Hírek
Makro / Külgazdaság USA: most érződik csak a válság 
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 22. 17:26
A tavaly ilyenkor kirobbant pénzügyi viharok nem csitultak, hatásuk érezhetővé vált az amerikai gazdaság egészében - mondta az amerikai jegybank, a FED elnöke
Befektetés Ma szerettük a tőzsdét 
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 22. 17:05
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 91,82 pontos nyitás után tovább emelkedett pénteken, a nap végén 2,17 százalékos emelkedéssel, 20.550,39 ponton zárt
Cikkek Elszabadult a 22-es busz a Moszkván 
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 22. 16:58
Elgurult egy BKV-busz pénteken Budapesten, a Moszkva téren; személyi sérülés nem történt - közölte a BKV szóvivője az MTI-vel. Szilágyi Károly elmondta: a 22-es busz - amelyen utasok is tartózkodtak - körülbelül másfél-két métert gurult, majd a járdán, egy korlát fogta meg. A szakértői vizsgálat még tart, de a délutáni helyszínelés szerint a busz kéziféke működött - tette hozzá a szóvivő; megjegyezve: az anyagi kár minimális. Augusztus 8-án reggel egy 156-os busz szabadult el a Moszkva téren, amit - a BKV szerint - személyi mulasztás okozhatott. A két héttel ezelőtti balesetben egy nő könnyebben megsérült. Szilágyi Károly közölte: a két autóbusz azonos típuscsaládba tartozik, mindkettő Ikarus-gyártmány, de a pénteken elgurult 22-es egy régebbi típus. Tanácsadókat keres a BKV  BKV-ellenőrök igazítanak el az Új Világrendben BKV: életbe lép az Új Világrend MTI
Cikkek Fidesz: a kormány fejezze be a privatizációt! 
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 22. 16:49
A Fidesz felszólítja a kormányt, hogy ne privatizálja azokat a vagyonelemeket, amelyek az állami tulajdon részét képezik - mondta Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője pénteken Budapesten, sajtótájékoztatón. A szocialista Podolák György reagálásában az MTI-vel közölte: az európai uniós követelmények miatt elkerülhetetlen a Mavir részleges privatizációja. Cser-Palkovics András annak kapcsán nyilatkozott, hogy a kormányszóvivő pénteki online sajtótájékoztatóján bejelentette: a kormány a Magyar Villamos Művek (MVM) cégcsoporthoz tartozó Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. (Mavir) részleges privatizációja mellett döntött az Új tulajdonosi program keretében.   A Fidesz helyettes szóvivője kijelentette: a Mavir tulajdonában lévő nagyfeszültségű gerinchálózat a nemzeti vagyon része, és nemzetbiztonsági okokból is fontos, hogy köztulajdonban maradjon. Hozzátette: éppen ezért a Mavir részleges vagy teljes privatizációja elfogadhatatlan. Mint mondta, a részleges privatizációról a döntés titokban született, és "fű alatt", egy online sajtótájékoztatón keresztül jelentették be. Cser-Palkovics András választ vár az MSZP-től arra, hogy a privatizációval kapcsolatban mi a párt hivatalos álláspontja. Egy kicsit eladnak a Mavirból MVM: külön cég a virtuális árampiacra MTI
Cikkek Almatermelők: 3 üzemet blokád alá vesznek 
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 22. 16:44
A szabolcsi almatermelők az Eszat Kft. mátészalkai feldolgozó üzemét is blokád alá veszik hétfőn, ezzel már három helyszínen fognak tiltakozni a megyében az ipari alma alacsony felvásárlási ára ellen - mondta Budai Gyula, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) szövetségi igazgatója pénteken az MTI-nek. A Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei almatermelők korábban azt jelentették be, hogy blokád alá veszik hétfőn az Agrana-Juice Magyarország Kft. vásárosnaményi és kisvárda-anarcsi telepét. A demonstrációra szeptember 15-ig van lehetőségük. Szeptember 1-jétől Nyírmadán, a Rauch Hungária Kft. telephelye előtt is tiltakozó akciót terveznek a gazdák. Fülöp Gergely, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel azt közölte pénteken, hogy az egyeztető tárgyalások után három helyszínnél a rendőrség tudomásul vette a bejelentés tervezett helyszínét, míg az Agrana-Juice Magyarország Kft. anarcsi léüzeme előtti terület elfoglalásáról szombaton döntenek.   Az Agrana-Juice Magyarország Kft. pénteken közölte, hogy az alma átvételét nem kezdi meg augusztus 25-én, és előreláthatólag szeptember 15-ig, illetve a demonstráció időtartamára felfüggeszti azt. A cég az MTI-hez eljuttatott közleményében jelezte: a demonstráció befejezésével azonnal megkezdi a szállító partnerekkel a szerződések átütemezését, és ennek megfelelően az átvételt. Tíz forinton megy az almaháború Közösen vállalnák a rizikót az almások  A Magosz nem enged: volt meggykartell MTI
Cikkek Embereket menekítenek a kiskunhalasi tűz elől 
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 22. 16:27
Erdőtűz pusztít Kiskunhalas és Zsana között - közölte az MTI-vel a katasztrófavédelem péntek délután; több tanyáról ki kellett menekíteni az embereket. A Kiskunhalastól nyolc kilométerre keletkezett ötös, kiemelt fokozatú tűzhöz Bács-Kiskun megye több településéről és Szegedről is érkeztek tűzoltók - mondta Bálint Béla tűzoltó alezredes, a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság ügyeletes tisztje.  A rendőrség arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a két települést összekötő 5408-as számú utat lezárták. Nyíkos Tamás törzszászlós, a Bács-Kiskun Megyei rendőr-főkapitányság szóvivője elmondta: azért kellett az utat lezárni a forgalom elől, mert annak mindkét oldalán ég a növényzet és erős a füst. Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az MTI-vel közölte: pontos számot még nem tud mondani, hogy hány tanyáról kellett kimenekíteni a lakosokat. A kitelepítésben a rendőrség is részt vesz - tette hozzá. Mindenre felkészültek az ünnep szervezői  300 hektár lángokban Kajárújfalunál  MTI
Cikkek 818 millióból kármentesítették Debrecen repterét 
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 22. 16:21
Befejeződött a debreceni repülőtér környezeti kármentesítése; a munkálatokhoz szükséges 818 millió forintot a Környezetvédelmi és Infrastruktúra Operatív Program (KIOP) pályázatán nyerte el a városi önkormányzat - jelentette be Varga László, a polgármesteri hivatal főosztályvezetője pénteken a repülőtéren tartott sajtótájékoztatón. Emlékeztetett rá, hogy az egykori szovjet repülőtér területén az 1991-ben elvégzett környezeti állapotfelmérés szerint egymilliárd forintos volt a környezeti kár. A legsúlyosabban a volt üzemanyagtöltő- és tároló helyeknél károsodott a talaj és a talajvíz. Varga László felidézte azt is, hogy miután az önkormányzat 1994-ben megvásárolta a repülőteret, évente 5-8 millió forintot fordított kármentesítésre, de az csak a meglévő állapot fenntartására, a szennyeződés terjedésének megakadályozására volt elegendő. A fordulatot az jelentette, hogy 2005-ben pályázatot nyújtottak be KIOP-hoz a repülőtér környezeti kármentesítésére - tette hozzá. Tönrement a Malév-tulaj légi társasága? Abramovics gépei nem szálltak fel - nincs pénzük tankolásra  Boltot keres? Irány a reptér! Egy ember miatt leállhat Ferihegy  MTI
Makro / Külgazdaság Megállt a brit gazdaság 16 év után 
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 22. 16:17
A brit gazdaság növekedése 16 évi folyamatos bővülés után megállt. Ez év második negyedében a bruttó hazai termék nem növekedett - jelentette be pénteken a végleges adatot a nemzeti statisztikai iroda. Véget ért tehát a 63 egymást követő negyedévben tartó növekedés, most teljesít a brit gazdaság 1992 óta a leggyengébben. A szakértők korábban a második negyedévre még enyhe, 0,2 százalékos növekedést prognosztizáltak. Éves összevetésben felülvizsgált adat szerint a második negyedévben a GDP 1,4 százalékkal nőtt, szemben a korábban megadott 1,6 százalékos bővüléssel. A kedvezőtlen konjunktúráért a szakértők a világméretű hitelválságot és az visszaeső ingatlanárakat okolják. A brit központi bank a múlt héten nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy    a gazdaság recesszióba süllyedjen. Az adat felerősíti a kamatcsökkentéshez fűződő várakozásokat. Ugyanakkor a Bank of England kezét megköti, hogy az infláció a célul kitűzött 2 százalékot kétszeresen meghaladja, és további gyorsulása várható. A gyenge konjunktúra tovább nehezítheti Gordon Brown  munkáspárti miniszterelnök helyzetét. Brown népszerűsége messze elmarad konzervatív vetélytársáétól, David Cameronétól. Híresztelések szólnak arról Londonban, hogy a Labour-párt David Miliband külügyminisztert tolja majd az előtérbe. Nagy-Britanniában 2010 közepén rendezik a következő alsóházi választásokat. Már senkit nem hoz lázba egy brit munka  Brown: az olimpia előtt még beugrott Afganisztánba Aki szeret olvasni, Londonba utazik
Cikkek Tönrement a Malév-tulaj légi társasága? 
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 22. 16:09
Az AiRUnion légi szövetség a csőd szélén áll, a hét elején kerozinra se volt pénzük. Abramovics direkt vágta tönkre saját légi társaságát? Kell-e félteni a Malévot?
Cikkek Megrendelésből kevesebb, félelemből annál több jut az EU-nak 
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 22. 15:49
Az új megrendelések a vártnál kisebb mértékben, 0,3 százalékkal csökkentek ugyan júniusban az Eurostat pénteken közzétett adatai szerint, ennek ellenére a szakértők tartanak a recesszió veszélyétől.  2007 júniusához képest az új megrendelések 7,4 százalékkal, 2001 decembere óta a legnagyobb mértékben csökkentek éves szinten. Akkor 10 százalékos csökkenést regisztráltak. A 15 tagú eurózónában a megrendelések visszaesését főként a lanyha globális konjunktúra és az  eurórégió exportját drágító euróerősödés okozta. Az Eurostat korábbi adatai szerint májusban az eurózónában az új megrendelések 3,5 százalékkal estek vissza a megelőző hónaphoz képest. Most az unió statisztikai hivatala lefelé, 5,4 százalékra módosította ezt az adatot. Májusban a megrendelések éves szinten - változatlan adat szerint - 4,4 százalékkal estek vissza. Az eurózóna gazdaságaiban a  GDP a második negyedben csökkent. Amennyiben az új megrendelések a GDP harmadik negyedévi csökkenését idéznék elő, úgy az eurózóna technikai értelemben recesszióba süllyedne. Stabilak a szolgáltatások az eurózónában  Hiába javult a német bizalom Sokkolja Amerikát az infláció Eurózóna: túl az inflációs csúcson?   MTI
Makro / Külgazdaság Komoly vita: mennyit ne dolgozzon a horvát? 
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 22. 15:39
A horvát kormány törvényt alkotott: a boltok csak 6-kor nyithatnak, 21 órakor zárni kell. Vasárnap tilos a munka. Ezen jól összevesztek. Áll a bál: mi lesz a turizmussal?
Cikkek Ne higgyen a tévének, utazzon nyugodtan 
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 22. 15:15
Félrevezető a média kitüntető figyelme, hiszen az utazásszervezés az egyik legstabilabb ágazat a magyar gazdaságban - áll az Opten elemzésében
Befektetés Erősödik a BUX, még átérhet a tőzsdére! 
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 22. 14:37
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 91,82 pontos nyitás után tovább emelkedett pénteken kora délutánig.
Cikkek Medián: Szili ugyanolyan népszerű, mint Orbán 
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 22. 14:37
A teljes népesség csaknem fele, a választásra jogosult "biztos" szavazók mintegy háromnegyede továbbra is a Fideszre szavazna - olvasható a Medián felmérésében. Az augusztus 1. és 5. között készített, 1.200 felnőtt személyes megkérdezésével készült felmérés szerint a szocialista párt nyár eleji erősödése csak átmeneti volt, az utóbbi két hónapban nem tudtak javítani pozíciójukon. Május óta 46 százalékról 40 százalékra csökkent az előre hozott választás kiírását támogatók aránya. A felmérés szerint augusztusra nőtt több szocialista politikus népszerűsége is, igaz, a hibaszázalékot csak éppen meghaladó mértékben. A vezető politikusok népszerűségének változása azonban nem feltétlenül járt együtt pártjuk támogatottságának változásával. Példaként hozták fel, hogy Fodor Gábor népszerűsége jelentősen csökkent, elsősorban az MSZP-szavazók körében, míg az SZDSZ támogatottsága ebben az évben most volt a legmagasabb: a választani tudó "biztos" szavazók 4 százaléka szavazott volna a liberálisokra. A politikusok népszerűségi listáját Sólyom László köztársasági elnök vezeti (58 százalék). A második helyen Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere áll (53 százalék). A harmadik helyen 51 százalékkal hármas holtverseny alakult ki Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke, Orbán Viktor, a Fidesz elnöke és Pokorni Zoltán, a Fidesz alelnöke között. A húszas listát Kóka János, az SZDSZ frakcióvezetője zárja, 16 százalékkal. Továbbra is kérdőjeles a Gyurcsány-Fico találka Orbán szívén viseli Grúzia sorsát Az MSZP Orbánt, a Fidesz Gyurcsányt szidja - de nagyon   Orbán: az oroszok 56-ot ismétlik MTI
Makro / Külgazdaság Ne idegeskedjen az alapkamat miatt 
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 22. 14:12
Meglehet a kormányszóvivő szerint a magyar gazdaság trendfordulóhoz ért, a kamatpolitika biztos nem. Az elemzők nem várnak kamatemelést, marad a szigor és a 8,5%. A szakértők szerint a következő lépés már kamatcsökkentés lesz, változott a jövő évi kamat konszenzus is. Az infláció hajszállal lesz 3% felett 2009-ben.
Makro / Külgazdaság Oroszország hátat fordított a NATO-nak 
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 22. 13:38
Oroszország szünetelteti katonai kapcsolatait a NATO-val, s ezt válaszlépésnek tekinti, amelyet rákényszerítettek - jelentette ki pénteken Anatolij Nogovicin. A vezérkari főnök helyettese napi sajtóértekezletén elmondta: Grúzia és Dél-Oszétia határán 18 új őrposztot hoztak létre a békefenntartók, s az ő védelmükre kirendelt katonai egységek a megállapodásoknak megfelelően péntek estére visszavonulnak a konfliktusövezetből. Orbán szívén viseli Grúzia sorsát  Az oroszok felosztják Európát - csak most másképp  Az oroszok kivonulnak - már megint  MTI
Cikkek Kamatszenzáció: legfeljebb karácsonyra 
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 22. 13:29
Nem változtat a 8,5 százalékos alapkamaton jövő hétfői ülésén a monetáris tanács - vélik  egybehangzóan az elemzők a Reuters pénteken közölt felmérése szerint, ugyanakkor a piaci elemzők fele az év végére vár kamatcsökkentést. Miközben az elemzők nem módosítottak e havi várakozásukon, változott álláspontjuk a kamatciklus jövőjéről: a felmérés kilenc résztvevője szerint a következő lépés kamatcsökkentés lesz, míg másik kilenc szakértő szerint a decembert is 8,5 százalékos kamattal zárja a jegybank. A jövő év végére vonatkozó kamat konszenzus 7,38 százalékról 7,13 százalékra csökkent. Az inflációs prognózisok az elmúlt egy év emelkedő trendjét követően júliusban és augusztusban is javulást mutattak. Bár augusztusban az elemzői konszenzus szerint vélhetően nem csökken tovább az infláció a júliusi 6,7 százalékról, decemberre már 5,5 százalékos 12 havi fogyasztói árindexet várnak a felmérésben résztvevők, aki szerint a jövő év végéig 3,4 százalékra mérséklődhet az infláció, ami háromtized százalékponttal alacsonyabb az egy  hónapja vártnál. Az MNB-t nem érdekli, mennyi a bér?  Júliusban nagyon bejött a biztonságos befektetés Dollár: fel. Olaj: le  
Makro / Külgazdaság Az új német kedvenc: Oroszország 
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 22. 13:21
A német kivitel a közép - és kelet-európai országokba nő a leginkább, eddig 84 milliárd eurót könyvelhetünk el. A legnagyobb kedvenc: Oroszország.
Cikkek Vegyen sok olajat: most olcsó! 
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 22. 13:13
A mai nap a váratlan események napja (aranyat nyertünk az olimpián): többek között megmakacsolta magát az olajár. Egyre olcsóbb, a befektetők túlvállalták magukat.
Makro / Külgazdaság BKV: nem volt gond - eddig 
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 22. 12:41
A vártnál kevesebb gond volt az átszervezett BKV hálózattal a társaság szerint. A szeptemberi ütem durvább lesz. Változott a BKV-matematika is: már csak 4 utast számolnak egy négyzetméterre.
Cikkek Kulcsár az utolsó szó jogán csöndben maradt 
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 22. 11:50
A vádlottak utolsó szó jogán előadott védekezését követően augusztus 28-ra napolták el az elsőfokú ítélet kihirdetését a Kulcsár-ügyben a Fővárosi Bíróságon. A vádlottak többsége ártatlanságát hangoztatta, és felmentését kérte, Kulcsár Attila elsőrendű vádlott pedig nem kívánt élni az utolsó szó jogával. A fél évtizede, 2003 nyarán kirobbant brókerbotrány ügyében három éve emelt vádat az ügyészség, 1998 és 2003 között elkövetett több milliárdos sikkasztás, pénzmosás, okirathamisítás, bűnpártolás és más bűncselekmények miatt. Az elsőfokú büntetőper 2005-ben kezdődött el a Fővárosi Bíróságon. Fellebbezések esetén az ügy az ítélőtáblán folytatódik majd másodfokon. Brókerügy: ma mégsem lesz ítélet Ügyvédje szerint Rejtő E. Tibor ártatlan  "Odatették a pénzt Kulcsár lába elé"MTI
Cikkek Kamattartásra számít a Generali 
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 22. 11:43
A Generali Alapkezelő elemzőjének várakozásai szerint a Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa augusztus 25-i, hétfői ülésén változatlanul hagyja az irányadó rátát. „Bár több tényező – így a csökkenő olajár és az erősebb forint - tekintetében mérséklődő inflációs nyomásnak lehetünk szemtanúi, s az MNB által különösen figyelt béradatok is inkább semlegesnek értékelhetők, a felfelé mutató kockázatok továbbra is erősek. Várakozásaink szerint ennek megfelelően tehát a Monetéris Tanács következő, augusztus 25-i ülésén változatlanul hagyja az alapkamatot” – mondta Vizkelety Péter, a Generali Alapkezelő makrogazdasági elemzője. A szakértő szerint a kamatdöntéssel egyidőben megjelenő inflációs jelentés a májusinál némileg kedvezőbb képet mutat majd az inflációs cél elérhetőségét illetően, ám a jegybank óvatossága továbbra is fennmarad. Az inflációs várakozások alakulása szempontjából legfontosabb kockázati tényezők közül a háztartási energiaárak alakulása mellett az áfakulcsok esetleges emelését emelte ki Vizkelety, majd hozzátette: „ez utóbbira a komoly politikai vitákat sejtető adócsomag keretében kerülhet majd sor”. Az MNB-t nem érdekli, mennyi a bér? Összezárt a monetáris tanácsMTI
Cikkek Egy kicsit eladnak a Mavirból 
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 22. 11:42
A Magyar Villamosenergia-ipari Átviteli Rendszerirányító Zrt. (Mavir) részleges privatizációja mellett döntött a kormány az Új tulajdonosi program keretében.
Cikkek Nyolc osztály és egy szakma lesz az előszoba 
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 22. 11:25
Annak kell segélyt kapnia, aki nem képes munkavégzésre, mindenki más számára pedig foglalkoztatási lehetőséget kell kialakítani - fejtette ki Szűcs Erika.
Cikkek Az a lényeg, hogy itt maradjon az Apollo 
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 22. 11:15
Véget kell vetni a települések közötti licitálásnak az Apollo Tyres gumiabroncsgyár beruházása kapcsán, mert az az elsődleges érdek, hogy Magyarországon valósuljon meg a fejlesztés - jelentette ki Tóth József szocialista országgyűlési képviselő, a beruházás fogadására elsőként jelentkezett Polgár város polgármestere. Nagyon örülök, hogy Polgár kezdeményezését sokan követték, mert ez azt jelenti, hogy sok település gondolkodik felelősségteljesen a munkahelyteremtésről - mondta a politikus. Hozzátette: most azonban nem az az érdekünk, hogy egyre csak azt soroljuk, hány magyar város szeretné az Apollo Tyres beruházását, hanem az, hogy a fejlesztés mindenképpen Magyarországon maradjon. Az, hogy a Fidesz vagy az MSZP vezette településen valósul-e meg a beruházás, lényegtelen szempont - jegyezte meg Polgár szocialista polgármestere. A fél ország csalogatja a gumisokat   Mindenki a gumit akarja Gyöngyösnek nem kellett a gumigyár, mások szívesen befogadnák Gyöngyös bukta a gumigyárat MTI
Cikkek Kisbenedek Péter engedélyt kapott, hogy elnök legyen 
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 22. 09:51
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) pénteken tette közzé honlapján azt a határozatát, amelyben engedélyezi, hogy Kisbenedek Péter Iván legyen az Allianz Hungária Biztosító Zrt. elnök-vezérigazgatója. A biztosító a leendő új első számú vezető nevét már augusztus elején nyilvánosságra hozta. Salamon Károly, az Allianz Hungária Zrt. elnök-vezérigazgatója tizenhárom évnyi munkaviszony után, július 22-én úgy döntött, lemond tisztségéről és új szakmai kihívásokat keres. Ő korábban a biztosítótársaság pénzügyi vezérigazgató-helyettese volt, majd 2006 márciusától töltötte be az Allianz Hungária elnök-vezérigazgatói pozícióját. Az október 1-jén hivatalba lépő Kisbenedek Péter nyolc, az Erste Bank kötelékében eltöltött év után tér vissza Magyarországra. Kisbenedek Péter először vezérigazgatója, később elnök-vezérigazgatója volt a magyar Erste Banknak, majd 2007-ben Ausztriában pénzügyi vezetőként csatlakozott az Erste csoport igazgatóságához. Az Erste Banknál betöltött pozíciói előtt, 1995 és 2000 között a biztosítási szektorban is tevékenykedett, az ÁB-AEGON vezérigazgató-helyetteseként, az értékesítés és marketing, illetve a lakossági és nem élet-biztosítási divíziók vezetőjeként. Emellett igazgatósági tagja volt az ÁB-AEGON Önkéntes Nyugdíjpénztárának is. Kiváló megtakarítási lehetőségek az Allianztól  Már most hozott egy évnyi bevételt az Allianz  „Energiától duzzadó” Allianz-hozamokMTI
KKV A sportba is bele lehet betegedeni 
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 22. 09:44
Gyorsabban, magasabbra, erősebben! Az olimpiai jelszavak árnyoldalán a sport miatt anorexiások és sportfüggők állnak. Lesoványodva, hogy jobb eredményeket tudjanak elérni. Elkülönülve, hogy többet tudjanak edzeni. Egyre magasabbra, egyre gyorsabban, egyre erősebben, míg a test és a lélek végleg feladja.
Cikkek Pénztári adó: kifizetéskor mindegy, honnan van a pénz 
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 22. 09:31
Önkéntes nyugdíjpénztárból történő kifizetés esetén a kifizetett összeg a kifizetés jogcíme szerint lesz adóköteles
Cikkek Szórták a pénzt a külföldiek 
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 22. 09:23
A külföldi látogatók az első félévben 449 milliárd forint értékben fogyasztottak Magyarországon, ami 12 százalékkal több az egy évvel korábbinál.
Makro / Külgazdaság Újabb kísérletet tesznek az ügyfélbarátságra 
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 22. 07:47
Módosítják a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás szabályairól szóló törvényt. Az indok: még mindig nem eléggé ügyfélbarát a közigazgatás.
Makro / Külgazdaság Tankönyvek nélkül indul a tanév? 
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 22. 07:33
Közel félmillió tankönyv már biztosan nem érkezik meg tanévkezdésre az iskolákba - írja a Magyar Nemzet. Késve adják ki az átíratáshoz szükséges engedélyeket.
Makro / Külgazdaság A szlovákok is belegabalyodtak a rendszámtrükkbe 
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 22. 07:19
Még mindig nem értek a végére a magyar rendszámcsalók utáni kutakodásnak a szlovák hatóságok. Kiderült: nagyobb "falatról" van szó, mint amire számítottak.
Makro / Külgazdaság Indul a licit a pszichiátria ingóságaira 
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 22. 07:13
A bezárt Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézetet ingóságait mostantól szeptember 5-ig árverésen értékesítik. Az aukción 40 millió forint bevételre számítanak.
Cikkek Brókerügy: ma mégsem lesz ítélet 
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 22. 07:09
Bár a Fővárosi Bíróságon még a múlt héten is tényként kezelték a pénteki ítélethirdetést Kulcsár Attila és társai ügyében, de csütörtökön már olyan hírek érkeztek, hogy Varga Zoltán bíró megvárja az ügyészség várhatóan pénteki döntését Kerék Csaba ügyében, aki hamis vádért feljelentette Kulcsár Attila ügyvédjét - írja a Népszabadság "A vádlottak többsége előreláthatóan él majd az utolsó szó jogával, többen jelezték, hogy részletesen ki szeretnék fejteni álláspontjukat az ügyről, a büntetőeljárásról, saját szerepükről" - így magyarázta egy bírósági illetékes a lapnak azt, hogy az előzetes várakozásokkal ellentétben Varga Zoltán bíró mégsem hirdet ítéletet a húszmilliárdos sikkasztással vádolt Kulcsár Attila és 23 társa ügyében. Varga bíró ugyanis kénytelen megvárni, hogy a nyomozó ügyészség miként határoz: elrendeli-e a nyomozást vagy megtagadja azt Kerék Csaba ügyében. Így, ha az utolsó szó jogán senki nem indítványozza a bizonyítási eljárás ismételt megnyitását, s az ügyészség döntése sem indokol további halasztást, Varga Zoltán bíró várhatóan a jövő hét közepén hirdeti ki az elsőfokú ítéletet. Ügyvédje szerint Rejtő E. Tibor ártatlan  "Odatették a pénzt Kulcsár lába elé" Népszabadság
Cikkek A reformszocialisták Monok mellé álltak 
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 22. 07:06
Helyesnek tartja a monoki kezdeményezést az MSZP reformszárnya - írja a Magyar Hírlap. A lap úgy tudja, a Karsai József és Szanyi Tibor nevével fémjelzett csoport a településen tanácskozik a vidék szociális helyzetéről négy napon át. Ez alkalommal Monok polgármestere bemutatta a szocialista képviselőknek a "munkáért segély" programot. A kormánypárti politikusok helyesnek és szükségesnek nevezték a kezdeményezést. A település polgármestere a Magyar Hírlapnak azt mondta: a képviselők érdeklődéssel hallgatták előadását, amelynek lényege, hogy munkára ösztönözzék az alacsonyan szocializálódott tömegeket. Szepessy Zsolt azt is elmondta a lapnak: volt olyan szocialista képviselő, aki elismerte, erős előítélettel érkezett a településre, de az ott tapasztaltak meggyőzték arról, hogy a vidéknek szüksége van a monoki kezdeményezésre. Nagy lehetőséget szalasztott el Gyurcsány Elbukhatja a segélyt, aki nem akar dolgozni 40 milliádnyi közmunka várja a segélyből élőketMagyar Hírlap
Cikkek Meglódult az olajár 
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 22. 07:01
Az északi-tengeri Brent könnyűolaj referenciafajta csütörtökön 120,16 dolláron zárt Londonban, 5,80 dollárral, azaz 5,07 százalékkal drágábban a szerdai zárónál. A nyugati féltekén irányadó amerikai West Texas Intermediate (WTI) referenciafajta 121,18 dolláron végzett a New York-i árutőzsdén, 6,20 dollárral, azaz 4,86 százalékkal drágábban, mint szerdán. Ekkora egynapi áremelkedés több mint két hónapja nem volt a kőolaj szabadpiacán. Leesett az állunk, és az olajár  Szerdától olcsóbb a gázolaj!   MTI
Cikkek 4-es metró: tíz méterrel tovább fúrtak 
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 22. 06:58
Az engedélyezettnél tíz méterrel fúrt tovább a 4-es metró fúrópajzsa a Szent Gellért téri építkezésnél - közölte a helyszíni szemlét és ellenőrzést végző Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) csütörtökön. Az NKH megállapította, hogy a DBR Metró Projekt Igazgatóság bejelentése valós adatokat tartalmazott: a kivitelező BAMCO Kkt. valóban folytatta az alagútépítési munkákat, s már több mint tíz méterrel túlhaladták a leállási szelvényt. Így hatósági jóváhagyás nélkül kezdték meg a vágányátkötő alagút területén az építési munkálatokat - közölték. Az NKH államigazgatási eljárás keretében vizsgálja az ügyet, döntést legkésőbb a jövő hét elején hoz - olvasható a közleményben. A párjához képest előrébb járó déli pajzsot tíz napja állították le a Gellért térnél, azt követően, hogy az NKH felfüggesztette a 4-es metró alagútjának építését a Gellért térnél. Az építkezést azért kellett leállítani, mert a kivitelező egy úgynevezett átkötő alagútra nem kért engedélyt. A DBR Metró Projekt Igazgatóság kedden tájékoztatta az MTI-t arról: a metrót építő Bamco konzorcium úgy döntött, hogy a hatósági véleményt nem veszik figyelembe, és folytatják az építkezést. A DBR nem tartja elfogadhatónak, hogy a konzorcium engedély nélkül dolgozik. A DBR ebben a helyzetben csak annyit tehetett, hogy értesítette a hatóságot a jogsértésről. Ezután az NKH egyrészt felszólította a kivitelezőt, hogy haladéktalanul fejezze be a munkálatokat, másrészt rendkívüli bejárást rendelt el csütörtök délelőttre. "Ennél jobban már nem tudják felfüggeszteni" az építkezést, így legfeljebb bírságot szabhatnak ki, amelynek mértéke maximum egymillió forint lehet - mondta akkor Lovas Károly Róbert, a hatóság főigazgatója, hozzátéve: karhatalommal akkor állíthatják le az építkezést, ha valakinek veszélyben van a testi épsége az engedély nélküli munkálatok miatt, illetve a fúrópajzs újraindítása jelentős anyagi kárt okoz. A Nemzeti Közlekedési Hatóság ezt követően nem havonta, hanem gyakrabban ellenőrzi majd az építkezést. Ha kell, minden nap ott lesznek, és minden nap kiszabják a milliós bírságot - mondta kedden Lovas Károly Róbert. Engedély nélkül fúrják a metrót Kényszerpihenőn a 4-es metró? Metró: még egy év a régi kocsikkal  Csúszik a négyes metró - most épp a szerelvények  Cáfol a DBR: csak közepesen drága a metró MTI
Cikkek Két vezető is távozik a egészségügyi tárcától 
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 22. 06:47
Bíró Boldizsár kabinetfőnök és B. Király Györgyi, az Egészségügyi Minisztérium sajtófőnöke is távozik a tárcától - írja a Napi Gazdaság. A lap azt az információt kapta a minisztériumtól, hogy mindkét vezetőtől közös megegyezéssel válnak meg. Bíró Boldizsár nyugdíjba vonul, míg az egykori rádiós újságíró visszatér saját cégéhez. A Napi úgy tudja, a távozások hátterében a két érintett közötti konfliktus áll, hiszen a sajtófőnök annak ellenére ragaszkodott az autonóm kommunikációhoz, hogy a szervezeti felépítés alapján munkáját csak a kabinetfőnök irányítása és jóváhagyása mellett végezhette. Az utódlásról egyelőre annyi tudható, hogy ismét felmerült Bartucz Attila neve, aki az egészségbiztosítónál volt szóvivő, majd később Matejka Zsuzsanna kabinetfőnök közvetlen munkatársaként is dolgozott. Bartucz jelenleg a minisztériumban dolgozik. Változás a BKV-vezérkarban  Bajnai nem vágyik Gyurcsány székéreNapi Gazdaság
Makro / Külgazdaság Két földrengés Kínában 
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 22. 06:41
Két nap leforgása alatt két földrengés történt Kínában ugyanabban a térségben, a halottak száma meghaladja a hármat, és több mint százan megsebesültek. Az Új Kína állami hírügynökség pénteken adott hírt arról, hogy Jünnan (Yunnan) tartományban szerdán történt földrengés után csütörtökön ismét mozgott a föld ugyanabban a térségben, amely a hegyvidéki Szecsuan (Sichuan) tartomány közelében található. Szecsuanban legalább hetvenezer ember vesztette életét a májusban történt földrengésben. A szerdai földrengés a Richter-skála szerint ötös fokozatú volt, míg a csütörtöki 5,9-es erősségűre rúgott. Az első földrengésben sok ház összedőlt az epicentrumnál található Sudian városban, de áldozatokról nem érkezett hír. A csütörtöki földrengésben legalább három ember meghalt, több mint százan megsebesültek, s több mint 120 ezren kényszerültek otthonuk elhagyására. Házak dőltek össze, és a térségben megszakadt a telefon- és az áramszolgáltatás. Kiszabadult a kínai szellem a palackból Égi jel, hogy jó lesz az olimpiaMTI
Makro / Külgazdaság New York lesz a szélmalmok városa? 
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 22. 06:20
Michael Bloomberg New York-i polgármester munkába fogná a legnépesebb amerikai város szeleit: szélmalmokat telepítene a felhőkarcolókra és a hidakra. Igencsak megváltozna New York látképe, ha megvalósul a milliárdos Bloomberg elképzelése, egyes újságokban már képek is jelentek meg a turbinákkal elcsúfított Brooklyn hídról és a Szabadság-szoborról, amelynek nőalakja egy hatalmas propellert szorongat fáklya helyett magasba tartott jobb kezében. A polgármester azonban nem viccnek szánja tervét; nagy hangsúlyt kíván fektetni az energiahatékonyságra, és ezen belül arra, hogy városa egyre inkább megújuló energiára támaszkodjon. Bejelentette, szakértőkkel és befektetőkkel fog konzultálni, hol helyezhetők majd el a szélturbinák a város területén. Fő célja, hogy enyhítsen New York energiagondjain; a több mint 8 milliós megapoliszban a hálózati túlterheltség az utóbbi években többször súlyos áramkimaradáshoz vezetett. Bloomberg arról nem beszélt, hogy mely épületek és hidak kapnának turbinákat a tetejükre, de az bizonyos, hogy Queens, Brooklyn és Long Island városrészek szeles partjainál szélmalmok sorakoznának, amelyek 10 éven belül a város egyre növekvő energiaigényének 10 százalékát fedezhetnék. "Amikor a tiszta energia termeléséről van szó, eltökélt szándékunk, hogy New York az első számú város legyen az országban" - szögezte le a polgármester. A The New York Times és a The Washington Post című napilapok által megszólaltatott szakértők szerint Bloomberg zöld tervének megvalósítása több akadályba is ütközik. A népesség egyfelől nem szívesen fogadná el, hogy ilyen gyökeresen megváltoztassák a jelkép erejű város látványát. Másfelől több építész, mérnök és energiaügyi szakember szerint a városban építhető kisebb turbinákat nem érné meg működtetni, a költségek ugyanis nem térülnének meg. New York ráadásul a téli éjszakákon a legszelesebb, amikor alacsony az energiafogyasztás. Bloomberg egyébként nemcsak szélmalmokkal, hanem napelemekkel is beborítaná a New York-i épületek tetejét a tiszta energiatermelés jegyében. Több pénz jut energiatakarékosságra Mitől lesz olcsóbb a távfűtés? Világos és sötét zöldek: környezetvédelem, okosan  MTI
Makro / Külgazdaság Gyűlölik a magyarokat a szlovák diákok 
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 22. 06:05
Minden kisebbség közül a magyarokat tekinti legellenszenvesebbnek a szlovák iskolák kilencedikes diákjainak 37,7 százaléka - derül ki egy felmérésből, amelynek a jelenség hátterét is feltáró részletei arra hagynak következtetni, hogy a "hungarofóbiás és gyűlölködő" szemlélet a jelenkori szlovák kormánypolitikusok magyarellenes megnyilatkozásaiban gyökerezik. A pozsonyi Nyitott Társadalom Alapítvány (CVEK) szociológusai a korcsoporthoz tartozó 955 személy válaszai alapján megállapították: a tizenöt éves szlovákok 57,7 százaléka úgy gondolja, hogy "Szlovákia a szlovákok országa, és ennek így is kell maradnia". A megkérdezettek 63,3 százaléka ráadásul elvárja, hogy a magyarok a nyilvánosság előtt kizárólag szlovákul szólaljanak meg, és csak otthon legyen szabad magyarul beszélniük. A "magyar és a magyarok" szavakról sokuknak elsőre (a magyar beszéde miatt Nyitrán megtámadott) Malina Hedvig vagy a gyakori "Madari za Dunaj!" (Magyarok takarodjatok a Duna túloldalára!) és az a Ján Slotától származó "tanítás" jut az eszébe, hogy "a magyarok pónilovak hátán jöttek" a térségbe, és "megszállják Szlovákiát". A felmérés készítőit nyugtalanítja, hogy a vizsgált korosztály egyre gyakrabban él a politikusok idevágó szóhasználatával, mégpedig azóta, hogy Robert Fico a magyarellenes Ján Slota pártjával (SNS) koalícióban kormányoz. A megkérdezettek ellenségképében - mint azt a felmérést ismertető SME című liberális szlovák polgári napilap írta - második helyen vannak a romák, mögöttük pedig a muzulmánok. A felmérés alapján íródott tanulmány egyik szerzőjét, Elena Gallová Kriglerovát - szavai szerint - igencsak meglepte "ez a hihetetlenül nyíltan felvállalt, érzelmi indíttatású rasszizmus". A lap szerint szeptembertől a szlovák iskolákban "a más kultúrák iránti tűrőképességet fejlesztő tantárgyat" is oktatni fognak. A szlovák oktatási tárca oktatási reformért felelős miniszteri tanácsadója, Miron Zelina azonban a lapnak nyilatkozva elismerte, hogy a tantárgy oktatására maguk a pedagógusok sem eléggé felkészültek, őket is iskolázni kell, és "a legtöbbjének előbb a saját előítéleteitől is meg kell szabadulnia". A felmérés alapján készült tanulmány egyik szerzője emlékeztette a lapot arra, hogy az oktatási tárca éppen a Slota vezette SNS kezében van, s hogy a multikulturális nevelést segítő tananyagba a minisztérium igen durván beavatkozhat, hiszen minden "tananyag 70 százalékát az állam szabja meg". Lukás Fila, a SME munkatársa csütörtökön kommentárt is szentelt a témának. Rámutatott: a felmérést készítők szerencsére tételesen nem vizsgálták, hogy a megkérdezettek miként viszonyulnak a zsidókhoz vagy a homoszexuálisokhoz, mert félő, hogy ha megteszik, azzal "tovább szaporítják az elszomorító leleplezések sorát." "A felmérés megállapításai nyilván sokkolóak, de mégsem annyira meglepőek és újszerűek abban az országban, ahol Ján Slota a harmadik legnépszerűbb politikus, ahol Ján Sokol érsek emlékmisét pontifikál Jozef Tisónak (az 1939-1945 között fennállt szlovák fasiszta bábállam vezetőjének), s ott, ahol Malina Hedvig ügye már hosszú ideje ily mértékben megosztja a társadalmat" - írta Fila, aki szerint abban az országban, amelynek kormánykoalíciójában Ján Slotát megtűrik, "még maga a nagy tanító, Comenius sem tudná toleranciára nevelni a gyerekeket". Továbbra is kérdőjeles a Gyurcsány-Fico találka Hogy kerültek a térképre? Mi a szlovák titok?  Gyurcsány-Fico: ez megint nem az a találkozó Fico megint Orbánnal riogatMTI
Makro / Külgazdaság All-int mondanak a hollywoodi sztárok 
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 21. 20:02
Dúl a pókerláz Amerikában: a profik mellett nem csak az egyre lelkesebb amatőrök ülnek le mind nagyobb számban a zöld asztalhoz, de rákapnak a játék ízére a hollywoodi sztárok is
Cikkek A tűzoltók félistenek - és a politikusok? 
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 21. 19:23
A GfK Csoport által 2008 tavaszán végzett felmérés szerint továbbra is a tűzoltókat övezi a legnagyobb bizalom világszerte. Mellettük Európában az orvosok és tanárok, hazánkban a postások és orvosok állnak a bizalmi lista élén. Világszerte a politikusok kullognak a sor végén.
KKV Hatodik érzék: újabb ízt fedeztek fel 
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 21. 19:17
A már régóta ismert négy alapíz (édes, savanyú, sós és keserű) és a nemrég felfedezett umami után kiderült, hogy a kálciumnak is külön íze van
Makro / Külgazdaság Halálos szövődményeket is okozhat a klíma 
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 21. 19:04
A nyári melegben csak egy gombnyomás, és máris kellemesen hűvös levegő árasztja el a lakást. Nem csak a hideg, de a kiáramló levegő minősége is komoly veszélyt jelenthet.
Cikkek Tanácsadókat keres a BKV 
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 21. 18:25
Tanácsadó cégeket keres - előminősítési eljárás keretében - a BKV Zrt. Műszaki Igazgatóságának Logisztikai főosztálya; a felhívás a Közbeszerzési Értesítőben jelent meg. A BKV 2005 óta működtet előminősítő rendszert arra, hogy a szűrőn túljutott pályázók a társaság tanácsadóinak kiválasztásában segédkezzenek. A BKV évente teszi közzé az előminősítési felhívást, amelyhez a dokumentációt ingyen bocsátja rendelkezésre. A felhívás hosszú listát közöl arról, hogy milyen tanácsadási szolgáltatások igénybevételénél kell a pályázóknak közreműködniük. A sorban szerepel - egyebek mellett - az üzleti elemzés, a szoftver tanácsadás, az általános és speciális vezetői tanácsadás, továbbá igazságügyi szakértő és reklámszervező kiválasztása. A pályázónak az elmúlt három üzleti évben - összesen - legalább nettó 10 millió forint tanácsadási árbevétellel kell rendelkeznie. Ennek legalább hat szerződésből - mint referenciából - kell származnia. BKV: Csütörtökön életbe lép az Új Világrend Kényszerpihenőn a 4-es metró? Metró: még egy év a régi kocsikkalMTI
Cikkek Sötét felhők Amerika egén 
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 21. 18:15
A vezető amerikai gazdaságkutató csoport, a Conference Board összetett konjunktúramutatója (leading economic indicators) továbbra sem igazolja a Fed júliusban kiadott, valamelyest gyorsuló gazdasági növekedésre szóló előrejelzését: a mutató 0,7 százalékkal esett júliusban, 101,2 pontra, 2004 október óta a legalacsonyabb szintre. Az elemzők  átlagosan csak 0,2 százalékos romlásra számítottak, a júniusi 0,1 százalékos rosszabbodás után. Az elmúlt hat hónapban az index csak egyszer nőtt, áprilisban, így nyilvánvaló, hogy egész évben csak igen szerény növekedés várható a gazdaság teljesítményében. Az amerikai szövetségi tartalékbankrendszer (Fed) július 15-én 1,0-1,6 százalékra emelte az Egyesült Államok idei gazdasági növekedésére szóló előrejelzését - a növekvő lakossági fogyasztásra tekintettel -, az áprilisban jósolt 0,3-1,2 százalékról. Egyszersmind emelte az idei évi átlagos inflációra szóló előrejelzését is, 3,8-4,2 százalékra az áprilisban valószínűsített 3,1-3,4 százalékról. A júliusban kiadott első becslés szerint a második negyedévi amerikai GDP növekedés 1,9 százalék volt az első negyedévi 1,0 százalék után. (2007. IV. negyedév: + 0,6 százalék, III. negyedév: + 4,9 százalék.)  A Conference Board júliusi mutatójának nyilvánosságra hozatalát követően a dollár tovább gyengült az euróhoz képest: ekkor 1,4874 dollárt adtak egy euróért, a korábbi 1,4843 után. Erre még a legpesszimistábbak sem gondoltak Két makroadat Amerikából: az egyik nagyon rossz  Talán a hideg felrázza AmerikátMTI
Cikkek Vészesen közelít a BUX a 20 ezer ponthoz 
Privátbankár.hu | 2008. augusztus 21. 17:15
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 192,40 pontos, 0,95 százalékos csökkenéssel, 20.114,38 ponton zárt. A részvénypiac forgalma 17,2 milliárd forint volt csütörtökön, a vezető részvények a Magyar Telekom kivételével gyengültek az előző napi záráshoz képest. Illés László, a QUAESTOR Zrt. elemzője elmondta, hogy szerdán a nemzetközi piacok erősödni tudtak, ám csütörtökön korrekcióval indultak a külföldi börzék, így Budapesten a keddi gyengülés folytatása volt tapasztalható. Délelőtt egy, a vártnál jobb, az eurózónát érintő konjunktúra adatra emelkedni kezdtek az indexek, de ez csak rövid ideig tartott, nem sokkal a publikálás után újra az eladók kerültek többségbe - mondta Illés Zoltán, hozzátéve, hogy újra felerősödtek a recessziótól való félelmek. A délután közzétett amerikai makrogazdasági adatok vegyes képet mutattak, így "megmaradt a lecsorgás". A Mol 100 forinttal, 0,61 százalékkal 16.395 forintra csökkent, 6,1 milliárd forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 92 forinttal, 1,33 százalékkal 6.810 forintra esett, forgalmuk 6,1 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 1 forinttal, 0,13 százalékkal 800 forintra erősödött, forgalma 1,8 milliárd forint volt. A Richter papírok árfolyama 795 forinttal, 2,42 százalékkal 32.105 forintra gyengült, a részvények forgalma 3,0 milliárd forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 96,0 millió forintos forgalom mellett 400 forinttal, 2,99 százalékkal 13.000 forintra csökkentette értékét. A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 2.223,87 ponton zárt csütörtökön, ez 9,17 pontos, 0,41 százalékos emelkedés a szerdai záráshoz viszonyítva. Nézze meg, hogyan zártak részvényei!MTI
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG