Hírek
Cikkek Újra lecsapott a Kikelet-kommandó 
Privátbankár.hu | 2008. március 11. 15:12
Tizennégy üzletre került ideiglenesen lakat, és mintegy hétmillió forint úgynevezett mulasztási bírságot róttak ki az adóellenőrök a Kikelet akció során Észak-Magyarországon - tájékoztatta az adóhatóság az MTI-t kedden a razzia eddigi eredményeiről. Az észak-magyarországi régió három megyéjében - Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves és Nógrád - az elmúlt héten összesen 45 helyszínen - egyebek mellett Miskolcon, Kazincbarcikán, Ózdon, Egerben, Gyöngyösön, Salgótarjánban, Balassagyarmaton, Pásztón és Szécsényben - volt adóellenőrzés - közölte Tóth István Ferenc, az Apeh regionális igazgatóságának szóvivője. Ellenőrizték egyebek mellett a nagy bevásárlóközpontokat, a kirakodóvásárokat, a helyi piacokat, a virág- és ajándék-kereskedőket, összesen csaknem kétszáz esetben - tette hozzá. A kereskedők igen sokszor nem adtak számlát, illetve a kiállított nyugták hiányosak voltak, a nyugtaadással kapcsolatban majdnem 3 millió forint bírságot szabtak ki az ellenőrök. A szóvivő beszámolt arról is, hogy tizenkét esetben találtak feketén foglalkoztatottakat, a munkaadók kétmillió forintot meghaladó bírságra számíthatnak, és tucatnyinál több üzletet be kell zárni 12 napra emiatt. A 44 árueredet vizsgálatból 31 derített fényt valamilyen hiányra, akadt olyan, hogy egy távol-keleti árucikket forgalmazó adózó hibás sorszámtartományú számlával próbálta igazolni az árueredetet, majd új bizonylatokat hozott, azonban egy tétel eredetét így sem sikerült igazolnia - mondta a szóvivő, megjegyezve: a Kikelet akció tovább folytatódik. Kikelet: kevesebb jogsértés, de még így is ijesztő Papír nélkül olcsóbb a számlázás Reszkethetnek a feketemunkások Kikelet: nem kellett tonnaszám elkobozni az árutMTI
Cikkek 200 milliárd dolláros nyugtató Amerikából 
Privátbankár.hu | 2008. március 11. 15:09
Európa-szerte emelkedtek a részvényárak, és erősödött a dollár azután, hogy az amerikai Fed kedden 200 milliárd dolláros, könnyített feltételű visszavásárlási aukciót hirdetett, és felújította a tavaly decemberben kezdett hitelcsere-együttműködést is az Európai Központi Bankkal (EKB), a Svájci Nemzeti Bankkal, a kanadai és a brit központi bankkal. A szeptember végéig meghosszabbított együttműködés keretében az EKB 30 milliárd dollárt, a Svájci Nemzeti Bank 6 milliárd kap, 10 milliárddal, illetve 2 milliárddal többet a korábbinál. A Fed már a múlt héten is hirdetett egy 200 milliárd dolláros aukciót, és a piacok ezeket az összegeket már megérzik. Elemzők szerint a Fed lépései jól kiegészítik az eddigi és a még várt kamatcsökkentéseket, amelyek javítják ugyan a gazdasági hangulatot, de közvetlen hatásuk ott, ahol a baj van - a nagybani, bankközi piacokon - viszonylag csekély. Ellenben az efféle intézkedések alkalmasak a likviditás közvetlen bővítésére a "nem elsőrendű válság" okozta aggodalmak miatt beszűkült bankközi devizapiacokon. Kedden az EKB is közölte, hogy az együttműködés keretében 15 milliárd dollárig ad ki rendkívüli, 28 napos refinanszírozást az európai kereskedelmi bankoknak. Pénteken még azt mondták az EKB-ban, hogy további rendkívüli dollárárverésekre nincs szükség, mert az ilyesmit decemberben szükségessé tevő piaci problémák már megszűntek. Kedd délelőttre azonban a bankközi kamat kéthavi csúcsra ugrott az euróövezetben, habár a tavaly decemberi csúcsoktól elmaradt.   Jelentősen erősödött a forint és emelkedett a BUX-index is. A bankközi devizapiacon kedd délután három óra körül már 260,50/70 forint volt az euró árfolyama, míg reggel még 263,10/20 Ft volt. A BUX a bejelentést követő egy órában mintegy 2 százalékot erősödött, fél három körül 22.380 pont felett járt. Nem is kérdés: Amerika recesszióban Válság-totó: 10 éven múlt, hogy megússzuk ennyivel London: túléli a forint - és Gyurcsány is... MTI
Cikkek Mol/OMV: nem lobbizunk, várunk 
Privátbankár.hu | 2008. március 11. 15:00
Magyarország nem lobbizik a Mol OMV által tervezett felvásárlása ügyében az Európai Bizottság által kezdeményezett versenyjogi vizsgálatával kapcsolatban - mondta Göncz Kinga.
Cikkek Nőtt az amerikai külkerhiány 
Privátbankár.hu | 2008. március 11. 14:58
Januárban 58,2 milliárd dollár volt az amerikai kereskedelmi mérleg hiánya, a decemberi 57,9 milliárd dollár után. Az elemzők 59,75 milliárd dollárt vártak. .Szeretnek minket az amerikai befektetők Lassan elkopik a külkerhiányMTI
Cikkek Világviszonylatban is brutális a magyar adósarc 
Privátbankár.hu | 2008. március 11. 14:47
Az összes OECD-tagország közül Belgiumban, Magyarországon és Németországban volt a legmagasabb tavaly a munkára rakodó terhek, az adók és járulékok aránya: Belgiumban 55,5 százalék, Magyarországon 54,4, Németországban 52,2 százalék - olvasható az OECD elvonásokról szóló elemzésében.
Cikkek Túl optimisták voltak a jóslatok a gazdaságról 
Privátbankár.hu | 2008. március 11. 14:23
Az idei GDP növekedési előrejelzését a korábbi 2,5 százalékról 2,2 százalékra módosította a Kopint-Tárki Zrt., jövőre 3 százalékra számít, miközben inflációs prognózisát 2008-ra 5,2 százalékról 6 százalékra emelte, 2009-re 3,8 százalékot vár - jelentette be Palócz Éva vezérigazgató az intézet keddi sajtájékoztatóján. A tavalyi, 1,3 százalékos gazdasági növekedés 11 éves mélypontot jelent, utoljára 1996-ban jegyeztek fel hasonlót - mondta Palócz Éva, hozzátéve, hogy a régión belül Szlovákia 10,4, Csehország 6,6, Lengyelország pedig 6,5 százalékos ütemet produkált, az Európai Unió régi, 15 tagjának növekedési átlaga 2,7 százalék volt. Erre az évre a Kopint-Tárki 2-2,5 százalékos GDP előrejelzést adott, megjegyezve, hogy a legvalószínűbb ütem 2,2 százalék, amely úgy jön ki, hogy a növekedés negyedévről negyedévre gyorsul, 0,5, 0,7, 0,9 illetve 0,9 százalékkal haladva meg az előző negyedévi gazdasági teljesítményt. A GDP idei alakulásának felhasználási oldalát elemezve a vezérigazgató jelezte: a háztartások fogyasztása az idén nem változik, ugyanakkor a közösségi fogyasztás  négy százalékkal visszaesik, az idén már nincs Grippen beszerzés. A beruházásokra vonatkozó idei várakozását továbbra is 3 százalékon rögzítette a Kopint-Tárki, jövőre 5 százalékra gyorsul a beruházások üteme. A kivitel idén is közel két százalékponttal haladja meg a behozatalt (export növekedési ütem 10,8 százalék, import 9 százalék), az áru-külkereskedelmi mérleg szinte egyensúlyba kerül (mínusz 200 millió euró), a folyó fizetési és tőkemérleg az idén 3,7 milliárd eurós hiánnyal, jövőre 3,5 milliárdos deficittel zár, ami a GDP 3,2, illetve 2,7 százalékának felel meg - áll a konjunktúrajelentésben. Noha a GDP százalékában a tavalyi 1,7 százalék után idén két százalékos megtakarítási rátát vár az intézet, Palócz Éva irracionálisnak minősítette "a háztartások növekvő eladósodását 2007-ben, ami 2008-ban tovább folytatódhat". Az idei inflációs prognózisát 5,2 százalékról 6 százalékra emelte a Kopont-Tárki, 2008 végére 5 százalék alatti fogyasztói árindexet rögzítve, a jövő évi átlagos inflációs előrejelzés 3,8 százalék. A hozamok, illetve a jegybanki kamatok alakulását most igen nehéz előre jelezni - mondta Gém Erzsébet tudományos munkatárs, aki márciusban 0,5-0,75 százalékos emelésre számít, az év közepéig a jelenleginél 1,5 százalékkal magasabb alapkamatra, amely az év végére 8,5-9 százalékon állhat. Az euró idei átlagos forint árfolyamát 253-ról 260-ra változtatta az intézet. A Kopint-Tárki elfogadja a Pénzügyminisztérium államháztartási egyenlegre vonatkozó előrejelzését, amely szerint 2008-ban az államháztartás GDP arányos eredményszemléletű (ESA´95) hiánya 4 százalék lesz, jövőre 3,4 százalék. Az OECD országok növekedési üteme a tavalyi 2,7 százalék után idén 2,3 százalékra lassul - idézte a nemzetközi szervezet legújabb jelentését Nagy Katalin, a Kopint-Tárki alapítvány igazgatója, aki a Brent típusú olaj hordónkénti árára csak "igen bizonytalan prognózist" tudott adni, most 94 dolláros idei átlagárat valószínűsítve, decemberben a 2008. évi előrejelzés 80 dollár volt.  London: túléli a forint - és Gyurcsány is... A vártnál kisebb a hiány: 216 milliárd Magyar GDP: akárhonnan nézzük, ez sajnos tényleg annyi MTI
Cikkek A mi inflációnk még a "jobbak közül való" 
Privátbankár.hu | 2008. március 11. 14:22
A várakozásoknak megfelelőnek, sőt a globális inflációs környezetben viszonylag kedvezőnek ítélték londoni felzárkózó piaci elemzők a kedden ismertetett februári magyarországi inflációs adatokat, az azokból következő pénzügypolitikai pálya előrejelzésében azonban változatlanul megosztott a citybeli elemzői közösség. A fogyasztói árak a KSH közlése szerint februárban 6,9 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbi szintet; a maginfláció 5,3 százalékos volt éves összehasonlításban. Az MTI által előzetesen kérdezett, illetve prognózisaikban szemlézett tíz nagy londoni befektetési ház - Barclays Capital, UBS, BNP Paribas, Dresdner Kleinwort, Crédit Suisse, Citigroup, JP Morgan, Deutsche Bank, Goldman Sachs, Merrill Lynch - februárra szóló fogyasztóiár-inflációs előrejelzései 6,8 és 7,2 százalék közötti sávban mozogtak, 6,97 százalékos átlaggal. Ralph Sueppel, a BlueCrest Capital Management londoni befektetési csoport felzárkózó piacokért felelős főközgazdásza az adatismertetés után azt mondta: figyelembe véve, hogy "milyen katasztrofális inflációs jelentések érkeznek a világ minden részéből", a magyar inflációs adatsor "még a jobbak közül való", részben azért, mert a teljes kosárra számított éves ütem valamelyest el is maradt a várakozástól. Sueppel szerint ugyanakkor a globális folyamatoktól elvonatkoztatva az MNB-re továbbra is nyomás nehezedik annak érdekében, hogy mutasson elkötelezettséget az inflációs cél mellett. "Nem veszi ki jól magát a befektetői közösségben, ha az MNB vezető testületének tagjai az inflációs cél feladására vagy felvizezésére tesznek utalásokat" - fogalmazott a londoni szakértő. A BlueCrest Capital Management térségi elemzője mindazonáltal azzal számol, hogy az idén stabil marad a jegybanki kamatszint, sőt az év második felében szerinte kamatcsökkentésre is lehet esély. Arra a felvetésre, hogy a londoni elemzői közösségen belül többen agresszív jegybanki kamatemelést tartanak szükségesnek az idén, Sueppel azt mondta: ezek a vélemények erősen a forintárfolyamhoz kötődnek, és folytatódó kilengések, illetve árfolyamkiugrások esetén a kamatemelésre lehet is valós esély. A jelenlegi szinten stabilizálódó árfolyamot feltételezve azonban nincs erős indoka egy kamatemelésnek, a költségvetési politika egy ideje igen megszorító, a belső kereslet nagyon gyenge, és ez "nem az a klasszikus környezet, amely szigorító pénzügypolitikai ciklust indokolna", mondta az elemző, aki az év végére 5-6 százalék közé süllyedő éves inflációt prognosztizált. Raffaella Tenconi, a Dresdner Kleinwort londoni befektetési csoport európai felzárkózó piaci közgazdásza szerint ugyanakkor az inflációs adatok alátámasztják azt a várakozást, hogy már a következő monetáris tanácsi ülésen kamatemelésről születik döntés. Tenconi kiemelte, hogy az adatsoron belül az éves maginfláció 5,3 százalékra gyorsult, és a Dresdner-elemző szerint a következő hónapokban 5,5 százalékra gyorsul tovább. Mindemellett az erősödő kockázatkerülési hajlam is növelte annak valószínűségét, hogy az MNB márciusban fél százalékpontos kamatemelést hajt végre, "ami kedvező lépés is lenne az inflációs cél melletti elkötelezettség megerősítése szempontjából", fogalmazott a londoni Dresdner-elemző. Tenconi szerint ennél nagyobb emelés nem valószínű, tekintve a gazdasági növekedést terhelő egyértelmű kockázatokat, és "azokat aggályokat, amelyeket ez a Monetáris Tanács óvatosabb tagjaiban ébreszt". A Dresdner Kleinwort elemzője szerint mindazonáltal nem kizárható, hogy az MNB most beéri egy negyed százalékpontos emeléssel, különösen akkor, ha a következő bérkiáramlási adat jelentősen elmarad a ház által jósolt 6,7 százalékos éves ütemtől. Tenconi szerint azonban egy ilyen enyhébb kamatemelés "minden bizonnyal ismét megkérdőjelezné", hogy az MNB elkötelezett az inflációs várakozások kézben tartása mellett, és amellett, hogy az infláció "ésszerű időkereten belül" közelítsen a célhoz. A magyarországi kamatkilátások előrejelzésében nincs összhang a City elemzői közösségében, amelyen belül egyaránt vannak agresszív kamatemelést és agresszív kamatcsökkentést jósló és szükségesnek tartó vélemények. Az előbbi körbe tartozik mások mellett a Goldman Sachs befektetési csoport, amely legutóbbi londoni elemzésében azt a forgatókönyvet valószínűsítette, hogy az MNB a következő három kamatdöntő ülésen összesen 1,50 százalékponttal - egyenként fél-fél százalékpontos emelésekkel - 9 százalékra emeli alapkamatát. A ház ezt az előrejelzését azzal az érvvel támasztotta alá, hogy ha a magyar jegybank jövőre a 3 százalékos inflációs cél "közelébe akar kerülni", ahhoz a jelenleginél sokkal erősebb, ideális esetben 240 körüli forintárfolyamra lenne szüksége, és ez a mostani helyzetben csak jóval magasabb kamatszinttel érhető el. Az előrejelzési skála másik végén van a Merrill Lynch, amely elemzéseiben visszatérően és erőteljesen érvel a kamatemelés ellen, arra hivatkozva, hogy a szigorításba spekulánsok próbálják beleszorítani az MNB-t, és a magyar gazdaság "recesszióhoz közeli" állapota tartósabb probléma, mint az infláció. A Merrill Lynch - amely szerint helyes volt a múlt havi döntés a kamat változatlanul hagyásáról és a forintsáv felszámolásáról - azzal számol, hogy 2008 végére 6,75 százalékra süllyed a magyar jegybanki alapkamat a jelenlegi 7,50 százalékról. Infláció: lassan ugyan, de elindul a csökkenés Elkezdődött? Lejjebb ment az inflációs ráta Tippelgetik az inflációnkatMTI
Cikkek Vége a gagyi öngyújtók korának 
Privátbankár.hu | 2008. március 11. 14:18
Kedden lép hatályba az Európai Bizottságnak az a határozata, amelynek értelmében a továbbiakban tilos a nem gyermekbiztos, valamint az újszerű öngyújtók értékesítése. Az EU tagállamai – az általános termékbiztonsági irányelvvel foglalkozó bizottság keretében – 2007. február 13-án fogadták el a határozatot. Az ilyen öngyújtók forgalomba hozatala és importja már 2007. március 11-től tilos volt, az iparág egy évet kapott arra, hogy fennmaradó készleteit értékesítse. A határozat előírja, hogy a kormányoknak meg kell bizonyosodniuk arról, az EU piacára bocsátott közönséges öngyújtók a gyermekek számára biztonságosak. Megtiltja ezenkívül az olyan öngyújtók forgalomba hozatalát, amelyek a gyermekek számára különösen vonzó tárgyra hasonlítanak ( ún. újszerű öngyújtók). A bizottság magyarázata szerint számtalan komoly tűzesetet okoz, amikor gyermekek öngyújtóval játszanak: az ilyen tűzesetek miatt becslések szerint évi 1 500–1 900 sérülés, valamint 34–40 halálos baleset történik az unióban. Az ilyen balesetek megelőzésére hozták létre a gyermekbiztonsági mechanizmusokat, amelyek az USA-ban, Kanadában, Ausztráliában és Új-Zélandon már mintegy 10 éve kötelezőek. A gyermekbiztossági előírás az unióban az évente eladott öngyújtók körülbelül 98 százalékára alkalmazandó, beleértve az eldobható öngyújtókat, a műanyag öngyújtókat és az alacsony költségű fém öngyújtókat. A gyermekbiztossági előírás hatálya nem terjed ki bizonyos olyan öngyújtókra, amelyekhez a gyermekek nem férhetnek könnyen hozzá. A gyerekeket védik a mobilcégek Egyre gagyibbak a gyerekműsorokMTI
Cikkek Továbbra is dobálhatunk pénzt a vizitdíj-automatákba 
Privátbankár.hu | 2008. március 11. 14:13
Parkolóóraként funkcionálnak áprilistól azok a vizitdíj-automaták, amelyek Miskolcon, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház területén találhatóak - mondta Csiba Gábor, az intézmény főigazgató-főorvosa az MTI-nek kedden. Az országban elsőként - tavaly február másodikán - Miskolcon, a megyei kórház bejáratánál állították üzembe a vizitdíj-automatát, amelyből az első nyugtát annak idején Horváth Ágnes, az egészségügyi tárca vezetője, akkor még államtitkára vette ki a gépből - emlékeztetett Csiba Gábor. A megyei kórház területén most összesen nyolc ilyen automata üzemel, amelyek szoftvere lényegében megegyezik a parkolóórákéval. Így lényegében semmi akadálya, hogy továbbra is működjenek - igaz, más funkcióval - a kórház 24 hektáros területén - mondta Csiba Gábor, megemlítve: jelenleg is fizetni kell az autósoknak a kórház területére való behajtásért. A díjat ezután nem a kapus szedi be, a pénzt az automatákba kell bedobni - tette hozzá a főigazgató-főorvos. Honnan venné el a Fidesz a pénzt? Van, ahol már nem szedik a vizitdíjatMTI
Cikkek Véget ér az MVM egyeduralma! 
Privátbankár.hu | 2008. március 11. 14:12
A miniszterelnök utasította a pénzügyminisztert, hogy haladéktalanul tegyen lépéseket a villamosenergia-piacon tapasztalható monopolisztikus helyzet felszámolása érdekében.
Cikkek Többen bízták vagyonukat a K&H Alapkezelőre 
Privátbankár.hu | 2008. március 11. 13:45
A K&H Alapkezelő az elmúlt évben összesen 703 milliárd forint vagyont kezelt, ami 35,5 százalékkal haladja meg az egy évvel korábbit - mondta Zobor Zsuzsanna vezérigazgató az alapkezelő budapesti sajtótájékoztatóján. A teljes vagyonból a befektetési alapok állománya 518 milliárd forintot tett ki tavaly, ez 19 százalékos növekedés. A K&H Alapkezelő megőrizte pozícióját a tőke- és hozamvédett alapok piacán, ezek vagyona a múlt év végére meghaladta a 158 milliárd forintot. Napjainkban az alapkezelő 17 százalékos hányadot mondhat magáénak a hazai alapkezelői piacon, amivel a második helyen áll. Horváth István, a K&H alapkezelő befektetési igazgatója szerint elképzelhető, hogy a jövőben a Magyar Nemzeti Bank megemeli a jegybanki alapkamatot. Az állampapírpiacon tapasztalható jelenségek véleménye szerint részben arra vezethetők vissza, hogy napjainkban azok a befektetők kivárnak, akik csupán portfóliójuk "színesítésére" vesznek magyar állampapírokat. Másrészt az amerikai jelzálogpiaci válság egyre jobban hat a világ pénz- és tőkepiacain. Hosszabb távon elképzelhető, hogy Magyarország kockázati megítélése javulni fog, hisz a folyó fizetési mérleghiány javult, az államháztartás helyzete erősödött az elmúlt időszakban, és így várhatóan Magyarországot a befektetők ismét a visegrádi államok kockázati besorolásával együtt kezelik majd. 2008 is "alapos" év lesz Befektetési ajánlat vidékieknek Az Aegoné lett az Uniqa két lányaMTI
Cikkek Audis sikertörténet 
Privátbankár.hu | 2008. március 11. 13:41
Tavaly folytatódott a sikerszéria az Audinál, immár a tizenkettedik egymást követő évben tett szert rekord eredményekre a vállalat az eladások jelentős növekedésének köszönhetően. A társaság arra számít, hogy az idén is növekszik az eladás, a profit és az árbevétel. Az üzemi eredmény minden eddigi rekordot megdöntött tavaly és 34,2 százalékkal nőtt 2,705 milliárd euróra. Az adózott eredmény 1,34 milliárd euróról 1,69 milliárdra, az árbevétel 7,9 százalékkal 3,617 milliárd euróra emelkedett. Az árbevétel-arányos nyereség 8,7 százalékra nőtt az előző évi 6,2 százalékról, ami azt jelenti, hogy az Audi egyike a világ legnyereségesebb autógyártó vállalatainak. Idén februárban 2,6 százalékkal több, 71.348 Audit adtak el világszerte, az év egészében várhatóan átlépik az egymilliós határt. Audikból decemberben 46 008, egész évben 645 676 kelt el, 3,1 százalékkal, illetve 2,8 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Behúzták a kéziféket az AAA Auto Groupnál A Porsche bezzeg nem érzi a válságot 56 ezer Audi gördült le a szalagról GyőrbenMTI
Cikkek Kóka: rosszat tett az országgyűlés 
Privátbankár.hu | 2008. március 11. 13:27
Az országgyűlés hétfőn rossz döntést hozott, amikor lényegében leszavazta az értékalapú ingatlanadót. Az SZDSZ szerint az egységes ingatlanadó fontos része volt a koalíciós megállapodás kiegészítésének - közölte Kóka János.
Cikkek Horváth: Megkezdjük a kárenyhítést 
Privátbankár.hu | 2008. március 11. 13:18
Szakmai párbeszédet kezdeményez az egészségügyi miniszter a népszavazás eredménye következtében kialakult károk enyhítésére - mondta Horváth Ágnes tárcavezető a parlamentben.
Cikkek Szeptembertől nincs tandíj 
Privátbankár.hu | 2008. március 11. 13:05
Kikerül a felsőoktatási törvényből a képzési hozzájárulásról szóló rész, így az egyetemeken és főiskolákon szeptembertől nem kell tandíjat fizetni - jelentette be Hiller István.
Cikkek Csúcson az euró és az olaj 
Privátbankár.hu | 2008. március 11. 12:20
Újabb rekordot döntött a kőolaj ára a szabadpiacon: kedd délben az amerikai könnyűolaj áprilisi szállításra 109,20 dollár volt. Az ok ugyanaz, mint eddig, a befektetők a gyenge dollár, az inflációs nyomás és a részvénypiacok gyengélkedése miatt nyersanyag- és olajpiaci invesztíciókban keresnek menedéket.     Rekordot döntött közben az euró árfolyama is: a közös európai valutát 1,5489 dolláron jegyezték kedd délben, amire az euró bevezetése, 1999 óta nem volt példa. Legfrissebb devizaárfolyamokMTI
Cikkek Megérett egy ráncfelvarrásra a népszavazás 
Privátbankár.hu | 2008. március 11. 12:14
A népszavazás intézményének újragondolását és újraszabályozását kezdeményezi a Political Capital és a Századvég Alapítvány
Cikkek Infláció: lassan ugyan, de elindul a csökkenés 
Privátbankár.hu | 2008. március 11. 11:52
Nem okozott meglepetést a fogyasztói árak februári alakulása az elemzőknek, akik szerint elindult az infláció lassú, fokozatos mérséklődése.
Cikkek Száguld a cseh bankok profitja 
Privátbankár.hu | 2008. március 11. 11:44
Előzetesen összesített kimutatás szerint 47,1 milliárd koronás (1,9 milliárd eurós) adózott nyereséggel zárták a tavalyi évet a csehországi bankok. Ez kilenc milliárddal jobb eredmény, mint 2006-ban - derült ki abból a kimutatásból, amelyet kedden hozott nyilvánosságra a cseh jegybank. A 24 százalékos nyereségnövekedés az elemzők szerint váratlanul nagy. Az idei tervek további nyereségnövekedéssel számolnak. Pénzügyi elemzők azt állítják, hogy a csehországi bankok, amelyek gyakorlatilag mind külföldi kézben vannak, az idén mintegy 52-54 milliárd koronára növelik nettó nyereségüket.MTI
Cikkek A németek szerint lassan túl vagyunk a nehezén 
Privátbankár.hu | 2008. március 11. 11:34
A németországi befektetők  várakozását - fél évre előre - tükröző ZEW index meglepetésre javult márciusban: a mannheimi gazdaságkutató intézet hangulatindexe -32,0 pontra javult a februári -39,5 és a januári -41,6 pontról. Elemzők azt várták, hogy a ZEW index -40,0 pontra esik márciusban.     A több mint háromszáz elemző, intézményi befektető a jelenlegi gazdasági helyzetet viszont kedvezőtlenebbnek ítéli meg az előző havinál: a jelenlegi helyzet alindexe 32,1 pontra esett a februári 33,7 pontról. Itt elemzők 30,4 pontot vártak.     A ZEW elnöke, Wolfgang Franz szerint a befektetők optimizmusa azt a reményt tükrözi, hogy a pénzügyi válság legnehezebb időszakán egy fél éven belül túl lehet jutni, s akkor megkezdődhet a konjunktúra lassú élénkülése. Meglepően jól terített NémetországMTI
Cikkek Kétharmadával több kenőpénz Ukrajnában 
Privátbankár.hu | 2008. március 11. 11:31
Kétharmadával, 15 ezerről 25 ezer hrivnyára (kb. ötezer dollár) emelkedett idén átlagosan a csúszópénzek összege - közölte Leonyid Szkalozub, az Ukrán Belügyminisztérium gazdasági bűnözés elleni főosztályának vezetője.     A kijevi Ukrajina Moloda politikai napilap keddi számának adott interjújában Szkalozub elmondta: a megvesztegetés nehezen dokumentálható, mert a tisztségviselők, különösképp a magas beosztású hivatalnokok közvetítőkön keresztül vagy hitelkártyára kapják a kenőpénzeket. A korrupciós ügyek elemzésével kimutattuk, hogy a baksist a tisztviselők a "kérdés megoldásáért" kapják. Ez legtöbbször földterület kiutalását vagy bérbe adását, állami vagy kommunális vagyon eladását, bérlését, kisebb mértékben oktatási és egészségügyi problémák "rendezését" jelenti - tette hozzá.     A főosztályvezető szerint az államigazgatás szabályozási és engedélyeztetési szférájában elkövetett bűncselekmények több mint fele korrupciós ügyekkel kapcsolatos. Közölte, hogy idén 73 esetben indítottak bűnvádi eljárást tízezer hrivnyát meghaladó, 39 esetben pedig 30 ezret túllépő összegű hivatali megvesztegetés gyanújával. Befejezésül megállapította, hogy a baksisként adott pénzösszeg az idén átlagosan 25 ezer hrivnyára nőtt, szemben a tavalyi 15 ezerrel. Korrupció: kicsiben szemhunyás, nagyban szemszúrás Bizánci mértékű korrupció a cégeknélMTI
Cikkek Csökken az olajétvágy 
Privátbankár.hu | 2008. március 11. 11:10
A vártnál kevesebb lesz a világ kőolajfelhasználása az idén, mert lassul a gazdasági növekedés üteme a fejlett országokban és rekord szinten vannak az árak - tette közzé legújabb havi elemzésében a Nemzetközi Energiaügynökség. A 27 fejlett ipari országot tömörítő szervezet előrejelzése szerint az idén átlagosan napi 87,5 millió hordó lesz a világ kőolajfogyasztása, napi 80 ezer hordóval kevesebb, mint amit az előző előrejelzésben várt.     Ugyanakkor a kínálat bővül: napi 960 ezer hordóval lesz nagyobb, mint a kereslet, miután az OPEC a múlt héten úgy döntött, nem változtat a kitermelési kvótákon. Ez a fűtési szezon végének közeledtével azt jelenti, hogy kevesebb fűtőolajra lesz szükség. A túlkínálat egyszersmind a tartalékok bővülését eredményezi, az OECD-országokban januárban 32,6 millió hordóval nőttek a készletek. Olaj: mínuszban is a pluszon jár az eszünkMTI
Cikkek Megriadhatnak a befektetők a sok igentől? 
Privátbankár.hu | 2008. március 11. 11:00
Magyarország politikai stabilitása és a külföldi befektetőket vonzó képessége körül vet fel aggályokat a hét végi népszavazás eredménye - vélte a Financial Times című brit napilap.
Cikkek Kiemelkedő befektetési lehetőségek az Allianztól 
Privátbankár.hu | 2008. március 11. 10:50
Az Allianz a 2008. évet kiváló befektetési ajánlatokkal - a ChinaMAX-szal és akár 12,50 %-os kamatot kínáló banki termékekkel - indította. Ezekről a befektetési lehetőségekről Kósa Zoltán ügyvezető igazgatóval beszélgettünk. (x)
Cikkek A zsebébe nyúlhat a Nokia 
Privátbankár.hu | 2008. március 11. 10:13
A Észak-Rajna Vesztfáliai tartományi kormányzat úgy döntött, hogy a Nokia finn mobiltelefon gyártó társaságnak vissza kell fizetnie mintegy 60 millió eurós állami támogatást. A finn cég kamatokkal számolva ekkora állami támogatáshoz jutott a helyi német kormányzattól.     A düsseldorfi gazdasági minisztérium közleménye szerint a Nokia a felszámolandó bochumi gyárában a megállapodáshoz képest kevesebb munkahelyet hozott létre. Emellett a vállalat a megállapodásban szereplő bejelentési kötelezettségét sem teljesítette.     A Nokia költségmegfontolások miatt az év közepén bezárja a Ruhr-vidéki gyártótelepét, felmond az itt dolgozó 2300 teljes munkaidős és 1000 részmunkaidős dolgozónak. A termelés nagy részét az új romániai gyártótelepre, illetve január elejei közlés szerint részben Magyarországra helyezi át. 100 emberre 110 mobil-előfizetés Botrány ide vagy oda, a Nokia Romániába költözikMTI
Cikkek Levegőhöz jutott az állampapírpiac 
Privátbankár.hu | 2008. március 11. 10:09
Erősödött a forint kedden reggel a bankközi piacon. Egy euróért 10 óra után nem sokkal 263,57 forintot adtak. A kereskedés a hétfői 264,20/40 forint után reggel 264 forint magasságában kezdődött, innen fokozatosan javult a hazai deviza árfolyama. A kereskedők szerint az irányzat kialakulásában a nemzetközi hatások mellett szerepe volt annak is, hogy az infláció a várakozásoknak megfelelően alakult, és ez megnyugtatta, kissé optimistává tette a befektetőket.   Az állampapírok másodpiacán mintha "feltűnt volna a fény az alagút végén" - mondták kereskedők. Nagyon óvatosan, nagyon visszafogottan, de megindulni látszik a normális piaci működés. A kedvező inflációs jelentés, a forint halvány - bár sokak által csak átmenetinek tartott - erősödése elősegítette, hogy megszűnt az elmúlt napokra olyannyira jellemző "csapkodás", nem került sor a piaci egyensúlyt felborító ajánlatokra. Legfrissebb devizaárfolyamokMTI
Cikkek Olaj: mínuszban is a pluszon jár az eszünk 
Privátbankár.hu | 2008. március 11. 09:35
Reggel mérséklődött a nyersolaj ára a szabadpiacon az előző napi rekordszintek után. A mérséklődést  profitrealizálások kísérték, és a szakértők szerint az intézményi befektetők erőteljes vásárlási hajlandósága a továbbiakban is az áremelkedések irányába hat. Szerintük a gyenge dollár és a részvénypiacok gyengélkedése miatt a befektetők a nyersanyag- és az olajpiaci invesztíciókban keresnek menedéket. Ez a hatás erőteljesebb lesz rövid távon, mint az árak esésére ható tényezők - mondják.    A nyugati féltekén irányadó amerikai könnyűolajfajta, a West Texas Intermediate a legközelebbi, áprilisi határidőre kedd reggel hordónként 107,72 dollár volt, 18 centtel olcsóbb a szerdai New York-i zárónál. Az északi-tengeri Brent könnyűolaj referenciafajta a legközelebbi, áprilisi határidőre hétfő reggel 103,94 dollár volt, 22 centtel olcsóbb a hétfői zárónál.MTI
Cikkek Elkezdődött? Lejjebb ment az inflációs ráta 
Privátbankár.hu | 2008. március 11. 09:25
Februárban éves távon az elemzők által vártnál némileg lassabban, 6,9 százalékkal növekedtek idehaza a fogyasztói árak - 2007 februárjához képest 12,6 százalékkal drágultak az élelmiszerek
Cikkek Enyhe pozitív fuvallat a pesti tőzsdén 
Privátbankár.hu | 2008. március 11. 09:03
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 62,45 pontos emelkedéssel, 21.803,39 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,29 százalékkal erősödött. Kérdéses a mai tőzsdeirány Friss tőzsdei árfolyamokMTI
Cikkek Sunnyogva nem működne a szuperbruttó sem 
Privátbankár.hu | 2008. március 11. 08:51
A kormány 250 milliárd forintos adócsökkentési tervéhez pillanatnyilag nincs meg a pénz, a kabinet által támogatott koncepció pedig bonyolult - mondta Palócz Éva, a Kopint-Tárki vezérigazgatója
Cikkek Kérdéses a mai tőzsdeirány 
Privátbankár.hu | 2008. március 11. 08:40
Elemzői vélemény szerint az ázsiai piacok emelkedése nyomán kis erősödéssel indulhat a kereskedés kedden a Budapesti Értéktőzsdén, de a továbbiakban bizonytalanok a kilátások. Sarkadi Szabó Kornél, a Cashline Értékpapír vezető elemzője szerint továbbra sincs változás a befektetői hangulatban: a pénzügyi szektorokat káosz jellemzi, és likviditási gondok mutatkoznak minden piacon.     Ennek ellenére a szakértő esélyt lát egy csekély mértékű emelkedésre a nyitásban, miután az ázsiai tőzsdék is talpraálltak reggel. Hozzátette, hogy bármikor jöhet újabb negatív hír, ami eladói hullámot indíthat el a részvénypiacokon.     A BUX hétfőn 493,73 pontos, 2,22 százalékos csökkenéssel, 21.740,94 ponton zárt. A részvénypiac forgalma 24,4 milliárd forint volt, a vezető papírok gyengültek. Friss tőzsdei árfolyamokMTI
Cikkek Sarkított álláspontok: ölre mennek az olajért? 
Privátbankár.hu | 2008. március 11. 08:18
Egy elemzés szerint fegyveres konfliktus lehet az Északi-sarkvidékért indult hatalmi versengésből, ha Washington nem ragadja magához a kezdeményezést
Cikkek Rossz napok várnak a dollárra 
Privátbankár.hu | 2008. március 11. 07:57
Kedden reggel erősödött az euró a dollárhoz képest. A szakértők azzal számolnak, hogy ma szerény mértékben tovább drágul az euró a dollárhoz viszonyítva. Mivel nem várható komolyabb, árfolyamot befolyásoló hír, így az euró további drágulás felé mutató lendülete megmarad, legfeljebb az erősödés üteme lassul.     Egyes elemzők szerint a következő hetekben a dollár tovább gyengül, az euró hamarosan átlépheti az 1,55 dolláros szintet, amiben részben szerepet játszik az a várakozás, hogy március 18-án az amerikai jegybank kamatot csökkent. Legfrissebb devizaárfolyamokMTI
Cikkek Öbölháborús szindróma: újabb voks a vegyszerekre 
Privátbankár.hu | 2008. március 11. 07:52
Egyre több bizonyíték utal arra, hogy legalább az esetek egy részében rovarirtó szerek és más vegyszerek együttes alkalmazása okozta az úgynevezett "öbölháborús szindrómát"
Cikkek Csak rendezett munkaüggyel lehetne állami pénzhez jutni 
Privátbankár.hu | 2008. március 11. 07:33
Még több munkaügyi jogsértést elkövető vállalkozás szorulhat ki a közbeszerzésből, illetve eshet el az állami forrásoktól - írja a Világgazdaság. A lap ugyanis úgy tudja, az államháztartásról szóló törvénybe bekerül, hogy a feketefoglalkoztatókon kívül a munkaidőre és a munkabér védelmére vonatkozó jogszabályokat megsértők is ezzel lesznek büntethetők, illetve a továbbiakban az állami kezesség- és garanciavállaláshoz szintén feltétel lesz, hogy a cégnek rendezettek legyenek a munkaügyi kapcsolatai. Milyen szakemberekre van igény? - érdemes megnézni Kiképzés kizárólag nőknek Rekord számú munkahely szűnt meg az USA-banVilággazdaság
Cikkek Totális hangulatváltás Tokióban 
Privátbankár.hu | 2008. március 11. 07:28
Kedden erősödött a tokiói értéktőzsde fő mutatója, miután hétfőn 2 százalékos gyengüléssel két és fél éve legalacsonyabb szinten zárt. Napközben közel 1 százalékos veszteségen is volt a tőzsdemutató, majd a kereskedés utolsó egy órájában fordult a trend. Ekkor ugyanis emelkedni kezdtek az acélipari részvények és drágulni a banki papírok, amelyek közöl többnek az árfolyama mintegy négy éves mélypontra került. Erősítette a tőzsdemutatókat, hogy megállt a jen drágulása a dollárhoz képest. A 225 válogatott részvény Nikkei mutatója végül 126,15 pont, 1,0 százalék emelkedéssel 12 658,28 ponton fejezte be a napot.MTI
Cikkek K+F: egy helyben topog az EU 
Privátbankár.hu | 2008. március 11. 07:26
Elmarad a céltól a kutatás-fejlesztésre fordított összeg az Európai Unióban. Az unió 27 tagországa a hazai össztermék 1,84 százalékát, azaz 210 milliárd eurót fordított kutatásra és fejlesztésre 2006-ban, közölték az EU statisztikai hivatalában. Ez ugyanannyi, mint 2005-ben, sőt, 2000-hez képest némiképp csökkent is, mert akkor 1,86 százalék volt az arány.     A lisszaboni stratégia értelmében a kutatásra-fejlesztésre költött összegnek 2010-re el kell érnie a GDP 3 százalékát. 2006-ban az első helyen Svédország állt, ott a GDP 3,89 százalékával, a második Finnország 3,45 százalékkal, a harmadik Németország 2,51 százalékkal.     A legkevésbé intenzív a kutatás Cipruson (0,42 százalék), Romániában (0,46 százalék), Bulgáriában(0,48 százalék) és Szlovákiában(0,49 százalék). Magyarországon a GDP 1 százalékát fordították kutatásra-fejlesztésre 2006-ban, Csehországban 1,54 százalékát, Lengyelországban 0,56 százalékát. Utitársakat keres a kormány Lisszabonba Az adók miatt maradnak le a magyar vállalatokMTI
Cikkek Obama nem lesz másodhegedűs 
Privátbankár.hu | 2008. március 11. 07:23
Az amerikai demokrata párti elnökjelöltség megszerzésére törekvő Barack Obama kijelentette: esze ágában sincs vetélytársa, Hillary Clinton mellett alelnökjelölt lenni
Cikkek A pályázókra is lő az APEH 
Privátbankár.hu | 2008. március 11. 07:08
Az állami támogatások listáját is felhasználja a vagyonosodási vizsgálatok során az APEH - írja a Napi Gazdaság. A cikk szerint ha az érintett bebizonyítja, hogy a szükséges önerőt csak összekalapozta a pályázat idejére, a vagyonvizsgálaton átmehet ugyan, de a támogatást vissza kell fizetnie. Az adóhatóság alkalmanként olyan nyilvántartásokat követel meg, amelyekről semmilyen jogszabály nem rendelkezik - olvasható az újság mai számában. Pozitív egyenleggel zárult Orbán vagyonosodási vizsgálata Vagyonosodási vizsgálat: az APEH nem válogat Vagyonosodási vizsgálat: utána sem fújhatunk? Utólag könnyen lehet okos az APEH Gyűjtőszenvedély: pontosan is tud figyelni az APEHNapi Gazdaság
Cikkek Adóssággal a nyakunkban is a cserén jár az eszünk 
Privátbankár.hu | 2008. március 11. 07:02
Az új lakások finanszírozását nehezíti, hogy általában egy meglévő és hitellel terhelt használt lakás helyett akar a vevő újat vásárolni - olvasható az Otthon Centrum elemzésében
Cikkek Amnesztiát kaphatnak a feledékeny adózók 
Privátbankár.hu | 2008. március 11. 06:40
A hétfőn a parlament által elfogadott módosítások egyértelművé teszik, mely ingatlanhoz kapcsolódó ügyletek esetén kell fordított adózást alkalmazni, és némileg enyhítettek az áfalevonási tilalmakon is
Cikkek Ma döntenek a Fidesz nagygyűlésről 
Privátbankár.hu | 2008. március 11. 06:20
Kedden hoz döntést a Fidesz elnöksége arról, hogy március 15-én hol és hány órakor rendezik meg a párt megemlékező rendezvényét - mondta a Fidesz szóvivője. Bár alternatívák vannak azzal kapcsolatban, hogy a Fidesz mely helyszínen rendezze meg március 15-i megemlékezését, ám erről a döntést kedden hozza meg a párt elnöksége - közölte Szijjártó Péter. Mint mondta, az látszik praktikusnak, hogy a rendezvény a délutáni órákban kezdődjön. Megerősítette: az bizonyos, hogy lesz rendezvény, amelyen felszólal Orbán Viktor pártelnök is. Gyurcsány: A történtek sokat ártanak az országnak Győzelem vagy vereség? - Gyurcsány-Orbán szócsata Honnan venné el a Fidesz a pénzt? Kieső bevételek: a kormány széttárja a kezétű Mit gondolnak külföldön a népszavazásról? Totális vereség: Gyurcsány utolsó megmérettetése? Orbán: Magyarország győzött!MTI
Cikkek Vége a Bábolnának 
Privátbankár.hu | 2008. március 11. 06:14
Nem éri meg hatvanadik születésnapját a Bábolna Zrt., mivel felszámolják a nagy múltú agrárgazdaságot - pontosabban szólva azt, ami még megmaradt belőle - írja a Népszabadság. A felszámolást a lap információi szerint hétfőn kezdeményezte az állami tulajdonos a társaság közgyűlésén. A vállalat fizetésképtelenséget jelent. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nél megerősítették a lap értesülését, de többet nem árultak el. Annyit tudni: a döntésről már értesítették a dolgozói érdekképviseleteket - olvasható az újság mai számában.Népszabadság
Cikkek Ma kiderül, mennyit romlott a pénzünk 
Privátbankár.hu | 2008. március 11. 06:09
A Központi Statisztikai Hivatal ma hozza nyilvánosságra a fogyasztói árindex februári alakulását. Az elemzők a februári várható inflációt 7 százalékra becslik.     A fogyasztói árak 2008 januárjában 7,1 százalékkal voltak magasabbak, mint 2007 januárjában, és 1 százalékkal nőttek 2007 decemberéhez képest. Suttyomban mennek fel az árak - így kerek a világ A létfontosságú dolgok drágultak a legjobbanMTI
Cikkek Ehetik a kefét a dízelesek 
Privátbankár.hu | 2008. március 10. 19:32
A szerdai áremelés után a gázolaj átlagos ára 313 forint körül lesz, amivel november óta negyedszer dönt árrekordot. A legnagyobb árkülönbségek országosan elérik a 25 forintot .
Cikkek London: túléli a forint - és Gyurcsány is... 
Privátbankár.hu | 2008. március 10. 19:11
Londoni felzárkózó piaci elemzők nem tartanak attól, hogy a népszavazási eredmény hosszabb távon nyomást gyakorol a forintra, vagy számottevően lazítaná a költségvetési szigort
Cikkek Tippelgetik az inflációnkat 
Privátbankár.hu | 2008. március 10. 19:05
A múlt hónapról is még 7 százalék körüli inflációt várnak londoni felzárkózó piaci elemzők , a pénzügypolitikai kilátásokról azonban gyökeresen ellentmondóak az előrejelzések.
Cikkek Forintpiac: magas hozamok és "szélessáv" 
Privátbankár.hu | 2008. március 10. 18:12
Erősödött a forint a bankközi devizapiacon hétfőn, a magas hozamok mellett a széles ajánlati sáv volt jellemző a forint- és az állampapírpiacon is. Az euró hétfőn délután 264,20/40 forintot ért, szemben a reggeli 265,80/95 és a péntek délutáni 264,95/265,05 forinttal. A javulást a kereskedők a pozitív hangulattal, a régió, a feltörekvő devizák párhuzamos erősödésével magyarázták. Hangsúlyozták ugyanakkor, hogy a piacon erőteljes kivárás is érzékelhető: részben a magyar inflációs adat szolgálhat majd az elkövetkező napok sarokpontjaként, részben a nemzetközi hatások formálhatják a befektetők kockázattűrő kedvét. A forint a dollárral szemben is erősödött: az amerikai deviza árfolyama hétfőn 171,85/172,05 volt a pénteki 172,70/80 után. A bankközi forintpiacon rendkívül szélessé vált a kamatsáv, miközben a likviditáshiány jeleként 8 százalék környékére emelkedett a kamatszint. Egész nap jellemző volt, hogy elsősorban ajánlatok születtek, de nagyon kevés valóban megkötött üzlet formálta a hozamszintet. Az egyes üzletek meglehetős bakugrásokkal követték egymást - a széles ajánlati tartomány és a kevés ügylet miatt. Az O/N kamat délután 7,70/80 százalékon állt, ám a nap során 7,60, illetve 8,30 százalékon is "járt". Hasonlóan végletes a távolabbi határidők jegyzése is: az éves kamat például jelenleg 8,70/9,30 százalék. A másodlagos állampapírpiacon a hétfői kereskedés "nem volt olyan vészes", mint pénteken. Tény, hogy szemben a péntekivel, hétfőn sikerült jegyzésre bírni az elsődleges jegyzőket - még ha ennek az volt is az ára, hogy az Államadósság Kezelő Központ engedélyezte, hogy a szabály szerinti 30 bázispontnál szélesebb, 50 bázispontos réssel jegyezzék az árakat. Jegyzett árak tehát voltak, üzletet azonban csak nagyon keveset kötöttek. A piac akkor vált élénkebbé, amikor a forint érzékelhetően erősödni kezdett: a 264 forintos eurónál már állampapírkötésekre is sor került. Elrontotta ugyanakkor a hangulatot, csökkentette az amúgy sem acélos üzletkötési kedvet a Dow nyitása. Összességében azt állapították meg a kereskedők, hogy a múlt heti összeomlás után csak nagyon lassan lehet visszaépíteni a valódi piacot; a hétfőihez hasonló kis lépésekkel van ugyan lehetőség a kilábalásra a nehézségekből, de a nemzetközi környezet romlása semmissé teheti az erőfeszítéseket. Ami a hozamokat illeti: a tízéves állampapír hozama, ami pénteken 9,10 százalékon tetőzött, hétfőn 8,80 százalékig ereszkedett, de délután ismét 8,90 százalékra módosult. Átmeneti javulás után 9,50 százalékra tért vissza hétfő délután az ötéves államkötvény hozama. Legfrissebb devizaárfolyamok Forint/euró-árfolyam: a pillanatnyi állásMTI
hírlevél
Ingatlantájoló
Együttműködő partnerünk: 4iG