták a H1N1 vírus jelenlétét. H1N1: újabb magyar áldozatok - nem kell bezárni az összes iskolát Újinfluenza: sorra zárják be az iskolákat  Hosszabb lehet a tanév az influenza miatt MTI
Cikkek Eurócsatlakozás: nem könnyítenek a feltételeken 
Privátbankár.hu | 2009. november 16. 13:06
Az euróövezet belépési feltételeinek enyhítése ellen foglalt állást Joaquín Almunia, az Európai Unió pénzügyi biztosa egy konferencián
Cikkek Az autópiacon még nem bontották le a vasfüggönyt 
Privátbankár.hu | 2009. november 16. 12:59
Nagy különbségek mutatkoznak az autóeladásokban Európa nyugati és keleti fele között az európai gyártók szövetségének adatai szerint
Cikkek Az adócsomag a betéteket támogatja a hitel helyett? 
Privátbankár.hu | 2009. november 16. 12:54
A pénzintézetek adózását közvetlenül – illetve az ügyfeleiken keresztül közvetetten is – több helyen, különböző adónemekben érinthetik a jövő év január elsejétől életbe lépő új adótörvények. Az elfogadott törvénycsomag szakmailag előremutató könnyítések mellett új adminisztrációs feladatokat is előír a pénzintézeti szektor számára – figyelmeztet a Deloitte tanácsadója. Mit tesz majd a bank és az APEH, ha bedől egy hitel?
Cikkek Újra 300 forint alatt lesz a benzinár! 
Privátbankár.hu | 2009. november 16. 12:37
Három-három forinttal csökken az üzemanyagok ára – értesült a holtankoljak.hu piaci forrásokból. A múlt héten nem változott, míg az azt megelőző héten 4 forinttal nőtt a benzinár, és a gázolaj ára is 2 forinttal emelkedett a hazai töltőállomásokon.  A benzin országos átlagos ára így újra 300 forintra alá fog esni, 297 forint lesz, a gázolajé 282 forintra csökken szerdától. A legmagasabb benzinár még így is 310 forint felett marad, de a legdrágább gázolajár is egy forinttal meghaladja a 300 forintot szerdától. Az E85 213 forintos átlagos áron tankolható, az autógáz pedig 163 forint. Az elmúlt napokban némiképp csökkentek a jegyzésárak, ráadásul a forint is erősödött, ez magyarázza az árcsökkenést. Megússzuk a héten a benzináremelést Nem változott a hibrid autókra a regisztrációs díj Eltűnt a kettessel kezdődő benzinár Privátbankár
Cikkek Jobb a vártnál az euróövezeti infláció 
Privátbankár.hu | 2009. november 16. 11:52
A várakozásoknál kissé jobb lett az október havi harmonizált infláció az euróövezetben: a fogyasztói árak 0,2 százalékkal haladták meg az előző havi szintet, miközben az elemzők 0,3 százalékos inflációt vártak. A tizenkét havi infláció -0,1 százalék lett októberben, és az elemzők is a fogyasztói árindex ilyen ütemű csökkenését valószínűsítették. A harmonizált maginfláció októberben - a nagy ingadozásokat mutató energia- és élelmiszerárak nélkül számolt infláció - 0,3 százalék lett havi és 1,2 százalék tizenkét havi szinten az euróövezetben. Lassabban csúszik lefelé az iparunk Meglepetés! 4,7 százalékos az októberi infláció! Vízválasztó lehet az ünnepi árindexMTI
Cikkek Nem lesz könnyített eurócsatlakozás 
Privátbankár.hu | 2009. november 16. 11:44
Az euróövezet enyhített feltételek melletti kibővítése ellen foglalt állást Joaquín Almunia, az Európai Unió pénzügyi biztosa egy bécsi gazdasági konferencián. Egy felgyorsított, a feltételek lazítását jelentő csatlakozás az euróövezethez nem szerepel a lehetőségek között - mondta a gazdasági válságból való kilábalásról szólva. A konvergencia-kritériumok fenntartható teljesítése a csatlakozni akaró és a már eurót használó országok érdeke is - fogalmazott beszédében a biztos. Országonként kell megítélni az euróövezethez való csatlakozás kedvező időpontját - mondta Ewald Nowotny, az Osztrák Nemzeti Bank kormányzója. A közép- , kelet- és délkelet-európai térség gazdaságai nagyon különböző képet mutatnak. Az euró bevezetése ezért országonként más feladatot jelent és minden országot illetően külön kell döntést hozni róla - mondta Nowotny az eurónak a térség stabilitásában játszott szerepéről rendezett szakmai találkozón. Mint mondta, a döntésnél figyelemmel kell lenni a maastrichti kritériumokra, valamint a tőke és a munkaerő mobilitására, de a bérek rugalmasságára is. A maastrichti konvergencia-kritériumok kulcsfontosságát hangsúlyozta a csatlakozással járó, rögzített árfolyam fenntarthatósága szempontjából. Simor András szerint Magyarországnak minél rövidebb időt kell töltenie az ERM II rendszerben az eurócsatlakozást megelőzően, hogy csökkenjen a forint támadásokkal szembeni sérülékenysége. A Magyar Nemzeti Bank elnöke beszédének előzetesen ismertetett kivonata szerint az Európai Monetáris Unióhoz való mielőbbi csatlakozásra lenne szükség, "ha a konvergencia-kritériumok teljesítése már sínen van", mert azon kívül az ország "sérülékenyebb". Vége a recessziónak, csak még nem érezzük? Magyar euró: ketyeg az óra, jön a Big Bang! Nyeremény: ezt kapjuk egyelőre az euró helyett MTI
Cikkek Újabb rosszullétek az új bevásárlóközpontban 
Privátbankár.hu | 2009. november 16. 11:32
Öten lettek rosszul a kipufogógáz miatt a budapesti Allee bevásárlóközpontban hétfő délelőtt - közölte Molnár Péter, a Fővárosi Tűzoltó-parancsnokság szóvivője. A emberek - akárcsak vasárnap - ismét az épület mínusz második szintjén lettek rosszul, ahol részben parkoló, részben pedig egy élelmiszerüzlet van - mondta el Molnár Péter. Közölte, a rosszullétet nagy valószínűséggel az okozza, hogy az élelmiszerüzlet dolgozói huzamosabb ideig lélegzik be az autók által kibocsátott kipufogógázt. Az öt embert jelenleg a mentők vizsgálják a helyszínen. Vasárnap az Allee bevásárlóközpontból tizennégy embert vittek kórházba szénmonoxid-mérgezés tüneteivel. Nincs összefüggés a hétfői rosszullétek és a vasárnapi események között. A hatóságok mérései szerint a szénmonoxid koncentrációja az épületben 0. A rosszullétek ellenére folyamatos volt az áruház üzemelése, a vasárnapi intézkedések hatására a rendszerek folyamatosan és kifogástalanul működnek. Az igazgató tájékoztatása szerint a tegnap rosszul lett dolgozókat már hazaengedték. A mai rosszullétek szintén dolgozók körében történtek, az elsődleges vizsgálatok alapján a vérükben talált szénmonoxid mértéke messze az 5%-os határérték alatt maradt. Mindeközben az épületben 0 a szénmonoxid mértéke. A ház és a hipermarket szellőzőrendszerei rendeltetésszerűen működnek és működtek korábban is - olvasható az ING Real Estate közleményében. A galambokat is érdekelte az új bevásárlóközpont MTI, Privátbankár
Cikkek Az ingatlanbefektetők még félnek a régiónktól 
Privátbankár.hu | 2009. november 16. 11:21
A kereskedelmi ingatlanpiaci befektetők kockázatvállalási hajlandósága továbbra is alacsony -  a DTZ legfrissebb European Quarterly elemzése szerint. A harmadik negyedév során a befektetők változatlanul Nyugat-Európa likvid és átlátható piacaira fókuszáltak. Magali Marton, a cég európai és közel-keleti piackutatási vezetője szerint „Mivel mind a gazdaság egésze, mind pedig az ingatlan bérleti piac Európa szerte gyenge, a befektetők továbbra is jó minőségű, hosszú távra bevétellel rendelkező befektetések iránt érdeklődnek, legfőképpen a nyugat-európai piacokon, azon belül is elsősorban az Egyesült Királyságban, Németországban és Franciaországban. Azonban Kelet-Közép-Európa feltörekvő piacain, ahol a kockázati tényezők relatív érelemben véve magasabbak, a befektetési aktivitás gyenge marad.” Számos befektető vonult vissza a hazai piacokra, mely az Egyesült Királyságban figyelhető meg leginkább. A harmadik negyedévben a brit befektetők 3,5 milliárd euró (a globális piaci tranzakciók 26%-a) értékben vásároltak eszközöket, melynek 97%-a az Egyesült Királyságban található. Az angol font értékcsökkenése és a befektetések újraárazásának elmaradása a kontinentális Európa számos országában kulcsfontosságú szerepet játszott abban, hogy a brit befektetők hazai piacokra korlátozzák tevékenységüket. A német befektetők szintén élénk piaci aktivitást mutattak, hiszen 2,3 milliárd eurót költöttek a harmadik negyedév során, ami teljes befektetési volumen 17%-át teszi ki. Ennek közel a fele (1,1 milliárd euró) hazai befektetés volt. A külföldi befektetési volumen csupán 6 milliárd eurós szintet ért el (a globális piaci tranzakciók körülbelül 40%-a), ami azonban kettő jelentős (1 milliárd eurónál magasabb) tranzakciót is magában foglalt. A Blackstone 1,15 milliárd euróért vásárolta meg a londoni Broadgate 50%-os tulajdonrészét, míg a Tree Inversiones Inmobiliarias szintén ugyanekkora összegű ingatlan portfoliót vett a spanyol BBVA banktól. Összességben a külföldi befektetések 60%-a az Egyesült Királyságba irányult. Magali Marton szerint: “ ha előretekintünk, a termékek hiánya és a viszonylag erős kereslet az Egyesült Királyságban a hozamok csökkenéséhez fog vezetni. Így arra számítunk, hogy azok a tengerentúli befektetők, akik jelenleg az Egyesült Királyságot célozzák meg, mint befektetési célpont, azok az emelkedő árszintek miatt azon európai piacok felé fordulnak, melyek viszonylag kedvezőbb lehetőségeket kínálnak; mint például Belgium, Franciaország és Svédország.” A vagyonadó megsemmisítését kéri az iparkamara A galambokat is érdekelte az új bevásárlóközpont Vége a recessziónak, csak még nem érezzük?  A javulás ellenére is siralmas az ingatlanhelyzet Áron alul sem kell senkinek a bedőlt ingatlan Privátbankár
Cikkek Figyelem! Hamis OTP-s levél kering 
Privátbankár.hu | 2009. november 16. 11:10
Csalók próbálnak ismételten visszaélni az OTP Bank nevével ismeretlen eredetű elektronikus levelekben, amelyek közül némelyikben latin és cirill betűk keverednek. Az OTP Bank most is - korábbi, október 27-ei tájékoztatásához hasonlóan - felhívja ügyfelei figyelmét, hogy semmilyen módon ne reagáljanak a szövegre. A hitelintézet soha nem kért és nem kér e-mailben ügyféladatokat, és erre rendszeresen felhívja a figyelmet honlapján is. Az OTP Bank a visszaélési kísérlet kapcsán már megtette a szükséges biztonsági intézkedéseket és jogi lépéseket. Közösségi portálok: így lopják el a jelszavunkat Válság a bűnözőknél: az adatainkat sem lopják el? Most az MKB ügyfeleire szálltak rá a csalók OTS
Cikkek Az APEH-nál is lehet az ügyfélkaput döngetni 
Privátbankár.hu | 2009. november 16. 10:56
Már az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal központi ügyfélszolgálatain is regisztrálhatnak az adózók az ügyfélkapu rendszerébe
Cikkek Orbán: húsz év alatt függetlenedünk 
Privátbankár.hu | 2009. november 16. 10:43
Az új kormány célja nem lehet kevesebb mint hogy 20 év alatt megteremtse Magyarország energiafüggetlenségét - mondta Orbán Viktor
Cikkek Egymillióért keltek el Madoff cuccai 
Privátbankár.hu | 2009. november 16. 09:54
Egymillió dollárért árverezték el a hétvégén New Yorkban a hírhedt amerikai tőzsdecsaló, Barnard Madoff és felesége lefoglalt személyes értéktárgyait. Kalapács alá kerültek az amerikai gazdaság történetének legnagyobb, 65 milliárd dolláros kötvénycsalását végrehajtó Madoff svájci karórái és sporttrófeái, feleségének ékszerei és szőrmebundái. Az aukció szervezői 500 ezer dolláros bevételre számítottak, de az érdeklődés meghaladta a várakozásokat. A volt üzletember New York Mets baseballos kék selyem dzsekije, narancssárga Madoff felirattal a hátán, amelyet eredetileg 500-720 dollárra értékeltek, 14.500 dollárért kelt el. (A dzseki kapcsán érdekesség, hogy Madoff áldozatai között volt a New York Mets két tulajdonosa, Fred Wilpon és Saul Katz is.) Azt a monogramos gyűrűt, amelyet Madoff 1960-ban kapott, amikor a Hofstra Egyetemen tanult, s amelynek értékét 360 dollárra becsülték, végül 6000 dollárért ütötték le. A manhattani Sheraton szállodában rendezett árverésen egy New Jersey-i üzletember 3600 dollárt adott Madoff golfütőkészletéért, amelyet pedig előzetesen csak 350-400 dollár értékűre becsültek. A tőzsdei machinátor felesége, Ruth Madoff által viselt két gyémánt fülbevaló pár, amelyek értékét 9800, illetve 21.400 dollárban állapították meg az árverés előtt, 70 ezer dollárért talált gazdára. A megmagasabb árat Madoff egy Rolex órája érte el az aukción (összesen 17 óra került kalapács alá): egy ismeretlen vásárló 65 ezer dollárt fizetett egy ritka darabért, amelynek értékét előzetesen 75-85 ezer dollárban jelölték meg. Több egyéb Rolex és Cartier órát 30 ezer dollár körüli áron értékesítettek. Az aukció bevételét Madoff áldozatainak kárpótlására fordítják. Madoff ingeit is elárverezik Madoff kineveti a tőzsdefelügyeletet Lenézte a tőzsdefelügyeletet a szupercsalóMTI
Cikkek Mindenkit lepipálhatunk a térségben 
Privátbankár.hu | 2009. november 16. 09:44
A JP Morgan szerint Magyarország a legutóbbi szerkezeti reformok és a megfontolt költségvetési politika révén túlteljesítő lehet a térségben
Biztosítás Kötelező: idén is sláger az újrakötés - olcsóbban 
Privátbankár.hu | 2009. november 16. 08:55
A kötelező biztosítási kampány félidejéig 130 ezren váltottak kötelező biztosítást a piacvezető Netrisk.hu biztosítási portálon
KKV A magyar export nem a magyaroknak köszönhető 
Privátbankár.hu | 2009. november 16. 08:43
Az Állami Számvevőszék tanulmánya szerint 2007 végén a magyar export több mint háromnegyedét külföldi tulajdonú vállalatok állították elő
Cikkek Obama: Amerika egyetemes értékeket közvetít 
Privátbankár.hu | 2009. november 16. 08:22
Az Egyesült Államok szüntelenül azon van, hogy egyetemes értékeket közvetítsen mindenütt a világon, Kínában is, olyan értékeket, amelyeket saját alapító atyái is magukéivá tettek - jelentette ki Barack Obama amerikai elnök hétfőn Sanghajban, diákok előtt mondott beszédében. Obama első kínai útján megpróbál egyensúlyt teremteni két fő cél között, hogy kérni akarja az ázsiai ország segítségét a sürgető globális problémák megoldásában, valamint hogy valamikor, valamilyen formában felveti az Egyesült Államok aggodalmát az emberi jogok hiányos kínai érvényesülése miatt. Barack Obama utalva a nagy kínai külkereskedelmi többletre az Egyesült Államokkal szemben kijelentette: az Egyesült Államok nem akarja gátolni Kína növekedését, de a két ország közötti kereskedelemnek kiegyensúlyozottabbnak kell lennie. Obama kínai tárgyalásain kényes pont lesz a kereskedelem, illetve feszültség várható az emberi jogok témájában, különösen Tibettel kapcsolatban. Az amerikai elnök az alapvető emberi jogok között említette az információhoz jutást is, ebből kifolyólag az információ szabad áramlásának szükségességét, mert - mint mondta - ez tesz erőssé minden országot. Kijelentette: nagy híve annak, hogy ne legyen cenzúra, és hogy az internet teljesen nyitott legyen. Ezzel arra utalt, hogy Kínában hatóságilag korlátozni próbálják a világhálóhoz való hozzáférést. Az amerikai elnök sanghaji programját a városházán kezdte, ahol helyi politikusokkal tárgyalt, majd a helyi műszaki egyetemen beszédet mondott diákok előtt, és válaszolt kérdéseikre. Egy újabb csúcs, ami semmivel zárult 10 éve nem volt ekkora mínusz Amerikában Obama szeret utazgatniMTI
Cikkek Hamarabb kapcsol hármasba az autópiac 
Privátbankár.hu | 2009. november 16. 08:18
A kormányok konjunktúra-programjainak és az ázsiai gazdasági növekedésnek köszönhetően a korábban vártnál gyorsabb ütemben áll helyre az autópiac kereslete világszerte. Az eladások már 2012-re elérhetik az 59,9 milliós darabszámot - írja a Welt am Sonntag német lap a duisburg-esseni egyetem CAR autóipari kutató intézetének (Center Automotive Research) tanulmányára hivatkozva. "A világ autópiaca a vártnál gyorsabb ütemben tér vissza a korábbi növekedési pályára" - mondta Ferdinand Dudenhöffer, a CAR igazgatója. A jelentés szerint eddig legkorábban 2014-re tették a 2007-es szint elérését, amikor 58,8 millió autót vett fel a világpiac. Az idén 52,4 millió, jövőre pedig 54,7 millió lehet az értékesítési szám. Miközben a német gazdaság 2010-ben növekedni fog, Ferdinand Dudenhöffer meggyőződése szerint a német autópiac tovább gyengülhet. Az újonnan forgalomba helyezett autók száma 2,8 millióra esik vissza az idei 3,78 millióról. Az értékesítési szám 2012-re emelkedhet kissé a 2007-es 3,2 millió fölé. Az ágazat növekedési motorja Kína, ahol a 2009-es krízisévben is az előző évihez képest 51 százalékkal, azaz 2,9 millió járművel nőttek az eladások. A kínai piac volumene az idei 8,9 millióról 2012-re 9,9 millióra emelkedhet. Nyugaton jobb, keleten rosszabb a helyzet Októberben 1.263.305 új autó kapott rendszámot Európában, 11,2 százalékkal több mint tavaly októberben - jelentették az európai autógyártók szövetségében (ACEA). Nyugat-Európában 15,8 százalékkal 1.200.861-re nőtt az új autók értékesítése éves összehasonlításban, az EU új tagországaiban ellenben 36,9 százalékkal 62.444-re csökkent a vizsgált időszakban. Az ACEA tudomása szerint Magyarországon 3557 új kocsi kapott rendszámot októberben, 72,4 százalékkal kevesebb mint tavaly októberben. Az első tíz hónapban 52.404 új kocsit vásároltak Magyarországon, 60,8 százalékkal kevesebbet az egy évvel korábbinál, az ACEA adatai szerint. Az EU új tagországaiban az első tíz hónapban 696.256 új kocsi talált gazdára, 29,6 százalékkal kevesebb mint a tavalyi első tíz hónapban, Nyugat-Európában pedig 11.510.125 új autó, 3 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál. Egész Európában utoljára májusban csökkent éves összehasonlításban az új autók értékesítése, azóta a nyugat-európai átlag miatt hónapról hónapra nő a számuk, havi szinten azonban októberben csökkent az értékesítés, mert kifutnak a vásárlást támogató kormányprogramok. Ezért elemzők igen bizonytalannak ítélik a jövő évet is. Egy évtizeddel előrébb jár a Volkswagen Kínában erősít a Toyota Minden roncsot bevesznek, csak legyen kereslet MTI
Cikkek Egy újabb csúcs, ami semmivel zárult 
Privátbankár.hu | 2009. november 16. 08:04
Gazdasági kérdésekben nem léptek túl az általánosságokon a résztvevők az APEC szingapúri csúcstalálkozóján
Vásárló Nyomul a magyar hús 
Privátbankár.hu | 2009. november 16. 07:50
A versenyképesség fokozását, a fogyasztói biztonságot, valamint bizalmat kívánja erősíteni a Vállalkozók Húsiparosok és Húskereskedők Szövetsége
Biztosítás Ennél olcsóbb már nem lehet a kötelező 
Privátbankár.hu | 2009. november 16. 07:38
Elérték alsó határukat a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás díjai, az idei kampányban az átlagdíj 25 ezer forint
Cikkek Hugh Hefner megválna a nyusziktól 
Privátbankár.hu | 2009. november 16. 07:38
Sokasodnak a Playboy esetleges eladásáról szóló híresztelések. Már két érdeklődő neve is szóba került és 300 millió dolláros eladási árat emlegetnek az értesülések - írja a Los Angeles Times egy bennfentes személyre hivatkozva. A tárgyalások állítólag már egy éve folynak. A képes férfimagazin mellett egy tévécsatornát is üzemeltető Playboy Enterprises veszteségesen működik. A gazdasági krízis közepette csökkentek a reklámbevételek és a magazin példányszáma is visszaesett. Az egyik lehetséges vevő médiaértesülések szerint a számos divatmárkával, egyebek között a London Fog és a Joe Boxter márkákkal rendelkező Iconix, amely divatcikkeken is jól értékesíthetőnek tartja a Playboy nyuszifüles logóját. A másik érdeklődő a Los Angeles Times szerint a Playboy korábbi ügyvezető-alelnöke, James F. Griffiths, pénzügyi befektetők társaságában. Az eladásról a Playboy alapítója, a szavazati jogok 70 százalékával rendelkező 83 éves Hugh Hefner hozhatja meg a döntést. Lánya, Christie Hefner, alig egy éve lépett vissza az elnöki posztról. Az idei harmadik negyedévben a Playboy 1,1 millió dollár (740 ezer euró) veszteséget könyvelt el. A tavalyi harmadik negyedévben ennél nagyobb, 6,2 millió dolláros vesztesége volt, ez azonban a szanálási költségekkel összefüggő egyszeri tételeknek volt betudható. A forgalom egy ötödével, 56 millió dollárra esett vissza. Javulásra nincs kilátás: a negyedik negyedévre a Playboy 38 százalékos reklámfelület-csökkenést vár az egy évvel korábbihoz képest. Papíron helyből jobb: mit olvas a magyar? Száz újságírót kirúg a híres napilap Nem biztos, hogy a web legyőzi a nyomtatott sajtót MTI
Cikkek Tovább bővít Pakisztánban a Mol 
Privátbankár.hu | 2009. november 16. 07:35
Kondenzátum feldolgozó üzemet épít 30-50 millió dollár beruházásban a Mol Nyrt. leányvállalata a pakisztáni Tal-blokkban; a tervek szerint  nemcsak gázfeldolgozást végez Pakisztánban, hanem öt év múlva  napi 20 ezer hordó kapacitású kondenzátum feldolgozó üzemet is működtet vegyes vállalati formában. Mosonyi György, a magyar cég vezérigazgatója az MTI-nek elmondta, hogy a Mol a beruházást a vele a Tal-blokkban is együttműködő pakisztáni Oil and Gas Development Co. Ltd. (OGDCL) vállalattal közösen finanszírozza. A kondenzátumot a Mol most eladja, mert nincs feldolgozó kapacitása. Hozzátette: a mezőben most naponta 4200 hordó kondenzátum kerül a felszínre a Mol által működtetett gázkutak kihozatalának melléktermékeként. A mennyiség januártól újabb kutak üzembe helyezésével 6 ezer hordóra, majd 2013-ra 8-9 ezerre nő napi 8 millió köbméter gázkihozatal mellett. Megerősítés és cáfolat: így tervez a Mol 450 millió eurós hitelt vett fel a Mol  A Mol rendületlenül fúr PakisztánbanMTI
Cikkek Kovács László lehet a következő államfő? 
Privátbankár.hu | 2009. november 16. 07:31
Elképzelhető, hogy még a jelenlegi Országgyűlés megválasztja az új köztársasági elnököt - írja a Magyar Nemzet a hétfőn megjelent számában. A lap szerint több baloldali internetes fórum információi szerint Kovács László  európai uniós volt adóügyi biztos lehetne a jelölt. A Magyar Nemzet közlése szerint "az első látásra abszurd felvetés" az alkotmány alapján megvalósulhat. Az alaptörvény ugyanis hiányos. Csupán azt írja elő, hogy az új államfőt legkésőbb a leköszönő köztársasági elnök távozása előtt 30 napon belül meg kell választani. Sólyom László mandátuma 2010. augusztus 5-én jár le, utódjának személyéről tehát július 5-ig feltétlenül dönteni kell. Az új Országgyűlés várhatóan május 20-25. táján tarthatja meg alakuló ülését, amennyiben Sólyom László kiírja az általános választásokat. Logikus és jogszerű eljárás az volna, ha a köztársasági elnököt az új parlament választaná meg. A lap emlékeztet arra, hogy a rendszerváltozás óta az államfő és az Országgyűlés mandátumának lejárta csak egy alkalommal esett egybe: 1990-ben. Megint elfogadták a Ptk-t Csak mi nem tudunk örülni a rendszerváltásnak Orbánt szeretjük a legjobban Magyar Nemzet
Cikkek Japán kijött a gödörből 
Privátbankár.hu | 2009. november 16. 07:27
A válságból való kilábalás biztos jeleit mutatja a japán gazdaság, amely a harmadik negyedévben, július és szeptember között időszakban 1,2 százalékkal nőtt az előző negyedévhez képest, éves szinten pedig 4,8 százalékkal gyarapodott - közölte hétfőn a japán kormány. A gazdasági elemzők ennél jóval kisebb, 0,7 százalékos növekedésre számítottak negyedéves összevetésben, illetve éves szinten 2,9 százalékos növekedést vártak. A kabinet felhívja a figyelmet arra, hogy ez a legmagasabb negyedéves gazdasági növekedés 2007 óta Japánban.  A tavalyi év végén, illetve az idei év elején történt hirtelen GDP-csökkenés után a japán gazdaság immár az egymást követő második negyedévben növekszik. Kan Naoto miniszterelnök-helyettes közölte, hogy a meglepően magas növekedési mutatók a japán és a világgazdaság egyre biztosabb talpra állását tükrözik. Kan szerint a gazdasági növekedés alapvetően az export és a belső kereslet növekedésének tudható be. A gazdasági növekedés ütemét illetően Japán lekörözte a világ hat másik legfejlettebb gazdaságát. Az Egyesült Államokban július-szeptember között 3,5, az eurozónában pedig 0,4 százalékos volt a GDP-növekedés éves összevetésben. Veszélyben a dollár? Jót tett a válság a kínai exportnak MTI
Cikkek Súlyos mínuszokra készül a TV2 
Privátbankár.hu | 2009. november 16. 07:20
Nagyjából 17 százalékos, azaz négymilliárd forintos bevételcsökkenést vár 2009-re a TV2 - írja Kovács Krisztián kereskedelmi igazgatóra hivatkozva a Napi Gazdaság. A kereskedelmi igazgató szerint a forgalom lényegében együtt mozog a reklámpiaci trenddel. A konkurens RTL Klub saját bevételi várakozásait alapul véve a TV2 úgy számol, hogy némi piacot nyer a hirdetők körében. Kovács - a Napi Gazdaság cikke szerint - elismerte, hogy a TV2 az idei őszi szezonban a nézettséget tekintve mély gödörbe került, s több műsorral is presztízsveszteséget szenvedett. Az igazgató szerint ez nem érinti a hirdetési bevételeket. Kiss Péter, a csatorna új programigazgatója a gyengébb őszi szereplést azzal magyarázta, hogy a válság miatt több száz millió forintot kellett visszavenni a műsorgyártástól, a nyáron pedig sokat ismételtek, ami magában hordozza annak veszélyét, hogy a nézők leszoknak a csatornáról. MTV: újabb nem a hitelre Négy óránál is többet bámuljuk a tévét naponta 62 millió eurós bukta az RTL-nél MTI
Cikkek FHB: 5,5 milliárdos profit 
Privátbankár.hu | 2009. november 16. 07:15
Az FHB Jelzálogbank 2009 első háromnegyed évében közel 5,5 milliárd forint adózott nyereséget ért el hétfőn közzétett gyorsjelentése szerint, 8,6 százalékkal többet mint 2008 hasonló időszakában. Az adózott profit a swap, azaz a csereügyletek valós értékváltozása nélkül számítva 23,1 százalékkal, közel 7,3 milliárd forintra emelkedett a konszolidált, nemzetközi beszámoló készítési szabványok (IFRS) alapján készült, nem auditált jelentés szerint. A harmadik negyedévi adózott profit 1,4 milliárd forint, ami a 2009. második negyedévi nyereségtől 44,6 százalékkal, a tavalyi harmadik negyedévitől 9,9 százalékkal marad el. A bankcsoport költséghatékonysági mutatója (a működési költségek és a bruttó pénzügyi eredmény hányadosa, CIR) 44,1 százalékra javult a 2008. harmadik negyedévi 53,5 százalékról. Az egy részvényre jutó nyereség (EPS) 103 forintról 111 forintra nőtt. Az átlagos eszközarányos megtérülés (ROAA) éves szinten 1,1-ről 0,9 százalékra, az átlagos tőkearányos megtérülés (ROAE) 18,8-ról 16,6 százalékra mérséklődött. A részvényesi vagyon 21,6 százalékkal gyarapodott, és 2009. szeptember végére elérte a 45,7 milliárd forintot.     A jelzálogbank 2009 első kilenc hónapjában közel 50,8 milliárd forintnyi forrást vont be, mintegy 42 milliárd forintnyi jelzáloglevél járt le, a visszavásárlások össznévértéke pedig 25,7 milliárd forintra rúgott. Az állami kölcsönből szeptember 30-án 108,8 milliárd forint forrás állt a bank rendelkezésére. Az állammal szemben fennálló kötelezettség teljes összege ugyanakkor 140,1 milliárd forintot tett ki, mivel az IFRS előírások szerint a határozott időre kapott állami tőkeemelés összegét nem a saját tőke részeként, hanem kötelezettségként kell kimutatni - derül ki a gyorsjelentésből. A portfolió minőségét továbbra is jónak értékeli a menedzsment, bár a nem teljesítő hitelek aránya a tavaly szeptember végi 1,4 százalékról 3,55 százalékra emelkedett.   Az FHB részvényeivel a Budapesti Értéktőzsde A kategóriájában kereskednek, záróára pénteken 1332 forint volt. Az elmúlt 52 hétben a részvény legmagasabb árfolyama 1380 forint, a legalacsonyabb 470 forint volt. Az OTP az év bankja, Gyuris Dániel az év bankára Lakásárindexet dolgozott ki az FHB Növelte részesedését Spéder az FHB-banMTI
Cikkek Nem lesz elég hagyományos vakcina 
Privátbankár.hu | 2009. november 16. 07:03
Elfogyhat a szezonális influenza elleni védőoltás, ugyanis a H1N1 elleni oltószer mellé egyre többen kérik a hagyományos vakcinát is
Makro / Külgazdaság A jobbikosok nem kérik az oltást 
Privátbankár.hu | 2009. november 16. 07:00
A Szonda Ipsos felmérése szerint továbbra sem akarja beoltatni magát az új influenzavírus ellen a megkérdezettek többsége
Cikkek MSZP: brutális megszorításra készül a Fidesz 
Privátbankár.hu | 2009. november 16. 06:52
A Fidesz 1300 milliárd forintos megszorítással kezdheti a kormányzást, ha hatalomra kerül jövőre; a megszorítások már az ellenzék által vezetett önkormányzatoknál is látszanak - jelentette ki Szabó Zoltán szocialista országgyűlési képviselő vasárnap a fővárosban tartott sajtótájékoztatóján. A képviselő elmondta, bár a Fidesz a válsággal kapcsolatban általában azt nyilatkozza, hogy járulék- és adócsökkentésre van szükség, de az országban az általa vezetett, 10 ezer lakos feletti települések többségénél növelte a terheket, ami jól jelzi, hogy mire számíthatnak az emberek, ha hatalomra kerül a párt. Mint kifejtette: ma 89 olyan 10 ezer lakos feletti település van Magyarországon, amelyet a Fidesz kormányoz, ebből 63-nál volt valamilyen "drasztikus" adónövelés.  Szabó Zoltán példaként említette Tatát - ahol az építményadót a fideszes vezetés 20 és 400 százalék között emelte - Balmazújvárost, Esztergomot, Fótot és Gödöt. Gödön az építményadó bizonyos esetekben 300 százalékkal növekedett - hangsúlyozta. A fővárosi kerületek közül a XVII-ben a telekadó akár 1000 százalékkal is emelkedhetett, a XII. kerületben pedig megtízszerezték a lakások építményadóját. Mint hozzátette: a Fidesz által vezetett 89 település közül 66-ban létezik telekadó, és van, ahol ezt az adónemet az ellenzék vezette be. Mesterházyt jelöli az MSZP miniszterelnöknek? Bajnai: nehéz, de elviselhető év lesz 2010 Orbán hatalmas adócsökkentésre készül MTI
Cikkek Százak álltak be Szili mögé 
Privátbankár.hu | 2009. november 16. 06:35
Hivatalosan a napokban bont zászlót Szili Katalin volt házelnök mozgalma - értesült a Népszabadság.  A lap hétfőn megjelent száma  szerint a szervezőket is meglepte, hogy a "Szövetség a Jövőért" mozgalomhoz már több százan jelezték csatlakozási szándékukat. A Népszabadság idézte Szili szavait  a 168 Óra hetilap egy korábbi számából: "olyan közösséget akarok létrehozni, ahol a modern baloldali gondolat szervező- és mozgósító erővé válhat". A lap keretes írásban számol be arról a fiatalokból álló csoportról, amelyik az MSZP új színeként hirdeti magát, és amely Új reformkörök néven tett közzé programvázlatot. Programjuk alapja az igazság és szolidaritás. SZDSZ: mondjunk nemet a büdzsére! "Irreális Orbán ígérete" Mesterházyt jelöli az MSZP miniszterelnöknek?Népszabadság
Cikkek Nehezebben fognak ki rajtunk a bankok 
Privátbankár.hu | 2009. november 16. 06:30
November 1-jétől tovább korszerűsödött a magyar pénzforgalmi rendszer. Az európai uniós irányelvek hazai átvételével erős ügyfélvédelmi rendelkezések léptek életbe Magyarországon is
Cikkek Veszedelem a gyerekszobában: amire a szülők nem gondolnak 
Privátbankár.hu | 2009. november 15. 16:17
Az internet legalább annyi veszélyt rejt a gyermekek számára, mintha az utcára zavarnánk őket őrizetlenül
Cikkek Karácsonykor úgy teszünk, mintha jól élnénk 
Privátbankár.hu | 2009. november 15. 08:32
Karácsonyra az európaiak várhatóan csökkenteni fogják kiadásaikat a válság közepette, és előnyben részesítik az olcsóbb termékeket
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG