Hírek
Cikkek
Mínuszos olajpiac
Privátbankár.hu | 2008. április 29. 08:22
Kedden reggel csökkent a kőolaj ára, miután befejeződött egy nagy brit olajfinomító dolgozóinak 48 órás sztrájkja. A munkabeszüntetés miatt vasárnaptól Nagy-Britannia nyersolaj-ellátásának csaknem egyharmada esett ki ideiglenesen, miután az északi-tengeri lelőhelyeket a szárazfölddel összekötő legnagyobb vezetékhálózatot lezárta az üzemeltető BP olajcég. A szakértők szerint akár heteket is igénybe vehet, mire a finomító ismét eléri teljes - napi 210 ezer hordós, vagyis évi 10 millió tonnás - kapacitását.
A keddi kezdeti árcsökkenést fékezte az amerikai jegybank (Fed) szerdai kamatdöntésével kapcsolatos bizonytalanság. Amennyiben a Fed kamatot csökkent - és a szakértők szerint erre nagy az esély - a dollár gyengülhet és ezáltal olcsóbbá válik beszerezni a nem dollárral fizetőknek a dollárban jegyzett kőolajat. A megfigyelők ugyanakkor arra is rámutattak, hogy a kamatdöntés egy dolog, de talán fontosabb, hogy mit tartalmaz majd a Fed közleménye.
Röviddel 8 óra után a nyugati féltekén irányadó amerikai könnyűolajfajta, a West Texas Intermediate a legközelebbi, júniusi határidőre hordónként (159 liter) 118,29 dollár volt a New York-i árutőzsde (NYMEX) CME Globexen folytatódó elektronikus jegyzésében, 46 centtel olcsóbb a hétfői New York-i zárónál. Ugyanekkor az északi-tengeri Brent könnyűolaj referenciafajta a legközelebbi, júniusi határidőre 116,28 dollár volt az Intercontinental Exchange (ICE) londoni IPE-jegyzésében, ami 46 cent árcsökkenés a hétfői záróhoz képest.
A villamosenergiai dolgozók sztrájkja miatt állt le az olaj termelés Nagy-Britanniában (hanganyag)
MTI
Cikkek
Jegybankelnökök: tessék találgatni!
Privátbankár.hu | 2008. április 29. 08:15
Négy bankelnök - az már valami, az már tényleg komoly felvonulás a gazdaság frontvonalában - Márványi Péter jegyzete
Cikkek
Szünnap Japánban
Privátbankár.hu | 2008. április 29. 07:58
Kedden zárva volt a tokiói értéktőzsde, amely szerdán a szokásos időben nyit ki. A börze a jövő héten hétfőn és kedden is zárva lesz. Hétfőn a 225 válogatott részvény Nikkei indexe 30,90 pont (0,2 százalék) növekedéssel 13 894,37 ponton fejezte be a napot.
MTI
Cikkek
Kamatdöntésre vár a devizapiac
Privátbankár.hu | 2008. április 29. 07:51
Kedden reggel minimális mértékben gyengült az euró a dollárhoz képest. A szakértők szerint egész nap alig mozdul majd a vezető devizák árfolyama, miután a befektetők kivárásra rendezkedtek be egy nappal azelőtt, hogy szerdán este ismertetik az amerikai jegybank (Fed) kamatdöntését.
A kereskedők szerint, ha a Fed kedden kezdődő kétnapos ülése után ismertetésre kerülő közlemény azt jelzi, hogy végéhez közeledik, vagy be is fejeződött a tavaly augusztus óta tartó kamatcsökkentési sorozat, akkor az euró 1,55 dollárra gyengülhet.
A szakértők véleményének az átlaga szerint a Fed szerdán még 25 bázispontú kamatcsökkentést hajt végre, de esélyt van arra is, hogy nem változtat a kamatszinten. A szerdai közleményből kiderülhet, hogy a Fed mit tart fontosabbnak: élénkíteni a lelassult gazdaságot, vagy visszaszorítani az inflációt.
Legfrissebb devizaárfolyamokMTI
Cikkek
Számlások, figyelem!
Privátbankár.hu | 2008. április 29. 07:31
A számlaadók számára fontos változás, hogy májsutól nem kötelező a számlákon a tevékenységet jelző SZJ-számot feltüntetni - írja a Napi Gazdaság. A lap írása szerint elsejétől elegendő lesz a tevékenység megnevezését a számlára írni. A változtatás oka az uniós jogharmonizációban keresendő - olvasható az újság mai számában.
Színesben kaphatjuk a számlátNapi Gazdaság
Pénzügyi szektor
Bankszektor: véget ért a hét bő esztendő
Privátbankár.hu | 2008. április 29. 07:07
A bankszektorban felerősödtek azok a jelek, amelyek a verseny mellett az együttműködést erősítik a hitelintézetek között - mondta a Bankszövetség új elnöke
Cikkek
Soha nem látott beruházási dömping a Samsungnál
Privátbankár.hu | 2008. április 29. 06:56
Úgy tűnik, a Samsung milliárdos beruházási programmal kívánja feledtetni a vezetés pénzügyi manipulációi miatt kirobbant botrányt. Az 59 leányvállalat az idén összesen 18 milliárd eurót tervez beruházásokra fordítani a konszern növekedési potenciáljának megerősítésére és a tevékenységi kör új területekkel való bővítésére.
A Samsung még soha nem bocsátkozott ilyen nagyságrendű beruházási programba. A leányvállalatoknál a bővítés eredményeképpen 20 500 új munkahely keletkezik, ami 28 százalékos növekedést jelent a 2007-es alkalmazotti számhoz képest. Tavaly 200 ezer főt foglalkoztatott a konszern.
A Samsung exportja 2007-ben egy ötödét adta Dél-Korea kivitelének. A Samsung elnöke az elmúlt héten köszönt le hivatalából, mivel több hónapig tartó nyomozást követően vádat emeltek ellene nagy összegű adócsalás és hivatali visszaélés miatt. Rajta kívül a Samsung több vezetője is meg kell hogy váljon hivatalától június végéig.
A legnépszerűbb mobilok gyártója a helyén maradt
Lemondott a Samsung első embere
Kongatja a vészharangot a SamsungMTI
Cikkek
Ha május, akkor Balaton
Privátbankár.hu | 2008. április 29. 06:54
Május a Balaton hónapja lesz - jelentette be Róna Iván, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója a cég balatoni szezonnyitó sajtótájékoztatóján Badacsonyban. A balatoni régió turisztikai szerepének fontosságát érzékeltetve elmondta, hogy tavaly az összes belföldi vendégéjszaka 25,6 százalékát, és az összes külföldi vendégéjszaka 19,7 százalékát ebben az üdülőövezetben regisztrálták. A balatoni kereskedelmi szálláshelyek az elmúlt évben 1,2 millió vendéget fogadtak, amely szám az országos átlagot meghaladóan, 6,2 százalékkal nőtt az előző évhez képest.
A szervezet a "Vizek Éve" kampánysorozatában a "Nem ússza meg szárazon!" új szlogenjével májustól a nyári fürdőzések helyszíneire csábítja a hazai utazóközönséget. A május a Balatoné, majd a Tisza-tó, és az ország természetes vizei következnek, ahol a kampányidőszakok alatt "hármat fizet négyet kap" kedvezményekhez juthatnak a vendégek bizonyos szolgáltatóknál. A Balatonnál a kempingektől a szállodákig 36 szolgáltató vállalta, hogy szállásdíj kedvezményt nyújt a hónap folyamán. Nyolc strand is csatlakozott az akcióhoz. A balatoni pincészetek nyitott pincenapokkal és kedvezményes borkóstolási lehetőségekkel várják a régióba látogatókat.
A klímaváltozás már a Balatonnál is látható
Ringat a víz: hajózhatóvá teszik a BodrogotMTI
Cikkek
Sokáig ellenzékben maradhat az SZDSZ
Privátbankár.hu | 2008. április 29. 06:44
Politológusok szerint ha megerősödik az SZDSZ, akkor az új koalíció helyett az előrehozott választások megtartása és az ellenzékben maradás is inkább érdekükben állhat
Cikkek
ATM-ek: egyre többen folyamodnak fizikai kényszerhez
Privátbankár.hu | 2008. április 29. 06:36
A pénzkiadó automaták biztonságával foglalkozó európai szervezet (EAST) adatai szerint tavaly 43 százalékkal nőttek az ATM-ekkel elkövetett elektronikus számlafosztogatásokból eredő károk Európában, annak ellenére, hogy az elkövetési esetek száma csökkent.
A statisztikák azt mutatják, hogy az ilyen jellegű bűnesetek általában olyan országokban történnek, ahol az ATM-ek nem, vagy csak részben működnek az úgynevezett EVM iparági normával. Az EVM-technológia bevezetése az ATM-eknél jelentősen csökkenti az elektronikus számlakifosztásokat. Az EAST rendelkezésére álló adatok szerint Európában az ATM-ek 78 százaléka EVM-normával működik.
Az automaták fizikai kifosztása ugyanakkor 65 százalékkal emelkedett, de az ezekből a bűncselekményekből eredő pénzügyi károk jóval elmaradnak az elektronikus számlakifosztások összesített kárösszegétől.
A pénz helyett a presztízsük miatt aggódnak a bankok
Újabb bankautomatát robbantottak fel: nem sajnálták a muníciót
Bombabiztos bankautomataMTI
Cikkek
A multimilliárdos szerint itt a recesszió
Privátbankár.hu | 2008. április 29. 06:34
Warren Buffett, a világ leggazdagabb embere szerint az amerikai gazdaság recesszióban van. "Igen, azt hiszem, recesszióban vagyunk" - válaszolta a CNBC televízió riporterének kérdésére a 77 éves befektető, akinek vagyonát a Forbes magazin 62 milliárd dollárra taksálja.
A nebraskai Omahában élő - az "omahai bölcsként" emlegetett - üzletember elmondta: lehet, hogy az amerikai gazdasági kutatási iroda hivatalos meghatározása szerint az Egyesült Államok még nem süllyedt recesszióba, mert az utóbbi két hónapban is mértek minimális GDP-növekedést, de a közember másként érzékeli.
Megjegyezte, hogy az egy százaléknál kisebb növekedést már megérzi a lakosság. "Recesszióban vagyunk, hacsak nem ragaszkodunk szigorúan a technikai definícióhoz, amely viszont nem sokat számít annak az embernek, aki állását vesztette vagy akinek egy pénzpiac alap nem tud fizetni" - vélekedett Warren Buffett.
200 dollárig meg sem áll a kőolajár
Recesszióba taszíthatja a világot az olajár
Soros tempóváltásra buzdítMTI
Cikkek
Megfújták a legnagyobb rágógyártót
Privátbankár.hu | 2008. április 29. 06:30
A Mars és a milliárdos Warren Buffett 23 milliárd dollárért felvásárolják a világ vezető rágógumi gyártóját, a Wrigley-t és így a világ legnagyobb édességgyártója jön létre. Az ügylet Buffett számára több mint 10 százalékos részt jelent a Wrigley-ben, amely felvásárlást követően önálló Mars leánycég lesz. Buffett a Kraft Foods-ban is rendelkezik részesedéssel.
A részvényenkénti 80 dolláros felvásárlási ár 28 százalékos felárat tartalmaz a Wrigley 62,45 dolláros pénteki záróára felett. Az egyesült cég a világ csokoládé-, rágógumi- és cukorka-gyártásában a vezető helyre kerül. Elemzők szerint a jelenlegi első, a Cadbury újra próbálkozik majd a Hershey-vel történő egyesüléssel.
Kapaszkodjon: évekig nem áll meg a hullámvasút
Csak egy forradalom segíthet az élelmiszerválságon
MTI
Cikkek
Megfújták a legnagyobb rágógyártót
Privátbankár.hu | 2008. április 29. 06:30
A Mars és a milliárdos Warren Buffett 23 milliárd dollárért felvásárolják a világ vezető rágógumi gyártóját, a Wrigley-t és így a világ legnagyobb édességgyártója jön létre. Az ügylet Buffett számára több mint 10 százalékos részt jelent a Wrigley-ben, amely felvásárlást követően önálló Mars leánycég lesz. Buffett a Kraft Foods-ban is rendelkezik részesedéssel.
A részvényenkénti 80 dolláros felvásárlási ár 28 százalékos felárat tartalmaz a Wrigley 62,45 dolláros pénteki záróára felett. Az egyesült cég a világ csokoládé-, rágógumi- és cukorka-gyártásában a vezető helyre kerül. Elemzők szerint a jelenlegi első, a Cadbury újra próbálkozik majd a Hershey-vel történő egyesüléssel.
Kapaszkodjon: évekig nem áll meg a hullámvasút
Csak egy forradalom segíthet az élelmiszerválságonMTI
Cikkek
Megfújták a legnagyobb rágógyártót
Privátbankár.hu | 2008. április 29. 06:30
A Mars és a milliárdos Warren Buffett 23 milliárd dollárért felvásárolják a világ vezető rágógumi gyártóját, a Wrigley-t és így a világ legnagyobb édességgyártója jön létre. Az ügylet Buffett számára több mint 10 százalékos részt jelent a Wrigley-ben, amely felvásárlást követően önálló Mars leánycég lesz. Buffett a Kraft Foods-ban is rendelkezik részesedéssel.
A részvényenkénti 80 dolláros felvásárlási ár 28 százalékos felárat tartalmaz a Wrigley 62,45 dolláros pénteki záróára felett. Az egyesült cég a világ csokoládé-, rágógumi- és cukorka-gyártásában a vezető helyre kerül. Elemzők szerint a jelenlegi első, a Cadbury újra próbálkozik majd a Hershey-vel történő egyesüléssel.
Kapaszkodjon: évekig nem áll meg a hullámvasút
Csak egy forradalom segíthet az élelmiszerválságonMTI
Cikkek
Először átirányítanak, aztán letapogatnak
Privátbankár.hu | 2008. április 29. 06:05
Állítólag számos internetező is veszélybe kerülhet egy Microsoft-szoftver nemrég felfedezett hibája miatt
Cikkek
Anyasági támogatás: a pénzes postás egyszer csönget
Privátbankár.hu | 2008. április 29. 05:45
Erre az egyszeri családi támogatásra az a nő jogosult, aki terhessége alatt legalább négy alkalommal terhesgondozáson vett részt
KKV
Cukorbetegség: romlik a kismamák mutatója
Privátbankár.hu | 2008. április 28. 20:05
Több mint a kétszeresére nőtt a cukorbetegségben szenvedő terhes nők száma
Cikkek
Arany a kukában: kincset érő mobiltelefonok
Privátbankár.hu | 2008. április 28. 19:45
Nem a legjobb megoldás a fiók alján rejtegetni lecserélt mobiltelefonunkat: van, akinek megéri kibányászni belőle azt, amit az elektronikába építettek
Cikkek
Két vezető állásába került a paraméterkönyv
Privátbankár.hu | 2008. április 28. 18:18
Felmentették posztjáról Somodi Lászlót, a BKV Zrt. közlekedési vezérigazgató-helyettesét és Bosnyák Gyula stratégiai igazgatót.
Cikkek
Demokrata vezető: minél előbb dönteni kell - Obama vagy Clinton
Privátbankár.hu | 2008. április 28. 18:07
Az amerikai előválasztások után és még az augusztusi demokrata pártkonvenció előtt dönteni kell arról, hogy Hillary Clinton vagy Barack Obama legyen a Demokrata Párt elnökjelöltje - szögezte le Howard Dean, a párt országos bizottságának vezetője.
Clintonnak vagy Obamának júniusban ki kell esni a versenyből - fogalmazott a volt vermonti kormányzó az ABC televízióban, s hozzátette: azért van szükség az elnökjelöltség mielőbbi eldöntésére, hogy a novemberi elnökválasztási győzelem érdekében egyesíteni lehessen a Demokrata Pártot.
Dean szerint ha már júniusban ismert lesz a jelölt, két hónap alatt "össze tudják rántani a pártot". A Demokrata Párt öregjei közül senki sem támogatja, hogy a küzdelem a konvencióig tartson - tette hozzá.
A CNN hírtelevízió becslése szerint Obama eddig 1724, Clinton 1589 küldöttet gyűjtött össze a jelöltállító pártkonvencióra. A verseny olyan szoros, hogy a hátralevő kilenc fordulóban már egyikük sem tudja megszerezni a jelöltséghez szükséges 2025 delegátust.
A döntés így a mintegy 800 el nem kötelezett, vagyis saját belátása szerint döntő szuperdelegátus - pártvezető és választott képviselő - kezében van, akik közül csaknem 300-an még nem nyilvánította véleményt.
Megtették tétjeiket: Önök Obamára fogadnának
Démont csinált a média Hillary Clintonból
FT: "a demokratáknak Obamát kell választaniuk"
Hillary Clinton jól meglovagolja a válságot (hanganyag)
Visszafelé sült el a Clinton-fegyverMTI
Cikkek
Hódít a póker Magyarországon
Privátbankár.hu | 2008. április 28. 17:00
Nagyon úgy tűnik, hogy kis hazánkban rövid időn belül a póker népszerűbb lesz, mint a foci. Már csak azért is, mert nem kell annyit szaladgálni közben
Cikkek
Nem figyelt a kamatdöntésre és a kormányátalakításra a BUX
Privátbankár.hu | 2008. április 28. 16:49
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 41,05 pontos emelkedéssel, 22.717,62 ponton zárt, az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 0,18 százalékos erősödés.
A részvénypiac forgalma 12 milliárd forint volt, a vezető részvények a gyengülő Mol kivételével erősödtek a pénteki záráshoz viszonyítva.
Szatmári Tamás, a Raiffeisen Bank elemzője elmondta: bár Nyugat-Európában, az Egyesült Államokban és az ázsiai piacokon is optimistább hangulat uralkodott, a budapesti részvénypiac indexe csupán mintegy 170 pontos sávban ingadozott hétfőn.
"Érdektelen kereskedés folyt alacsony forgalommal" - jegyezte meg az üzletkötő. Elképzelhetőnek tartotta, hogy a háromnapos hét miatt volt alacsony az érdeklődés. Szatmári Tamás kiemelte az OTP-t, amely a szektor gyengesége ellenére erősödött, 7.000 forintos szint felett tudott zárni.
A Mol árfolyama 240 forinttal, 1,02 százalékkal 23.390 forintra csökkent, 1,15 milliárd forintos forgalomban.
Az OTP részvények ára 80 forinttal, 1,15 százalékkal 7.030 forintra nőtt, forgalmuk 6,14 milliárd forintot tett ki.
A Richter 155 forinttal, 0,46 százalékkal 33.500 forintra drágult, forgalma 1,57 milliárd forint volt.
A gyógyszeripari vállalat hétfőn tartotta éves közgyűlését, ahol jóváhagyták a részvényenkénti 450 forint osztalék-javaslatot. Tavaly részvényenként 690 forintot fizetett a cég.
A Magyar Telekom árfolyama 5 forinttal, 0,59 százalékkal 853 forintra erősödött, a részvények forgalma meghaladta a 790 millió forintot.
A kis papírok közül kiemelkedő, 1,17 milliárd forintos forgalmat bonyolított az ÉMÁSZ, árfolyama 180 forinttal, 0,75 százalékkal 23.700 forintra csökkent.
Friss tőzsdei árfolyamok
Nézze meg, hogyan zártak részvényei!
MTI
Cikkek
200 dollárig meg sem áll a kőolajár
Privátbankár.hu | 2008. április 28. 16:24
Akár 200 dolláros kőolajárat sem tart kizártnak az OPEC elnöke, de nem bocsátkozott jóslásokban, hogy ez mikor következhet be.
Sahib Kelil algériai olajipari miniszter, az OPEC soros elnöke úgy vélte: a kőolaj ára csakis az amerikai dollár árfolyamával párhuzamosan emelkedik vagy süllyed, mivel a tartalékok nagyok, a kereslet lanyhul, az ellátás megfelelő.
A dollár 1 százalékos gyengülése egy hordó kőolaj árát 4 dollárral emeli meg, és fordítva: ha a dollár például 10 százalékkal erősödnék, akkor a kőolaj szabadpiaci ára 40 dollárral csökkenne - idézte Kelilt az El-Mudzsahid című algériai lap.
A drágulás tehát alapvetően az amerikai recesszióval hozható összefüggésbe, az OPEC elnöke szerint.
A kora délutáni órákban újabb rekordot, hordónként 120 dollárt ért el a kőolaj ára a nagy-britanniai finomítói sztrájk, illetve a nigériai zavargások kiújulása miatt.
Sztrájkok és felkelők mozgatták az olajárat
Sztrájkok, felkelők és egy hadihajó mozgatta az olajárat (hanganyag)
Már semmi köze az olajárnak a kereslet-kínálathoz
Már a 120 dolláros kőolajárról beszélnek (hanganyag)MTI
Cikkek
Ez még semmi! További kamatemelés várható
Privátbankár.hu | 2008. április 28. 16:07
A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa a várakozások szerint 25 bázisponttal, 8,25 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot hétfői ülésén.
Cikkek
Molnár Károly életrajza
Privátbankár.hu | 2008. április 28. 15:20
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök bejelentette, hogy Molnár Károlyt, a műegyetem rektorát jelöli kutatás-fejlesztési tárca nélküli miniszternek.
Molnár Károly 1944. február 24-én született Budapesten. 1967-ben szerzett diplomát a Budapesti Műszaki Egyetem (BME) Gépészmérnöki Karán. 1972-től műszaki doktor.
1967-1972 között egyetemi tanársegéd a BME vegyipari gépek és mezőgazdaság iparok tanszékén, majd 1981-ig docens volt. 1991-től egyetemi tanár a vegyipari és élelmiszeripari gépek tanszékén, 1988 és 2007 között a gépészeti eljárástechnika tanszék tanszékvezetője.
1991-1994-ig a gépészmérnöki kar dékánhelyettese, 1994-2001-ig dékánja. 2000-ben lett a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem rektorhelyettese, 2004 óta az egyetem rektora. 2006-ban Magyar Rektori Konferencia elnökévé választották.
1979-ben a műszaki tudományok kandidátusa, 1990-ben doktora lett. Az MTA Műszaki Kémiai Komplex Bizottságának társelnöke, a Periodica Polytechnica szerkesztő bizottságának elnöke, a Magyar Kémikusok Egyesülete vegyipari gépészeti szakosztályának elnöke, az Energiagazdálkodási Tudományos Egyesület műszaki tudományos tanácsának elnöke.
2005-től a Magyar Innovációs Szövetség elnökségi tagja. 2002-től a Paksi Atomerőmű Zrt. Igazgatóságának elnöke. Több tudományos könyv társszerzője.
2005-ben megkapta a Magyar Köztársasági Érdemrend Középkeresztjét, majd 2007-ben Széchenyi-díjjal tüntették ki az egyidejű hő- és anyagátadás, a transzportelmélet, valamint az alkalmazott energetika területén nemzetközileg is elismert tudományos-közéleti munkásságáért, a magyar felsőoktatás megújításában végzett tevékenysége elismeréseként.
vissza a cikkhezMTI
Cikkek
Bajnai Gordon életrajza
Privátbankár.hu | 2008. április 28. 15:17
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök bejelentette, hogy Bajnai Gordont jelöli az összevont fejlesztési és gazdaságpolitikai tárca vezetőjének.
Bajnai Gordon 1968. március 5-én született Szegeden. 1991-ben a Budapesti Közgazdaság-tudományi Egyetem nemzetközi gazdasági kapcsolatok szakán szerzett diplomát.
1991 és 1993 között a Creditum pénzügyi tanácsadó cég munkatársa volt. 1993-ban, Londonban az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Banknál volt szakmai gyakorlaton, majd az Eurocorp Nemzetközi Pénzügyi Rt tanácsadójaként dolgozott.
1995-től a CA-IB Értékpapír Rt. ügyvezető igazgatója, 1999-től vezérigazgató-helyetteseként közreműködött több nagy cég tőzsdére vitelében.
2000-2005-ben a Wallis Rt. vezérigazgatója volt. Közben, 2001-2004 között részt vett a Graboplast Rt., 2003-2005 között a Rába Rt. igazgatóságának munkájában.
2005-től a Budapest Airport Zrt. igazgatóságának elnöke, a Zwack Rt. felügyelő bizottságának tagja, a Corvinus Egyetem Gazdasági Tanácsának tagja. 2003-ban a Menedzserek Országos Szövetsége az Év fiatal menedzserének választotta.
2006. július 1-jétől a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség vezetője, a fejlesztéspolitikáért felelős kormánybiztos volt. 2007. július 1. óta önkormányzati és területfejlesztési miniszterként dolgozik.
vissza a cikkhez
MTI
Cikkek
Szűcs Erika életrajza
Privátbankár.hu | 2008. április 28. 15:13
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök bejelentette, hogy Szűcs Erikát jelöli szociális és munkaügyi miniszternek.
Szűcs Erika 1951. április 2-án született Budapesten. 1974-ben a Közgazdaság-tudományi Egyetem általános kar népgazdasági tervező-elemző szakán szerzett közgazdász diplomát, 1981-ben az egyetem Továbbképző Intézetében vállalati komplex szervezés-vezetésből szerzett szakközgazdász másoddiplomát.
2002-2004-ben a Miskolci Egyetem Továbbképző Intézetének EU-szakértő képzésén abszolutóriummal végzett.
1974-ben egy állami építőipari vállalatnál kezdett dolgozni. 1981 és 1989 között a városi és megyei pártirányítás munkatársa volt. A rendszerváltás után a pénzügyi szektorban helyezkedett el, a Magyar Hitelbank városi igazgatóságán kisvállalkozások hitelezésével foglalkozott.
1993-tól az Agrobank miskolci igazgatóságának vezetője, 1996-tól 1999-ig a Rákóczi Regionális Fejlesztési Bank vezérigazgatója volt. 2000-től a Perfekt Rt. területi igazgatója, 2002-től Miskolc alpolgármestere.
1989-ben az MSZP alapítója volt. 1994-től a párt országos választmányának tagja, 1996-99-ig, illetve 2004 óta a választmány alelnöke. Az MSZP miskolci városi választmányának elnöke.
1994. decemberben lett először helyi egyéni képviselő Miskolc önkormányzatának közgyűlésében, ahol azóta volt már költségvetési tanácsnok, frakcióvezető.
A 2002. évi helyhatósági választások után megalakult szocialista többségű testület alpolgármesterré választotta. A városvezetésben a fejlesztési-tervezési területet, valamint az egészségügyi és szociális ellátási rendszereket felügyeli.
2004 augusztusában lett országgyűlési képviselő, miután az európai parlamenti képviselővé választott Gulyásné Gurmai Zita lemondott parlamenti mandátumáról, s az MSZP Országos Választmánya őt hívta be helyére.
A 2006. évi országgyűlési választásokon országos listán szerzett mandátumot. Korábban a szociális és családügyi, valamint az európai ügyek bizottságának tagja volt, 2008. februártól az Országgyűlés költségvetési, pénzügyi és számvevőszéki bizottságának tagja.
vissza a cikkhez
MTI
Cikkek
Gyenesei István életrajza
Privátbankár.hu | 2008. április 28. 15:07
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök bejelentette, hogy Gyenesei István független parlamenti képviselőt jelöli az önkormányzati minisztérium élére.
Gyenesei István 1948. április 1-jén született Kaposváron. Felsőfokú tanulmányait a Gödöllő Agrártudományi Egyetemen végezte, ahol 1972-ben diplomázott. 1982-ben doktori címet, majd 1994-ben politológus diplomát szerzett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen.
Agrárközgazdászként 1972 és 1973 között a mezőgazdasági termelőszövetkezet munkatársaként dolgozott, 1973-tól tizenkét éven át az MSZMP és a KISZ Somogy megyei központi apparátusában töltött be tisztségeket.
A rendszerváltás éveiben és azt követően Németh Miklós, illetve Göncz Árpád tanácsadó testületének tagja volt. 1986-tól 1990-ig a Somogy Megyei Tanács, 1990-től 1994-ig a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke volt.
Ezt követően négy éven át a Földhitel és Jelzálogbank Rt. regionális igazgatója volt. 1998-tól 2006-ig ismét a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke. A 2006-os parlamenti választásokon függetlenként, a Somogyért Egyesület képviseletében került be az Országgyűlésbe, ahol a sport- és turisztikai bizottság tagja.
Két ízben, 1990 és 1994 között, valamint 2002 és 2006 között a Megyei Önkormányzatok Országos Szövetségének társelnöke, 2006-ig a Somogy Megyei Regionális Területfejlesztési Tanács társelnöke volt.
A Somogyért Egyesület mellett a Harmadik Oldal Magyarországért Egyesület alapítója, egy ideig elnöke, illetve elnökségi tagja. Gyenesei István 1988-tól vesz részt a Magyar Olimpiai Bizottság munkájában, 1997 és 2001 között alelnöke volt a szervezetnek.
1980-tól kezdve számos országos sportági szakszövetség elnökségi tagja, alelnöke, illetve elnöke volt.
vissza a cikkhez
MTI
Cikkek
Szabó Imre életrajza
Privátbankár.hu | 2008. április 28. 14:54
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök bejelentette, hogy Szabó Imrét jelöli környezetvédelmi és vízügyi miniszternek.
Szabó Imre 1953. április 1-jén született Esztergomban. A szegedi Juhász Gyula Tanárképző Főiskolán 1979-ben testnevelő tanári diplomát, ezzel egy időben a Testnevelési Főiskolán labdarúgóedzői diplomát szerzett.
Nyolc évi pedagógusi munka után 1983 és 1987 között az úttörőszövetségben a sport, a táborozás, a turisztika, valamint a környezet- és természetvédelem felelőse.
1987. március 1-jétől 2002-ig az Állami Ifjúsági és Sporthivatal osztályvezetője. 1987 és 2003 között a Magyar Természetbarát Szövetség főtitkára, 2007 februárjától a szövetség elnöke.
1988-1991 között szervezője az első ifjúsági kerekasztal, a MISZOT létrehozásának. 1994-től a Wesselényi Miklós Ifjúsági és Szabadidősport az Egészséges Életmódért Közalapítvány tagja, 1997-től 2000-ig elnöke.
1992-ben csatlakozott az MSZP-hez, 1994-1995-ben a szentendrei városi szervezet elnöke. 1995 óta Pest megyei pártelnök, s e tisztségében többször újjáválasztották, legutóbb a 2004. októberi tisztújítás során. 1996-2002 között az MSZP környezetvédelmi tagozatának vezetője volt.
1994 decemberében Szentendrén városi képviselővé választották. 1998 májusában Pest megyei listáról parlamenti mandátumot szerzett. 1998-2000-ben frakcióvezető-helyettes, majd a ciklus második felében az ifjúsági és sportbizottság elnöke.
2002 áprilisában ismét a Pest megyei területi listáról szerzett mandátumot, majd a társadalmi szervezetek bizottságának elnöke lett. E tisztségétől 2002 novemberében megvált, miután az októberi önkormányzati választások során a Pest Megye Közgyűlésének elnökévé választották.
Ezzel egy időben lett a Pest Megyei Területfejlesztési Tanács és a Közép-Magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács elnöke, majd 2006 novemberében újraválasztották. A 2006. évi országgyűlési választásokon Pest megyei területi listán szerzett mandátumot. 2006 májusától a környezetvédelmi bizottság tagja.
A sport területén végzett kiemelkedő tevékenységéért Eszterházy Miksa-díjat kapott.
vissza a cikkhez
MTI
Cikkek
Székely Tamás életrajza
Privátbankár.hu | 2008. április 28. 14:51
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök bejelentette, hogy Székely Tamást jelöli egészségügyi miniszternek.
1955-ben született Budapesten. 1979-ben a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Általános Orvosi Karán szerzett diplomát, 1983-ban tett sebész szakorvosi vizsgát.
1993 és 1995 között az EMKA gyakorló egészségügyi menedzserképző, 1998-ban a Közgazdasági Továbbképző Intézet egészségügyi menedzserképző tanfolyamait végezte el. 2000-ben érsebész szakorvosi képesítést szerzett.
1979-1982 között a Tatabányai Megyei Kórház, 1982-1985 között a budapesti Károlyi Kórház segédorvosa volt. 1985 és 1996 között a fővárosi Balassa János Kórház alorvosa, majd főorvosa, később kórházigazgatójaként tevékenykedett.
1996-1998 között az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) főosztályvezetője, 1998-2005 között a Terézvárosi Egészségügyi Szolgálat Sebészeti Szakrendelés vezető főorvosaként, egészségügyi-gazdasági szaktanácsadójaként dolgozott.
1997-1998-ban tagja volt a Népjóléti Minisztérium "az egészségügyi rendszer átalakítása" szakértői munkacsoportjának, valamint a kódkarbantartó bizottságnak.
2002-ben az Országos Gyógyintézeti Központ (OGYK) miniszteri biztosa, majd azt követően az Országos Pszichiátriai és Neurológiai Intézet (OPNI), 2003 augusztusától az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) miniszteri biztosa 2003 novemberéig.
2002-2003-ban az "Egészség évtizede" programiroda munkatársa, ezen belül finanszírozási csoportvezető, a kórházi konszolidáció munkacsoport tagja.
2005 és 2007 között az OEP főigazgató-helyettese volt. 2007 júniusa és októbere között az Egészségügyi Minisztérium járóbeteg-szakellátásért felelős miniszteri megbízottként dolgozott.
2007. október 29. óta az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főigazgatója. 2008. április közepén Gyurcsány Ferenc kormányfő megbízta azzal, hogy egyeztessen a háziorvosi rendszer finanszírozásáról a szakmai szervezetekkel.
Alapító tagja a Magyar Orvosi Kamarának. 2003-tól a Kórház című lap szerkesztőbizottsági tagja.
vissza a cikkhez
MTI
Cikkek
Szabó Pál életrajza
Privátbankár.hu | 2008. április 28. 14:48
Gyurcsány Ferenc miniszterelnök bejelentette, hogy Szabó Pált, a Magyar Posta jelenlegi vezérigazgatóját jelöli az újonnan létrejövő közlekedési, hírközlési és energiaügyi minisztérium élére.
Szabó Pál Szekszárdon született 1947-ben. Felsőfokú tanulmányait a budapesti közgazdaságtudományi egyetemen végezte, ahol 1970-ben külkereskedelmi szakon szerzett diplomát. 1983 és 1987 között újabb, szervezetirányítási szakközgazdászi diplomát, majd később egyetemi doktorátust szerzett.
1970 és 1983 között külkereskedelmi területen többek közt Irakban és Indiában üzletkötőként és kereskedelmi titkárként dolgozott.
1983-tól a magyar alumíniumipar különböző irányítói beosztásaiban tevékenykedett és részt vett az iparág önálló külkereskedelmének megszervezésében.
1987-ig az Aluker osztályvezetője, 1987 és 1989 között általános vezérigazgató-helyettese. A rendszerváltozás idején 1989-től 1991-ig a Magyar Alumíniumipari Tröszt New York-i kereskedelmi irodájának vezetője volt.
Az Egyesült Államokban, később Németországban dolgozott, majd hazatérve a Hungalu Kft. ügyvezető igazgatója, 1995 és 1996 között vezérigazgatója. Az állami szférába visszatérve 1996-ban az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Rt. vezérigazgatójává nevezték ki, s ezt a tisztséget két éven át töltötte be.
Az 1998-as kormányváltást követően három éven át a GKI Gazdaságkutató Rt. tanácsadó vállalkozásának ügyvezető igazgatója, majd 2001-2002-ben az Ápisz Kereskedelmi Rt. elnök-vezérigazgatói feladatait látta el. Irányítása alatt sikerült a több év alatt tőkéjét elveszített társaságot a felszámolás közeli állapotból kivezetni, nyereségessé tenni.
2002-ben a Magyar Posta Zrt. vezérigazgatójává nevezték ki, 2006-tól a MÁV Rt. igazgatóságának is tagja. A 2003-ban az év menedzsere címmel kitüntetett gazdasági vezető szakmai anyaggal bővített felsőfokú állami nyelvvizsgával rendelkezik orosz, angol, német és francia nyelvből.
vissza a cikkhez
MTI
Cikkek
Nem jósolnak reformintézkedéseket Londonban
Privátbankár.hu | 2008. április 28. 14:30
Nagyobb horderejű reformintézkedések nélküli fennmaradást jósoltak londoni elemzők a kisebbségi magyar kormánynak az SZDSZ kiválása után. Továbbra is azzal számolnak ugyanakkor, hogy a magyar kormány fenntartja erős elkötelezettségét a költségvetési konszolidáció mellett.
A Dresdner Kleinwort befektetési csoport felzárkózó piaci elemzői közölték: mostantól nem számítanak nagyobb reformok véghezvitelére a magyar gazdaságban.
A londoni Dresdner-elemzők véleménye szerint azonban rövid távon nem várható a kormány népszerűségének jelentősebb javulása, különös tekintettel a gyenge növekedésre és a magas inflációra.
A Goldman Sachs globális pénzügyi szolgáltató csoport londoni befektetési részlegének kommentárja szerint a következő néhány hónapban eldől, hogy a kisebbségi szocialista kormány képes-e fennmaradni, és ha igen, milyen hatékony lesz.
A ház felzárkózó piaci elemzői azzal számolnak, hogy a kisebbségi kormány fennmarad, de már "nem fog törekedni ellentmondásos vagy fájdalmas reformok" végrehajtására.
A Goldman Sachs várakozása szerint sem az SZDSZ, sem az MSZP nem fogja támogatni az előrehozott választásokat, már csak azért sem, mert "a szabad demokraták kiesnének a parlamentből ... az ellenzék pedig valószínűleg kétharmadosnál is nagyobb többségre tenne szert, amivel az alkotmányt is módosíthatná".
Új miniszterek, új kormányszerkezet - Gyurcsány marad
Előrehozott választás? Egyelőre nem reális
Kormányátalakítás: ez lesz az igazi nagy durranás
MSZP: megpróbálják, de ha nem megy, nincs meseMTI
Cikkek
Az érettségi is befolyásolja a sztrájk időpontját
Privátbankár.hu | 2008. április 28. 14:20
Sztrájkba léphetnek két, maximum három héten belül a BKV szakszervezetei, ha a cég vezetőségével folytatott tárgyalások nem vezetnek eredményre.
Cikkek
Itt az új alapkamat!
Privátbankár.hu | 2008. április 28. 14:04
A Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa az elemzők várakozásai szerint 25 bázisponttal, 8,25 százalékra emelte a jegybanki alapkamatot hétfői ülésén.
Hazai érvek és külföldi példák alapján döntött a jegybank - mondta Bebesy Dániel, a Budapest Alapkezelő portfolio menedzsere - melyre a forintpiac egyhe erősödéssel reagált, változatlan hozamok mellett.
A gazdasági lassulás, csökkenő kereslet ellenére a vállatok a magasabb inflációs várakozások miatt, úgy tűnik mégis komolyabb béremeléseket hajtottak végre, erre pedig reagálnia kellett az MNB-nek.
A mostani 25 bázispontos emelés azt is mutatta, hogy az árfolyam ingadozási sávjának eltörlésével ténylegesen nőtt a mozgástér.
A gazdasági lassulás melletti kamatemelés egyébként egyáltalán nem kirívó esett, számos fejlődő piaci jegybank kényszerült ilyen döntésre az elmúlt hónapok során - véli Bebesy Dániel.
A kamatdöntésre vár a forint
Nincs hír, ami megmozdítaná a BÉT-et
A jegybanknak is jut ma terep
Kamatdöntések hete Kelet-Európában
Kamatemelésre van nagyobb sansz
MTI
Cikkek
Félmillióan éltek tavaly a turizmusból
Privátbankár.hu | 2008. április 28. 13:35
A Kaposvári Egyetem Gazdaságtudományi Kara és a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség (DDRFÜ) Kht. ebben az évben újra megszervezte a Terület- és Vidékfejlesztési Konferenciát.
A sajtótájékoztatón Dr. Kovács Miklós, az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium turisztikai szakállamtitkára elmondta, hogy 2007-ben nőtt a hazánkba látogató külföldi vendégek, és a vendégéjszakák száma. A statisztikák szerint a tavalyi évben hazánkban 500 ezer ember élt a turizmusból.
Ez a növekedés adhat okot annak is, hogy a komplex turisztikai fejlesztést és a szálláshelyek fejlesztését szolgáló pályázati kiírásokra a régióban a vártnál is nagyobb érdeklődés volt - olvasható a Dél-Dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség Kht. sajtóközleményében.
Az idei év a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa Program előkészületeivel zajlik, – tájékoztatott Sárdi Árpád, a Dél-Dunántúli Regionális Idegenforgalmi Bizottság elnöke – melynek keretében tervezett felvezető rendezvények szintén növelik a régió turisztikai vonzerejét - írja közleményében a DDRFÜ.
Budapest elmegy a saját adottságai mellett
Konferenciában még mindig jók vagyunk
Két napozás között múzeumba mehetünk
15 százalékkal több a vendég
KKV
Itt a HD tv: prémium szolgáltatás indul
Privátbankár.hu | 2008. április 28. 13:20
Műholdas és kábeltelevíziós szolgáltatást indít Magyarországon a HD Platform Kft., a szolgáltatás elsősorban a prémium fogyasztókat célozza meg, akik meg tudják fizetni a technikai újdonságokat.
Cikkek
Mi köze a szexuális szokásoknak a terrorcselekményekhez?
Privátbankár.hu | 2008. április 28. 12:59
A terrorista tevékenységgel gyanúsítottak szexuális életéről is adatokat cserél Németország és az Egyesült Államok a terrorizmus elleni közös harc céljából - írja a Süddeutsche Zeitung című liberális napilap.
Cikkek
Új miniszterek, új kormányszerkezet - Gyurcsány marad
Privátbankár.hu | 2008. április 28. 12:42
Új kormányszerkezetet és hét új minisztert jelentett be Gyurcsány Ferenc. Herényi Károly és Navracsics Tibor szerint a miniszterelnöknek bizalmi szavazást kéne kérnie maga ellen. Olvassa el a jelöltek életrajzát
Cikkek
Politikai kockázatok Magyarországon
Privátbankár.hu | 2008. április 28. 11:47
A 2008-as MBAAkadémia tavaszi rendezvényének meghívott vendége: Dr. Török Gábor, a VISION consulting igazgatója "Politikai kockázatok Magyarországon" címmel tart előadást (x)
Cikkek
"Gyurcsány-Orbán: halálos kettős"
Privátbankár.hu | 2008. április 28. 10:54
Magyarország sírásói címmel jelent meg kommentár a Die Presse című konzervatív osztrák lap hétfői számában.
Az újság véleményoldalán "Szánalmas kormányfő, felelőtlen ellenzéki vezető - halálos kombináció" alcímmel közölt jegyzet szerzője rámutatott, hogy Magyarország súlyos válságban van. Egy tehetetlen és/vagy felelőtlen elitnek sikerült a volt kommunista reformállamok mintadiákját úgy tönkretennie, hogy az hátul kullogó lett - írta Christian Ultsch.
Példaként megemlítette, hogy a magyar gazdasági növekedési üteme a legalacsonyabb volt tavaly az Európai Unióban, miközben a munkanélküliség, az infláció, az adók és az eladósodottság mértéke egyaránt magas. A politikusok tekintélye mindeközben "föld alatti mélységbe" süllyedt - tette hozzá.
Mindehhez sok köze van Gyurcsány Ferencnek, a miniszterelnöki hivatalban ülő szomorú alaknak, aki mostantól ráadásul kisebbségi kormány élén áll. Koalíciós partnerei, a szabadelvűek elpártoltak tőle, két okból is: egyrészt nem láttak más túlélési esélyt, másrészt pedig azért, mert a szocialista kormányfő a közvélemény nyomására letért a reformirányvonaláról.
A kommentár szerint ennek ellenére nem lehet arra számítani, hogy csakhamar előrehozott választást tartanak, ugyanis ezt sem a szocialisták, sem a szabad demokraták nem engedhetik meg maguknak. Az előbbiek a közvélemény-kutatások alapján tíz százalékos támogatottsággal rendelkeznek, az utóbbiak két százalékra estek vissza.
A nagy győztes Orbán Viktor, a jobboldali Fidesz vezetője lenne - vélekedett a Die Presse kommentárjának szerzője. Az országon azonban ez nem segítene. Orbán ugyanis egy piactól messze álló populista, aki a nép szája íze szerint beszél, nem pedig reformer, akire az országnak most szüksége lenne.
Ebből azt a következtetést vonta le, hogy a magyarországi válság még sokáig elhúzódik.
A konzervatív lap ugyanezen az oldalon rövid arcélt közölt Kóka Jánosról, az SZDSZ elnökéről. Egyebek között megjegyezte, hogy új keletű politikai karrierje előtt az ország egyik legsikeresebb vállalkozója volt, akinek vagyonát több milliárd forintra becsülik, és aki soha nem riad vissza attól, hogy vagyonát közszemlére tegye. Így a magyarok a bulvársajtóból és a kereskedelmi televíziókból megtudhatták, hogy a gazdasági miniszternek milliós karórája van, több tucat méregdrága öltönye függ ruhásszekrényében, és maga vezeti magánhelikopterét.
Politikai pályafutását egy szocialistának, nevezetesen Gyurcsány Ferencnek köszönheti, aki 2004 őszén kinevezte a gazdasági minisztérium élére. Kókát sokáig Gyurcsány "nevelt fiaként" emlegették, sőt olykor a miniszterelnök "liberális klónjaként" jellemezték. Most viszont nyíltan szakított a mentorával.
Az írás utalt arra is, hogy a tavalyi elnökválasztás körüli manipulációs botrány miatt Kóka nehéz helyzetbe került a pártján belül, a pártelnök rendkívül éles viták kereszttüzében áll.
Az SZDSZ kiszállt
Igazi kormányátalakítás, teljesen új arcokkal
Eltűntek a választók az MSZP és az SZDSZ mögül
Előrehozott választás? Egyelőre nem reálisMTI
Cikkek
Viszi a bank a házat! - fekete év lesz az idei
Privátbankár.hu | 2008. április 28. 10:50
Csaknem negyedével emelkedik az idén a jelzálog-kötelezettségek törlesztési elmaradása miatt a bankok által visszabirtokolt brit lakóingatlanok száma.
Cikkek
Még a szexuális szokásokra is kíváncsi az USA
Privátbankár.hu | 2008. április 28. 10:35
A terrorista tevékenységgel gyanúsítottak szexuális életéről is adatokat cserél Németország és az Egyesült Államok a terrorizmus elleni harc céljából.
A Süddeutsche Zeitung című liberális napilap hétfői beszámolója szerint egyebek között ezt is tartalmazza az a megállapodás, amelyet a közelmúltban a terrorelhárítás érdekében kötöttek a két ország illetékes miniszterei, a belügy- és igazságügyi miniszterek. Az ominózus passzus - az aláírók akarata ellenére - most nyilvánosságra került.
A berlini belügyminisztérium szóvivője nem cáfolta a szexuális háttér felderítését is célzó adatcserét, de azt hangoztatta, hogy ez csupán elméleti lehetőség, a gyakorlatban ilyen információkra aligha lesz szükség.
Nem kizárt egy olimpiai terrortámadás
Amerika szigorít: ujjlenyomatot vesz a kilépőktől
Még tavasszal léphetünk egy nagyot vízumügybenMTI
Cikkek
A kamatdöntésre vár a forint
Privátbankár.hu | 2008. április 28. 09:42
Kissé erősödött a forint, az eurót 252,45/85 forinton jegyezték reggel kilenc órakor, szemben a pénteki 253,00/05 forinttal. Az árfolyam szűk sávban mozog, a piac magatartását az MNB kamatdöntését megelőző kivárás határozza meg.
A piac nagy része 25 bázispontos emelésre számít, de vannak olyan vélemények is, hogy a monetáris tanács egy hónappal elhalasztja a kamatemelést - mondták a kereskedők.
Az euró az európai nyitás óta erősödő tendenciát mutat a dollárral szemben, igaz az 1,60-as határ áttörésére tett múlt heti kísérletéhez képest alacsony árfolyamról. A dollár/euró kurzus reggel 1,562 körül állt. A dollárt 161,55/75 forinton jegyezték a budapesti bankközi kereskedelemben hétfőn reggel, míg pénteken 161,85/90 forinton állt.
A bankközi forintpiacon emelkedett kissé a kamat: O/N üzleteket hétfőn reggel 7,20/40 százaléknál kötöttek, kissé magasabban a múlt heti magas likviditásra jellemző 7,10-7,20 százalékos szintnél.
Legfrissebb devizaárfolyamok
Forint/euró-árfolyam: a pillanatnyi állás
MTI
Cikkek
Kifelé jönnek a gödörből a németek
Privátbankár.hu | 2008. április 28. 09:39
Javul a német fogyasztók hangulata - ezt jelezte előre májusra a Gfk nürnbergi piackutató intézet.
Az intézet hétfőn közzétett előrejelzése szerint a fogyasztói hangulatindex 5,9 pontra emelkedett májusra az áprilisi 4,8 pontról a munkaerőpiacon tapasztalható kedvező folyamatokra, valamint a bérek emelkedésére.
A Reuters által megkérdezett elemzők véleményének az átlagában 4,4 pontra romló index szerepelt.
Nagyon lassan tér vissza a bizalmunk
Még 3 fölött a német infláció, de van reményMTI
Cikkek
Nyolc százalékos a munkanélküliség
Privátbankár.hu | 2008. április 28. 09:10
A foglalkoztatottak száma a 2008 január és március közötti időszakban 3 millió 844 ezer, a munkanélkülieké 333 ezer fő volt, a munkanélküliségi ráta 8 százalékot tett ki.
Befektetés
Nincs hír, ami megmozdítaná a BÉT-et
Privátbankár.hu | 2008. április 28. 09:04
Stagnáló, óvatosan emelkedő részvényárfolyamokra számítanak hétfőn a Budapesti Értéktőzsdén az üzletkötők. Nagy Péter, az Unicredit üzletkötője szerint nem várható nagy elmozdulás hétfőn a budapesti börzén.
Szerdán az USA-ban kamatdöntés várható, jelenleg nincs olyan vállalati hír, amely meg tudná mozgatni a tőzsdét, az MNB kamatdöntése pedig várhatóan a piaci várakozás szerint alakul. Az elemzők kis többsége szerint negyed százalékponttal emelkedhet a jelenlegi 8,0 százalékos alapkamat.
Az üzletkötő szerint nyitásban inkább felfelé mozdul el a BUX index.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 245,63 pontos, 1,10 százalékos emelkedéssel, 22.676,57 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 16,8 milliárd forint volt, a vezető részvények erősödtek az előző napi záráshoz képest.
Friss tőzsdei árfolyamok
MTI
Cikkek
Év végéig ki kell fizetni a megmaradt milliárdokat
Privátbankár.hu | 2008. április 28. 09:01
Az európai uniós fejlesztési források felhasználása során a 2004-2006. évi I. Nemzeti Fejlesztési Tervben (NFT) eddig 604,2 milliárd forintot fizettek ki a mintegy 670 milliárd forint keretből. Az NFÜ adatai szerint Magyarország a 2004-ben csatlakozott tagországok között ezzel a teljesítménnyel az első helyen áll a kifizetéseket tekintve.
Az európai uniós források felhasználási szabályai szerint az I. Nemzeti Fejlesztési Terv programjait 2008. végéig kell végrehajtani, és a támogatásokat kifizetni.
A Nemzeti Fejlesztési Ügynökség (NFÜ) honlapján közzétett információ szerint az I. NFT öt operatív programjában 19.748 szerződést kötöttek 715,6 milliárd forint támogatásra. Az Agrár és Vidékfejlesztési Operatív Programban (AVOP) 98,5 milliárd forintot fizettek ki a mintegy 113 milliárd forint támogatásból. A Gazdasági Versenyképességi Operatív Program (GVOP) keretében a 161 milliárd forint szerződéssel elkötött támogatásból 137 milliárd forintot fizettek ki.
A Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) 196,3 milliárd forint támogatásra szerződött az irányító hatóság, ebből 154,7 milliárd forintot utaltak ki a nyerteseknek. A Környezetvédelmi és Infrastruktúra Operatív Programban (KIOP) a 119,2 milliárd forintból 105,1 milliárd forintot fizettek ki. A Regionális Fejlesztési Operatív Program (ROP) 125,9 milliárd forint leszerződött támogatásából mintegy 109 milliárd forint jutott el a nyertesekhez.
Mi kell az uniós pénzek csapolásához?
Összesen 500 milliárdot adnak idén
Derekasan csapoljuk az uniós kasszátMTI
Cikkek
Nálunk még a többségi kormányzás is "pokoli"
Privátbankár.hu | 2008. április 28. 08:40
Eddig sem volt épp sima ügy Magyarország kormányzása, mostantól meg még nehezebb lesz. De egyáltalán nem lehetetlen... Márványi Péter jegyzete
Friss
Nemzetközi
Szijjártó Péter egy egészen meghökkentő ok miatt rendelte be az osztrák nagykövetet
Nem engedték be a ferencvárosi szurkolók különvonatát a szomszédos országba.
8 órája
MBH Bank elemzés
-
Itt éri meg a legjobban lakásba fektetni az új hitellel2025. október 9. 12:05
-
Soha rosszabb félévet – jó számokkal zárt az MBH Bank2025. augusztus 28. 16:11
-
Év végén jöhet csak kamatcsökkentés2025. május 27. 17:01
-
A fizetésünk több mint harmadát a kiskereskedelemben hagyjuk2025. május 13. 14:44
-
Lassan újra mernek vásárolni a magyarok?2025. január 9. 13:18
-
Visszaesett az építőipari termelés volumene 2024 augusztusában2024. október 16. 11:55
-
Az MBH Bank jövőre a növekedés jelentős gyorsulását várja2024. október 15. 16:58
Piac&Profit cikkei
-
Magyarországon romlott a használtautók megbízhatósága
16:59
-
Donald Trump nem hajlandó tárgyalni az ellenzékkel, amíg tart a kormányzati leállás
15:44
-
Hogyan válasszunk olyan munkahelyet, ami nemcsak nekünk, hanem a bolygónak is jó?
14:21
-
Orbán Viktor barátjához menekült Magyarország egyik legkeresettebb, körözött bűnözője
13:46
-
Elkezdődött a Legyél Te is Pénzügyi Junior Klasszis! verseny
12:34
Turizmus Online cikkei
-
Kiosztották az idei Business Excellence díjakat – mutatjuk a győzteseket
07:50
-
Ismét látogatható Sisi fénykertje Gödöllőn
05:43
-
Alaposan átrajzolta Buda gasztronómiai térképét az AGOS étterem
19:07
-
A krimibe illő ékszerrablást követően újra kinyitott a Louvre
17:34
-
Indul az Év Fiatal Szállodása közönségszavazás
15:06
A vidék hírei
-
„1956: forradalom, 2026: rendszerváltás” – új korszakot hirdetett a Tisza Párt vezetője a Hősök terén
19:07
-
Beszélni kell a megtéveszett magyarokkal – Orbán Viktor ismét szabadságharcos üzemmódban
15:55
-
Őket díjazta Eger önkormányzata
15:41
-
Baleset és nézelődés miatt beállt az M3-as autópálya
10:48
-
Átadták a megújult planetáriumot Egerben
10:34
legolvasottabb
-
Így jár, aki kilép az Európai Unióból
2025. október 20. 06:42
-
Hétfőtől megint szembejöhet a valóság az Orbán-kormánnyal
2025. október 5. 09:04
-
Volodimir Zelenszkij megfosztotta Odessza polgármesterét ukrán állampolgárságától
2025. október 14. 19:31
-
Áll a bál: valami nincs rendben Ursula von der Leyen magyarázkodásával
2025. szeptember 28. 10:42
-
Újabb országot engedne be Von der Leyen az EU ajtaján
2025. szeptember 29. 14:01
top 24
-
Orosz lőszerraktárat ért találat, halottak
2025. október 23. 13:10
-
Szijjártó Péter egy egészen meghökkentő ok miatt rendelte be az osztrák nagykövetet
2025. október 23. 17:16
-
Elárulta Magyar Péter, mik lennének a kormánya első intézkedései
2025. október 23. 18:45
-
Putyin izgulhat: India után Kína is jelentősen visszafogja az orosz olajvásárlásokat
2025. október 23. 17:30
-
Orbán Viktor: nem akarunk egy szövetségi rendszerbe tartozni Ukrajnával
2025. október 23. 15:48
